Észak-Magyarország, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-22 / 144. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. június 22., kedd A képernyő eíőtt Futballon kívül Figyelem... Az elmúlt televíziós műsorhét — természetesen — a labda­rúgó-világbajnokság jegyében szerkesztődött, és telt el. Alig­hanem először a Magyar Televízió negyedszázados történeté­ben elmaradt a szokásos, Az Országházból jelentjük, című ösz- szefoglaló műsor, viszont helyette két más műsor — a Hírhát- tér és az Ablak — nagyrészt átvette e műsor szerepét. A VB- nek köszönhettük a hétfői rendkívüli adásnapot és azon belül egy Önök kérték ... kívánságműsor láthatását, amely sokféle igényt igyekezett kielégíteni. Személy szerint én 'legjobban annak örültem, hogy Litványi Károly Sanyika és Manyika cí­mű jelenetét láthattam, két halhatatlan művészünk. Pécsi Sándor és Kiss Manyi szereplésével. Közvetve ezt az élményt is a futbalinak köszönhetem. Egyébként volt a héten sok min­den a futballon kívül is. Volt például Jogi esetek, s ebben igen érdekes volt az árve­rések és a magánszemélyek kapcsolatáról szóló példázat és jo­gászi okfejtés. Benne az a tanítás, hogy a közhasználatú árve­rés szó milyen más, jogilag különválasztható cselekvéseket fed, s hogy egy öröklakás értékesítése körül milyen hitek és tévhitek áldozatai lehetnek jóhiszemű, vagy spekulatív hajla­mú emberek. Éppen egy hónappal röppentünk vissza az időben a Repül « sárkány című, a miskolci tévéfesztivál alkalmával készített riport bemutatása segítségévei. A sportcsarnok előtti gyermek- fesztivál kedves mozzanatait idézte lakásainkba Papp Endre riportösszeállítása, s a kedves gyermeki „nyilatkozatok” és ön­feledt, játékos megnyilvánulások között elhangzott néhány felnőtti megnyilatkozás is, arról, vajon jó-e, ha a gyerek min­dent megnéz, amit csak a képernyő kínál, .függetlenül attól, neki szól-e az adás. A nyilatkozatok tükrében ez a vita eldön­tetlen, de ez a gondolat, sőt gond megérne egy előkészítettebb véleménycserét is. Nehezen tudunk túljutni a jubileumi időkön. A Zene, zene. zene csütörtöki ötven percét a tízéves Zenés Tv-színház em­lékei felelevenítésének szánta. Megtudtuk, hogy 92 különböző zenés műfajú játékot láttunk ennek keretében, s ezekben 27 rendező, 39 karmester és 697 résztvevő működött közre. Jó volt, hogy néhány zenés játékból fel-felvillant pár kockányi, mert felidézte egy-egy játék emlékét, meg azt a vágyunkat, hogy jó lenne belőle többet látni; — ám nem volt jó, hogy a tíz év „termését” meglehetősen zanzásítva kaptuk, miniinter­júkkal keverve, ajánlás-töredékekkel fűszerezve, mert e na­gyon széles választékú vegyestáiból igazából semmit sem le­hetett megízlelni. Kiemelkedő eseménye volt a hétnek a Sütő András 55. szü­letésnapja alkalmából készített portréműsor, őszinte, tiszta emberség, népe, nemzete múltja iránti tisztelet, jelene és jö­vője iránti felelősség, a fiatalon felvállalt feladatok teljesíté­sére törekvés voltak e műsor legfőbb jellemzői, amint azok a jellemzői Sütő András életének és munkásságának is. A nagy- enyedi Bethlen Gábor Kollégiumba került parasztgyerek meg­tanulta, hogy az ott eléjük tűzött célt — szolgálat és művelő­dés — egész életében nem tévesztheti maga elől, s amikor ta­nítóvá lett, nem felfelé törni akart, hanem visszakerülni a néphez, a nép közé. azt szolgálni. Ahogyan Sütő bemutatta szülőföldje környezetét, ahogyan megszólaltak szülei, ahogyan megidézte Kemény Zsigmondot, és a huszadik század íróit, azok szellemiségét, az a nemzetét, népét híven szolgáló, azért felelős írástudó megnyilatkozásának példája volt. A parlamenti vitához kapcsolódó Hírháttérben — többek között — az érettségizett fiatalok elhelyezkedési lehetőségeiről is szó esett. Nem érdektelen felfigyelni arra, ami a gondolat- cseréből kitűnt: a szakmunkás- és szakközépiskolában folyó képzés a napi vállalati igények szerint folyt, vagy még folyik ma is, s előáll olyan helyzet, hogy mire a tanulók végeznek, már más szakmákra van igény, a tanult szakmában elhelyez­kedési nehézségek adódnak, a szakképzettség nem felel meg a tényleges igényeknek. A műsorvezető kérdésére — nem le­hel-e az igényeket előre látni? — a meghívott szakember imi­gyen válaszolt: „Lehet előre látni, de azt nem lehet garantál­ni, hogy jól látunk előre”. Hm ... Ez jól hangzik... Pergett a képernyőn egy ausztrál krimi — Piszkos pénz —, amely izgalmas perceket, kellemes szórakozást kínált. És volt egy nem túlzottan szórakoztató francia film — Veszélyes vize­ken —, amely két részben jelentkezett... És persze, volt a VB: egyszer mi játszottunk Salvadorral, egyszer az argentinok vélünk... Benedek Miklós Az énekórán a dobró! tanultunk Fotó: Fojtán László Nyári egyetem Hétfőn Kecskeméten, a Tu­domány és Technika Házá­ban megnyílt a XI. óvoda- pedagógiai nyári egyetem. A rendezők az előző továbbkép­zéseken sorra vették a kis­gyermekek nevelése szem­pontjából legfontosabb té­mákat, s ezúttal is lényeges kérdésekről, az óvodapedagó­giai, gyermeklélektani kuta­tások legújabb eredményei­ről számolnak be az előadók az ország minden részéből érkezett 230 hallgatónak. Véget értek az országos gyermekszínjátszó napok, amelyeket a hetedik alka­lommal rendeztek meg Pé­csett. Az ötnapos találkozó alkalmával szakmai konferen­cián vitatták meg a drama- tikus nevelési program pálya­munkáit és a jászberényi fő­iskola drámatanárképzési munkáját. Ez alkalommal a színpadi látvány témáját dolgozták fel a szakemberek, azt ta­nulmányozták, hogy milye­nek a diákok produkciói a színpadképet tekintve. A közös otthon Mi sem egyszerűbb, mint elfordítani a kulcsot a zár­ban, és kívül hagyni a vilá­got, nem törődve a mások gondjával-bajával, bezárkóz­ni a szűk családi körbe. Mi­tagadás: jó néhányan gon­dolkoztak így mostanában szerte Magyarországon, első­sorban a városokban, s ott is az új lakótelepek lakóira volt jellemző ez a felfogás. Okokat bőségesen lehet ta­lálni. Hozzájárul az, hogy a lakótelepek — tisztelet a rit­ka kivétel tervezőinek — meglehetősen egyhangú ké­pet mutatnak, s nemcsak kí­vülről. Az emeletek fantázi­átlanul kiképzett folyosói, a helyenként kórház- vagy szállodaszerűen egymás mel­lett nyíló lakásajtók, a dísz­telen, egyforma lépcsőházak sem teremtenek jó hangula­tot az ott lakóknak. No meg az is igaz, hogy a lakótelepekre ^költözők — legalábbis nagy többségük — korábban olyan helyen éltek, ahol minden szomszéd ismer­te egymást, jóbarátok, oly­kor rokonok laktak a szom­szédságban vagy a környé­ken. Egyszeriben kiszakadni a megszokott környezetből, és beilleszkedni egy újba, egy egészen másfélébe, nem lehet egyik napról, vagy akár hó­napról a másikra. Mégsem lehet egyszerűen napirendre térni afölött, hogy a lakótelepek többségén hol­mi „elidegenedés” uralkodjék el. Nem indokolják ezt iga­zán a fentiek sem, de az olyan „divatos” elméletek sem, mint a panel hangulat­ról és hasonlókról szóló ki­találások. Sokkal inkább ar­ról van szó, hogy a lakótele­pi életforma új, korábban ilyen csak hellyel-közzel volt — például az egykori vas­utas-, tisztviselő- és hasonló kolóniákon —, s még szokat­lan. Annál nagyobb érdeme a Hazafias Népfrontnak, hogy — képletesen szólva — első­ként Budapesten „nyitotta ki” a lakótelepi lakások aj­taját, hogy a négy fal közül a közös otthonba hívja az ott élőket. Sok ezer embertől kérdezték meg, hogy mit szeretnének, véleményük sze­rint mivel lehetne valóban közös otthonná tenni a lakó­telepet. S az ajtók kinyíltak, bizonyítva, hogy ... csak megfelelően kellett kopogtat­ni rajtuk. Nincs szó elide­genedésről, bezárkózásról, Vasárnap tartották a ki­bocsátó ünnepséget a Ma­gyar Néphadsereg I. számú Katonai Kollégiumában, Egerben. A meg j élen teket Kárpáti Lajos alezredes, a kollégium igazgatója köszön­tötte, majd felolvasták az MN tiszti és tiszthelyettesi kiképzési csoport főnökének parancsát a végzős növendé­kek kibocsátása alkalmából. A kollégiumtól búcsúzó fia­talok szeptembertől már a néphadsereg főiskoláin foly­tathatják tanulmányaikat — mondja Kárpáti Lajos alez­redes. — Nagyon büszke vagyok a most végzett állományra, hiszen kivétel nélkül leérett­ségiztek a fiúk és jó köze­pes átlagot éltek el. Tudom, hogy akik innen kerülnek a katonai főiskolákra, megáll­ják a helyüket. A volt kol­légistákról eddig is jó véle­Kibocsátó ünnepség mennyel voltak a főiskolák parancsnokai. A fiataloknak általában jobb a tanulmányi eredményük, mint azoknak, akik nem voltak katonai kol­légisták. Kiemelkedő mozgal­mi munkát végeznek és ál­talában alparancsnoki teen­dőkkel bízzák meg őket. Kiss Péter négy esztendő­vel ezelőtt Leninvárosból ke­rült a kollégium falai közé. ősztől a leningrádi katonai főiskolán tanul majd, hiszen sikerült a felvételije. Csuto­ra Zsolt, aki kitüntetéssel végzett, kazincbarcikai fiú. — Ez a négy év volt a leg­csodálatosabb az életemben, ahogy vjsszaemlékszem. Most újabb négy év erőpróba áll előttem, hiszen jelentkeztem a szolnoki Kilián György Re­pülő-Műszaki Főiskolára. Ka­tonatiszt szeretnék lenni, és szeretem a repülést is. Dávid Zoltán Poroszlóról jött négy esztendővel ezelőtt Egerbe, aztán ő lett az év­folyam KISZ-titkára. — Nagyon gyorsad elröp­pent ez a négy év. Szeptem­bertől a Kossuth Lajos Ka­tonai Főiskolán1 tanulok majd és ott is szeretnék részt ven­ni a mozgalmi munkában. Ahogy a mai ünnepségen vé- gigpergett előttem az elmúlt négy év, eszembe jutott, amikor az első napok szoron­gó érzéseit felváltotta' a ma­gabiztosság és most már úgy érzem, hogy szinte érett fér­fiakként hagyjuk el a kollé­giumot. Aztán elkezdődik a búcsúz­kodás, a legnehezebb talán Fodor Jánosnak, a kollégium vezető tanárának elköszönni. Minden kibocsátáskor össze­szorul a szíve, különösen most, hogy saját évfolyamát búcsúztatja. De ő is büszke növendékeire, hiszen a leg­több fiú lelkiismeretesen, jól dolgozott és tanult, vala­mennyiük meg fogja állni he­lyét a felsőbb iskolákban, és később az életben is. Nagy István csupán arról, hogy kellett valaki, aki elsőként nyújtson kezet, az elfogadásra volt és van készség. Annyira, hogy például az óbudai lakótelepen mintegy 16 ezren vettek részt az elmúlt ősszel a „vakáció­búcsúztató” műsoros rendez­vényén, Békásmegyeren meg éppen 40 ezer körül járt azok száma, akik hasonló jel­legű összejövetelen, nyárbú­csúztatón megjelentek. Kétségtelenül hozzájárult az ilyenfajta sikerekhez az is, hogy a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága külön­böző díjakat ajánlott fel a legjobb közösséggé szervező­dő lakótelepieknek. Mégis