Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. április 3., szombat A miskolci Gyermekváros Ifjúságért díjjal kitüntetett nevelői. Balról jobbra: Dobó Dénes, Kiss Aranka, Sarka Ferenc, Czirják Sándor, Dorkó Miklósné, Kása Árpádné, Piánké Zsuzsa, Dobos László, Eperjesi Ilona. A tizedik, Nagy József igazoltan maradt távol a beszélgetésről. Háromszázat egyformán szeretni? „...Itt soha oeifl csengetnek ki... — A legnehezebb é talán a legszebb, hogy itt nemcsak pedagógusnak kell lenni, szülőnek is. Bele kell gondolni egyszer — ezek a gyerekek a családi életnek csak a rossz oldalát ismerték. Róluk csak rosszat mondtak, sokszor pedig nem is tehettek róla. És előfordult, hogy nem kellettek senkinek ... Kinek kellenek hát, ha nekem se!? (Kósa Árpádné) Tízen kapták a dijat — kilencen .ülünk a miskolci Gyermekváros egyik szobájában. A tizedik, Nagy József igazoltan távol, s dolga szólítja Dorkó Miklósnét is. Az Állami Ifjúsági Bizottság által kiállított oklevelén olvasom : „ ... a nevelésben végzett eredményes munkájukért ...” kapta a Gyermek- város nevelő kollektívája az Ifjúságért díjat. Dobos László, igazgató: Nem jó, de az az igazság, hogy van előítélet a gyerekeinkkel szemben. Maguk a bentlakásos nevelőintézetek sem differenciáltak. Bekerülnek fogyatékosok és rossz családi körülmények kömtt nevelkedettek, s olyanok 'is, akik súrolják a büntetőtörvénykönyv paragrafusait. A család — többé-kevésbé felkészül a gyerek fogadására. Mi kapjuk a gyerekeket. Velük kell tudnunk azonosulni... azzal, aki agresszívan reagál; azzal, aki önmagába zárkózik, bizalmatlan. De közlekedési folyosó majdnem mindenkihez vezet, csak hosszabb vagy rövidebb, amit végig kell járni. És ezen az úton még többnyire nem igazítanak el a pedagógiai szentenciák. A pedagógiai munka csak azután kezdődhet, amikor elfogadtat-' tűk magunkat, amikor elfogadtuk őket olyannak, amilyenek, s amikor már biztonságban érzik magukat. S néha olyan kevés kell ehhez. Mint az egyik fiúnknak (mond egy nevet), némi faanyag, amelyből repülőt építhet ... — Az első lépés, hogy megismerjük a gyereket. Miért került állami gondozásba. Tapasztalatunk, hogy a hasonló sorsú gverekek egy közösségbe tömörülnek, így alakítják ki a maguk baráti kapcsolatait. Ha van tartó közösségé, már van segítsége a nevelőnek is. Amire hivatkozhat, éoíthet. S a közösség a sikerélményt is meghozhatja számukra. Ami hiányzott az életükből. (Sarka Ferenc) — Nálunk nyitott az aitó. De nem formai megoldásként. Kezdetben, előfordult, n»m jöttek vissza. „Szabadság vágyuk” ellen gyenge volt a pedagógiánk. De már jópár éve. legfeljebb elvétve fordul e’ő. az is csak, ha későn kerül hozzánk a gyerek. Amikor nem tudjuk, amit jó lenne tudnunk pedig. Talán ezért is van, hogy a végzett gyerekeinkkel egyre gyakrabban találkozunk, akik elmondják tapasztalataikat, az életbe való beilleszkedésről, s rólunk is. Olykor több indíttatást kapunk tőlük, mint a legvaskosabb pedagógiai szakkönyvből. (Dobos László) — A felnőtt ember is, ha gondja van, a szüleihez szalad. A mi gyerekeink hozzánk fordulhatnak. Van, aki a varró nénit fogadja bizalmába, aki egyszer megvarrta az elszakadt nadrágot. S ha teheti, lemegy hozzá. S nem is lényeges, hogy kit avat a bizalmába, csak kötődjön. Nekünk úgy kell együtt dolgoznunk itt, ahogy a gép fogaskerekei illeszkednek egymásba. És tudnunk kell, „munkaidőben vagy munkaidőn kívül”, nincs, aki helyettünk megoldja a problémákat. (Sarka Ferenc) Kiss Aranka: Volt úgy, hogy azt mondtam: elég volt és haza mentem ... Másnap reggel bottal sem tudtak volna otthon marasztalni. Rossz álom volt, néha előjön, mindannyiunknál. Azután a gyerekekért folytatja az ember. Eperjesi Hona: Amikor az óvodásaink megérkeznek, először játszani kell megtanítani őket. Meg a tárgyak nevére ... A lesnehezebben a családot tanulják meg, a rokonság (fogalmakat. .•. Plankó Zsuzsanna: Nem tudom, megfigyelte-e már valaki, de a mi gyerekeink sokkal fegyelmezettebben viselkednek a járműveken, mint más iskolások ... Lehet, hogy ez a bennük levő gátlásokból adódik . . . Fel akarjuk oldani, hát visszük őket... s visszük persze néha haza is ... S akkor ugyanúgy fél- tékenykednek. mint a sajátok ... ö miért mehetett és én miért nem. Dobos László: — Az igazgató bácsitól elvárják, hogy mind a háromszázat egyformán szeresse. De egyformán szeretni háromszáz gyereket csak akkor lehet, ha ez belülről jön. A gyerek jogosan várja el. hogy meakér- dezzék, mi bántja, ha lehor- gasztia a feiét, iuénvt tart rá, hoffv visszatérjenek a problémáiéra. ho°v fisvélie- nek rá, hogy sejtsenek neki ... Olykor abban, hogy haiós legyen ... Hogy legyen salát holmija. Egy autója. könyvé és saiát kuckóin is, ha elvonulni pV ar. Most nyírtául meeriróbáliuk úgy alakítani a hálókat. hogy h^visszük a szekrényeket Mint az igazi csai"Uhan. s trial ékítünk kis játékhelyeket is. Cziriák Sándor: Ahhoz hogy gyermekruthnnban dolgozzon egy nedagógus. több kell, mint szakmai felvértezettség. Mondták már a kollégáim, a családot kell pótolni ... S néha úgy, hogy tizenhat éves fiúkkal leül játszani... Építőkockákkal... Mert a játék kimaradt az életükből, s megpróbálják bepótolni... S a pótlás nem fér bele a kötelező óraszámba ... Le kell ülni este az ágyuk mellé a székre, mert mesélni akarnak. S ki tudja, talán éppen akkor adatik kezünkbe a kulcs, ami őket nyitja. Dobó Dénes: Megpróbálunk helyzeteket teremteni, amelyekben kipróbálhatják a képességeiket és megtalálhatják magukat. Sok a fiatal itt, s a fiatalok fogékonyak az újra, meg talán a nehezebb feladatokra is. S ez szép feladat, és soha nem csengetnek ki. S szeretnénk, ha elhinnék, nem mi vagyunk a fontosak. A gyerekek, akiket ránk bíztak, s akik ránk bízzák magukat. Minden gyerekben van valami jó ... Van szebb hivatás, mint ezt napfényre segíteni ? Csutorás Annamária Múltvizsgálat, két megközelítéssel Az elmúlt hetekben igen sok fiatal látta Bacsó Péter új filmjét, a Tegnapelőttot, amely az ifjúsági filmnapok programjában több helyen vitatémaként is szerepelt. Ez a film — mint ismeretes — az 1947 és 1951 közötti hazai történéseket vizsgálja, igen őszinte érdeklődéssel, belülről közelítve az eseményekhez, s , nem a hűvös kívülálló, a harmadik személy szenvtelenségével kérdezi: mi történt, hanem többes szám első személyben töpreng azon, mit tettünk, miért történt úgy, ahogyan történt, miért tettük ilyenné megélt korunkat? E film szervesen kapcsolódik a történelmet vallató művek sorába. A felszabadulást követő éveinket és különösen az 1949-et követő időszakot nem kevés film választotta témájául — a közvetlenül a felszabadulást követő éveket viszonylag kevesebb! —, s néhány kitűnő alkotás is született ezek sorában (Azonosítás, Angi Vera, A ménesgazda, Tegnapelőtt), de a filmen kívül igen sok tévéjáték, regény, novella, egyéb irodalmi és művészeti alkotás is boncolgatja a maga eszközeivel, hogyan is volt, mi is történt ebben, a mostanában is sokat emlegetett történelmi korban, amely a ma felnövekvő fiatalságának már nem is tegnapot, hanem tegnap- előttöt jelent, de a mostanában nyugdíjba készülőknek, az 55—60 év körülieknek a csodás élményekkel is gazdag, megélt, s nagyrészt maguk formálta történelmet is. Érdekli a nézőt a magunk mögött hagyott közelmúlt évtizedek történelme, s különösen érdekli a felnövekvő, azóta már felnőtté lett generációkat, hiszen az iskolai történelemtanításban csak’ nagyon hézagosán és felszínesen esett szó felszabadult életünk első tizenkét, igencsak sorsdöntő esztendejéről. Részben a művészetek feladata is, hogy ezt a történelmi tudathiányt a maguk eszközeivel pótolni segítsenek. Az. ötvenes évekről készült filmek nem egyformán értékesek, akad közöttük félrecsúszott mű is, de még a leg- jobbaknál is fennáll annak veszélye, hogy a fiatal néző megfelelő történelmi ismeret és élmény hiányában elsősorban e korszak kirívó hibáit ismeri meg kizárólagosan, mert a filmek alkotói sokkal többet építenek a nézők történelmi ismereteire, mint történelemtanításunk alapján lehetne, s ez a művek befogadásánál esetleg félreértésekhez vezethet. A történelem iránt érdeklődés természetesen nem korlátozódik a felszabadulás utáni első tizenkét esztendőre, hanem a háborús és azokat megelőző évekre is kiváncsiak az emberek; fiatalok és idősebbek egyaránt, akik közül az utóbbiak emlékeiket, akkori ismereteiket szeretik egybevetni, ütköztetni dokumentumokkal, irodalmi alkotásokban jelentkező történelmi leírásokkal. Az iskolai történelemtanítás e korszakot tekintve is szaka- dékos, de indokolt az érdeklődés azért is, mert korábban erről az időről igen sok sematikus mű jelent meg különböző műfajokban, sokszor a történelmi távlat is hiányzott, s igénylik az emberek a hitelesebb, vagy annak tűnő történelmi műveket. Figyelemre érdemes számban születnek a nagy tömegeknek szánt memoárok, emlékiratok — a Tények és tanúk sorozat néhány igen értékes darabja —, dokumentumregények, ál- dokumenturp-művek, ismeretterjesztő mű, vagy irodalom köntösében, személyes élmények és közvetett tapasztalatok, másodkézből fogadott tények különböző megfogalmazásai. összevetve a két időszak ábrázolását, illetve az e témakörben napjainkban megjelent műveket, sajátos képet kapunk: egyrészt a fel- szabadulás után minden rossz volt, csupa törvénysértésből, Önkényeskedésból állt az élet; csupa oktalan áldozat jellemzi ezeket az éveket, s tel jesen figyelmen kívül maradnak, vagy csak nagyon halvány utalásokban jelentkeznek az élet e szakaszának pozitívumai; másrészt a felszabadulás előtti tagadhatatlanul sötét világ — az egype inkább fasizálódó ország jogtipró intézkedései, a háborús cselekmények, a magyar katonák tíz- és százezreinek oktalan pusztulása, a deportálások és gyilkosságok, a fasiszta terror stb. — egyre jobban felfényesül, az évek történelmének hol egyik, hol másik pontián gyullad fel valami vakító világossá-* gú emlék, dokumentum, vagy Húszéves a Napjaink Húsz esztendővel ezelőtt, 1962. április O 4-re jelent meg először a Napjaink, a Borsod megyei Tanács irodalmi és művelődési lapja. Akkor még nagyalakú, újságformájú lapként került az olvasók kezébe, s most, immár öt esztendeje negyvenoldalas folyóiratként kínálja az érdeklődőknek az irodalmat, a művelődéssel kapcsolatos gondolatokat. Két évtized alatt kétszáznegyvenszer jelent meg, most veheti kezébe az olvasó a 241. számot. Az út, amit eddig a lap meglett, nem volt sima, zökkenőmentes. Nem is lehetett, mert egy viszonylag igen kevés irodalmi hagyománnyal rendelkező, hosszabb életű hasonló vállalkozásokkal büszkélkedni nem tudó megyében kellett megvetnie a 'lábát és a nagyrészt nem humán érdeklődésű olvasókat kellett megnyernie magának és az ügynek, amelyet szolgálni hivatott. A lapot szervező és útjára indító első főszerkesztőt, Nagy Zoltánt, megyej pártbizottságunk jelenlegi titkárát rövid idő után más helyre szólította szolgálata, majd Gulyás Mihály mintegy másfél évtizedig irányította, s tőle vette át a jelenlegi főszerkesztő, Papp Laios. aki nemcsak külsejében, de nagyrészt jellegében is megújította a lapot. A Napjaink ma nemcsak a megyében ismert irodalmi és művelődési folyóirat, hanem az egyetemes magyar irodalmi és művelődési élet integráns része. A most megjelent, számban Panp Laios tekint Vissza önkritikusan az eltelt évekre, s jelöli meg a harmadik évtized egyik fő feladatát: növelni a ..szellemi'műhely” ranglát és vonzerejét. A lapszám egyébként gazdag szovjet szépirodalmi összeállítással jelentkezik; két írás is emlékezik Arany Jánosra: folytatia a Haidúkirály című dráma közlését. Ran János tokaji veterán emlékezéseit: az Értelmiség és társadalom című interjúsorozatban dr Váczi István belgyógyásszal beszélget Szendrei Lőrinc. Olvasható a tanban Kovács György Attila rioortja. továbbá ismertető az egri várról, tévékritlkai jegyzet Igen gazdag és rangos a versanyag, valamint a grafikák sora. Húszéves születésnapján köszöntjük a Nap. jainkat. , (bm) annak álcázott irodalmi munka. Mind több világosán látó és gondolkodó tő bukkan elő több, mint barom és tél évtized múltán, aki „már akkor látta es megmondta, de tehetetlen volt”, s hovatovább egészen apróra zsugorodik azok kőre, akik bűnösek voltak az ország tasizálódásában, katasztrófájában, százezrek oktalan pusztulásában. A múltat békévé oldó emlékezés sok esetben érdemtelenül is fabrikál utólag hősöket. Becsüljük meg a fel- szabadulás előtti igazi emberi tartást, helytállást, vagy éppen hősiességet azoknál is, akik a másik oldalról, az akkori államrend ilyen, vagy olyan pozícióiból vettek részt az élet hullámzásaiban, tették, amit tudtak — ha tevékenységük megérdemli tiszteletünket. De ne legyen érdem, ha valaki nem volt más, mint puszta szemlélője a gazságoknak; ha nem lett maga is gazember, s nem tett több rosszat, vagy egyáltalán rosszat, mint ameny- nyit tenni az adott körülmények között módjában állott volna tenni. (Egyetlen, viszonylag emberi módon viselkedő keretlegény emléke nem adhat felmentést a ke- rellegénységnelc, amely mint intézmény, tízezer számra gyilkolt Ukrajnában; egy, a német megszállás alatt bérezett szolgabíró puszta embersége nem teszi demokratikussá a szolgabírói rendszert; a memoárjaikban sok értékes adalékkal szolgáló egykori Horthy-tisztek mai írásművei sem változtathatják meg visszamenőlegesen a Horthy-világ milyenségét!) Sokoldalúbban kell látnunk és a művészeti alkotásoknak láltatniok a felszabadulás utáni tizenkét évet. Benne a sókat kárhoztatott ötvénes évek elejét is. Ne tagadjuk le a hibákat!- De ne feledjük az akkori hideg- háborús korszakot és az ezzel járt ellenséges tevékenységet, a valós kémkedéseket sem! Nemcsak koncepciós perek voltak akkoriban, hanem igen súlyos, valóságos bűnesetek is! S nemcsak a terménybeszolgáltatás érintette a falut, hanem például akkoriban kerültek tömegével a felsőoktatási intézipé- nyekbe a ma már értelmiségiként élő falusi fiatalok — jórészt annak árán. hogy beszolgáltatás is volt; s nemcsak békekölcsönt ^jegyeztünk, hanem megtörtént a szocializmus alapjainak a lerakása is. Akkor kezdett épülni Kazincbarcika. Sajó- bábony, nagyrészt T iszaszc- derkény, T iszapalkonya, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, a mai kórházváros a Szentpéteri kapuban stb. És megindult a lakásépítés szűkebb környezetünkben is. A két világháború között állami erőből Miskolcon talán négy bérház épült. A sokat kárhoztatott ötvenes évek első felében vajon hány?! Az ötvenes évek eleje történelmileg sok esetben még olyan, mint a repülőgépek fekete doboza, még sok titkot rejt magában. Ezt a dobozt nyitogatni a történelemtudománynak és a művészeteknek egyaránt feladáia. Azért,- hogy tisztábban lássunk. jó következtetéseket vonjunk le, s a hibák mellett a jót,- az eredményeket is észrevegyük, mérlegre tegyük És kellenek a felszabadulást megelőző időket feltáró emlékezések, kellenek az akkor még más táborban állt tisztességes emberek emlékezései is. De e két időszak történelmének vallatása nem lehet annvira eltérő megközelítésű s nem fajulhat, nem torzulhat oda, hoav 1945 előtt mindinkább felderülő, világosodó utána' pedig pusztán hibáktól csupa tyorús. fekete legyen a harmincas évektől az ötvenes évek derekáig teriedő történelmi nea, ege. Benedek Miklós
