Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
GSZAK-MAGYARORSZAG 6 1982. július 17., szombat írói teljesítménynek sem lebecsülendő az a több mint kétszáz oldalas ítélet, amelyen az elmúlt hónapokban dolgozott dr. Batta Miklós bíró, vagy ahogyan a hivatalos regula szólítani rendeli: a Miskolci Megyei Bíróság tanácselnöke. Már csak az utolsó simítások hiányzanak — néhány bekezdést áthúz, pár mondatban megváltoztatja a szórendet, újra átnézi a szakértői véleményeket, s a kézzel írt sorokból, a jegyzetek sokaságából rövidesen megszületik az ítélet. — Őszintén bevallom — mondja —, nagy kő esik majd le a szivemről, amikor ■teljesen elkészül. Majdnem féléves kemény munka rejtőzik az ítélet sorai mögött, több ezer oldalnyi akta áttanulmányozása, a vádlottak és a több száz tanú, a szakértők kihallgatása, a bizonyítékok mérlegelése pro és kontra, no meg jó néhány álmatlan éjszaka a döntés előtt. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat volt vezetőinek bűnügyében tartott tárgyalásokhoz összesen 228 kifogrammnyi irat, akta tartozott: Nagyobb ügyem — terjedelmét tekintve — előfordult már a huszonöt éves praxisban, de bonyolultabbal még nem találkoztam. Negyedszázad a bírói székben... Derékba tört életek, megbicsaklott sorsok, tragédiák sorára emlékszik dr. Batta Miklós, akin — furcsa ellentét — alig- allg látszik az idő nyoma. Ha nem ő mondaná, talán el sem hinnénk, hogy jövőre már ötvenéves lesz. — Hogyan került a pályára? 4 — Véletlenül. A Somogy megyei Ka- darkúton szülöttem, ahonnan hamar Miskolcra kerültünk. A fiatal korom erdészek, erdészcsaládok közelében telt el, mi sem lett volna természetesebb tehát, minthogy erdőmérnök legyek én is. Mitagadás, nem vettek fel az egyetemre. Próbálkoztam még a Képzőművészeti Főiskolán, de későn adtam be a papírjaimat; s már végképp elkeseredtem, amikor valaki a jogi egyetemre tanácsolt, ahol sikerült is a felvételi. A diploma után Miskolcra kértem magam. 1957 augusztusától dolgozom a bíróságon, voltam fogalmazó, elnöki titkár, járásbírósági tanácselnök, 1970- től 197ö-ig pedig a Szikszói Járásbíróság elnöke. A Megyei Bíróság tanácselnöki tisztét 1976 márciusától töltöm be. Így, az eltelt évek távlatából nézve, tiszta lelkiismerettel kijelenthetem: nem bántam meg a huszonöt évvel ezelőtti döntést. Megszerettem a pályát, a hivatást és ennek így is kellett lennie, másképpen nem maradtam volna ilyen hosszú ideig bíró. — Mindennapi munkája során az élet árnyékos oldalával találkozik. Megmaradt-e hite az emberekben? — Nemcsak, hogy az élet árnyékos oldalával, hanem emberi tragédiákkal kerülök szembe nap mint nap. Tragédiával mindkét oldalon, mert, aki például megölt egy másik embert, ahnak is tönkrement, kettétört már az élete. De ez nem jelenti azt, hogy meg kell rendüljön a bizalmam az emberekben. Itt, a bíróság előtt, kevés kivételtől eltekintve, már nem elvetemült -gyilkosok, hanem gyakran szánnivaló emberek állnak, akik tulajdonképpen maguk sem tudják, hogy miként juthattak idáig. Kétségtelen viszont, hogy vannak ügyek, amelyeket nem „ Pá I ya módosít á sból ” hivatás szeretek. Az utóbbi években gyakran tárgyalunk olyan családi tragédiákat, ahol az iszákos, durva apa, vagy férj addig üldözi, hajszolja családját, amíg ő lesz az „áldozat”. Ilyenkor sajnálom is a vádlottat, ds ez nem befolyásolhat az ítélkezésben. Fiatalabb kollégáimnak gyakran mondogatom: a szíved felejtsd a folyosón, a tárgyalóterembe csak az értelmedet vidd, s a törvény betűje, szelleme szerint ítélkezz. — Á megye közvéleménye — különösen az utóbbi időben — néhány nag- port kavaró bűnügyben enyhének tartotta az ítéletet ... — A mi büntetőjogunk nem ismeri a „szemet szemért, a fogat fogért” elvet. A közvélemény legtöbbnyire csak magát a bűncselekmény „eredményét” ismeri meg, annak okait, mozgatórugóit, az elkövető körülményeit már kevésbé. Itt, a tárgyaláson, ha nagy a hallgatóság, sokszor tapasztalható a közvélemény hangulatának hullámzása. A miskolci Vár éttermi emberölés ügyében például az ügyész beszéde után a hallgatók a vádlottak fejét „követelték”, a védő ; szavainak elhangzása után pedig jóformán felmentették őket. Volt, aki el is sírta magát — természetesen ez sem befolyásolhatja döntésünket, Ami pedig az ítéletkiszabási gyakorlatunkat illeti, én vitatkoznék a közvéleménynyel. Az utóbbi években már egyre szigorúbb büntetéseket szabunk ki — az indokolt esetekben. — A bíró feladata: igazságot tenni. Polgári peres ügyekben valóban az egyik vagy a másik fél javára hoznak döntést. A büntetőbíró hogyan gyakorolhat igazságot? Volt-e már példa rá, hogy ártatlanul elítélt volna valakit? — Mi az ítélettel mondjuk ki a ,^szentenciát”, amikor megállapítjuk, ki, miben bűnös, miért és hogyan követte el cselekményét. Akkor is „igazságot teszünk”, amikor a vádlottat felmentjük, vagy elítéljük. Nagyon ritka esetben vádolnak meg nálunk valakit jogtalanul. A felmentő ítéletek többsége a jogos védelem megállapítása után következik, akkor, ha valaki szorongatott helyzetéből, végszükségben próbál meg menekülni. Ami pedig az utolsó kérdést illeti: eddig még nem jutott tudomásomra, hogy valakire is a legcsekélyebb büntetést is kiszabtunk volna ártatlanul. — Találkozott-e már büntetését letöltő „elítéltjével”? — Nagyon sokkal. Mindegyikük tisztelettel köszönt, kalapot emelt. Még az is, aki a tárgyaláson végig tagadta bűnösségét. Akkor vallotta be, hogy mégiscsak nekünk volt igazunk ... — Nyugodtan alszik tehát? — Lelkiismeret-íurdalásom még egyetlen egy ítéletünk után sem volt. Az ítélethozatalt viszont gyakran éjszakába nyúló vívódás, töprengés előzi meg. A munkát mi soha nem fejezzük be. Ha nincs is kezünkben az akta, a nyitott kérdések mindig olt zsonganak a fejünkben. Ez rendkívüli idegfeszültséggel jár, de a legkisebb ügyben — bár mindenkinek a sajátja a legnagyobb — is rendkívül körültekintően kell eljárni. A mi lelkiismeretűnkre ugyanis emberek sorsát bízták — ez a szakmánk, a hivatásunk. Udvardy József A Szovjetunióban vadvédelmi kutató expedíciót küldtek ki Jakutia északi részébe, Nyizsnyaja Koli- mába. A kutatások fő célja egy ritka madár, a fehérdaru volt, amely a tudósok szerint a világon egyedül Jakutiában található. Ráadásul egész Jakutiában legfeljebb 300 pár van belőle. A fehérdarunak nincs természetes ellensége. Az ember sem üldözte soha. Mégis ritka madár lett. A fehér darvak eltűnésének oka az ember gazdasági te- | vekenysége. A tundrán a rénszarvas-csordák háborgatják, amelyek éppen akkor vonulnak a nyári legelőkre, amikor a darvak költenek. A szarvasok elűzik a madarakat, tönkreteszik fészkeiket. A tudósok tervet javasoltak a fehérdaru megmentésére, és állományának növelésére. Az ötlet abban rejlik, hogy a fehérdaru tojásait becsempészik a szürkedaru fészkébe, amely nemcsak Szibériában fészkel, hanem az ország európai részén is és délen telel át. Ehhez azonban anyaállományrá volt szükség. Ennek kialakítása érdekében munkálatok folynak az okai természetvédelmi területen. Új tankok Seriőzö Simon Az orosz pravoszláv egy-f ház új templomokat épít-i teteti, a szibériai Jakutszk és Bratszk városokban] Metódij püspök, a legna-í gyobb orosz egyházmegye feje nyilatkozott az APNj tudósítójának, Szergej OszlJ roumovnak. Az egyházmegye a Bajkál-tótól a| Csendes-óceánig terjed. Metódij püspök 1949-ben' született, hivő családban) Az általános iskola befejezése után az odesszai papneveldében tanult tovább, majd a Leninerádi Hittudományi Főiskolára járt.!' 1976-tól a Moszkvai Hittu-' dományi Főiskolán volt aspiráns, s ezzel egyidejűleg az orosz pravoszláv egyház külképviseletén teve- kenykedetit. — A jakutszki új templom a város központjában épült — mondja Metódij — A régi templomocska mellett emelt új székes egyház alaplerülete 600 négyzetméter, az óoroszé fatemplomok stílusában; épült; így nemcsak a hi-| vöknek szerez örömöt, ha-!; nem szép dísze a városnak is. Az építéshez és belső berendezéshez szükséges eszközöket az egyház biztosította. A helyi hatóságoktól kaptunk építési telkei, az; építési munkákban a hívők; is jelentős mértékben kivették részüket. Bratszkban, Jakutszkka! ellentétben korábban nem volt egyházközség, de az új építkezésre sok hívő is érkezett. Az. ő kérésükre, épült fel a braíszki temp-: lom. a erő Kivakaróztak a Dórból, sárból a szalma- s nádtetős falvak. Cserépfedelüktöl héthatárra piroslanalc. Kerítik maguk vaskerítéssel. S mint a libák régen, járdák sétálnak ráérősen. Gyarapithatott az udvar-odúban, akivel loholt a szorgalom. Mostanra ahova tudott, mint gálya a kéményre, a lehetősség íészket rakott. Csak éppen a pihenés soha nem fekhet eleget, orrd nincs idő. S a hajrá már szusszal nem bífjo tovább, kikészül a sok erő. Fáradtságtól dúl el otthon a hazavánszorgó ásó. Villoghatnak a tévék, nézik valameddig, s ülve elalszanak előttük az esték. Pákolitz István Fenyegetettség kjÍK, hogy a legeslegvégsó pillanatban, de mégiscsak helyrebillent a Vilógegyensúly: elsurrant a fütyöri feketerigó, hoppon maradt a vérszomjas macska. Holnap másként rs történhet. . .. Félelmetesen nyugtalanít a véget nem érő fenyegetettség. V Sem a fiú, sem a 9 lány nem látta addig azt a tengerparti tájat, ahol összehozta őket a jó és a rossz sorsuk. Nem beszélték egymás nyelvét, de annak a népnek a szavai is ismeretlenek voltak számukra, amelynek vendégszeretetét élvezték nagy nemzeti-népi ünnepségükön azon a szép július végi napon. A fiú nehézkesen lépdelt félcipőjével a süllyedő finom homokban, a düné- ken a távoli világítótorony felé. Egy életerős, de széltől megtépázott zöldes cserjebokor mellett látta meg a lányt, amint éppen a lisztszerű homokot szórta ki egyik tűsarkú cipőjéből. Egyik lábán cipő, a másik mezítláb, amellyel lábujjhegyen tornászott, s közben meg-megingott. A fiú megállt a bokor takarásában és mozdulatlanul figyelt. A lány lábfejére húzta a cipőt, két lábra állt, aztán megigazította hosszú fekete haját. Óvatosan lépdelve, lassan elindult a sziklatömbön súlyosodé, vörös-feketés téglából emelt torony felé. A fiú lassan követte. Megpróbált a lány cipőjének nyomába lépkedni. Nem volt nagy közöttük a távolság, ezért csodálkozva vette észre, hogy a női cipőnyomok szinte .alig látszanak. Megállt, lehajolt, aztán leguggolt, közéiről nézte a kis mélyedést. A napfényben szikrázó porszemek mozogtok, gurultak, vagy inkább folytak vissza, előbbi helyükre. Mintha élt volna a homok. Pedig szél nem lebbent, csak a levegő hullámzott. vibrált a nagy melegtől a föld fölött. Mint j. rt« ■■ >'*.• y m] f-v) R . » , r . ‘wir úu ka VliéU* \’u> »5: !>¥ :;>)'■ :i v ‘ií’ távolabb, a horizonton a halványzöld tenger. Az óriásnak tűnő torony tömzsi Lábánál állt már a lány, mint vékony, sárga ceruza, a feje-haja, mint fekete grafit. A fiú egymás után lehúzta fűzőnélküli félcipőjét, és kiszórta belőlük a homokot. Megtörölte izzadt homlokát, tovább tágított a nyakkendő kötésén és elindult. Lassan fogyott el iába alól a homok. Egyre könnyebb volt a járás, s olyan érzése volt, mint mikor a patak vizéből füves partra ér. Aztán csikorogni kezdett talpa alatt a homok, amiből arra következtetett, hogy elérte azt; a sziklatömböt, amire a tornyot építették. A lány, mintha csak várta volna, ott állt a vörösfekete torony szürke kőszegélyű bejáratánál. Hátát nekitámasztotta a feketére pácolódott, fából készült ajtónak. A fiú lelassította lépteit, aztán tétován megállt. Nézték egymást. Nem kíváncsian, inkább fáradtan. A fiú cipője talpán keresztül is érezte, hogy mennyire felhevült a sziklatömb az erős, szín nélküli napsütésben, szinte ontotta magából a meleget. Lassan elfordította tekintetét az ajtókeretben támaszkodó lányról és a zöldeskéken hullámzó tengert nézte abban a reményben, hogy a végtelen víztükör Látványa enyhíti a hőséget. Lassan ieíndult a lány fele, aki nem mozdult, de aztán meggondolta magat és tovább ment a kör alakú építmény labánai, annak árnyékos oldalara. Ott is talált egy bejáratot, de azt már régen befalazták, hanem az oda vezető két lépcsőfok ott fekeléllett. A fiú leült a sárgászöld mohás kőlapra. Ekkor érezte, hogy mennyire fáj a szeme, hogy lüktet a homloka, s hogy lassan kihűl rajta a veríték. Messze a tengeren két kis. halászhajó dohogott. Sokáig nem tudta megállapítani, haladnak-e egyáltalán, ha igen, milyen irányba. ÜUeben, lábát kinyújtva cigarettát kotort elő zsebéből. Ujjaival megpuhította, aztán el is dobta, mert a’ gyűrött cigaretta eltört nedves utjai alatt. Amikor aztán sikerült rágyújtania, olyan mélyre szívta a füstöt, hogy kissé megszédült. Mikor felnézett, már ott állt mel- lette-íölötte a lány. Egyik kezének tenyerével a tég'- lal'alnak támaszkodott, fejét kissé jobb vállára hajtotta. A fiú felállt és bólintott. A lány éppenhogy csak biccentett, aztán megfordult és elindult a fal tövében. A fiú utána nézett, aztán utána indult.Már csak a kikötő végé-' nél érte utói, ahol a lány ■MmsattasatM mm tw i !■■■!■ nr TinriTf—m~--------------------------—
