Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-31 / 26. szám

E5ZAK - MAG Y ARQ RSZAG < 1932. január 31., vasárnap A kritikusok díjai Ma este a képernyőn Két nap az élei Robert Merle regényei az utóbbi években roppant ol­vasottak nálunk. Két nap az élet című regénye korábbi keletű és már 1.964-ben ké­szült belőle az a film, amely ma este a második műsorban 20 óra 05 perckor látható. A Két nap az élet azt a drámai időszakot idé­zi meg, amikor 1940-ben Dunkerque környékén a francia és az angol csapa­tok már csak egy keskeny loldsávon tartották magu­kat. Ismeretes a második világháborúnak ez a hatal­mas veszteséggel .iáró for­dulata. — Képünkön a film két főszereplője: Catherine Spaak és Jean-Paul Belmon­do, az őrmester alakítója. A Miskolci Galériában: Lóránt János és Lóránt Zsuzsa Äppen húsz esztendeje, 1982-ben adtak először díjat a magyar filmkritikusok az előző esztendőben bemutatott filmeknek. E nemes hagyo­mányt azóta is ápolják, sőt, az utóbbi években külön dí­jazzák a televízióban látott játékfilmeket és egyéb mű­veket is. A film- és tévékri­tikusok dijai csak erkölcsi elismerést hoznak, nem jár velük pénz, mégis roppant nagy a becsületük, hiszen ezt a díjat — egy szakmai, értő testület kollektív állásfogla­lását — jegyzik nemzetközi szinten. A magyar kritikusok díját elnyerni tehát rangos dolog. Tegnap, Budapesten a Ma­gyar Sajtó Házában adták át az 1981-ben bemutatott já­tékfilmeknek és kisfilmek- nek, valamint a televíziós filmeknek és egyéb televízió­alkotásoknak odaítélt díja­kat. A televíziódíjakról ja­nuár 13-án döntöttek a tévé­kritikusok, a filmdíjakról 20- án a filmkritikusok, A díjak átadása viszont együttesen történt. Mozifilmeknél a filmkritikusok díját Szabó István Mephisto című filmje nyerte. Színészi díjat kapott Rolf Hoppe, a Mephistóban nyújtott alakításáért, Koltai Róbert, a Boldogtalan kalap egy epizódszerepéért és Básti Juli a Kettévált mennyezet női főszerepéért. Az operatő­ri díjat Ragáli/i Elemér nyer­te el a Ripacsokért, s először adták ki a díszlettervezői dí­jat, amelyet Banovich Tamás kapott A zsarnok szíve dísz­leteiért és korábbi filmdisz- let tervezői munkásságáért. A kisfilmek kategóriájában dí­jat kapott Fehéri Tamás ren­dező-operatőr két filmjéért, valamint Rókusz Ferenc A légy című animációs filmjé­ért. A televíziókritikusok dí­ját kapta a Közjáték Vichy- ben című tévédráma, a Szá­zadunk című Bokor Péter- sorozat, valamint Ráday Mi­hály az Unokáink sem fogják látni című városvédő soroza­táért. Színészi díjat kapott Kovács Mária A havasi se­lyemfiú, Cserhalmi Imre az Utolsó alkalom és Páger An­tal A messziről jött ember ci- mú tévéfilmben nyújtott ala­kításáért. A kritikusok döntése mind­két esetben igen hosszú vita, mérlegelés után született és egyhangú szavazásról egy esetben sem beszélhetünk. Még a már világhírű Mephis­to díjazásának is akadt ellen­zője. Ezt azért érdemes fel­jegyezni, mert az év közben megjelent kritikák, amelyek mindenkor egymagában tet­ték mérlegre az egyes műve­ket és nem éves összehason­lításban, adott esetben elté­rést mutathatnak a fentebbi díjlistától. A viták során megállapítást nyert, hogy a magyar játék­filmek 1981-es esztendeje an­nak ellenére, hogy olyan ki­magasló produkciót is hozott, mint a Mephisto, korántsem volt túlzottan jelentős, az 1980-as évhez viszonyítva sem mutat szembeszökő elő­relépést. Jellemző, hogy a be­mutatott, több mint húsz já­tékfilm közül a kritikusok díjára mindössze négy került egyáltalán javaslatba, azok közül is három a szavazásnál elhanyagolható töredéket ka­pott. Annak dacára, hogy öt elsőfilmes rendező jelentke­zett, a kritikusok nem talál­tak közöttük különdíjjal ho­norálásra érdemeset, és nagy- nagy kereséssel sem lehetett például az operatőrkategóriá­ban a díjazott mellé érdemi versenytársat találni. Kima­gasló színészi alakítás sem sok adódott, amelynek a dí­jazásnál való mellőzése mi­att a kritikus-közösségnek lelkiismeret-furdalása lehet­ne. A kritikusok egyébként lapjaikban már elvégezték, vagy részben ma végzik el az elmúlt év értékelését (ná­lunk 1981. december 31-én megjelent), a díjazás azon- han a kollektív állásfoglalás alapján történt. Mindez nem zárja ki, hogy a XIV. pécsi játékfilmszeimlán az ottani zsűri másként értékeljen, kü­lönös tekintettel arra, hogy az a bíráló együttes már egy más mezőnyből merít és pél­dául tizenkét olyan Ulmet is mérlegre tesz, amelyet a kri­tikusok még nem is láthat­tak, de a szemlén majd be­mutatnak. A kisfilmek eseté­ben a dokumentumfilmek és az animációs filmek bizo­nyultak a legjobhaknak, és e két kategóriában adódott volna talán még több díja­zásra érdemes mű is. A televízióművek eseté­ben részben változott a kép az előző évhez képest. Het­venöt dramatiküíT művet, negyvenhét dokumentumjel- legűt és tizennégy ifjúsági művet mérlegeltek a kritiku­sok. Megállapítható, hogy nö­vekedett a tévéjátékok sorá­ban a mai magyar írók mű­veinek hányada és növeke­dett a mai téma részvétele. Míg az előző évben öt mai témájú játékról volt szó. most tizenkilenc játszódott a má­ban. Sajnos, ez nem jelentett ugyanakkor minőségi javulást is, mert e tizenkilenc között nem találtatott díjazásra ér­demes, s azt a puszta tényt, hogy a mai magyar valóság elé tart egy tévédráma tükröt jól, rosszul, önmagában érté­kelni nem lehet. A számsze­rű növekedés ellenére a mai magyar élet ábrázolása a te­levízió-játékfilmek nagy adóssága. A Közjáték Vichy- ben viszont megérdemelten kapta a dijat. A két másik televíziós díj szinte minden­kinek az egyetértésével ta­lálkozott. Bokor Péter Szá­zadunk című sorozata, illet­ve az abból 1981-ben bemu­tatott néhány darab a televí­ziós ismeretterjesztés, a ma­gyar történelemvizsgálat messze kiemelkedő remeke és olyan eszközölokel operál, amit csak televíziós úton le­het megoldani. Hasonlókép­pen Ráday Mihály sorozata is, amely szinte egy műfaji kategóriába sem sorolható, mert publicisztikai, riport- és dokumentumelemek egyaránt fellelhetők benne, s mind­ezek kitűnően ötvöződnek a csak a televízióban megvaló­sítható ábrázolással, nem utolsósorban az alkotó tiszte­letet érdemlő városvédő el­szántságával. A lapunkban év közben megjelent kritikák és a tes­tületi állásfoglalások között nincs érdemi eltérés. A kri­tikusok testületének döntését egyetértéssel adhatjuk közre, j Benedek Miklós Mindössze a névrokonság kapcsolja össze a Miskolci Galéria két kiállító művé­szét. Elöljáróban talán már megkockáztathatunk annyit, nem csalatkozik, aki az elkö­vetkező hetek valamelyikén a Miskolci Galériába irányít­ja lépteit. Már maga a rende­zés is szerencsés, hiszen a festő Lóránt János és a szob­rász Lóránt Zsuzsa nemcsak a választott műfajban tér el egymástól. Szegről-végről persze kimutatható lenne, hogy ugyanazon természet- és emberszeretet munkál mind­kettőjükben, s csak a megkö­zelítés útja és a formába ön­tés módja más és más. Kettőjük közül talán Ló­ránt Zsuzsa igényelne részle­tesebb bemutatást — Lóránt J ános munkáival sűrűbben és régebben találkozhattunk —, ám az életrajzi adatok­nál lényegesen beszédesebbek terrakotta, fa- és bronzszob­rocskái. Az elmúlt évben ka­pott Munkácsy-díj azonban jelzi; ő is