Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

1982. május 22., siómból

ESZAK-MAGYARORSZAG 7

Amatőr a profik között

A közelmúltban rendeztek egy bor- és üdítőversenyt. Két feladat között lehetett választanom; vagy elmegyek a mexikói vulkán- kitöréshez, vagy a borversenyre. Nem kell mondanom, hová mentem. Ki is ríttam a többi közül, mint kocaborkóstoló, úgy néztem ki, mint ocsú a tiszta búzában. Messziről meglátszott, hogy ágról szakadt amatőr vagyok a profik között. A szám sem mertem kinyitni közöttük. Pedig előzetes tanulmányt is folytattam, ha felelni kell, elmondhassam: a bor a szőlő levéből (mustból) erjesztés útján előállított szeszes ital. Az erjesztésnél a mustban levő cukrot élesztők (mikroorganizmusok) a fa- vhordók likacsain keresztül a levegőből nyert oxigén segítségével alkoholra és szénsavra bontják. Az újbort fejtéssel, derítéssel, szűréssel tisztítják. Hazánkban a legnevezetesebb borokat Tokaj-Hégyalján, a Balaton vidékén, most legutóbb a Bükk-vidéken termesztik. A lyukói rettenetes a Lyukóvölgyben terem Miskolc mellett, a Pe- cér-völgyi anyaszomorítót pedig Diósgyőrben állítják elő, kisipari munkával... Az utóbbi két hely még nem olyan nevezetes, azonban a lyukói rettenetesből elég egy pohárral és egy évre akárfia legyen is az, leszokik az ivásról.

Szinte kivert a veríték, fel tudom-e mondani az imént elmondottakat, nehogy analfabétának lát- szódjam. Nagyon figyeltem minden mozdulatra, háromszor tíztagú profi borkóstoló foglalt helyet az asztaloknál. Azokon hófehér térítők, pompás, talpas poharak, égő gyertyák, üres vizeskancsók, az asztal mellett piros kis műanyag vedrek, a kistányérokon sajtszeletek, tisztított almadarabkák, és kiflikarikák. Ezekre azért van szükség, hogy a száj ízét minden kóstoló után egyenesbe hozzák. Aztán elkezdődött a borvizsgálat. Csinos fiatalasszonyok és leányok bájos mosollyal, kezükben szalvétába csomagolt borosüvegekkel járták körbe az asztalokat, s egy-két ujjnyi italt töltöttek a poharakba. Láttam, hogy a zsűritagok mindegyike kutyául megrázta a pohárban levő italt, még jó, hogy a lélek nem szállt ki belőlük. Elfogott a kétség, hogy valami kilöttyen a drága nedűből. Micsoda kár! Én közben nagyokat nyeltem, a nagy iparkodásban majdhogynem nj'előgörcsöt nem kaptam. Aztán jött a kóstoló. Ö egek, mi történik itt, kikből áll ez a zsűri? Hiszen ezek mind antialkoholisták. A négyputtonyos asszubói egy cseppet sem nyeltek le. Megrágták, megcsámcsogták, felküld- ték illatát az orrba, aztán zsupsz, és az ital a piros vederbe, vagy .a vizeskancsóba került. Egy világ omlott össze bennem. Hiszen ez pocsékolás a javából. Jaj, ha ezt meglátta volna az a sok drága borivó testvérem: megszaggatták

volna ruháikat, hamut hintettek volna fejükre. De nem volt mese, 120 bor ke-.

rült a bírálók elé, és mind a 120 bor így járt. Teltek a kancsók, a piros vedreit. S nekem azon járt az eszem, miként emelhetnék el egyet belőlük. Valaki meglátta, hogy szárazon csámcsogom, asztalhoz invitált, és ahogy a lovagot lovaggá ütik, engem borkóstolóvá avatott. Nekem is öntöttek. Ki tudja már, hányadiknál jártam. Egy biztos, a kijárat hamar eltűnt a szemem elől. Igaz, a töltőkisasszony kezét, amikor öntött, jól megnyomtam: ön lse csak bátran, kisasszony. Igazi magyar borivóval van dolga. Ne ijedjen meg, nem lesz semmi baj. S amikor az asztal alól kihúztak, mosolyogva töröltem le magamról a bort, akarom mondani, a port. Mentegetőztem, hogy elbotlottam. így ülve? — kérdezték. Egy igazi magyar borivó ülve is el tud botlani...

Ezután egy darabig sem a színét, sem az illatát, sem az ízét, és a bor- intenzitását, összharmóniáját nem éreztem. El voltam foglalva, csukladozó lábammal.

Kihirdették az eredményt. Közbe akartam szólni. Kedves magyar testvéreim. Mind a 120 bor első díjat érdemel. Nézzenek meg engem, ki vagyok ütve. Amikor a kollégám betett a kocsiba, és másnap reggel felébredtem, otthon érdeklődtek, hol jártam. Borversenyen — válaszoltam. Itt lapban.

Falu szélén

cikk a

1

;

!

•I

Kicsi falu megyénk szélén. Alig pár száz lakosa van. Napjában egy busz megy, és jön a városból, s pillanatok alatt híre megy a faluban, hogy kik utaztak, kik érkeztek.

