Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-23 / 94. szám
fijásdékmisor liszlasáfi őrségeknek Április 24-én délután öt órakor színes diaíilmet vetítenek a Magyar Űttörők Szövetségének Miskolc városi elnöksége rendezésében az Avas-dél Oszip István utca 12. szám alatti, „Tisztasági Őrség” úttörőszobájában. Az Élet a tenger mélyén ckaú íilm levetítése után a világhírű könnyűbúvárról és természetkutatóról szóló, Minek a kapitánya Jacques Yves Cousteau? filmet tekinthetik meg az érdeklődők. A műsort táncházi muzsikával fejezik be. HivényvéÉSmi előrejelzés r & megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás szakemberei felhívják a kiskerttulajdonosok figyelmét, hogy a gyümölcsfák egyik legveszélyesebb kártevőjének, a takácsatkának lárvakelése április közepén megkezdődött. A jelenlegi hűvös időjárás a lárvakelést elég von- tatottá teszi, ezért tömeges megjelenésük (50%-os kelési arány) csalt április végére várható, ami egyben a védekezés elvégzésének optimális idejét is jelenti. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is számolni kell az erősebb sodró- molyfertőzéssel is. A lárvák már néhány kedvezőbb fekvésű területen pusztítottak is. A későbbi tartósabb fel- melegedés hatására táplálkozásuk intenzívvé válik és jelentős kártételt idézhetnek elő. Takácsatkák ellen Pol- Akaritox 0,2%, vagy Anthió 0,1%, vagy Bi 58 0,1%-os töménységét javasolják a szakemberek. Sodrómolyok ellen (a Pol-Akaritox kivételével) a már javasolt készítmények valamelyikével lehet védekezni, ügyelve az óvórendszabályok maradéktalan betartására. A javasolt készítményekkel virágzó gyümölcsfákat permetezni tilos! A bo! oldali archív fotónk 1980 augusztusában készült a Vörösmarty utca környékéről. Másik képünk napjainkban készült, ugyanarról a helyről. Jól látszik a változás. Szinte az egész terület beépült. Jelenleg a BÁEV házszerelö brigádjai a Szinva mellett dolgoznak. Fotó: Laczó József Kulturális ajánlöprogram f Jöési is meghirdették a «szocialista brigádok kulturális vetélkedőjét Sátoraljaújhelyen, ahol évek óta rendszeresen kulturális ajánlóprogrammal segítik a munkahelyi közösségek művelődését, szórakozását, önművelését. A sátoraljaújhelyi I járási-városi könyvtár húsz | könyvet ajánlott elolvasásra, de könyvtárhasználati játé- ' kot is szerveznek. Ezeken a foglalkozásokon egy-egy el- 1 olvasott irodalmi műről, ze- I néről lesz szó. A játékot ; úgy tervezik, hogy alkal- 1 mánként az anyanyelv használatában, a szép beszéd- j ben is segítséget adjanak a benevezett szocialista brigádoknak. Nem kevésbé változatos a művelődési központ ajánlott programja sem. Többek között irodalmi esten találkozhatnak a brigádok tagjai Bessenyei Ferenccel, Bujtor Istvánnal. Az ismeretterjesztő előadások között nagy számban találhatók olyanok, amelyek az anyanyelvi kulturáltságot segítik. De beiktattak az ajánlott programba környezetvédelmi, képzőművészeti előadásokat, beszélgetéseket is. A versenyt folyamatosan értékelik, s végül vetélkedőn dől el, hogy kik kapják a 30 ezer forint értékű díjakat. Közlekedési baleset f Közlekedési baleset történt április 22-én délelőtt 9 óra előtt pár perccel Fejér megyében a 61-es úton. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a Kecskeméti Katona József Színház Dunaföld- várról Cece irányába haladó autóbusza egy álló tehergépkocsi kerülése közben összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő pótkocsis tehergépkocsival. A baleset következtében az autóbusz utasai közül öten — köztük több színész — súlyos, nyolcán könnyű sérülést szenvedtek. A sérülteket a mentők a dunaújvárosi kórházba szállították. A feTél a Mátrában Az erős lehűlés csütörtökön télies időt produkált Heves megyében. Sok helyütt havazott. Egerben három . órán át hullott a hó, fehérbe öltöztek a házak. A friss hó rátapadt a virágzó gyümölcsfák ágaira is. A Mátrában is havazott délelőtt. Kékestetőn hat centiméterrel hízott a hótakaró, de összefüggő hólepel fedi Mátraháza térségét is. Kékestetőn délelőtt mínusz három fokot mutatott a hőmérő. lelősség megállapítása végett a rendőrség a vizsgálatot folytatja. Meglopta nagyszüleit - hat és fél évet kapott Hat és fél évi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Győri Megyei Bíróság Brulich László 21 éves banai lakost, aki másodszor lopta meg nagyszüleit. Először 22 ezer forintjukat emelte el, amiért fél évet kapott, s ezt a büntetést le is töltötte. 1981. decemberében ismét felkereste a nagyszülőket. 82 éves nagymamáját egy fahasábbal leütötte, elvette tőle a pénzes. kazetta kulcsát, kiemelt 133 ezer forintot és elmenekült. Az eset után hamarosan hazatérő nagyapa önkéntes rendőrökkel a tolvaj üldözésére indult, akrt el is fogtak. A' pénz hiánytalanul megkerült. A Győri Megy« Bíróság súlyosbító körülményként ítélte meg, hogy a tettes idős asszonyt bántalmazott, nem tanult az előző büntetésből és másodszor is meglopta a két nagyszülőt. Az ítélet jogerős. Történetmi parókák Valamikor a paróka ugyanolyan viselet volt, mint ma egy kalap, vagy kendő. A XVIII—XIX. században az előkelők ré-. szére valóságos parókakölteményeket készítettek. Az Állami' Fodrászat parókaüzemében több ilyen történelmi fejdíszt őriznek, amelyek Németh József és Fürst Árpád parókaké- szitő mesterek alkotásai. Ezeket a parókákat időnként kiállításokon és bemutatókon láthatja a nagyközönség. Méhek az ólomüzemben A méhek, amelyek tudvalévőén szerfelett érzékenyek a környezet tisztaságára, nektárért a Leninről elnevezett Uszty—Kameno- gorszki (Kázah SZSZK) Ólom- és Horganykombinát területére kezdtek repülni. A műhelyek mellett kialakított zöld oázisok vonzzák ide őket. A kohászok az üzem területén mintegy 200 virág-, fa- és bokorfajtát ültettek el, amelyeknek hazája Ázsia, Afrika es Amerika. Még a kényes rózsák is alkalmazkodtak az ólom üzem szomszédságához. Az évente egymillió különböző virág felnevelését a gyári udvar virágszőttesében azok az intézkedések tették lehetővé, amelyeket a légkörbe kerülő ártalmas gázok tisztítására foganatosítottak. Erre az utóbbi időben több mint 500 millió rubelt fordítottak. Nagy teljesítményű szenny- víz-semlegesítő rendszer is működik az üzemben. Virágzik a hérics Ás Alföld flórájának a jégkorszak utáni időkből fennmaradt növénye, a Vol- ga-menti hérics, tudományos nevén Adonis transsilvanica kibontotta aranysárga szirmait. A botanikai ritkaság hazánkban csupán két helyen: Csőn gr ád és Békés-megyében fordul elő. A boglárkafélék családjába tartozó hérics évszázadokkal ezelőtt dúsan tenyészett az Alfödön, napjainkra mindössze néhány száz tő maradt fenn. Vándorbékák Több ezer béka zárta el az utat a nyugat-oroszországi Berezsnoje falu határában. Ügy tűnt, ennek a húsz méter széles áradatnak nincs vége. Az erdő szélén kezdődött, átszelte a kolhozföldeket és eltűnt a látóhatár mögött. A kétéltűek :— Mary, már régóta mondani akartam neked valamit ... — kezdte bátortalanul a fiatalember. — Én is már régóta válaszolni akartam neked! — kapott a szón készségesen a talpraesett lány. * . A színész hazatér a turnéról. — Óriási sikerem volt! — dicsekedett. — Szabadtéri színpadokon léptem fel, és a közönség vörösre tapsolta a tenyerét! — Szerencséd volt — jegyezte meg a barátja. — A következő héten már nehezebb dolgod lenne. — Miért? — Mert a meteorológusok lehűlést jósolnak, és kevesebb lesz a szúnyog! vándorlásának bizonyára az élelemkeresés volt az oka, miután a Goriny folyó környékén a szaporodás lehetőségei tavaly kedvezőbbek voltak; igen sok béka kelt ki. Így azután új helyet kellett keresniük. A tudomány megállapítása szerint ilyen vándorlásokra leggyakrabban a nap- tevékenység évében kerül sor. 1981 alátámasztotta ezt a tényt. ROBBANÁS PÁRIZSBAN Csütörtökön reggel súlyos robbanás történt Párizs szívében, a Champs- Élysées egyik mellékutcájában. A Rue Marbeuf 33. számú épület előtt felrobbant egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsi. A nagyerejű robbanás egy asz- szonyt megölt, a közelben tartózkodó járókelők közül 46-an megsebesültek, közülük egy ember életveszélyes, tíz pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A robbanás 150 méteres körzetben súlyos károkat okozott, több gépkocsi kigyulladt s az üzletek kirakatai betörtek. Az épületben, amely előtt a robbanás történt, egy arab nyelvű hetilap szerkesztősége van. Áprilisi tél Lengyelországban csütörtökön újabb meglepetéssel szolgált a több mint egy hete tartó szokatlanul hűvös időjárás: Varsóban és az ország több más körzetében havazott. Az ország déli részén lévő hegyekben a hótakaró vastagsága húsz és nyolcvan centiméter között váltakozik. A szakértők szerint a havazás, a hideg idő nem okoz nagyobb károkat a vetésekben, feltéve, ha nem lesznek mínusz 2— 3 foknál erősebb fagyok. A virágzó gyümölcsfák azonban minden bizonnyal meg- sínylik az áprilisi telet. Kutatások a TMl-ban A hazai városi távbeszélő-hálózatok leterheltségének enyhítésére egy kihelyezhető koncentrátor-berendezés kidolgozása kezdődött meg a Távközlési Kutató Intézetben. A kis méretű berendezést lakótömbökben helyezik el; 480 távbeszélő-előfizetőt 4 vezetékpáron csatlakoztat a városi távbeszélő-központhoz. A képen: Rác Dá- nielné üzemmérnök és Mágel Gábor tudományos munkatárs az új berendezés bemérését végzik. ÉSZAK-MAGYARORSZÄG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén, megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527: Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049. levelezési rovat na- naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc P£. 178. Felelős kiadó: VERES MIHALV Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17.—-3525. Telefon: 16-213, Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesftők"*! A? előfizetés díja egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, egy évre: 400 Ft, Index: 25 655. ISSN ‘ü 33—0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.s KILIAN BÉLÁI 1 (