azok közé tarto­zik, akikre érdemes jobban odafigyelnünk. Festett terra­kotta és faszobrocskái szo- katlanságuk mellett egyfajta mélybe, régebbre visszanyúló kapcsolódást jeleznek. (Akár a népi művészettel, akár ko­rábbi művészeti hagyomá­nyokkal.) Csakhogy az ő fi­gurái, gyermek- és felnőtt­alakjai a hétköznapok embe­réből formálódnak. Végtelen nagy szeretettel és végtelen nagy kedvvel, -majdnem de­rűs játékossággal formázza meg a tizenéves suta esetlen­ségét éppúgy, mint a mai családi ideált. Alighanem in­nen van, hogy egy-egy apró részlet külön is megragadja figyelmünket, miközben a művész egyfajta típusokat al­kot. De a típusban ott van az egyénítés. Lóránt János színeiben is áttételesebben fogalmazó művész. A redukció ebben az esetben azonban korántsem jelent szegényítést. Lóránt János művészetének erőssé­ge éppen abban rejlik, hogy miközben megragadja a lát­vány, a mondanivaló lénye­gét, egyszersmind ki is tágít- -ja. A táj, az ember — e kettő körül forog Lóránt János fes­tői világa. S mondanivalója is. Puritánsága látszólagos, miként színvilága is. Mert visszafogottsága csak széles­ségében, s nem mélységében igaz. Talán éppen ezzel a visszafogottsággal éri el, hogy megsűrűsödnek a drámai ha­tások olajképein csakúgy, mint akvarelljein. A tárlat­látogató már-már hajlik arra, hogy történeteket, mondákat kerekítsen köréjük. * Lóránt János és Lóránt Zsuzsa munkáiból pénteken, január 29-én délután nyílt kiállítás a Miskolci Galériá­ban. Lóránt János 26, Lóránt Zsuzsa 27 munkájával szere­pel. (Az alkotások megvásá­rolhatók.) A kiállítást, ame­lyet Bereczky Loránd művé­szettörténész nyitott meg, február 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. <cs. ».) Bodroghalmi beszélgetések — Milyen szép, tiszta, ren­dezett utcája van ennek a fa­lunak — jegyezte meg gépko­csivezetőnk, míg Bodrogha- lom főutcáján haladtunk. A házak, a porták is takarosak — jutott még ki a dicséret­ből. S hogy mindez — már­mint a falu arculata — ne véletlenül legyen olyan, ami­lyen, arról a tanács vezetői is gondoskodnak. Bodrogha- lom alapvetően szerencsés helyzetben tudhatja magát a bodrogközi települések sorá­ban. A két város — Sárospa­tak és Sátoraljaújhely — egyaránt közel van, könnyen megközelíthető. S erre szük­ségük is van az ittenieknek, mindenekelőtt azért, mert helyben itt sem tudnak: min­denkinek munkát adni. A közel 1800 lelkes településen csak a mezőgazdasági terme­lőszövetkezet (s annak egy varrodája) tudja foglalkoztat­ni az itt. élőket. A munkaké­pesek jelentős része (370-en) eljár innen dolgozni; elsősor­ban az Elzett, a Dohánygyár és a Csepel Művek pataki gyáregysége vonzza a munka­erőt. Mindezeket a körülmé­nyeket figyelembe kell venni akkor is, amikor a közműve­lődési feladatokat meghatá­rozzák. Milyen művelődési lehetőségekkel, s milyen ter­vekkel „vágnak neki” ennek az évnek Bodroghalmon ? — e kérdésre kerestünk a napok­ban választ. Pálóczi János, tanácselnök: — Mindenekelőtt azt sze­retném megállapítani, hogy az utóbbi időben, az elmúlt esztendőben lényegesen ja­vult a helyzet. Megítélésünk szerint, ehhez alapvetően hozzájárult, hogy a járási hi­vatal segítségével 200 ezer forintot tudtunk művelődési házunk felújítására, korsze­rűsítésére fordítani. Emellett a ház új vezetőjének szor­galmas munkája, jó szervező- készsége, jó hozzáállása is pozitív változást hozott. Most tehát elmondhatjuk, hogy immár nem „kultúrhodály- ba”, hanem valóban kultúr- házba várjuk lakosainkat; nagyon figyelünk arra is, hogy a környékét kicsinosítsuk, nem engedhetjük meg, hogy „szemétdomb’* vegye köröl ezt a létesítményt. Ami a tar­talmi tevékenységet illeti: elsőrendű közművelődési fel­adatunk lesz, hogy a megnö­vekedett szabad időben vala­mennyi réteg számára tud­junk adni valamilyen prog­ramot. Az általános iskolá­soknak, a KlSZ-korosztály tagjainak, s a felnőtteknek egyaránt. Túlságosan nagy feladatokra nem vállalkozha­tunk, de szeretnénk folyama­tosabbá tenni az eddigi mun­kát. ígéretet kaptunk a já­rási művelődési központtól, hogy segítenek a kulturális rendezvények-műsorok szer­vezésében; az ismeretterjesz­tő előadásoknak továbbra is fontos szerepet szánunk, fi­gyelemmel kísérjük az ifjúsá­gi klub tevékenységét. Ez utóbbiról szólva, el kell mon­danom, hogy korábban voltak fegyelmezetlenségek, ezeket — hadd fogalmazzam Így —, társadalmi összefogással megszüntettük, leszereltük a „vagányokat" és továbbra is minden tőlünk telhetőt meg­teszünk azért, hogy ebben a klubban a fiatalok valóban hasznosan tölthessék el sza­bad idejüket. Szakköreink to­vábbi munkájához a feltéte­lek biztosítottak — bár a művelődési ház technikai fel­szereltsége még hagy kíván­nivalót maga után —, s sze­retnénk, ha a kis csoportok száma növekedne... Talán kitűnik az eddigiek­ből is, hogy Bodroghal­mon a tanács vezetői súlyá­nak megfelelően foglalkoznak a közművelődés dolgaival. El is kél a segítő, támogató fi­gyelmük, hiszen a művelődé­si ház igazgatója „úgy csep­pent bele” e munkakörbe, szakképzettsége még nincs, de mint az a tanácselnök szavaiból kivehető volt, moz­gékony, agilis természete ki­segítette tapasztalatlanságá­ban. Magyar Katalin: — Az a tapasztalatom, hogy, elsősorban a fiatalok között, varrnak tenniakaró emberek, csak biztatás, no­szogatás kell — s dolgoznak. Nagy eredménynek tartom például, hogy ma már nem nekem kell „kitalálnom” az ifjúsági klub programját... Szeptemberben magnós szak­körünk is alakult, ennek cél­ja, hogy a technikai-műszaki ismeretek mellett, a zenei íz­lés jó alakulásában is segítse a tagokat; őket is bátorítani kell még ... Tényleg nagyon jó dolog, hogy a munkámhoz minden segítséget megkapok. A mezőgazdasági termelő- szövetkezet — anyagi lehető­ségeihez mérten — eddig is rendszeresen támogatta a művelődési ház munkáját, s e szép szándékukat • a jövő­ben is megtartják. De vajon, hogy látja a „kívülálló” az itteni munkát, a terveket? Isky Ildikó, járási közműve­lődési felügyelő: — Valamit már az Is jelez, hogy itt időben elkészült az éves munkaterv, a tanács végrehajtó bizottsága azt ala­posan meg is tárgyalta, s ki­egészítésekkel helybenhagyta. E „formai” dolog mellett, úgy ítéljük meg, hogy a tar­talmi tevékenységben megle­vő eredmények mellett, jól látják a neuralgikus ponto­kat is, s a feladatmeghatáro­záskor ezt már figyelembe vették. Arra van szükség, hogy a rendezvények emel­kedő száma mellett, a prog­ramokat tovább színesítsék, erősítsék a kis csoportos te­vékenységet. Elismerés illeti a tanács vezetőit hogy jó tárgyi feltételeket teremtet­tek a közművelődési munka számára, bár a technikai fel­szereltségen javítani kell: s ezt talán az iskolával való szorosabb kapcsolat kialakí­tásával meg is tehetik. Köz­hely, de csak azt mondha­tom: minden munkaterv any- nyit ér. amennyit megvalósí­tanak belőle... Ügy vélem, itt, Bodroghalmon meg­vannak a lehetőségei, a fel­tételei annak, hogy a mun­katervben megfogalmazott feladatokat sikeresen oldják meg. Tcnacy József Február 1-én egyes EDÉNYEK 30%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL az ózdi vas-műszaki kisáruházban (Ózd, Vörös Hadsereg úti szolgáltatóházban). ‘nOELAfi VÁUALéí

Next

/
Oldalképek
Tartalom