Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-29 / 99. szám
£5ZAK - MAG Y ARO RS ZAG 4 1982. április 29., csütörtök Filmlevél Szívzűr A mind gyakrabban „betegeskedő" falusi tanítókisasszonyok, meg az új doktor: Básti Juli, Máté Gábor, Pogány Judit Az idei pécsi magyar játékfilmszemle díjazottjai között található a Böszörményi Géza rendezte és mától a premiermozik vásznán pergő Szívzűr című új magyar filmvígjáték. Már ez a műfaji meghatározás is különös figyelmet érdemel, hiszen a magyar filmművészet termésében ez bizony ritkán nyíló virág. Böszörményi Géza korábbi művei, de különösen a Madárkák már jelezték a rendező vonzódását a kesernyés humorhoz, mindennapjaink jelenségeinek olyan ábrázolásához, hogy megmosolyogtassa a fonák helyzeteket, adott esetben engedje a nézőt nagyokat nevetni is, de amit megmutat az életből, az sosem csak a felszín: a derű mellett el is kell gondolkoznunk a látottakon, továbbgondolásra késztet. Ebbe az alkotói „vonalba vág” új filmje, a Szívzűr is. A magyar falu a történés helyszíne, ideje a ma. Ez a film is, mint az újabb magyar filmek közül több más, roppant érzékenyen reagál napjaink jelenségeire, efilm esetében a falura került fiatal értelmiség beilleszkedésére az ottani mikrotársada- lomba, a pályakezdés nehézségeire. Böszörményi ezt a nagyon is valós problémát, vagy inkább problémakört — a falu orvosigénye, a fiatal orvossal szembeni bizalmatlanság, a falura kerülés és onnan való elvágyódás, az új barátokra, új »kapcsolatokra és esetleges új kalandokra kiéhezett szűk körű falusi értelmiségen belüli ösz- szeíonódások és viszályok stb. — igen komolyan kezeli, ugyanakkor nagyon derűs szemüvegen át láttatja. Nem oldja tréfákká az ellentmondásokat, a nehézségeket, ugyanakkor nem is komoly- kodja el az élet derűs mozzanatait, amelyekből még a sok nehézséggel küzdő faluban is jócskán akad. Így lesz a Szívzűr valós társadalmi jelenségeket láttató, ugyanakkor mindvégig derűs, helyenként erotikával fűszerezetten. sikamlós részletekkel is gazdag filmvígjátékká. (Nem véletlenül nem ajánlható a tizennégy éven aluli nézőknek.) A fiatal orvost és feleségét érdeklőd-ssel fogadja á falu. bár nem nagyon bíznak a tudományában. Csinos felesége azonban felkelti a helybeli férfiak érdeklődését, a jó megjelenésű orvos sem közömbös a helyi kalandvágyó hölgyek, elsősorban az epekedő tanítókisasszonyok számára. Életüket éber figyelem kíséri, legintimebb pillanataikba is belesnek — ilyen pedig akad bőven, hiszen fiatalok! —, sőt egyik szomszéd még a lábát is kitöri a háztetőről való leske- lődés közben, figyelik az orvos gyógyítását, s lassan életük beleolvad a falu mindennapjaiba, részesei lesznek a kisstílű falusi dolce vitának, megismerik a helyi presztízsharcokat. Ám minél jobban beleilleszkednek a faluba, annál inkább elvágyódnak onnan, különösen az asszony, aki különböző machinációkba kezd, „feláldozza,” magát a feljebbjutásért sto. Nem egyszerűen egy fiá- tal házaspár harmonikus együttélése felbomlásának lehetünk tanúi, e történet inkább alkalom rá, hogy Böszörményi felmutassa ennek az átmenetinek tartott falusi értelmiségi életnek fonákságait, lehetetlenségeit, a falun a „nagyvilági életet” majmoló értelmiségi életvitel értelmetlenségét. Nem lenézően kezeli a falu t, nem kinevetteti, hanem úgy jeleníti meg, hogy lássuk és lássák a falun élők is: nem a városba vágyakozva, azt felszíneiben utánozva, egyes modem életeket, nyitott emberi kapcsolatokat ábrázoló filmeket adaptálva kell az adott keretek között élnünk. Még akkor is, ha a falu valami katonai lőtér mellett fekszik, és az állandó hadgyakorlati ro- bajlás valóban valami átmenetiség, ideiglenesség érzetét is keltheti. Van ,ebben a filmben valami egy korábbi cseh filmiskolából, elsősorban Menzel keserű humorából. Ezt Böszörményi vállalja, sőt jelzi is, hiszen az egyik jelképes figurát, a mindig elvágyódó galambász szomszédot éppen Jiri Menzellel, a kitűnő cseh színész-rendezővel játszatja. Ez a keserű humor, a sok-sok igen kiélezett humoros szituáció, a faluról rajzolt, o maga kisebb torzításában is igen tanulságos kép, a kitűnő fényképezés — Jankura Péter munkája —, a sikamlós szerelmi jelenetek jó ízléssel megol- dottsága, s nem utolsósorban a remek szereplőgárda teszik emlékezetessé a Szívzűrt, amelyet a tartalmasabb nevetésre vágyók bizonyára örömmel fogadnak. A legfőbb szerepekben Máté Gábor (az orvos), Udvaros Dorottya (a feleség), Jiri Menzel (a szomszéd), Básti Juli és Pogány Judit (a két tanítónő) remekel, de megemlítendő még Margittai Ági, XJjlaki Dénes, Koltai Róbert alakítása is. Benedek Miklós ELDÖNTETLEN bennem a kérdés; kinek az estéje volt az előadás? Kocsis Istváné, az íróé, aki úgy nyúlt visz- sza a múltba, az egy évszázaddal előbbi időbe, hogy a ma emberének egyik legalapvetőbb problémáját feszegeti? Bolyai Jánosé, aki „a semmiből új világot teremtve” a lét mindennapi nyomorúságával küszködött ? Vagy Csendes Lászlóé, a színészé, aki mert vállalkozni arra a számomra mindig valami heroikusát jelentő feladatra, hogy lényegében egyes-egyedül nézzen „farkasszemet” egy nézőtérnyi nézővel, s kísértse a majdnem lehetetlent, hogy figyeljünk, lankadatlanul figyeljünk rá, sőt, részt is vegyünk az önmagával lefolytatott küzdelemben, az önmagával, önmagáért folytatott birkózásában? Hajlok arra, hogy mindhármuké. A romániai magyar író és a kassai magyar nyelvű Thá- lia Színpad művészének „találkozásából” megrázó^ inkább rádöbbentő mint megdöbbentő színházi élmény született. Még akkor is, ha az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, olykor a dráma íve nem bírta a maga diktálta szárnyalást, s ha egyik-másik rendezői elgondolást — Gágyor Péter rendezte színpadra — megkérdőjelezhetünk, mint nem szükségszerűt. (Ilyennek éreztük például, amikor Bolyai— Csendes nemcsak a színpadról, hanem a Kamaraszínház nézőteréről is kiment. MIRE E SOROK megjelennek, két este már „lement” Csendes László misCsendes László vendégjátéka Bolyai János estéje koici vendégjátékából. Kocsis István drámáját — a rend kedvéért ismételjük' meg — Csendes László, a kassai Thália Színpad művészének vendégjátékában láthatja Miskolcon a Kamaraszínház közönsége. Csendes László jó színész. Megkockáztatom ; ki tűnő ' színész. (Egyébként otthonában, a Thália Színpadon rendezni is szokott.) Ezen az előadáson mindent, vagy majdnem mindent el tud hitetni velünk. íkég azt is, hogy felfogja gondolati rezonálásain- kat. Azt is, amit magunknak sem tudunk — mert mire végiggondolnánk, már újabb kérdéseket szegez magával s velünk szembe — végiggondolni, megfogalmazni. A Bolyai János estéje nem ad nemhogy felhőtlen szórakozást, de szórakozást sem. Mert Bolyai önmarcangolá- sának, önvitájának, hangos perlekedésének alanya és tár-v gya, az végső soron a „mi-'" végre vagyunk itt e földön?”, s a „mi végre vagyunk emberek?” csöppet sem könnyű, de megválaszolást mindenképpen megkívánó kérdése. A matematikából vagy a matematikáért, az emberből vagy az emberért élés dilemmája korántsem csak Bolyai János és Karl Friedrich Gauss „egyoldalú párviadalát” határozza meg. Sőt, hozzátenném, nem is csak a XIX. század magyar, erdélyi szellemiségét, s sem Kocsis, sem Bolyai—Csendes nem ad felmentést, csak holmi történelmi fátummal. Bolyai csak ürügy, hogy az író sugallja nekünk; hogy bennünk van a képesség, hogy ne valamiből, hanem valamiért éljünk. Nemcsak a vá- • lasztás lehetősége adatik meg, hanem a döntésé is. A jó döntésé, s nemcsak a hasznosé. Kocsis Bolyai Jánosa nem adja fel, s nem veszi el a reményt, hogy az értelmes élet lehetősége bennünk van, s hogy megtalálhatjuk magunkban. Ezzel válik mában érvényessé annak az ember- 'nek a drámája, aki mindenekelőtt, még a meg nem adatott dicsőségben is az emberi méltóságra apellál. Pa- ■ radox módon már-már a magány őrületének önkívületében. Kocsis Bolyai Jánosa — s ennek érzékeltetése volt Csendes László vállalkozásának legeslegnagyobb érdeme — minden látszat ellenére nem zavarodott, s nem is szánalomra méltó. Legalábbis nem tart igényt a szánalmunkra, mint ahogy sze- retetünkre sem. Beteges-játékos önmarcangolása emberi méltóságának megőrzéséért való .. . S nem eleve elrendeltetett, hogy a nehezebb választása mindig a rosszat kell, 'hogy jelentse. Még akkor sem, ha a látszat — a befejező jelenet, önmaga megkoszorúzása a szétszórt, megsemmisülésre ítélt, sűrűn teleírt lapokkal — ezt sugallná. Kocsis ugyanis nem ítéletet mond ki —> önvizsgálatra kényszerít. MINDENKÉPPEN dicséretes kezdeményezésnek tekinthetjük a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezését. S nemcsak azért, mert a határainkon túli magyar dráma és a magyar színház műhelyébe kaphattunk újabb bepillantást. Gazdagította a színház repertoárjának palettáját, s megajándékozott minket, nézőket, egy igazán döbbenetes élménnyel is. Csendes László előadásában egyébként ma, április 29-én és holnap, április 30-án tekinthetik meg még az érdeklődők a Bolyai János estéjét. Csutorás Annamária A béke katonái’ Ének” és tsncepiiilesnek tapsoltunk A ruhatár előtt, a késő esti óra ellenére sem volt to- ' longás. Előzékeny emberek közönsége volt együtt. Igaz, volt min ámulni, csodálkozni, volt alkalom a „nyugira”: ezen az április végi estén Diósgyőrben hatalmas pelyhekben jött hozzánk a hó... A Vasas Művelődési Központból hazaindulni akarók megállhattak tehát a falakon belül, maradást választva a kapkodó-tolongó sietés helyett. S köztük eltéblábolva, így könnyebben lehetett összeszedni az emlékezetbe, hogy miről beszélgettek egymás között. Nos: a nagyszerűtől a csodálatosig színezték a megnyilvánulásokat az élmények. És most már nem az időjárás mozgatta a mondandót, hanem a színházteremben látott-hallott élmény motívumai „vezényeltek”. A Szovjet Déli Hadseregcsoport Ének- és Táncegyüttesének bő másfél ■ órás műsorát tapsoltuk végig. Volt rá okunk. S bizton lehet mondani, volt azoknak is, akik már látták, s lesz, akiknek még ezután jön lehetőségük. Mint ahogyan azt korábban hírül adtuk már, az együttes ezen a héten megyénkben vendégszerepei, utolsó fellépésük Ózdon, a kohászvárosban lesz, pénteken. Ha egy műsor közönségének — előadást követően — komoly gondot okoz, hogy a tánc-e vagy az ének; melyik tánc, vagy melyik énekes tetszett legjobban? — nos, akkor jó szívvel és nyugodtan lehet azt mondani: élményben volt részünk. S kiki saját egyéniségén, gondo- latain-érzésein átengedve a látottakat és hallottakat, szaS mit mondhat, mit tud mondani a krónikás, a tudósítással megbízott néző-résztvevő? Legszívesebben maga is kiragadna egy-egy „műsorszámból” valamit. Beszélne és mesélne (ha ez megközelítőleg is visszaadna valamit a személyes jelenlét megtapasztalásaiból); szóval szavakba próbálná foglalni — például —, mi zengett és szárnyalt az énekkar megszólalásában, amikor „Az én pártom” vagy „Legyenek a katonák mindig éberek”, meg a „Te katonád a béke katonája” című kórusműveket hallgatta. Érzéseinket és gondolatainkat messze kiszabadították ezek a lélek mélyéről jövő dallamok —, ott jártunk egy hatalmas. ország hatalmas földjén, biztonságban, az erő és a békevágy megnyilvánulásában ... S ezt nem csupán az énekkar — meg az egészen kiváló szólisták, többségben érdemes művészek — tolmácsolásában éreztük így, ezt sugározták ránk és belénk a színpadi táncok, a fergeteges örömű- kedvű és lírai kompozíciók... Mit válasszunk tehát? Azt gondolom, egyetlen vezérlő gondolatot kell megőriznünk a Szovjet Déli Hadseregcsoport Ének- és Táncegyüttesének közléséből: minden embernek békére van szük- ■ sége ahhoz, hogy emberi méltóságú életét megélhesse, önmagát tettekben és cselekvésekben kifejezhesse, hogy szólni lehessen (és emlékezni) művészetről... Szovjet katonákat láthatunk és láthattunk megyénk több településén ezekben a napokban. Akik látták (látják) őket, minden kommentár nélkül magukban hordozzák a hitet: a béke katonái ők ... Lélekben valamennyiünkkel rokonok: emberi életet vágyók. A művészet nyelvén szóltak és szólnak hozzánk. S ehhez tolmács sem kell ... (t. n. j.) badon választhat „kedven- A „Kopogós” - pillanatfelvétel a Szovjet Déli Hadseregcsoport megyénkben vendégszereplő cet”. ének. és táncegyüttesének műsorából A HEGYAUA MGTSZ ÉPÍTŐIPARI ÉS FAIPARI FÖÁGAZATA (parketta; pvc-, szőnyegpadló) Cím: Miskolc-Görömböly, Tégla utca 30. (A volt téglagyár helyén.)
