Észak-Magyarország, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-17 / 40. szám
Pataki telefonok Fúréleronv-kglaszlrófa Eddig csak egy holttestet találtak a mentőbrigádok, és semmi jele, hogy bárki túlélte volna az Atlanti-óceánon. a kanadai partok közelében hétfőn bekövetkezett fúrótorony-katasztrófát. Hétfőn hajnalban a heves viharban elszabadult víz alatt levő talapzatáról és elsüllyedt a Mobil Oil-cég tulajdonában levő egyik olajfúrótorony. A fedélzetén tartózkodó 84 munkás mentőcsónakokon próbált mene-' külni. A mentőhajók, repülőgépek és helikopterek azonban nem bukkantak élő emberre. A mentők munkáját nehezíti, hogy a tomboló viharban a látótávolság a repülőgépekről is csak mintegy 800 méter. Több gépről láttak roncsokat és üres mentőcsó- nakokat. Egyik mentőcsónakban két holttestet pillantottak meg. Közülük az egyiket még sikerült kiemelni, mielőtt a 15 méteres hullámok és a tomboló szél el nem sodorták a csónakot. Kedd hajnaltól, amint a látási viszonyok engedték a mentési kísérletet természetesen folytatták, de szakértők szerint aligha van remény arra, hogy bárkit élve tudnak kihalászni a fagypont körüli hőmérsékletű vízből. Plakátverseny Tiltakozás a fegyverkezés eien Tanuló és dolgozó fiatalok pályaműveit várja a KISZ Miskolc városi Bizottsága és a II. számú Ipari Szakközép- iskola KISZ-bizottsága a fegyverkezés elleni tiltakozás jegyében meghirdetett plakátversenyre. A plakátok készítésének technikája tetszőleges, mérete A/2-es nagyság. A beérkezett pályamű- veket szakmai zsűri értékeli, a legjobb első három helyezett pályaművet díjazzák, és a II. sz. Ipari Szakközép- iskolában, a II. miskolci ifjúsági napok rendezvénysorozatában kiállítják. A művé- szetileg is értékes plakátokat, ha erre lehetőség lesz nyomdai úton sokszorosítják. A pályaművek beküldési határideje: 1982. március 1. Helye a II. számú Ipari Szakközépiskola. Poropak Kétkomponensű, kézi keveréssel előállítható poliuretán keményhab- rendszer. Felhasználási terület: üvegek, hézagok kitöltésére, hőszigetelés javítására. Gyártja: Északmagyarországi Vegyiművek. Kapható: a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat műanyagboltjában, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 6. sz. alatt. Korszerűsítik e lllziM A hírközlés javításáról, a telefonhálózat korszerűsítéséről tanácskoztak a közelmúltban Sárospatakon, a város és a posta távközlési üzemének vezetői. Az iparosodó városban nehézkes a hírközlés, a telefonálás és az idegenforgalomnak sem kedveznek a pataki telefonviszonyok, mert nehéz., kapcsolatot teremteni a várossal. A tanácskozás megnyugtató eredménnyel zárult. Még az idén üzembe helyeznek egy ezres kapacitású automata konténeres telefonközpontot, amely lehetővé teszi, hogy a helyi állomások számát az eddiginek több mint kétszeresére növeljék. Ugyancsak nagyon fontos: lehetővé teszik azt is, hogy néhány éven belül — a VI. ötéves tervidőszak alatt — Sárospatak is rákapcsolható legyen az országos távhívó hálózatra. A hírközlés korszerűsítését szolgálja a térségben, hogy egy-két éven belül Vajdácskát, Bodroghalmot, Hercegkutat és Makkoshotykát is a sárospataki központra kötik rá. Ennek előnyeit elsősorban az említett községek lakói érzékelik majd. de hasznát veszik a turisták, kirándulók, akik mind nagyobb számban keresik fel ezt a szép tájegységet Fórum a miskolci rádióban Lakások, lakbérek, lakik A Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója március 1- én, hétfőn este 17 óra 10 perctől