Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-27 / 122. szám

JflLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A7 MSZMP BORSOD-AB A ÜJ-ZEMPT.ÉN MEGVET BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 122. szám Ara: 1.40 Ft Csütörtök, 1982. május 27. Irezsny ev és MscSilägsr íaláfkozéja Moszkvában folytat tárgyalásokat az osztrák államfő. Képünkön: Rudolf Kirchschläger (jobbra) Leonyid Brezsnyev, és más szovjet vezetők társaságában a Kremlben tartott megbeszélés előtt. Szerdán Moszkvában meg­tartották Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Ru­dolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök tárgyalásait. A megbeszélésen részt vett Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz- t.ertanA?sának elnöke, And­rej Gromiko, a Politikai Bi­zottság tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. illetve Willibald Pahr osztrák kül­ügyminiszter és Josef Stari- bacher kereskedelmi és ipar­ügyi miniszter A tárgyalásokról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok jele­nét és jövőjét, valamint a nemzetközi helyzetet meg­határozó időszerű kérdéseket. Leonyid Brezsnyev megál­lapította, hogy a Szovjetunió és Ausztria között valóban jó kapcsolatok állnak fenn, a két ország együttműködé­sét a kölcsönös megbecsülés és bizalom, egymás jogainak és érdekeinek tiszteletben A magyar—vietnami gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizott­ság szerdán délután befejez­te munkáját. Az ülésszak eredményeiről és határozatai­ról Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és Do Muoi vietnami minisz­terelnök-helyettes, a bizott­ság társelnökei jegyzőköny­vet írták alá. Az ülésszakon áttekintet­ték a magyar—vietnami gaz­dasági kapcsolatok helyze­tét; megállapították: a két ország közötti gazdasági együttműködés a legutóbbi ülésszak óta megfelelően, a közösen meghatározott cé­tartűsa jellemzi. Rudolf Kirchschläger kijelentette, hogy Ausztria nagyra értékeli a Szovjetunióval kialakított építő jellegű és kölcsönösen előnyös kapcsolatot, amely jó példát mutat a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok együttműködésére. A gazdasági együttműkö­dés terén megszilárdultak a kancsó latok és sikeresen fej­lődnek az 1990-ig szóló hosz- szú távú együttműködési program alapján. A nemzetközi kérdések megvitatása során Brezsnyev és Kirchschläger megállapítot­ta: a béke, megszilárdítását, az enyhülés megőrzését, a fegyverkezési verseny meg­fékezését illetően a két or­szág nézetei egybeesnek, vagy közel állnak egymáshoz. Brezsnyev a Szovjetunió legutóbbi javaslataival kap­csolatban aláhúzta: a Szov­lokkal összhangban fejlő­dött. A bizottság értékelte az 1982. évi árucsere-forgalom alakulását és meghatározta a szükséges feladatokat. Meg- állappdás született az általá­nos szállítási feltételek kor­szerűsítéséről, tengerhajózá­si és szállítmányozási egyez­mény létrehozásáról, illetve arról, hogy a két ország il­letékes szervei megteszik a szükséges intézkedéseket a kétoldalú klíring elszámolá­sáról a sokoldalú transzferá­bilis rubel-elszámolásra va­ló áttérés érdekében. A vietnami delegáció csü­törtökön elutazik Magyaror­szágról. (Folytatás a 2. oldalon) Hatodszor kiváló a mezőkeresztesi tsz Tartósan a gazdálkodás élvonalában 'Tegnap, szerdán ismét ünneplő borsodi termelőszövetkezet­ben jártunk, a mezökereszlesi Aranykalász Tsz-bcn, amely az utóbbi tíz esztendőben már hatodszor érdemelte ki eredmé­nyes gazdálkodásával a MÍCM és a TOT kitüntetését, a Kiváló Szövetkezet címet. A tsz ünnepi küldöttgyűlését Kertész Ernő elnökhelyettes nyitotta meg, majd Dánfi Dezső tsz-elnök adott számot a gondokkal induló, mégis sikeresen zárult 1981-es év gazdálkodásáról. Az előző esztendőben, amelynek gazdálkodását ugyan országos kiváló minő­sítéssel zárták, a kegyetlen időjárás megakadályozta 1981 jó alapozását. A gyen­ge őszi vetések, a januárig tartó kukoricabetakarítás, s az 500 hektár szántatlan te­rület nem kecsegtetett vér­mes reményekkel. Az év in­dítására így emlékezett az elnök: — Ezek a kellemetlen ha­tások nem kedvetlenítették el sem a tagokat, sem a ve­zetőket, ellenkezőleg: aktivi­tásra, a tartalékok mozgósí­tására ösztönöztek minden­kit ... Tudtuk, hogy meg­szokott módon nem tudunk javítani eredményeinken, ezért kerestünk minden apró termést és termelést növelő, költségeket csökkentő lehe­tőséget, és több terméstech­nológiai, valamint szervezeti intézkedést tettünk. Bebizonyosodott, az elért eredmény igazolja, hogy a tartósan jól gazdálkodó, az élvonalban járó gazdaságban is voltak tartalékok, még ki­használatlan lehetőségek. A körültekintő, pontos munka, a szorgalom, a 15 szocialista brigád 300 tagjának példa- mutatása azt eredményezte, hogy az árbevétel 156-ról 172 millió forintra, s az elő­ző évi — megdönthetetlen rekordnak vélt — 23,4 mil­liós tiszta nyereség 31,7 mil­lió forintra növekedett. Szükség volt ehhez többek között arra, hogy a rendkí­vül kedvezőtlen időjárás el­lenére is búzából 3,9, napra­forgóból és kukoricából he­lyi rekordnak számító 2,5, illetve 5,7 tonnás átlagter­mést takarítsanak be, 629 tehén átlagában 4490 literes tejtermelést érjenek el, min­den juhról átlagosan 5,24 kiló gyapjút értékesítsenek, és arra is, hogy növeljék, hatékonyabbá tegyék a mel­léküzemágak termelését. Dr. Szerdahelyi Péter, az Országos Térvhivatal főosz­tályvezetője nyújtotta át ez­után - a MÉM és a TOT elismerését tolmácsolva — a Kiváló Szövetkezet címről szóló oklevelet, majd Hart­man Bálint, a megyei párt- vb tagja, a TESZOV elnöke a megyei párt- és tanácsi vezetés, valamint a szövet­ség jókívánságait, köszönő elismerését tolmácsolva mél­tatta a mezőkeresztesiek pél­damutató gazdálkodását. Ezt követően a tsz legkiválóbb kollektívájának, az Ifjú Gár­da fémforgácsoló brigádnak átadta a MÉM és a TOT kitüntetését, a Szakma Ki­váló Brigádja címet, Áfra József tehenészeti brigádve­zetőnek és Kiss Győző for­gácsoló brigádvezétőnek pe­dig a TOT Kiváló Termelő­szövetkezeti Munkáért ki­tüntetését. A tsz-ben dolgo­zó alkalmazottaknak, szak- szervezeti tagoknak és az egész tagságnak Pásztor Mi­hály, a MEDOSZ megyei tit­kára tolmácsolta a Mezőgaz­dasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elismerését, Ilutkai István szövetkezeti elnökhelyettes pedig az újboldvai (Nova Bódva-i) kelet-szlovákiai test­ve érszövet kezet üdvözletét és jókívánságait. Az ünnepi küldöttgyűlés végén az élen járó brigádok és a munka legjobbjainak kitüntetésére és meg j u tál mazására került sor. ÍZ ESŐ a lepni* (3. oldal) fisa níi ß. oldalt (4. oldal) I Él a mm (5. oldal) SZ (5. oldal) Fél évszázad A magyarországi vasúti közlekedés villamosítása 50 éves múltra tekint vissza, s az eltelt fél évszázad alatt a villamos vontatás szinte az egész országban egyeduralkodóvá vált. A MÁV Miskolci igazgatósága vasútvonalain is mind több villanymozdony vontatja a teher- és személyvonatokat, meg- ; gyorsítva ezzel a megye és Észak-Magyarország vasúti köz. lekedéséL Ulésl tartott Miskolc város Tanácsa Hogyan gazdálkodtak a város pénzével? Tegnap ülést tartott Mis­kolc város Tanácsa. A tes­tület első napirendi pont­ként tárgyalta meg a város elmúlt évi költségvetési és fejlesztési alapjának felhasz­nálását, a tanácsi vállalatok 1981. évi gazdálkodását. Az ülésre készített jelentés egyebek között megállapítja, hogy a város intézményháló­zatának üzemeltetésére az elmúlt évben több mint más­fél milliárd forintot fordít­hattak a különböző szakigaz­gatási szervek. Ez az összeg alacsonyabb a korábbiaknál, s már a terv elkészítésénél is csak — összhangban a középtávú célkitűzésekkel — az életszínvonal és az élet- körülményeket döntően meg­határozó tanácsi ellátások elért színvonalának megőrzé­sét tűzték célul. A teljesítést mérlegelve — állapították meg az ülésen — kimondha­tó, hogy az alapvető