megkockáztatom: aligha le­hetne csupán díjak elnyeré­sének lehetőségével megmoz­gatni az embereket, ha nem volna meg eleve a hajlan­dóság bennük. Hiszen a díjak is közösségiek: az egyik la­kótelep sok' ezer kötetes könyvtárt, a másik sportpá­lyát kapott, több rádiókészü­léket, magnetofont, diavetí­tőt, klubfelszerelést osztottak ki a Közös otthonunk elne­vezésű akció más résztvevői között. • Még az akció meghirdeté­sekor, a múlt évben kérdez­ték meg a főváros külön­böző részem levő lakótelepe­ken élőktől: milyen közös munkában vennének részt legszívesebben. A válaszok­ból kiderült, hogy a legtöb­ben a lakótelep környékének szebbé tételében működnének közre, hogy a ház és a kör­nyék valóban közös otthon legyen. Volt, ahol lakótelepi ünnepnapot javasoltak, ame­lyen kötetlenül, vidáman le­hetnének együtt az egymást sokáig legfeljebb látásból is­merő szomszédok, lakótársak. De olyan is volt — az egész városnyi, 15 ezer lakásos új­palotai lakótelep —, ahol ja­vasolták helytörténeti vetél­kedő megrendezését, hogy minél többet tudjanak meg közös otthonukról. Figyelem­re méltó kezdeményezés: Rá­kospalota ezekben a hóna­pokban ünnepelte fennállá­sának 700. évfordulóját, s az alig néhány éve ottlakók sze­retnék jobban megismerni a régi és közeli múltat, hogy — talán évek múltán, talán inkább majd csak gyerme­keik — igazi rákospalotai lokálpatriótákká váljanak. Ehhez a helyismereti vetél­kedő az első lépést jelent­heti. Mindez tanulságul szolgál mások számára is. Mindenek­előtt azzal, hogy a felszaba­dulást., majd a mezőgazdaság szocialista átszervezését kö­vető, nagy „belső népván­dorlás” után a megnyugvás, egyfajta viszonylagos állan­dóság állapotába jutott az ország. Természetesen köl­töznek még manapság is fa­luból városba — és megfor­dítva is —, de a régi ott­honukból elköltözött százez­rek nagy mozgása véget ért. Aki megtalálta a helyét új munkakörében, munkahelyén — állandó lakos akar lenni ott, ahol letelepült. Megszű­nőben van a kimondott vagy csak sejtetett ellentét a büsz­ke „őslakosok” és a helyen­ként „jöttment”-ként kezelt, sőt lenézett beköltözők kö­zött. Sok nemzedéken át egy­helyben lakó családok kezdik befogadni az új lakosokat, s az ország különböző tájairól egy városba verődött, mun­kát, környezetet cserélt em­berek lassanként lokálpatrió­tái lesznek új lakóhelyüknek. Ami most már nemcsak la­kóhely. Még az sem mond ellent ennek, hogy az egy városból, faluból, környékről elszár­mazottak időnként összejár­nak, íelidézgetik emlékeiket, szeretettel gondolnak a szü­lőhelyre. De már kinyitják az ajtót és tenni is hajlan­dóak azért, hogy a sokeme­letes lakóház, a lakótelep több legyen összkomfortos hálóhelynél. Ha fokozatosan is, de megteremtik a közös otthont. Várkonyi Endre Ma este a képernyőn CID w.v \ ; * V-. Az elmúlt év októberében # mutatta be a televízió Corneille színmüvének tévéjátékváltozatát Kazimir Ká­roly rendezésében. A dráma a képernyőn is igen élénk vissz­hangot váltott ki. Most a veszp­rémi tévétalálkozó versenyprog­ramjában szerepel, s igy a ket­tes műsoron 19 óra 05 perckor látható. Igaz, hogy vele párhuza­mosan lutballközvetítés is megy, de bizonyára sokaknak esik erre a választása. Az ő figyelmükbe ajánljuk. Képünkön: Kozák And­rás és Inke László a játék egyik jelenetében. .BEFAG" márkajelzésű szalag 'ELMI VÁLLALÓ a Borsod Domus Lakberendezési Áruházban (Miskolc, Nagyváthy utca 2.) tta-bemutató június 23-án (Előjegyzést is felveszünk!}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom