Észak-Magyarország, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
E5ZAK-MAGYAR0RSZÁG 6 1982. március 20., szombat Ki álljon a katedrán? Narr kérdés, vetheti körbe bárki; természetesen olyan ember foglalkozzék a diákokkal, aki a nevelésioktatási tennivalók ellátására jogosult, mert megfelelő egyetemi-főiskolai végzettsége van. Vagyis a pedagógus. Mégsem fölösleges feltenni, mivel az utóbbi egy-két évtizedben nem jut minden iskolába elegendő szakképzett pedagógus. Hiányzik tehát a szakember, és minthogy okosabbat nem lehet tenni, nálunk is, másutt is képesítés nélküli, általában frissen érettségizett fiatalokkal töltetik be az üres állásokat. Az utóbbi esztendőkben tucatszám készültek elemző tanulmányok a jelenség társadalmi okainak föltárására, nemegyszer a megoldás módozataira is javaslatot téve. Ezeket most — akár vázlatosan is — ismertetni hosz- szadalmas volna, elegendő a megállapításokból talán annyi, hogy a tanítói-tanári pálya iránti érdeklődés megcsappanásának okait a szociológusok, az oktatáspolitikusok az alacsony jövedelmekben és ezzel összefüggésben a nevelői foglalkozás társadalmi tekintélyének hanyatlásában jelölik meg. Hazánkban a hetvenes évek derekán voit a mélypont, amikor is a képesítés nélküli nevelők száma tartósan, több éven át nyolc es tíz százalék között mozgott. Azóta a Művelődési Minisztérium és a tanácsok erőfeszítései következtében évről évre javul a helyzet. A minisztérium legfrissebb kimutatása szerint a 78 ezer általános iskolai pedagógus közül á mostani tanévben már csak 2880 a szakképzetlen, a teljes létszám 3,7 százaléka. A közvéleményt ennek ellenére is nyugtalanítja a képesítés nélküliek foglalkoztatása. Sokan kérdezik, hogy helyettük miért nem állítják újra sorompóba a nyugdíjas pedagógusokat. Ésszerű javaslat, kétségtelen, nem is kerülte el az oktatási vezetők figyelmét. Ojabban mind több nyugdíjas tanár és tanító dolgozik az iskolákban, pontos számadat azonban egyetlen országos összesítésben sem található róluk, aminek az a magyarázata, hogy a rendeletben előírt évi összóra- számon alul engedély nélkül is foglalkoztathatják őket az igazgatók. Ez idő tájt 3604 általános iskola működik Magyarországon, és óvatos becslés szerint legalább kétharmadukban egy vagy több nyugdíjas pedagógus is tanít. Sokat mondó adat: a Művelődési Minisztériumban erre a tanévre 1653 nyugdíjas nevelőnek adtak mentesítést, ők tehát a nyugdíjuk mellett teljes óraszámban taníthatnák. Biztosra vehető, hogy az újra munkába álló nyugdíjas pedagógusok száma jóval fölötte jár a ké-. pesítés nélküliekének. „A képesítés nélküli pedagógus : szükséges rossz” — ez a kifejezés járja az oktatási berkekben. Így igaz, ára hiba volna ennek a rétegnek a munkájáról summásan ítélkezni. Ne feledjük el, hogy azoic, akik öttíz esztendővel ezelőtt szinte az utcáról léptek a katedrára, azóta nagyobbrészt oklevelet szereztek, és tisztességesen helytállnak az iskolai munkában. Számuk jóval tízezer fölött jár. Igazgatók mondják, hogy számos ilyen nevelő nagyobb hivatástudattal és eredményesebben tanít, mint némelyik nappali tagozaton diplomázott kar társa. Ki álljon hát a katedrára, gyerekeink elé, ha nincs elegendő szakember? A körülmények ismeretében nem is olyan könnyű kérdés ez, mint amilyennek látszik. Az iskolák vezetői egyelőre csak e két lehetőség közül választhatnak. Bizakodásra az ad okot, hogy évről évre kevesebb- szer kell a szükségmegoldáshoz nyúlniuk. p. k. l ; Végállomás, Majális-park. ; Sorjáznak lefelé a buszról. Gyerekek meg idősebbek, i férfiak, nők. Itt keveredik az indulók és az érkezők hada, mert hét végén egyre többen vágnak neki a bükki utaknak, jó időben és sze- i lesebben. Mert jó ez a napfény, régóta hiányoltuk, s elegünk volt, igen egy ki- | csit elegünk volt már a hóI ból is. S az elszánt természetjáróknak nem elég a tavaszból a főutcán vásárolt hóvirág, csipetnyi csokrocska, meiy elvész a legparányibb vázában is ... Azok ott diákok. Alighanem korábban kellek a napnál. A hátizsák névjegyén Nyíregyháza neve olvasható. Kapaszkodnak a 15-ösre, alighanem Szentlélek lesz az útieéL Jókedvnek, * alighanem gyakorlott turisták, látszik a cipőjükön ... Sokan vágnák áft a Szinva menti feltöltött réten,- rövid túrára igyekvők „. Nyomukban ballagunk, ki-ki a maga útján, fel a Szeleté hoz, mások a Háromforrás-vöigy felé ... Megyünk, fürkészve az - avart, hátha kibukkan vala*-. hol a sáros, már-már föld színű avarból kis fehér lejével, fehéren, vékonyka kis zöld levelével ... — Feljebb keressék. Az asszony és a két gyerek melengeti kezében a csokrocskákat. — Ott feljebb rengeteg van! De még zöldek ... Köszönjük az igazítást, de még átvágunk egy tisztáson. A patak parton burkás ágat lenget a szél. Inkább csak néznénk, sajnálva letörni az ágat, mert közelről látszik ám, hogy kevés már az óp ág, végük csonkán meredezik az ég felé... A letörtek pedig, azok közül embernyiek hevernek a sarban. Belet! portan ... Visszafelé két öreg beszélgetését hallgatom ki akaratlanul... — Hol? — Bánkút felé. Csoporté tel voltam. — Az jó. . — Jki... Olyan negyven centi szűz havat tapostunk ... Hát tudod, én nem adnám ezt semmiért... (cs. aj WRT ATTJIA: AKÁC ISTVÁN: Mind iff hű Elhanyagolt árvasál Szivemmel üzen o titok: • ami kezdetem voit. o Pihés Nap alatt, — ma jd nem - h őbon, Szerelmes vízben futok, mint a Hoki. . . a szerelemtől meghatódtam ... Kezdetbe** szód az Ige: a vizekben egységet látok, mert az Áldozat járt ott. Jelek nélkül sose dicsértem: mindig hű citerája voltam! És oz Ige elhanyagolt. Árván várom, alázattól. Hiányát őrzöm szavakkal. / Kiestem minden kietlen szóból. — Hóra áll az idő, J5,' hogy begyütt már az a fa! — mondta az édesanyám. Hogy honnan a jóégből állapította meg ezt éjfél kö- zeledtén; mikor az orrunkig is alig láttunk, máig sem tudom. Tett még két hasábot az újonnan rakott cserépkályhára, magára húzta a dunyhát és a fal felé fordult. Illendő lett volna „jóéc- cakát” vagy valami effélét mondanom, de ő akkorra már a fal felé fordult, és magára húzta a napot. Én meg ott ültem a kockás irkalapok előtt; némi rokonságot érezve azokkal a madarakkal, amelyek belefáradtak a mai maggyűjtögetésbe. Mert elfáradtam én is. Elfáradtam a régen gyakorolt fahúzkodásban. Reggelre aztán nagy fehér pólyákba bugyolálta november ezt a bakonyaljnyi kis falut. „Kedves Barátom! Kár, hogy nem tudtál szabadságot kiíratni. Pedig vártunk, még a ma reggeli busznál is. így aztán később indulhatunk az erdőbe fáért...” Nem. Ez nem jó. At kell húzni keresztbe. Meg fog a barátom sértődni. Bár nem én akartam mindenáron ráerőszakolni a fagyűjtést. Ö ajánlkozott. Tehát ^Kedves A 11 Sajnálhatod, hogy nem jöttél ki ebbe a kikerics-virító őszi erdőbe! Tudom, kevesen vagytok a rovatnál. De hát úgy beszéltük meg, hogy te fogod megmenteni legalábbis megírni a FA BECSÜLETÉT. (Tövit töröm, s — nem — a gallya jut — emlékszel-e?) Azét a fáét, amelyet úgy tíz évvel ezelőtt már egyszer „eltemettünk”. Eltemettünk az avar és a csalit alá. Eltemettük, mert jött négy keréken az olaj. Gurult a falvakba is — aránylag olcsón — a kényelem. Ma, ahogy belelapoztam az általatok szerkesztett újság apróhirdetés-rovatába; megdöbbentem az olajkályhák végkiárusitásán! Mint legutóbb olaszországi utamon a Ponte-Vecchió-i végkiárusításokon. Pontos adatokat gyűjthet- tél volna, hogy nálunk hányán építettek be NDK-s, osztrák, nyugatnémet olajégőfejes kazánokat a kéte szintes házak pincéibe? Édesanyám padlásán két olajkályha vár jobb sorsra. Mintha szamárra a fül, mintha a sci-fi díszletei ... •Rámaradt... És ott fog maradni, mint a petróleum- lámpa, mint az én vaskorcsolyám, mint a gázlámpa, mint az üres puskapatronok, mint egy Bródy Sándor novellas kötet a fcswhsutot© v\' ,, pános sorozatból; az egerek csemegéinek. Mert vannak még egereink. Az emberiség nem öregedhet meg, csak az ember, öregem! A fa megnő, kidől, elkorhad. Az erdő sohasem! Mit mondjak még? Maradt Neked fél tábla szalonna, fél üveg pálinka és egy évre elegendő ózon a ni köti nos tüdődbe. Küldhetnék Neked fagyöngyöt egy vers kellékeinek, elárvult madárfészket, ökörnyálat, hogy összefér- celd az amúgy is szétfoszló nyarainkat az ősszel. Eszembe jutott nagymama. Két álló hétig fosztott kukoricát a Pap-tagban, mert egy nyaláb „fán” rajtakapták, kilencszázhúsztól ötvenötig egyfolytában. ügye; milyen mesebélinek tfrmk? Etoentbo jót Hogyhogy eszembe jut? Ma — de mivel éjfél jóval elmúlt — tegnap késő délután történt. Amikor Albert barátommal, a fuvarossal a második fordulóért mentünk; megállít a siheder erdész. — Ma nincs „fa-nap!” Majd csütörtökön jöjjenek a következő fordulóért! Hiába a „lámpás”, a derékaljban elrejtett hálabor; vissza kellett fordulni üresen. Pedig a fuvar ugyancsak kemény dió errefelé. Mégis becsülöm ezt az erdészt. Vissza akarja és vissza fogja adpi a fa becsületét! (Látod, nem kell még újságcikk sem.) Ha van már centrum hét-' fő, húshagyó kedd, kupaszerda; legyen „fa-csütörtök !” Így van rendjén a világ — mondaná az én Piavét és Amerikát megjárt öregapám. A mielőbbi faaprítás reményében üdvözöl barátod: Pátkai Tivadar