Vasár- és ünnepnap a férfinép künn ácsorog a nagyhídon. Ez a falu központja, amolyan klubpótló, diskurálöhely. Itt beszélik meg az eseményeket, újságokat. Hol készülnek lakodalomra, keresztelőre, ki dőlt ágynak, kit vittek ki a parányi temetőbe.

— Mi újság a faluban? — ismétli meg kérdésemet az első férfi, akivel a Nagy utcán találkoztam. — Nem tudnám megmondani, mostanában nem történt nálunk semmi különös dolog.

— Valami újságot szeretne hallani? — kérdezett vissza, de inkább csak úgy magának téve fel a kérdést, egy hatvan körüli derék asszony, majd kis &oa~.

dolkodás után hirtelen kibuggyant belőle:

— Mondanék én egyet, ugyancsak érdekeset, de nem tudom, nem lesz-e baj belőle?

— Már, hogy lenne?

— Hát, csak azért, mert valaki még politizálásnak értené...

Bátorításomra aztán kicsit közelebb hajolva mondta:

— Tudja, van a faluban

egy ember. A nevét nem említem, nem szeretnék ártani neki. Olyan magam- forma idős, valamivel van a hatvan felett Lassan két éve, hogy meghalt a felesége. A gyerekei rég kirepültek a házból, a városban élnek, odaköti őket a munkájuk. Az apjuk így egyedül maradt. Igen rendes, becsületes ember. Maga süt, főz, mos, takarít magára. De már unja, so- . kát panaszkodik, s közben szidja, sokszor az egész falu füle hallatára szidja az államot.

— Szidja? Ugyan miért?

— Mert szeretne megházasodni, asszonyt vinni a házba. Lenne is itt néhány özvegyasszony, de hallani sem akar egyik sem a férj- hezmenésről. A téeszben vagy az állami gazdaságban dolgoztak maguk is, annak idején a férjük is. | Így ilyen vagy olyan mó- 1 dón szép nyugdíja van l mindegyiknek. Megélnek a | maguk kenyerén, nem is: akárhogy. Hát nem akar- ■ nak újra férjhez menni, 1 nem adják fel a független- ( ségüket. Ezért nem tud Pista megházasodni. így; hát szidja az államot, ami- l ért nyugdíjat ad az asszo- í nyoknak...

Aztán elválásunk után, j siettében is hamiskásan hu- nyorít hozzá jóízű, kárör- j vendő kuncogással...

(beű

nagy bolondságot csinált Bár nem panaszkodhatom. Mióta a kicsi megszületett, nagyon rendes lett.

— A gyerekei hány évesek?

— A két nagyobb az első férjemtől van. Ibolykám tizenhat éves, a kisebbik pedig most megy elsőbe.

— És a nagyobbik mit csinál?

— Iskolába jár. Gimnáziumba.

— És a legkisebb?

— Az másfél éves.

— Együtt laknak mindannyian?

— Nem. A két nagyobb az anyámnál. Én neki adom a fizetésemet. Mi az anyósomnál lakunk. Annyi gondunk volt ezzel is, de most már fogunk lakást kapni.

— Az első férjével mi

történt?

— Elváltunk. Nem volt elég neki egy asszony, összeállt egy ötgyerekes elvált asszonnyal. Most is vele él. Négy gyereke született azóta.

— Még az öthöz?

•— Igen. Csak azért sajnálom a férjemet, hogy ilyen rosszul csinálta az életét. Vissza akart jönni hozzám, de nem engedtem. Azért is mentem másodszor férjhez. Mert kezdett visszajárni, és késsel fenyegetett. „Hozzámegyek akárkihez, az sem baj, ha utcaseprő — gondoltam —, csak hogy megszabaduljak tőle”. Aztán úgy is lett. Nem is ismertük egymást a mostani férjemmel. Egyheti ismeretség után összeházasodtunk. Eleinte rosz- s/.ul éltünk. Volt neki két barátja, azokkal járt el otthonról. Jaj, de sokszor ■aegvertem]

— Megverte?

— Még én. De még hogy! Sodrófával, seprűnyéllel, egyszer az ébresztőórát is a fejébe vágtam. És hagyta magát. Más ember agyoncsapott volna. Előfordult, hogy hazamentem a kocsmából, ahol dolgoztam, kérdeztem az anyósomat: Béla hol van? — Azt mondja: „Az előbb még itthon volt. Mondta, hogy felmegy az irodaházba”. Oda járt mindig az irodaSíikszai Károly illusztrációja

házba táncolni. Felmentem utána. Amint meglátott az egyik végén, már rohant is a másikon. Haza akart szaladni előlem, de én megvártam az utcán. „Itt vagyok, anyukám — mondta, amikor elkaptam. — Látod, hogy itt vagyok. Csak egy pillanatra jöttem el, anyukám. Anyukám, itt vagyok már”. Na én aztán elmondtam mindennek. „De ne veszekedj, anyukám. Ne

csinálj feltűnést”. Nem érdekelt semmi engem.

