Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-14 / 190. szám
1982. augusztus 14., szombat FSZAK-MAGYARORSZAG 7 Bojtöltem Daccában ramadánkor A közel-keleti esemé- ■yek során gyakran esik szó nálunk is a különböző mohamedán szokásokról, így a moszlim böjlhónap- ról, a ramadánról is, amelyet ilyenkor, nyáron tartanak. A mi naptárunk szerint nem lehet pontosan meghatározni a dátumát, mert ők az időt a holdév szerint számítják, s a ra- madán a holdév kilencedik hónapjában kezdődik. Éppen egy évvel ezelőtt, a múlt nyáron magam is részt vettem egy napig a ramadán böjtben. Banglades fővárosában, Daccában dolgoztam az ottani kirendeltségünkön, s két év alatt több kedves bengál ismerősre tettem szert. Köztük volt Szidiki Rahman. Bangladesben a legelterjedtebb két családnév n Rahman és a Chowdhury. A lakosság 85 százaléka mohamedán vallású, így nagy eseménynek számít Daccában és egész Bangladesben a ramadán. Előtte való héten tartják a halottak napját. Hitük szerint ekkor Allah felüti a „nagykönyvet”, sorra veszi az oda bejegyzetteket, s megvizsgálja, hogy az előző esztendőben ki, mit követett el, s ennek megfelelően osztja ki • jutalmakat avagy büntetéseket. A moszlimokról köztudott, hogy szenvedélyesen szeretnek kereskedni, de halottak napján nem csalnak, nem hazudnak, nagyon vigyáznak arra, hogy senkit se csapjanak be. Halottak napján — akárcsak mi — a ben- gálok is kimennek a temetőbe, de csak a férfiak, fehérbe öltözve. A nőket a vallásuk eltiltja a temető látogatásától. Halottak napja után kezdődik a ramadán. Szidike Rahman barátnőm biztatására én is vállaltam egy napi böjtölést a tavalyi ramadánkor. Persze, az én ramadáni „ténykedésem” csak a böjtre szorítkozott, mert egyébként a moszli- moknak másféle vallási kötelmeik is vannak ilyenkor. A böjt egy álló hónapig napkeltétől napnyugtáig tart. Korán reggel hangszórókon felhangzik a mecsetekből, mosqu-okból az „azzan”, vagyis az imára hivó ének. Ugyanez napjában többször megismétlődik. Ramadánkor napkeltétől napnyugtáig semmiféle ételt sem fogyaszthatnak az „igazhitűek”. Ezt egy napig magam is megtartottam. Amikor azonban elérkezett az este — jómódú családról lévén szó —y bőséges kárpótlást kaptunk az egész napi koplalásért. Az if jtar, vagyis estebéd valamilyen növényi levessel kezdődött, amely egyszerre édes, sós, savany- kás és illatos is volt. Ezután következett a masha- la, azaz sült tengeri rák, majd sült csirkét tálaltak, leöntve ananász levéből és darabjaiból készült szósz- szál. Végül illatos jázminteával fejeztük be a ramadán napi estebédet. Korgó gyomorral és érthetően nagy izgalommal várják a moszlimok mindennap az if jtart. Hát még magának a böjthónapnak, az egész ramadánnak a végét! Az izgalmakat fokozza a kíváncsiság, hogy az utolsó estén felhős vagy tiszta lesz-e az égbolt. Mert a ramadán csak akkor ér véget, ha este feltűnik a hold. Ha ugyanis felhők takarják el, akkor a rádió és a tévé ismételten türelemre kéri a hívőket, mivel a ramadán ilyen esetben tovább tart. Aztán egyszer csak előbukkan a várva várt hold, s a rádióban, televízióban felhangzik az örömhir: vége a ramadánnak. Nagy az ujjongás, s a moszlimok fehér ruhában, fehér sapkában vonulnak a mecsetbe. De megint csakis a férfiak és a fiúgyermekek, a nők, leányok nem mehetnek. De a ramadánnak folytatása is van, helyesebben vidám befejezése, amely 2 —3 napig is eltart. „Bakr- id”, rövidén csak „id” a neve, ami afféle áldozást jelent. Napkelte előtt ugyanis a tehetős mohamedán családfők juhot, kecskét vágnak, és a húsát szétosztják a szegények között. Hegyi Agnes A fUmtudomártyok doktora Nemeskürty István nevét aligha kell magyarázni azoknak, akik a filmművészet, illetve a filmtudomány iránt érdeklődnek. Nemeskürtyt egy fél ország szólítja „tanár úr”-nak. Ugyanakkor kritikus, iró, filmesztéta, irodalomtörténész, a Budapest Filmstúdió vezetője és több mint 130 film producere. A