Fórum-műsort sugároz Lakások, lakbérek, lakók címmel. Az adásban egyebek mellett szó lesz róla, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki lakást igényelhessen; hogyan történik a kiutalási sorrend meghatározása; mennyi idő alatt és milyen kedvezményekkel juthatnak új otthonhoz a nagy- családosok; mit vesznek figyelembe a lakbér megállapításánál; mit javít az ingatlankezelő és mit kell elvégeztetni a bérlőnek a karbantartások és javítások kapcsán; mire terjed ki a lakás- szövetkezetek hatásköre. Ilyen és hasonló kérdéseket várnak a stúdióba meghívott vendégek. A műsorral kapcsolatos kérdéseket levélben február 26-ig kérjük eljuttatni a Magyar Rádió Körzeti Stúdiója címére (Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15., 3527). Az adás időpontjában telefonügyeletet tartunk, így további kérdések Miskolcon, a 35-510-es telefonszámon tehetők fel. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak I Életmentés a bányából Életmentő emlékérmet adtak át kedden Tatabányán Varga László 46 éves oroszlányi bányamérnöknek. A múlt év novemberében Varga László ellenőrző körútja során a 21-es bányában vöröses fényre lett figyelmes. Közelebb érve látta, hogy a kihúzó légvágatban lángot kapott a szén és a szállító berendezés. A tűz közvetlenül veszélyeztette a közelben dolgozó 54 bányász életét. A bányamérnök a veszélybe került embereket azonnal biztonságos helyre küldte, majd riasztotta a bányamentőket. Amíg azok megérkeztek, közreműködésével és irányításával megkezdték a tűz oltását. Élete kockáztatásával bement a lángoló vágatba is, hogy meggyőződjön arról, nem maradt-e valaki bent. Bátor helytállásának köszönhető, hogy senki nem sérült meg, és megmentették a nagy értékű berendezések jelentős részét. A vizsgálatok szerint a bányatüzet az egyik páncélkábel rövidzárlata okozta. A Minisztertanács által adományozott kitüntetést Mokri Pál, a Komárom megyei Tanács elnöke adta át Varga Lászlónak. Disco után... Tévéfilmbe illő krimi ele- i venedik meg a bírósági íté- i let lapjairól. A sértettnek — Miskolcon dolgozó, vidéken nevelkedett lány — nem akarunk újabb lelki meg- j rázkódtatást okozni, ezért I kerüljük a személyére és az 'esetre vonatkozó konkrétu- j mókát, de írni róla, mások i okulására mindenképpen ;szükséges... A kislány — kolléganői szerint — csendes, szerény, olyannyira, hogy ez a tulaj- i donsága esetenként teljes ! naivitásba is torkollik. Alig- j hanem igazuk van, hiszen j mi mással lenne magyarázható az, hogy az elmúlt év I nyarán, az éjféli órákban a discóból hazafelé tartva (albérlete alig néhány utcasaroknyira van a szórakozóhelytől), beült az egyik fiatalkorú vádlott által vezetett kocsiba, s elhitte: „Hazaviszünk, kislány!” Nem ez történt. A fiúk egy városszéli rétre száguldottak vele (még azt is megakadályozták. hogy a rohanó kocsiból kiugorjon), ahol közölték, mit is „kívánnak” valójában. „Ha nem teszed meg, kikötünk a fához, és itthagyunk!” Kétségbeesetten ellenkezett, megpróbált mindent, ám az erősebb fiúk végül rákényszerítették akaratukat. Súlyos trauma volt, ám a feketeleves még csak ezután következett. Az autos fiúk megneszelték, hogy rendőrségi ügy lesz a dologból, és bevetették a papát (az egyikőjük édesapja tollgyűj- tő kisiparos; a másiké fuvaros), mamát és az egész rokonságot. Pénzt ajánlottak fel a lánynak, majd megfenyegették, tanúkat vesztegettek meg, aztán meggyanúsították a nyomozókat is —, de az igazság kiderült. Tökölre, a fiatalkorúak börtönébe kaptak „meghívót”, ahol bizony nem lesz se kocsi, se disco, és ahol dolgozniuk kell, s nem mindig tehetik azt, amit éppen megkívánnak. De vajon megvigasztalhatja-e ez a lányt? Udvardy József Bodrogkeresztúron a kerámia szövetkezet a hollóházi porcelángyár hulladékanyagából készít kerámia dísztárgyakat. Termékeiket az Amforánál, sőt külföldön is értékesítik. A képen: a festőműhelyben. wn i n tíh—ti ■ w —new——i—mm»mmmmvmmmmvwwmmmmmmmmm<mmmmmmmmm Jegyzet Károsítok vendéglátóipari egységekben tavaly elvégzett vizsgálatok egyebek között megállapították, miszerint itt-ott a kávéban kevesebb a kávé, a töményben több a víz a kelleténél, a borban meg az ecet több a bornál. Üjnak semmiképpen sem mondhatók ezek a megállapítások, feltehető, hogy amíg vendéglátó egységek és ellenőrzések lesznek, addig ugyanez megállapítások is. Mégis, egy kicsit konkrétabban: megyénkben a megvizsgált 527 mintának 23,9 százaléka nem felelt meg a követelményeknek. A próba- vásárlásra kiszolgált presszókávé 61 százaléka (!) 6 grammnál kevesebb kávéból készült, a fagylalt 40 százaléka vizesebb volt az előírtnál, a tömény italok 13 százalékát találták vizezettnek, vagy más, olcsóbb itallal tágítottnak. (Persze, ezek csupán a próbavásárlások eredményei, a valóságban jóval nagyobbak a számok.) Az egyik nagykereskedelmi raktárban a palackozott borok 10 százaléka szemmel láthatóan üledékes, borkőkiválásos volt, 500-nál több palackot pedig — nyilván már kóstolással — találtak az ellenőrök ecetesnek, fogyasztásra alkalmatlannak. Ellenben a miskolci élelmiszerboltokban tavaly a korábbihoz képest növekedett a betörések, a lopások száma, összesen 36 betörés és 739 lopás történt. És mit vittek el a betörők, meg a lopok? Pálinkát, brendit, külföldi jobbféle italokat, csakis márkásakat, a piacon jegyzetteket. Meg kávét. Gondoljon mindenki, amit akar. (priska) Elnyelte a Trabantot a Balaton Könnyen végzetessé válható baleset történt hétfőn késő délután a keszthelyi öbölben. Balatongyörök térségében a horgászni induló Máris Zoltán, Badacsony, Kossuth utca 29. szám alatti lakos Trabant személygépkocsija alatt mintegy 350 méterre a parttól beszakadt a jég, és a járművet elnyelte a 3 méter mély víz. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az esetet a kárvallott jelentette a tűzoltóknak, akik hozzáláttak volna a Trabant kiemeléséhez, de a tulajdonos által megjelölt helyen nem találtak rá. A kutatás még folyik. Az emberi felelőtlenség jele, hogy ugyanezen a környéken három héten belül ez már a második ilyen eset. Hahota-klub A tatabányai Úttörő és Ifjúsági Házban megalakult az ország első Hahota-klubja. A gyerekek q Pajtás újság mellékletének, a „Haho- tá"-nak a nevét vették fel, és foglalkozásaikon, egyszer egy hónapban, vidám történetekkel, képekkel, tréfákkal nevettetik meg egymást. A klub vezetője Szigeti Piroska, a Pajtás újság olvasószerkesztője. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség! Miskolc Bajcsv-Zs út 15 — 3527. Postacím: Miskolc Pf. 351 Telefonok: központ: 38-941. titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat 16-450 kultúrrovat- 16-067 sportrovat 16-049 levelezési rovat oa- naszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15 — 3527 Postacím: Miskolc Pf 178 Felelős kiadó- VERES MíHAIY Telefon! 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesftőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre 102 Ft. egy évre: 40o Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. inni............ ■I«ll un itt