Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-02 / 51. szám

1982. március 2., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Megálljt parancsol o közlekedési úttörő, tárcsával a kezében A közlekedési kultúráért Mezőkövesden Gyerekek tárcsával SPORT SPORT sí# Lelkes, jó játékkal DVTK-Tatai 3-3 (2-1) Segítenek a brigádok Sürgető tennivalókat kell megoldani a Borsodnádasdi Lemezgyár vezetőinek. A 2500 dolgozót foglalkoztató üzem egy nem egészen 5 ezer la­kosú községb-n van, s emi­att megkülönböztetett jelen­tőséggel bír a vállalat és a község vezetőinek együttmű­ködése, jó kapcsolata. Ami a lemezgyárat illeti, meglehe­tősen nagy figyelmet fordí­tanak a munkáslakás-építés támogatására a VI. ötéves tervidőszakban, hiszen kevés állami lakás építésére szá­míthatnak. Ebben az évben már hozzáláttak az ilyen irányú feladatok, tennivalók összegzéséhez, s a tervek sze­rint a VI. ötéves tervidőszak­ban mintegy 40 munkáslakás építésére nyújt a vállalat anyagi segítséget. Rákénysze­rülnék a múlt században épült kultúrház felújítására, amihez a megyei tanácstól, a Szakszervezetek Országos Tanácsától, "alamint a vasas­szakszervezettől számottevő anyagi segítséget kaptak, de a kultúrház felújítása anya­gilag meglehetősen nagy ter­het jelent a lemezgyárnak is. Mint móndani szokás, ki­nőtte a szociális létesítmé­nyeit a járműkerék üzem, ezért ebben az évben 3 mil­lió forintot költenek az öl­töző ás fürdő építésére, kor­szerűsítésére. Az említett feladatokból jelentős részt vállalnak magukra a lemez­gyár szocialista brigádjai, az üzem szinte valamennyi dol­gozója. akik társadalmi mun­kával segítik a tervek meg­valósítását. A sajóhidvégi Rákóczi Ter­melőszövetkezet is megvonta a közelmúltban a tavalyi gazdálkodás, a növényter­mesztési, az állattenyésztési és a melléküzemági tevé­kenység mérlegét. Az alig több mint 1530 hektáron gaz­dálkodó kollektíva a kisebb gondoktól eltekintve eredmé­nyes munkáról adott számot. A tervezett felett több mint 4 és fél millió forint nyere­séget értek el. Kenyérgabo­nából az 1990-as őszi mos­toha időjárás ellenére 40.G mázsás, jó közepesnek mond­ható átlagtermést takarítot­tak be. Növekedett az állat­Nincs még egy borsodi vá­ros, amelynek főutcáján any- nyi kerékpáros közlekedne, mint a kövesdin. A hármas főút hétköznap és vasárnap is autóáradatot zúdít a vá­rosra és nem elhanyagolható a helyi gépjárműforgalom sem. Mindez a turistaszezon idején tovább telítődik. So­kan tekintettek borúlátóan az 1981-es év elé. amikor Me­zőkövesd főutcáján tavaly nyárra felbontották közmű­építés miatt az amúgy sem széles út felét. Az év végét követő szám­vetés valóban meglepetést hozott, de nem az aggodal­maskodókat igazolta. A vá­rosi-járási Közlekedésbizton­sági Tanács adatai alapján el­mondhatjuk, hogy tavaly 127 közúti baleset történt, tízzel kevesebb, mint az azt meg­előző évben. Varga László, a városi-já­rási rendőrkapitányság köz­biztonsági és közlekedési osz­tály vezetője szívesen szá­molt be a kedvező eredmé­nyekről az MKBT elnökségé­nek legutóbbi ülésén, ahol a részvevők közül többen is kérték: bocsássák rendelke­— Nem szolgálhatunk min­denki számára csalhatatlan recepttel, nincs a birtokunk­ban semmiféle varázseszköz, mint ahogy ezt elmondtam az érdeklődő hozzászólások után is az MKBT elnökségi ülésén. Szigorúan alkalmaztuk a tör­vény rendeletéit és ennek ha­mar híre ment. Ez lehet az egyik oka a felmutatható eredményeknek. A másik pe­dig az, amit a városi-járási KBT sikereként könyvelhe­tünk el: évről évre nagyobb társadalmi összefogást érzünk a balesetmegelőző munkánkat támogatók részéről. Erről bővebbel Vécsei Zol­tán századostól a területi KBT titkárától tudhatunk meg: — Rendszere* kapcsolatot tartunk az iskolákkal, nem sajnáljuk az időnket, energi­ánkat, a fiatalok közlekedés­re nevelését a legfontosabb feladataink között tartjuk számon. A közlekedési úttö­rők korábban is segítették a munkánkat, de ez leginkább tavaly volt mérhető. A gye­rekek, akik közül a legjob­bakat a rendőri közúti ellen­őrzések alkalmával is ma­gunkkal viszünk néhány órá­ra, megbízható társadalmi se­gítőknek bizonyultak. Négy helyen, az iskolákhoz vezető legforgalmasabb pontokon rendszeresen teljesítenek szol­gálatot, intézkedéseiket csak­nem maradéktalanul teljesí­tik a gépjárművezetők. Ha népes gyerekcsoport megy át és a gyalogátkelőn nem akar előnyt adni a járművezető, a rendszám feljegyzése alapján, szigorúan eljárunk. A járőrök rendszeresen szemmel tartják a közleke­dési úttörők munkáját és el­ismerései beszélnek a tanulók fegyelmezettségéről, magabiz­tosságáról, akik esőben, hó­ban, hidegben jól ellátják szolgálatukat fél nyolctól nyolcig, fél egytől fél kettő­ig. A nagyobbak, a hetedike­sek, nyolcadikosok már több közlekedési versenyen vettek részt, kimagasló eredmények­kel öregbítették iskolájuk, városuk hírét. Tizenegy gép­járműbarát szakkör várja a legjobb közlekedési úttörőket, akiket csupán az életkoruk választ el attól, hogy gépjár­művet vezessenek. Felkészül­ten várják azt, amikor már megszerezhetik a jogosít­ványt. (A szakmai foglalko­zásokat olyan pedagógusok vezetik, akik annak idején kedvezményesen kaphattak jogosítványt) Tél végi hidegben, szállon­gó hóban is nagy a forgalom a mezőkövesdi főutcán, ahol gyalogátkelőtől gyalogátkelőig torlódnak a kamionok, köz­tük a személygépkocsik, és az út szélére húzódva közlekedő kerékpárosok. Áll a sor, amíg Szabó Gyula és Porczel Ildi­kó tárcsája a magasban van. A négyes számú iskola ha­todikosait szolgálatukban az egyensapka különbözteti meg a többiektől, akik most men­nek át az úton. Feljebb, a 3-as számú is­kolánál a 8. b osztály ta­nulói vigyázzák az átjárót. Búzás Istvánné, az osztályfő­nökük sem mulasztja el a szemlét: tudni szeretné, hogy a szakmai (foglalkozások, az osztályfőnöki órák közleke­dési témájú beszélgetései mennyit is érnek a gyakor­latban. Ügy látszott, nem elé­gedetlen a tanítványaival. Pe­dig a cél nem kisebb, mint egy magasabb színvonalú közlekedési kultúra alapjai­nak a lerakása, megteremté­se. Ha ez a törekvés nem is új, hiszen másutt is erre tö­rekszenek, nekik már elmon- danivalójuk is van a másutt még csak kísérletezők szá. mára. Nagy József Fotó: Fojtán László Tatabánya, 6000 néző. Vezette: Nagy M. OVIK: Gulyás — Kádár, Gi­ron, Görget, Szemere — Oláh, 1- iikö, Tatár, László — Boros­tyán, Fekete. Edző: dr. Puskas Lajos. Tatabánya: Kiss — Szabó, La­katos, Fiseher — Barabás, Fe­jes, Emmer, Hermann — P. Nagy, Weimyer, Schmidt. Edző: tír. Lakat Karoly. Cserek: Emitter helyett Kiprtch, a szünetben, Glron helyett Szur­ka, a 61. pereben, Schmidt he­lyett Tamás, a 72. percben es Szemere helyett Te odoru L, a 74. percben. Az ifjúságiak mérkőzésén a hazaiak bizonyultak jobb­nak 2:1 arányban. A DVTK újoncot avatott, Gulyas Ist­ván személyében, aki a sé­rült Veréb helyettesítésére készülődött izgatottan. Igen sáros, mély talajú pá­lya fogadta a csapatokat, s a hazai szurkolók az 5. perc­ben igencsak elhalkultak. Fükö iveit be szögletet a jobb oldalról, a labda átszállt a középen tömörülök Jeje fe­lett, egészen a balösszekötő helyén tartózkodó Borostyá­nig, aki 12 méterről, jobbal, kapásból lőtte a kapu bal ol­dalába, 1-0. A vezetés meg­nyugtatta a diósgyőrieket, ugyanakkor idegessé tette a sokat hibázó tatabányai gár­dát. A lendületesen és ötle­tesen kombináló vasgyáriak a 33. percben növelték elő­nyüket. Barabás fellökte Lászlót, ezért szabadrúgás­hoz jutott a DVTK. Oláh állt a labda mögé, és 17 mé­terről a sorfal mellett csa­varta a kapu bal oldalába, 2- 0. Nem sokkal később László kapott sárgalapos fi­gyelmeztetést Barabás lerán­tásáért. A 40. percben a töb­bet kezdeményező hazaiak szépítettek. Weimper tört be a diósgyőri 16-oson belülre, Gulyás kifutott elé, közben Görget szorongatta a csatárt, aki nagyot esett. A játékve­zető azonnal a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Weim- per lőtte a kapu közepébe, 2-1. A svrünet után annyiban változott meg a játék képe, hogy a tatabányaiak nagy rohamozásba kezdtek. Nem­csak többet birtokolták a lab­dát, de akcióik veszélyeseb­bek lettek. Az 50. percben P. Nagy előtt adódott ígé­retes lehetőség, de közeli lö­vését Gulyás nagyszerű moz­dulattal mentette. Az 53. percben azonban már ő is tehetetlennek bizonyult. Fe­jes jó labdával indította Her- mannt, aki kitört a bizony­talankodó diósgyőri védők közűi, egy testcsellel becsap­ta a kimozduló Gulyást, majd kissé kisodródva. 5 méterről heh/ezett a hálóba, 2-2. Élénkebb lett a küzdelem, változatos játékkal teltek a percek, mindkét kapu gyak­Testnevelési Főiskola—Bor­sodi Bányász 3:0 (8, 12, 12). Űzd, NB I. férfi. Vezette: Rombai, Zalánfi. A rutino­sabb fővárosiak a döntő pil­lanatokban lobban összpon­tosítottak. Mezőnyjátékban és a hálónál egyaránt felülmúl­ták a Bányászt és a küzdel­mes mérkőzésit megérdemel­ten nyerték meg. Hejőcsabai Cement SE— Kazincbarcikai Vegyész 3:2 (14, —13, —13, 11, 11). Mis­kolc, NB II. férfi. Csaknem kétórás küzdelemben nyerték meg a csabaiak a borsodi rangadót. Jó: Mikita, Mat- lák, Siklósi, Gregor, illetve Ignácz, Szénégető, Dudás. ran forgott veszélyben. A 65. percben harmadszor is veze­téshez jutott a DVTK. Szabó és Borostyán csatáztak egy labdáért a Bányász térfelé­nek közepén. Ügy tűnt, hogy a hazai jobbhátvédé lesz a labda, de Borostyán megtol­ta a pettyest, lefutotta a vé­dőt, s a kimozduló Kiss mel­lett 8 méterről a kapu köze­pébe lőtt, 3-2. Nem bizonyult tartósnak a vezetés felett ér­zett diósgyőri öröm, mert há­rom perc múlva ismét Gu­lyás hálójába került a labda. Fiseher iramodott meg a bal oldalon, egészen kiszorított helyzetből lövésre vállalko­zott és a labda a kimozduló Gulyás mögött vágódott a kapuba, 3-3. Rendkívül érdekes, izgal­mas, nagy iramú mérkőzést hozott a két együttes össze­csapása. A csapatok elsősor­ban erőnlétből vizsgáztak je­lesre. A mély talaj igen ne­héz feladat elé állította a labdarúgókat, akik derekasan csatáztak. A vendégek biz­tonságos védekezésből rajta­ütésszerű ellenakciókat ve­zettek, s a rohamozás köz­ben fellazuló Bányász-védel­met gyakran állították meg­oldhatatlan feladat elé. A DVTK igen fontos és érté­kes pontot szerzett, s a si­ker akár még szebb is le­hetett volna. A vasgyáriak közöl Görget, Oláh és Borostyán teljesít­ménye érdemel elsősorban dicséretet. Nagy M. csak apróbb hi­bákat követett el. az nb i. Állasa 1. i 0 c a 1 1 8 2 39-18 30 2. Videoton 21 12 4 5 31-24 28 3. Rába ETO 21 12 3 6 62-34 27 4. Tatabánya 21 9 9 3 38-29 27 5. Ferencváros 21 12 1 8 44-31 25 6. Bp. Honvéd 21 9 5 7 32-25 23 7. Vasas 20 8 6 6 36-28 22 8. Haladás 21 7 7 7 29-28 21 9. Csepel 21 7 7 7 25-25 Cl 10. Pécs Cl 9 2 10 31-29 20 11. ZTE 21 7 6 8 21-33 20 12. B.-csaba 21 5 9 7 26-32 19 l3. Nyíregyh. 21 6 7 8 21-29 1.4 14. Diósgyér 21 5 8 8 34-40 18 15. Debrecen 21 6 5 10 26-36 17 16. Volán 20 3 9 8 24-29 15 17. ózd Cl 5 5 11 31-44 15 18. SZEOD ak 21 4 X 16 17-53 9 Sorsoltak az MNK-ban Tegnap délelőtt az MLSZ- ben elkészítették az MNK újabb fordulójának sorsolá­sát. A csapatok ezúttal már a legjobb négy közé jutásért lépnek pályára, március Id­én, szerdán. A. DVTK hazai környezetben fogadja 14.30 órai kezdettel a Békéscsaba- csapatát. A további mérkő­zések: MTK-VM—Komló, MOTIM TE—Videoton, Üj- pesti Dózsa—Volán SC. Miskolci Spartacus—Mező­kövesdi Munkás SE 3:1 (1, 13, —13, 14). Mezőkövesd, NB II. női. Jó: Jávorkúti, Farkasné, illetve Póta, Fü- gedi. Debreceni Kinizsi—Miskolci ÉMTE 3:0 (8. 12, 14). Deb­recen, NB II. férfi. Jó: Al­más!, Becze, Leidgeb. Nyírbátor—Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV 3:2 (—10, —12, 14, 11. 10). Nyír­bátor, NB TI. férfi. Nagv küzdelemben veszítettek az újhelyiek, pedig már 2:0-ra vezettek... Bp. Harisnyagyár—Sátor­aljaújhelyi Spartacus ME- DŐSZ MÁV 3:0 (6. 10, 4). Budapest, NB II. női. tenyésztés nyeresége és az zésre a többi járásnak, vá­rosnak is a mezőkövesdi bal­idei terveik között szerepei j esetmegelőzési módszereket, a tejtermelés jelentős mérvű , Mi is ezt kértük Varga László- növelése. I tói. Mezőkövesdi vöröskeresztesek A kongresszus évében öt éve, hogy a korábban szakköri keretekben szerve­zett vöröskeresztes munkát a középiskolákban is felváltot­ták a vöröskeresztes alap- szervezetek. Mezőkövesden két iskolában tevékenyked­nek; a 101-es Ipari Szak­munkásképző kihelyezett ta­gozatánál a közelmúltban tartották meg az ifjú vörös­keresztesek vezetőségválasz­tó és küldöttválasztó taggyű­lésüket. — A VI. kongresszus előtt valamennyi alapszervezetünk megtartja a taggyűlését — tájékoztatott Majoros Vero­nika, a Mezőkövesdi járási és városi Vöröskereszt titká­ra. — Ez vonatkozik a közép- iskolásokra is, náluk azért mások a körülmények, az iskolai idő miatt, három­évenként gyakorlatilag vál­tozik a vezetőség is. Az ezekből az alapszervezetek­ből kikerülő fiúkból és lá­nyokból majd munkahelyei­ken lesz az. utánpótlás. Hogyan lehet egy speciá­lisabb iskolában ezt a fajta tevékenységet szinte hobbi- szerűen kedvelt elfoglaltság­gá tenni? Kilenc szakmát tanulnak itt, sok a műhely­munka, mégis a vöröske- rfesztes ülésen tele voltak a padok tagokkal, eljöttek akik . időt tudtak szakítani, hogy meghallgassák a leköszönő titkár beszámolóját, megvá­lasszák a következő vezető­séget és azokat, akik képvi­selni fogják őket. Az észrevételek, javasla­tok között a legfontosabb, legérzékenyebb pontjukat érintő kérdés az volt. hogy a versenyeken miért a gim­nazistákkal kell vetélkedni­ük a szakmunkásképzősök­nek? Miért kell egy mércé­vel mérni a két különböző iskolatípusból érkezett csa­patokat? Lesz-e új kategó­ria? A válasz azonnal elhang­zott és megnvugtatóan. A legújabb rendelkezés szerint külön kategóriát kapnak a szakmunkástanulók. A kér­dést felvetőket azért is meg­nyugtatta, mert ebben a já­rásban egyenesen a megyei döntőbe kerülnek, lévén egyetlen ilyen jellegű intéz­mény. — A felnőttek taggyűlései mások .., — Különböző munkahe­lyeken, községekben más jel­legű problémák kerülnek előtérbe. Tiszavalkon éppen az utánpótlásról volt szó, és az öregek klubjának a segi- tésón. Cserépfaluban a pe­dagógusok fokozódó bekap­csolódását szeretnék a vörös­keresztes munkába, a városi rendelőintézetben a magá­nyos öregek felkutatását szorgalmazza az alapszerve­zet ... — Mikor kezdődtek meg a taggvűlések? — A program szerint a hónap elejétől. Az előbb em­lítetteken kívül Szomolyán. Sálvban, Mezőkövesden a sütőiparnál, a tejüzemben és az I. számú bölcsődében. A tervek szerint jön sorra mind az ötvenkilenc alap­szervezet. (köpöczl) Röplabda

Next

/
Oldalképek
Tartalom