Magyar Televízió most portréfilmet készített róla. A Bulla Károly szerkesztette, Horváth Ádám rendezte műsor — Liptay Katalin riporteri közreműködésével — arra keres feleletet, mi a producer feladata, lehet-e ma még polihisztor az ember, milyennek kellene lennie nemzeti önismeretünknek. Ilyen és hasonló kérdésekre válaszol Gaál István, Gábor Pál és Jancsó Miklós filmrendező. Bogáncs A lila ászát is itt van már. Szép virágú, de a növényre nem lenne jó mezítláb lépni, igen szúrós. Meg itt lilul a bogáncs is, hol csoportosan, hol magányosan, de mindenképp messze kimagasodva a többi növény közül. Valószínt! ez a legelő legerőteljesebb, legszívósabb növénye. A szárazság őt' nem érdekli, a zivatar, az erős szél sem, az erre legelésző tehenek békén hagyják, a virágot szedő emberek szintén. A bogáncs pedig háborítatlanul növekszik, virít, szószerint virít rikítóan, élénk színnel, messziről jól láthatóan. Érdemes közelről is megnézni,' edgyönyörködni benne. Van itt persze sokféle, más virág, növény is a legelőn, mit csak a hozzáértők ismernek, tudják mire való. De előbújt ismét a gomba is az eső után. Főként az apró szegfűgomba, miből tisztes mennyiséget összeszedni igen pepecs dolog, de megéri. Akár levesbe, akár tojással megsütve, de leginkább magában megabálva az igazi, amikor is a gombának gombaíze van. Meg előjöttek, íehérlenek már a csiperkék is, ebből persze gyorsabban megtelik a kosár. Zsombékosabb, vizenyő- sebb rész következik, apró békák sokadalma menekül, ugrik, majd hirtelen egy nyuszi riad álmából és fülét hátra csapva hatalmas iramban vágtázik elfelé. Vége a zsombékosnak, ismét szöcskék, sáskák röppennek 'a lépések elől. És itt a kiserdő, a gulya delelő, pihenő helye. A fákon varjútanya, a közelükben pedig vőrősvércsék laknak. Emiatt a károgás szinte örökös, mivel a vércsék csak úgy froclizáskép- pen is köröznek egyet- egyet a varjúk közelében, ilyenkor pedig a fekete népség éktelen lármát csap, fenyegetőzik, szitkozódik, ki tudja miket mond az arra köröző vércsének, de az is rávijjogja a magáét. A vörösvércsék egyébként főként egeret, pockot vadásznak, nem igen okoznak kárt sehol, védett madarak. Bodza. Érésben a gyümölcse már, de még nem érett. Még nem az igazi fekete, mint milyennek lennie kell. Majd az lesz. Ha valakinek kedve tartja, birja türelemmel, összegyűjtheti, és megfőzheti lekvárnak, vagy pálinkának. Mindkettő kuriózum, különlegesség, főként sajátos illata — egyesek szerint bűze — és ereje miatt. Ez már az ősznek a növénye. Majd akkor pi- rosliki igazán a most még haloványabb csipke is. De most csak maradjunk itt a nyárban, amíg tehetjük. Meleg van, kék az ég, fehér felhők gomolyulnak, alakulnak hol ezzé, hol azzá. Alattuk pedig gólyák köröznek. Hat gólya. Már a kicsik is erősödnek, gyakorolnak a nagy útra. De most még nincs itt a nagy út ideje. Az ördögszekér szaladásának sincs. Priska Tiber SERFÖZÖ SIMON: Kapu előtt Feled)' Gyula rajza t így jó Kit érdekel a vers? S mért érdekelne bárkit is? 0 tudja küldeni a közönyt füstként föl a magasba, mégha nem azért van is? Lekicsinyelhetik tőle munkánk, múltunk. Sérelmeink nem képes széthessenteni, elintézni panaszunk. S nem is érdekli már, ha nem a kocsmába, hová meneküljön üldöző gondjai elől a paraszt, a munkás? így jó — már akiknek — nem rebbent régóta izgalmat a vers. Szava sincs már másokért. Félrehúzódik, át mellé a kerítés. Állati Mint gyermekeket bérházban felnevelő embernek sok évig annyi közöm volt az állatokhoz, hogy rábeszéléssel, szigorral, , olykor drasztikus eszkö- , zökkel — ez utóbbi a gyer- 1 mekeimmel szemben — távoltartsam őket. Sok nehéz időszakot kellett így is átvészelnem. A gyerekek ezekben a kérdésekben eléggé nehéz felfogásúak. A fiam például nem értette, miért nem akarpm elviselni, hogy fehér égerek lakjanak a fürdőkádban, holott az esti tisztálkodás és a mosás idején ő kiszedi majd őket. Azután ott voltak a szárnyasok. A törött szárnyú gerle berendezkedett a lakásban, s reggelente nagyon szépen énekelt. No, de a szobatisztaságra ugyanúgy nem lehetett megr szoktatni, mint a még tokos, nagy fejű, esetlenül botladozó szarkát sem. Türelmem véget ért, mire annyira rendbejöttek, hogy önellátóként ki lehetett telepíteni őket az erdőbe. A kis báránnyal, amelyiket ellő anyja elvesztett és szerencsétlenségemre én találtam meg az országút árkában, már több baj volt. De egy ideig tűrtem. Cuc- liztatás idejére el kellett kérnem magam a munkahelyemről, hogy haza szaladjak megetetni, mert egysét hét után akkora bége- tést rendezett, hogy már a földszinten hallottam türelmetlen követelőzését. Szétrágott két pár papucsot, kirojtozott néhány pongyola alját, de csak tejet akart cumizni — később naponta négy litert — hiába nőttek ki a fogai. Ez a bárány sehogyan sem akarta vállalni az állati sorsot. A tejet valószínű az asztalnál való étkezés követte volna szeffiyytÉ rinte. Pedig, amikor a fiam naponta levitte sétálni, megmutatta neki a gyakorlatban, hogyan kell legelni. Hiába. Megvetően nézte a hasaló, füvet rágó fiút, s meg sem próbálta utánozni. A vége az lett, hogy beadtuk a lelencbe, azaz mit is beszélek, kerestünk neki egy nyájat, s ott hagytuk. Még sorolhatnám a néhány napot nálunk tartózkodó kivénhedt kutyákról, macskákról szóló eseteket, de ezek csak a családi harc emlékeit idézik fel bennem. Az elmúlt évben történt, hogy kaptunk ajándékba egy négyhetes aranyos kis kutyát. Azóta igen sok meglepetést okoztak nekem az emberek. Olyan meglepetéseket, hogy ma is csak ámulok. Rá kellett jönnöm, hogy én az állatokhoz való viszonyulásommal kisebbségben vagyok. A sűrű bundájú kiskutyáról az első átvirrasztott éjszakán kiderült, hogy rühes. Visszaadni nem lehetett. Nagy zavartan bementem egy gyógyszertárba, s rüh elleni kenőcsöt kértem. Megkérdezték gyereknek, vagy felnőttnek lesz-e. Bevallottam, hogy kutyának, s azt vártam, hogy a forgalmas gyógyszertár dolgozója elküld a fenébe. Nem ez történt. Kizökkent hivatalos hangneméből, s kedvesen, közvetlenül elmagyarázta, hogy nekik nincs olyan szerük, mert ha a kiskutya lenyalja magáról, akkor megdöglik és így tovább, és így tovább, vigyem állatorvoshoz. Mögöttem közben már sorakoztak, vártam, hogy ránk szól valaki, s elzavar a kutyadolgommal együtt, de nem. A mögöttem állók a világ legtermészetesebb türelmével hallgatták mindazt, amitől én már tűkön álltam. Ezután újabb kísérlet egy háztartási boltban, mert gondoltam, hátha ott vein valamilyen kutyaszer. Nem volt, de az eladók körbefogtak, megmutogatták a létező kutyamosó szereket, s további tanácsokat adtak, aminek a vége megint az volt, hogy kiskutyát ne kínozzak, vigyem orvos- . hoz. r Következett az állatkór- j ház, injekció, gyógyszer, tanács. A kiskutya gyö- . nyörűen rendbe jött, de kiderült róla néhány hónap után, hogy ő egyáltalán nem kicsi, hanem igenis nő, nő és egyre nő. Sőt, hangja is van, s a szomszédaim ahhoz a kisebbséghez tartoznak, mint korábban jómagam, s zú- • golódni kezdtek Dinóka kezdődő öntudatra ébredése ellen. Dinóka ugyanis kutyakötelességének tartotta jelezni, ha éjszaka valaki használja a liftet, azonkívül a sétán túl versenypályának tekintette az egész lakást, amit időnként kör- berohangált. Az állati dolgaim során kellemes meglepetéssel tapasztaltam, hogy ebben az elridegült nagyvárosban, a bürokratikus útvesztőkben milyen sole állatbarát él. Mert nem soroltam ám el mindent. Volt közben dolgom tanácsi ügyintézőkkel is, akik például az oltással kapcsolatban igen részletes, pontos felvilágosításokat adtak, türelmesek, beszédesek voltak. Azóta is keresem a magyarázatot rá, mi az oka, hogy az állatokkal kapcsolatos ügyintézéseim során mindig, mindenütt kedves, barátságos hangon beszéltek velem, s olyan együttérzéssel, amely más esetekben, hétköznapi dolgokkal kapcsolatosan, szintén igen jól esett volna. Adamovics