célkii- tűzések teljesültek, az év eredményesen zárult. Meg annak ellenére is, hogy né­hány vállalat és szövetkezet nem tudta idejében teljesí­teni a számára előírt befize­téseket, s alacsonyabbak vol­tak a lakosság adóbefizeté­sei. A kitűzött fejlesztési fel­adatok megvalósítására 1 milliárd 352 millió forintot irányzott elő az' elmúlt évi terv. Ez az összeg közel 350 millió forinttal alacsonyabb volt, mint 1980-ban, ám en­nek ellenére •— mint dr-. Sár­vári Károly, a pénzügyi osz­tály vezetője elmondta —■ nem javult a városi beru- házások színvonala. Az épí­tőipari vállalatok teljesítmé­nye elmaradt a várttól, a kivitelezők a csökkentett fel­adatoknak sem voltak képe­sek teljes mértékben eleget tenni. A kapacitáshiány első­sorban a befejező szakipari munkáknál jelentkezett, de gondok voltak a lakótelepi közművesítés esetében is. Ugyancsak problémát je- , lentett az építőknek az isko­lák, óvodák időben történő átadása. Az általános iskolai tantermek — nagy erőfeszí­tések árán — tanévkezdésre elkészültek ugyan, de a ki- szolgá 1 ó létesítményeket (konyhák, tornatermek) csak egy-két hónapod „csúszással” vehették birtokukba a tanu­lók. Mindezek mellett jó ütemben haladt a városi fű­tőmű, szennyvízfőgyűjtő csa­torna építkezése, amelyek esetében még bizonyos be­ruházási gyorsítások is tör­téntek. Nem számolhatunk be vi­szont jó tapasztalatokról a lakásépítések esetében. A város területén az elmúlt évben összesen 1655 új otthon készült el, ebből 1008 volt az állami célcsoportos lakás (a tervezettnél 40-nel kevesebb), 54 egyéb állami, míg a fenn­maradó 593-at magánerőből építették fel. A célcsoportos lakások átadása a koráb­biakkal ellentétben nem volt ütemes, s az új otthonok jó része csak az év utolsó hó­napjaira készült el. Vonta­tottan haladt az avasi 80 fé­rőhelyes óvoda építése is, és a tervezetthez képest később adták át az észáki teher­mentesítő út második sza­kaszát — elsősorban a for­galomtechnikai berendezések üzembe állításának késése miatt. Az említett hiányosságok ellenére azonban a tanács eredményesnek ítélte meg az elmúlt évi fejlesztési tevé­kenységet. A rendelkezésre álló összegből 1 milliárd 322 millió forintot sikerült fel­használni. A tanácstagok — néhány kiegészítéssel — elfogadták a város 1981. évi költségve­tési és fejlesztési alapjának felhasználásáról szóló beszá­molót. A tegnapi tanácsülé­sen a testület tagjai szemé­lyi kérdésben is döntöttek. \A nyugdíjazás következtében megüresedett vb-titkári tiszt­ségbe, a megyei tanács ja­vaslata alapján. Veresné dr. Jakab Zsuzsannát, a vb-hi- vatal igazgatási osztályveze­tőjét június 1-i hatállyal ki­nevezték. A HNF megyei bizottsága előtt i tanácstagok munkéla Hogyan végzik munkájukat megyénkben a tanácstagok, tevékenységük milyen hatás­sal van a lakóhelyi közélet fejlődésére? Ezt a témakört vitatta meg egyebek mellett a Hazafias Népfront Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Bi­zottsága a tegnap, Miskolcon megtartott ülésén. Mint ahogy azt az előterjesztett írásos •anyag is taglalta, de hang­súlyozták a felszólalók is, a tanácstagok tevékenysége, munkájuk hatékonysága a tanácsülési anyagok előké­szítésében, a választókkal való kapcsolattartásban, a tájékozottságban a tájékozta­tási, együttműködési munká­ban mérhető leginkább. Szó volt a tanácsüléseken való megjelenésről is. A felszóla­lók közül többen is szóvá tették: hä a távolmaradások aránya szám szerint még ke­vesebb lenne, akkor is hát­rányosan érintené a lakossá­gi képviseletet, a testületek munkáját. A választókkal való kapcsolatokról szólva a tanácstagi beszámolók, a fo­gadóórák, a választói gyűle­sek is mérlegre kerültek, de itt ki kell térni arra is. hogy a tanácstagok személyes kap­csolata a választókkal, a ta­pasztalatok szerint döntő fontosságú lehet. A tájékozottságot gazda­ságpolitikai, kulturális, vagy (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom