Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-27 / 149. szám

A csegei komp Ároktő és egyben Bor- @ sód megye határán járja a folyót a cse­gei komp. A szomszédos me­gyében levő, túlparti Tiszn- csegéről nevezik ősegeinek ezt a pontos menetrend sze­rint közlekedő vízi járművet, melyet érdekes módon a kép jobb oldalán látható motor­csónak tol át és vissza a Ti­szán. Megyénkből is sokan látogatnak át a szomszédba, hogy megnézzék például a védett természeti értéket, a csegei holtágat és annak ér­dekes-értékes környékét, madárvilágát. T Ä Borsod megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állo­más szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy a már hosszabb ideje tartó meleg, párás időjárás hatására a leg­több gyümölcskultúrában (al­ma, körte, szilva, őszibarack) számottevően erősödött a le- véltetű-fertőzés. A jelentős csapadék miatt az almások­ban és a körtésekben erősö­dött a varasodás fertőzöttsé- ge is, s több helyen az már magán a gyümölcsön is meg­jelent. Az időjárás, különösen Hegyalján kedvező feltétele­ket teremtett a szőlőperonosz- póra elsődleges fertőzésének kialakulásához. Ezért azokon a helyeken, ahol 10 millimé­ter. vagy annál nagyobb mennyiségű csapadék hullott. inti teendők célszerű sürgősen, mielőbb el­kezdeni a védekezést. A je­lenlegi meleg, párás időjárási körülmények között a szőlő- lisztharmat fellépésével is számolni kell. Levéltetvek ellen a Bi 5(1 vagy az Anthio 33 EC nyújt kellő védelmet 0,1 százalékos töménységben. E készítmé­nyek a gyümölcsök egyéb lombkártevői ellen is hatá­sosak. Varasodás, valamint szőlő- peronoszpóra ellen a Dithane M—45, vagy a Zineb 80, 0,2 százalékos oldata használha­tó. Lisztharmat ellen pedig a Karathane FN 57 a javasolt szer, 0,1 százalékos tömény­ségben, kombináltan kijuttat fürdő épölt Korszerű szociális létesít­ménnyel, 150 személyes öltö­zővel és üzemi fürdővel gya­rapodott a Bodrogközi Álla­mi Gazdaság. A gazdaság sa­ját erőből, több mint 1,6 mil­liós költséggel valósította meg a beruházást. I Karik-tenger partjáról jöttek Budapesten, a Parkszínpadon öt estén át a Guadeloupe táncegyüt­tes „La Brisquante" címmel mutatja be műsorát. Az együttes a karib-tengeri ország folklórjának táncait ismerteti meg a magyar közönséggel. A képen: tánc, pergő ritmusra. MERÉNYLET Az újfasiszta „Fegyveres Forradalmi Sejtek” vállalta magára a PFSZ római kép­viselője lakása előtt posztul ó rendőr csütörtök esti meg­gyilkolását. Az ANS A olasz hírügynökség milánói iro­dájába eljuttatott névtelen levél azt állította, hogy az akcióban nem a PFSZ volt a célpont, hanem a rendőr­ségen akartak bosszút állni egy májusi tűzharcban el­esett fegyveres társuk halá­láért. HŐHULLÁM GÖRÖGORSZÁGBAN Rendkívüli hőhullám tom­bol Görögországban, s a két napja tartó hőségnek már három halálos áldozata van. A főváros kórházaiban tu­catnyi embert ápolnak hő­gutával és légzési zavarok­kal. A rendőrség közölte, hogy a kórházakban ápoltak többsége az utcákon esett össze a 43 Celsius-fokos me­legben. VULKÁNKITÖRÉS INDONÉZIÁBAN Az indonéziai Jáva szige­tén csütörtök este óta ismét többször kitört a Galung- gung tűzhányó és hamueső­vel meg kőzáporral árasz­tott el két várost, Garutot és Bandungot. Helyi sajtó­jelentések szerint legkeve­sebb két ember életét vesz­tette és alig kerülte el a ka­tasztrófát a British Airways brit légitársaság gépe, ami­kor a hamufelhőbe érve, négy hajtóműve felmondta á szolgálatot. A vulkán áp­rilis 5 óta működik. MA ESTE A KÉPERNYŐN: Az ember, ezzel a nagy sebével A második műsorban jelent­kezik ma este 21.35-kor Az ember, ezzel a nagy sebével című tévéíilm, amelyet Csá­szár István írt és Dömölky Já­nos rendezett. A groteszk, sza­tirikus játék egy „apró" meg­aláztatás természetrajza, amelyben fontos emberi, tár­sadalmi kórképek is feltárul­nak. A nagyszámú szereplő- gárda tagjai közt találjuk Pap Zoltánt, Molnár Piroskát, Hou- mann Pétert. Kádár Flórát, Máthé Erzsit, Dancsházy Haj- nalt. Képünkön: a tévéfilm egyik kockája. £aunnsiamNMi>Bi Mozgalmas éjszakájuk volt szombatra virradó éjszaka a győri tűzoltóknak. Először a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár egyik üzemében keletkezett veszélyesnek ígér­kező tűzhöz riasztották őket. Gyúlékony anyagok lobban­tak be. Alighogy a gyári tüzet megfékezték, lakástűzhöz kellett ugyancsak Győrött ki­vonulni. Az Ifjúság körút 42. szám alatti ház egyik máso­dik emeleti lakásában zár­lat következtében leégett a tévékészülék és a lakás egyéb berendezései is elég­tek. A gyors beavatkozás el­lenére is 15 ezer forint kár keletkezett. Aranyak, bandák i záleibizbai Az utóbbi hetekben meg­élénkült a zálogház forgalma Miskolcon, és ez némelyik na­pokon abban is megmutatko­zik, hogy amíg korábban csak az átvevőteremben és az ah­hoz kapcsolódó folyosón áll­tak a várakozók, most előfor­dul, hogy a sor vége a bejárati ajtón kívül az utcán van. Fi­zetésnapokon sokan várakoz­nak a kiváltások miatt, illet­ve a zálogcédulák meghosz- szabbításáért. A legzsúfoltabb júniusi napokon 400—500-an várnak arra, hogy ideiglene­sen megszabaduljanak nélkü­lözhető ékszereiktől, órájuk­tól, esetleg a téli meleg bun­dáktól, hogy az ezért kapott forintokkal kiegészítsék a nyaralás költségeit. Nem ke­vesebb azoknak a száma sem, akik naponta a meghosszab­bítás, illetve a kiváltás miatt várakoznak. Sokan ismerik, hogy a meleg bundákat nyá­ron érdemesebb a zálogház­ban tartani, mert a nemes szőrméket egyrészt anyagok­kal védik a portól, külső ha­tásoktól, és vegyszerrel a mo­lyoktól. A bundák tárolására használatos • raktár csaknem egészen tele van. A nyár elejével lezárult az arany, és ezüstvásárok ideje, legalábbis átmenetileg. A leg­utolsó aranyvásárt a ballagá­sok előtti időszakra tartották, amikor is több értékes ék­szert, érmét adtak el. Amíg tartott az ezüstkészletekbőí (ékszer, érme, gyertyatartó stb.), addig kéthetente írtak ki ezüstvásárt. A nyár után a legközeleb­bi aranyvásár szeptemberre várható. Jól mutatja az arany- és ezüsttárgyak iránti érdeklődést, hogy a zálogház­ban megfordulók közül töb­ben naponta tudakolják, mi­kor számíthatnak arany-, vagy ezüstvásárra , Napóleont nem mérgezték meg arzénnal, nem rákban hunyt el, hanem halálának okozója egy különleges hor­monális rendellenesség volt, amelynek következtében a franciák császára fokozato­san nővé alakult át — kö­zölte a Guardian című brit napilap egy amerikai orvos­ra, bizonyos Robert Green- blattra hivatkozva. Az amerikai orvos, az endokrinrendszer megbete­gedéseinek szakértője, azt ál­lítja, hogy az először a csá­szár halála előtt 12 évvel jelentkezett tünetek arra mu­tatnak, hogy Napóleon „Zol- linger-ellison betegségben” szenvedett, amelynek követ­keztében hormonműködése felborult és nemében foko­zatos módosulás ment vég­be. A Moszkva alatt a császár­nál észlelt letargia, vala­mint anyagcsere zavarai, a moszkvai csata előtt lábai­nak megdagadása, a Drezdá­nál rátört erős gyomorfáj­dalmak, a Lipcsénél érzett fájdalmai és fáradtsága, a Waterloonál' tapasztalt kez­deményezési képtelensége es apátiája mind arra vezethe­tők vissza, hogy a császár nemében fokozatos változá­sok történtek — így Green- blatt doktor következtetése. Ugyancsak e folyamat bizo­nyítékainak tekinthetők —• az amerikai orvos szerint—, hogy Napóleon állandóan hí­zott, alakja fokozatosan női formát öltött. Napóleon szenvedélyes sze­relmes volt, különösen ami Josephine-nel kötött házas­ságát illeti — ismeri el ma­ga Green blatt is —, viszont Mária Lujzával kötött fri­gye után a császárt szexuá­lis téren egyre gyakrabban érték kudarcok — állítja. Éjszaka, a sötét utcában Részlet a Miskolci Járásbí­róság ítéletéből: „I. rendű vádlott, Kassai Ig­nác felesége zöldség-gyümölcs kiskereskedő, havi 20 000 fo­rint jövedelemmel. A vádlott a felesége kisegítő családtag­ja, havi jövedelme 10 000 fo­rint.” Kassai Ignác és társa, Far­kas János ez év április 7-én 9 óra tájban kirabolták az 5(3 éves T. Lajost. Pecsétgyűrű­jét, karikagyűrűjét vették el tőle; a rabolt holmiért a zá­logházban, illetve egy óra- és ékszerboltban alig több mint Nyári „legek” a Merkúrnál Ezekben a napokban a jú­nius végi kánikulában 40 személyautót tartanak a Merkur miskolci 8-as szá­mú használtautó-telepén. A vevőre váró autók közül a legdrágább az az 1600-as okkersárga Ls^da, amelyik­nek a szélvédőjén 108 900 forintos árcédula van. A leg­olcsóbb egy 1500-as, 73-as kiadású Polski FIAT, amit 17 700 forintért lehet meg­venni. A legújabb szerze­mény egy kis kék 126-as Polski FIAT, amelyik két­szer annyiba kerül, mint a telep legolcsóbb autója. A legrégebbi autó a tele­pen egy karácsony óta el­adatlan banánszínű 1500-as Lada. Az ára állás közben 100 ezerről 84 ezerre módo­sult. Miközben sok hasonló korú, 4—5 éves Lada elkelt a telepről, ez valahogy a mai napig nem talált gaz­dára. Annál inkább érthetet­len, mert a legkapósabbak éppen a Lada családhoz tar­tozó személyautók. Az 1200- astól egészen az 1600-asig. A legnagyobb érdeklődés az el­múlt napokban, illetve a tegnap eladott TB-s rend­számú, másfél éves Lada iránt nyilvánult meg, ame­lyikre hatan is pályáztak. A legritkábban előforduló típusokról néhány szó; a ré­gi autók, az M—21-es Vol­ga, a 407-es Moszkvics és a 312-es Wartburg hosszú ide­je. már elvétve sem kerül­nek a Merkur használtautó­telepére. (nagy) 3000 forintot kaptak. Olvasó­ink is minden bizonnyal egyet­értenek velünk, amikor leír­juk, hogy a „zöldséges” bűn- cselekménye érthetetlen és megmagyarázhatatlan... Hacsak nem az ital rá a magyarázat. A 26 és 20 éves fiatalemberek ugyanis azon a napon már reggel óta együtt mentek az egyik miskolci kocsmából ki. a másikba be. Este 9 óra tájban a Széchenyi utcán járkáltak, amikor a Déryné utca sarkán meglát­ták a szintén ittas T. Lajost. „— Vegyük le a pénzét!” javasolta Farkas, ami nála azt jelentette, hogy az idős embertől erőszakkal kell meg­szerezni értékeit. Kassai bele­egyezett, a sértett után siet­tek, leütötték, s elvették a gyűrűket. Ezután — mintha mi sem történt volna — még ittak egyet a Katowice étte­remben, maid másnap elad­ták a „cuccot”. A járásbíróság a két vád­lottat (Kassai a Kellner Sán­dor u. 2.. Farkas az Elek Ta­más u. 24. sz. alatt lakik) társ­tettesként elkövetett rablás miatt 4, illetve 3 évi. börtön­ben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. U. J. ÉSZAK-IVI AGYARORSZAQ. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: YVI1ÍTH LAJOS, Szerkesztőség: Miskolc, Bnjcsv-Zs út 15' — 3527. Postacím: Miskolc, P£. 351. Telefonok: központ: 38-941. titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezési rovat oa- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. PL 178. Felelős kiadó: VERES Min A! Y Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel- Miskolc. Széchenyi út 15-Í-17. — 3525 Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlnnkézbesOőkníi A? előfize­tés dija egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft, Index: 20 655, ISSN 0133—0357. Készült a Borsod «jegyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.s KILIAN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom