Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-11 / 85. szám
XXXVIII. évfolyam, 85. szám Ára: 1.40 Ft Vasárnap, 1982. április 11. Húsvéti békemenetek Leszerelést és \ enyhülést! Tiltakoznak az atomrakéták ellen VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \7 MSZMP BOUSOD-ARAÚJ-ZEMPFÍN MFGTEI BIZOTTSÁGIM\K LAPJA Fi Frigyes ilpÉ láícgaí Mohamed Seddik Benjahia algériai külügyminiszter meghívására Púja Frigyes külügyminiszter április 12-én hivatalos látogatásra az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságba utazik. üéüiü a isiéért Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter péntek esti párizsi sajtóértekezletén hangsúlyozta: látogatásának célja az volt, hogy előmozdítsa a kapcsolatok fejlődését Franciaország és Vietnam között mindkét állam és a délkelet-ázsiai béke érdekében. Vietnam azt reméli, hogy Franciaország hozzájárul a béke megszilárdításához a térségben. A külügyminiszter rámutatott, hogy Vietnam üdvözli és támogatja Leonyid Brezsnyev taskenti, a szovjet—kínai kapcsolatok javításával kapcsolatos kijelentéseit. Szeretnénk, ha a vietnami—kínai kapcsolatok is javulnának, ez azonban Kínától függ. Vietnam a maga részéről ennek érdekében megtett minden szükséges lépést — hangoztatta a külügyminiszter. Ezekben a napokban főként Nyugat-Európában megkezdődtek a hagyományos húsvéti békemenetek, amelyeknek résztvevői tiltakoznak az atomrakéták ellen. A Német Szövetségi Köztársaságban, a tartományokban a lakosok tízezrei járják végig háborúellenes bé- kemenetüket. Képünkön nyugatnémet katonák láthatók, akik Kel- linghusenböl Hamburgba tartó húsvéti békemenet résztvevői, és a kezükben tartott transzparenssel tiltakoznak az atomrakéták ellen. Pénteken, az amerikai hadügyminisztérium épülete előtt tüntetők tiltakoztak az amerikai kormány atomfegyverkezési politikája ellen. Mint a UPI hírügynökség jelentette. közülük többet letartóztattak. Pénteken, a Washington állambeli Bangorban. az amerikai atomtengeralattjárók egyik támaszpontjának közelében 13 vallási zarándok, mintegy tízezer kilométeres békemenetbe kezdett. A zarándoklat végpontja a cisz- jordániai Betlehem. Kanadában mintegy százezer ember írta alá a kanadai békevédelmi kongresszus felhívását. A felhívást, amely leszerelésre és az enyhülés védelmére szólít föl, támogatásáról biztosította 60 társadalmi szervezet is. Ezek a szervezetek több mint 1,4 millió embert képviselnek. Von, aki úgy mondja, 1959-ben, van, aki 1961- re esküszik - ez idő tájt készült el az a záró- gát, amely nem engedi tovább a Rakaca-patak vizét. Ekkoriban született megyénk leafestöibb tova, melyről ma már senki sem hinné, hogy nem természetes tó. A Rakaca-tavat az a kis patak táplálja, amelyet magukénak vallanak a meszesiek. Meszesen mindenütt gurúlnak a labdák, és számtalan kis erecske osztja szeletekre a falut. Ebben a dimbes-dombos szép kis faluban jártunk, hogy ellessük, hogyan készülnek húsvétra az emberek. (Riportunk az 5. oldalon.) Kötik a szerződéseket Jó szírvohsEí lesz a zöldség- és gyimícselfátás Az idén először mérték fel önállóan a Zöldért vállalatok a lakosság zöldség-gyümölcs igényét. A korábbiakban 3—4 hónappal előbb kötötték meg szerződései két mezőgazdasági partnereikkel. A Zöldker központ most ösz- szesítette az adatokat, amelyekből kitűnik: várhatóan jó színvonalú lesz a frissáruel- látás az idén. A termelők általában biztosítják a kért mennyiségeket, néhány termékből azonban kevesebbre szerződtek, mint amennyire szükség lenne. A szerződések adataiból arra lehet következtetni, hogy a Zöldért vállalatok többsége felismerte az önálló gazdálkodás lehetőségeit. Korábban például kevésbé voltak érdekelve a veszteségek csökkentésében, gyakran feleslegesen nagy készleteket raktároztak, ami minőség- romláshoz vezetett. A friss áru nemritkán megöregedve, gyengébb minőségben jutott a vevőkhöz. Az idén széles körű piackutatással már a tényleges igények szerinti mennyiségekre kötöttek szerződést. A szerződések további, jellegzetessége, hogy a vállalatok szorosabb kapcsolatokat építenek ki a termelőkkel; igyekeznek növelni a közvetlenül a földekről, gyümölcsöskertekből a boltokba szállított termények arányát. A zöldségfélék közül, szinte valamennyi terményre az igények szerinti mennyiségeket kötötték le a kereskedők, ám paprikából, paradicsomból és uborkából a tavalyinál valamivel kevesebbre szerződtek. A termelési kedv fenntartására, az ellátás biztonságának megteremtésére a jelentős terményből, a burgonyából az eredetileg lekötött mennyiségeken felül 10—15 százalékkal többre kötnek a vállalatok szerződést. Az értékelésből az is kitűnik: a szó szoros értelmében beérnek az elmúlt évek tervszerű gyümölcsfatelepitési törekvései: az idén a korábbiaknál jóval több cseresznyét, meggyet, málnát, körtét Vásárolhatnak fel a Zöldértek, javul e termékekből az ellátás. Ugyanakkor a szerződéskötések a hazai gyümölcstermelés hiányosságaira is felhívták a figyelmet;' amíg a korai és késő nyári, valamint őszi gyümölcsökből bőséges a választék, addig viszonylag kevesebb gyümölcs érik nyáron, töbt» étkezési szilvát, ringlót, nyári almát és körtét igényelnének a Zöldértek, illetve a fogyasztók. Feketevölgyön Felvételünk Feketevölgyön készült, ahol az idősebb szakik mellett igen sok fiatal is dolgozik. Az egyik vágatban két ifjú bányász beszéli meg a tennivalókat. Diósgyőrött régen látott izgalmas, változatos mérkőzés elégítette ki a szurkolók igényeit, nyolc gól született, s a pontosztozkodás igazságosnak minősíthető (felvételünkön Tatár vezet támadást). Folytatódott az Ózdi Kohász vesszőfutása, ezúttal ismét hazai környezetben szenvedett vereséget a fekete-fehér együttes. Stabilizálta helyét a középmezőnyben a Pécs, s nagyon értékes pontokat kasszírozott a Debrecen a Vasas legyőzésével. A táblázaton a Rába ETO megőrizte vezető helyét, s növelte előnyét, pillanatnyilag egy ponttal vezet. Az Újpest feljött másodiknak, a Videoton pedig lecsúszott harmadiknak, míg az FTC jelenleg nem dobogós. Szerdán az alsóház csapatai számára lét- fontosságú forduló következik, főleg a Nyíregyháza—DVTK- találkozó ígérkezik küzdelmesnek. (Tudósításaink a tegnapi mérkőzésekről a 7. olda- lonj Ifiic fii iicsiylröft r Újabb ózdi vereség „Matiné-mérkőzésséi” kezdődött a szombati élvonalbeli labdarúgó-forduló, s Csepelen hideg zuhany érte a bajnokságra aspiráló Videoton legénységét. Amilyen npgy meglepetéssel kezdődött a 28. tor. dúló, ugyanolyannal teje^ő- dott be. Sőt! A villanyfényes üllői úti találkozón a már eddig is több meglepetést szolgáltató bajnokság talán egyik legnagyobb petárdája robbant, hiszen a Haladás VSE legyőzte a tavasszal diadalmasan menetelő Ferencvárost! Nyíregyházán a hazai szurkolók izgatottan várták csapatul. mérkőzését, de sok örömet nem szereztek a játékosok, mert be kellett érniük egy sovány döntetlennel a már kiesettnek tekinthető Volán ellen. Feszültség Dél-Libanonban Arafat nyilatkozata Minden jel arra vall, hogy Izrael újabb nagyszabású agresszióra készül Dél-Liba- non ellen. A WAFA hírügynökség jelentette, hogy Jász- szer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke pénteken ellenőrző látogatást tett a térségben, megszemlélte a baloldal közös palesztin —libanoni állásait és felhívta a katonai vezetőket: készüljenek fel a várható fejleményekre. Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke pénteki szemleútját követően kijelentette, hogy azért szakította félbe kuvaiti látogatását, mert nyugtalanító híreket kapott az izraeli agresz- •isü előkészületeiről. A szovjet forrásból származó információ és a libanoni kormány értesülései nem hagynak kétséget az izraeli szándékokat illetően. „A palesztin—libanoni szövetséges erők azonban elszántan szembeszállnak az izraeli agresszorral” — hangoztatta Arafat. A PFSZ elnöke a továbbiakban elmondta, hogy az izraeli offenzíva egyszerre három térségben, Tyr, Nabatijeh és a Bejruthoz közeli Damur irányában várható. A szárazföldi erők előnyomulása beható légitámadásokkal párosul majd. Arafat közölte, hogy a háborús feszültséggel kapcsolatban érintkezésbe lépett a szovjet vezetéssel, Fidel Castróval, mint az el nem kötelezett mozgalom elnökével és az Iszlám Világszervezetnek otthont adó Szaúd- Arábia uralkodójával. A L’Orient-Le Jour című bejrúti lapban közölt diplomáciai értesülés szerint április 14. és 25. között várható az izraeli támadás, amelynek az ürügye egy izraeli diplomata párizsi meggyilkolása, a célja viszont a nemzeti egység egy- bekovácsolása a Sínai-félszi- get ellenállásba ütköző, demoralizáló hatású kiürítése előtt. Az Egyesült Államok bejrúti nagykövete ismételten biztosította a libanoni kormányt, hogy Washington megtesz minden tőle telhetőt az izraeli támadás megakadályozására,