— Miért nem ment vele együtt szórakozni?

— Tudja, amikor a kocsmában dolgoztam, vagy este tízkor végeztem, vagy ha délelőttös voltam, akkor kettőkor. Tízkor már késő volt. Hová lehetett olyankor menni ? Kettő után akart velem menni, akkor azt mondtam, hogy segítsen mosogatni vagy főzni. Nem tudott főzni. Még krumplit hámozni sem. Ha nem segített, nem főztem semmit. Koplaltunk mind a ketten. De most már, mióta a gyerek megszületett, semmi panaszom nincs rá. Most már apának érzi magát. Nagyon ritkán akar elmenni valahová. A múltkor is egy hétig könyörgöt.t, hogy engedjem el a kertmoziba. Nem engedtem. Az egy kiló kenyér — mondtam neki.

— Hát azért moziba elmehetnének néha.

—■ Fáradt vagyok én hozzá. ötig dolgozom itt, utána elmegyek a gyerekért, messze is lakunk, a város szélén, mire vacsorát készítek, késő este van. De minek is mennénk? Odaülünk ketten az ágyra, a gyereket kettőnk közé tesz- szük, mindenfélét csinál az a kisgyerek. Most már kezd beszélni, de még ösz- szevissza. Belgául beszél. Nem is kell annál jobb szórakozás. Vidd magaddal a pulyádat is a moziba — mondom a férjemnek, ha el akar menni. De most már rendes. Nem lehet rá semmi panaszom. Megcsinál az otthon mindent Miért nem hagysz el? Miért nem kezdesz valami fiatal

lánnyal? — kérdezem tőle sokszor. Azt mondja, nem érdeklik a fiatal lányok. „Hát mit akarsz! —• mondja. — Ha nem téged vettelek volna el, már régen csavargó lennék. Talán már börtönben ülnék”. Azt mondja, nem is tudna elhagyni. Hát , nem tudom, meddig fogunk együtt lenni még. öregszem. Mire én megvénülök, ő akkor lesz a legélniakaróbb férfi. Még mielőtt a gyerek született, egyszer hat hónapig külön éltünk. Teljesen elzüllött ezalatt. Csavargó lett. Se lakása, se munkája nem volt. Aztán visszajött. Előfordult az is, hogy megcsalt, de én mindig rájöttem. Mintha csak valaki megsúgta volna. Mindig lelepleztem, és egynél többször nem tudott megcsalni. Előfordult, hogy összeba- rátkozott egy háromgyerekes asszonnyal... Volt együtt sok bánatunk ez alatt az öt év alatt.

— A férje hol dolgozik?

—' A dohánygyárban.

Pestre 'járt előzőleg, de megbetegedtem, és .idejöttem dolgozni. Idegösszeroppanásom volt. Mindent megtett értem. Privát orvosokkal kezeltetett Más azt mondta volna, hogy „hadd dögöljön meg. legalább összeállhatok egy fiatalabbak”

— És Pesten hol dolgozott?

— Az építőiparban. De onnan is rohant haza minden héten. Hogy aztán ott volt-e valakije, vagy hogy mit csinált, azt nem tudom. De hát minden hétre ötszáz forintot vitt magával — a többit hazaadta egy fillérig —. az ötszáz forintból kosztolta magát, mindig rendesen viselkedett, j Segített mindenben, és : megtette a férji kötelességét. Mióta itthon van, az- j óta csak egyszer fordult j elő, hogy elment. A sógora ; meg annak a barátja hívta [ el. Nekem azt mondták, | hogy a Vasutas Klubba < mennek kártyázni, és köz- f ben a Sörkertbe mentek.! Alighogy elindultak otthon- j ról, szóltam a szomszéd- ■ asszonynak, mert az ő fér- l je is velük ment, hogy i menjünk csak a Vasutasba, t és nézzük meg őket. De | már nem is a Vasutasba íj indultunk, hanem egyene- f sen a Sörkertbe. Körüljár- l tűk a kerthelyiséget, hát, | látom, hogy ott ül a férjem f a kerítésnél. Volt velük két | nő is. Egyiknek udvarolt | egy férfi, a másik pedig a s barátnője volt. De mind- f ketten olyan jófélék. Az i egyik állapotos is. Ahogy a | férjem észrevett, még csak 1 búcsút sem mondott a társaságnak. odajött hozzám. „Ne haragudj, anyukám. Anyukám, drága anyukám”. Nekem te ne anyukázz! Nem érdekelsz! — mondtam neki. — Az sem érdekel. ha ittmaradsz. Nézd, én nem akarok itt botrányt csinálni. Gyere ki, beszéljük meg. Aztán visz- sza is jöhetsz, felőlem. Nyugodtan visszajöhetsz. De előbb beszéljük meg. Persze, aztán nem beszéltünk semmit. Fele úton hazafelé otthagytam. Az én házamba be nem teszed a lábad. Felszálltam a villamosra. Képzelje ő gyalog hamarabb hazaért, mint én villamossal, úgy rohant. De ez volt az egyetlen eset, mióta a gyerek megszületett