Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-28 / 23. szám
ES2AK-MAGYARORSZAG 4 1982. január 28., csütörtök Pilmíevél Szabadgyalog Kata (Fodor Jolán) és az ifjú „Beethoven" (Szabó András), a film két főszereplője Egy teljes esztendőt váratott magára ennek a filmnek a bemutatása. Most széles körű forgalmazásba kerül és nem nehéz megjósolni — félretéve minden kajánkodó szándékot — a biztos közönség-bukást. Ezt a filmet — a műben rejlő eredendő hibákat megtetézve — bukásra ítélték akkor, amikor a filmkülönlegességek iránt inkább érdeklődő klubmozi-látogatók helyett a legszélesebb tömegeknek kínálják, s akik közül az első napokban néhá- nyan gyanútlanul jegyet váltanak hozzá. Okkal adódik a kérdés: ennyire rossz ez a film? A válasz: roppant nagy eltökéltség kell hozzá, hogy végignézzük. Ráadásul a vetítése is több, mint két és fél óra. De menjünk kicsit vissza. A magyar filmművészetnek az utóbbi évtizedben jelentkezett egy új ágazata, a pszeudodokumentarizmus, azaz a dokumentum-játékfilmeknek oly módon való készítése, hogy az élet produkálta valós történetekből, vagy történetfészecskékből összeállított, s ennélfogva a nagyon is valóságos esetet sejtető történetet egyes rendezők olyan amatőrökkel játszatták el, akikkel hasonló eset megtörtént, s így tulajdonképpen magukat adták a filmvásznon. Kitűnő alkotások születtek ezek sorában. Gondoljunk a Dárday— zalai-páros Jutalomutazás, ilmregény, Harcmodor című filmjeire, Vitézy László Békeidőjére, vagy éppen Tarr Béla Családi tűzfészek című remeklésére. Nos, ugyanez a Tarr Béla írta és rendezte a Szabadgyalog című, most látható filmet. Ez lehet az előlegezett bizalom forrása. A Szabadgyalog központi alakja egy fiatal legény, akit az ifjú „Beethoven” néven emlegetnek. Amikor megismerjük, egy városi kórház elmeosztályán ápoló. Aztán végigkísérjük egy rövidebb életszakaszának néhány fordulatát. Fegyelmezetlen, környezetéhez alkalmazkodni nem tudó, de nem is kívánó, az isten tudja, milyen címen valamiféle különös elbánást igénylő ember. Súlyos munkahelyi fegyelmezetlenség miatt bocsátják el a kórházból. Utána rövid ideig gyári munkás, életét kocsmákban tölti lezüllött alkoholisták között, terhes szeretőjét elhagyja, házasságot köt egy másik nővel, aki viszont megcsalja őt saját testvérbátyjával. Sehol nem találja a helyét, nem lát kiutat, végül kap egy katonai behívót, s ezzel vége. A néző reménykedhet, hogy a katonai szolgálat talán majd megváltoztatja ezt az embert, aki a környező társadalmat teljesen figyelmen kívül hagyva, öntörvényei szerint akar élni, zenész szeretne lenni, de csak addig jut el, hogy a lemezjátszón felhangzó zeneművet dirigálja otthon, s aki állami gondozott gyermekkorát valami módon számonkéri a társadalomtól, mintha az tartozna neki. Joggal kérdezi a néző: miért kell neki ezzel a társadalom perifériáján vegetáló és onnan mindinkább kifelé lépni akaró, mintsem befelé tartó alakkal a legkisebb mértékben is azonosulnia? Miért érdekes a néző számára ennek az embernek a sorsa, miért szuggerálja a rendező, hogy mi, a nézők, a társadalom kell, hogy segítsünk ennek a legénynek, amikor az eleve nem akar önmagán segíteni? Miért a társadalomnak kell hozzá közeledni és elfogadni az ő bakugrásos logikáját, amikor ő nem fogadja el ezt a társadalmat? Származása, gyermekkora nem sújthatja hátrányokkal. De semmiféle olyan előnnyel sem járhat, amely az össztársadalom moráljával ütközik. Ha mindehhez hozzávesz- szük a film előadásmódját, az amatőr szereplők nehézkes mozgását, a beszédszöveg érthetetlenségét, a főszereplő motyogását, amelyből csak sejteni lehet, miről is diskurál — a rendező egy ankéton azt mondta: nem baj, ha a néző nem érti a szöveget, de a hangulatot megérezteti ez a fajta kommunikáció, s ez bizony vitatható —, akkor kitűnik, hogy a nagyon is vitatható mondandóhoz a néző az előadásban sem kap esztétikai élményt, hanem szinte bosz- szantó feladványt, amelyben többségben visszataszító küllemű emberek hirdetgetik a maguk nagyon is kétes filozófiáját, időnként szörnyű nyelvezettel, élvezhetetlenül. Afféle underground-világba, a társadalom perifériáján kívül élők, lumpenelemek mélyebb rétegeibe kalauzol el ez a film, de nem győz meg semmiről, Illetve valamiről igenis meggyőz: nem árt, ha egy filmnek megírott története van; nem árt, ha azt alkalmas emberek megjelenítik; nem árt, ha a szereplők érthető módon beszélnek. És árt, ha a nagyon sikeresen művelt dokumentum-játékfilm műfajt a tehetséges rendező ilyen szélsőségekbe tereli. Majd csinál még Tarr Béla jobbat is! De ez ilyen! Benedek Miklós Kárpáti Üj Szó Újság és költők Szerzői jggvÉíen a népi ipmiKziÉ Nemrégen jelent meg Ukrajna Kárpáton túli területén a József Attila nevét viselő irodalmi stúdió könyvtára sorozatban a fiatal, kárpá- tontúli magyar költő, Horváth Sándor Itt és most című kötete. Sok új költő jelentkezett az utóbbi években. A kiadóvállalatok túlterheltsége azonban megnehezíti a fiatal költő útját, amíg eljut az első kötetig. Olykor több évet is kell várnia, amíg az olvasók elé léphet. A Kárpáton túli területen most lehetőség nyílt arra, hogy alaposan megrövidítsék ezt az időt: hét kezdő költő — Horváth Gyula, Fin- ta Éva, Ferenczi Tihamér, Dupka György, Imre Sándor, Balogh Miklós és Horváth Sándor — egy esztendő leforgása alatt léphet a nagyközönség elé. Versesköteteik nem egyik vagy másik kiadó gondozásában jelentek meg, nem igényeltek többletköltséget, nagyobb ráfordítást. Emellett jelentős a példányszám — 3S 1)00! Hogyan lehetséges ez? A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége immár több, mint tíz esztendeje gondozza a József Attila nevét viselő irodalmi stúdiót. A terület magyar1 lakossága számára írott lap szerkesztő bizottsága megkülönböztetett figyelmet fordít az itt tömörült alkotó kollektívára, amelynek tagjai fiatal magyar irodalmárok. A stúdiótagok kiegészítik a szerkesztőségi kollektívát, műveik megjelennek a lap hasábjain. A fiatal tollforgatókkal a szerkesztőség tapasztalt, neves irodalmárai foglalkoztak: Erdélyi Gábor, a kulturális rovat vezetője, és Márkus Csaba, a szerkesztőség titkára. Kidolgozták a foglalkozások tervét, sokrétű tananyagot állítottak össze. A stúdiófoglalkozásokon kívül, amelyek tematikájában írásbírálatok, irodalomtörténet szerepelt, gyakorlati foglalkozásokat is rendeztek: meglátogattak üzemeket, kolhozokat és szovhozokat. Megismerkedtek a termelőmunkát végző emberekkel, részt vettek irodalmi esteken. A vállalatok és gazdaságok dolgozóinak jelenlétében megvitatták a stúdió hallgatóinak verseit és prózai munkáit. A lapnak sem gond már, honnan vegyen elbeszéléseket, verseket, novellákat. Vasárnaponként a Kárpáti Igaz Szóban külön irodalmi melléklet jelenik meg, havon*'' egyszer pedig a hasábokon teljes egészében kezdő tehetségek publikálnak. Második esztendeje adjuk ki azt a sorozatot, amelyről már a bevezetőben említést tettem. Ebben a sorozatban olyan költők, írók műveit adjuk közre, akiknek már érett, kiforrott művészetük van, saját hanggal, stílussal rendelkeznek. A könyvecskék mindegyikét más és más művészeti stílus, valamint tematika jellemzi. Ami közös bennük: az az ifjú irodalmárok elkötelezettsége, a társadalom érdekeit szolgálni hivatott elhivatottsága. Bállá László a Kárpáti Igaz Szó szerkesztője Két körülmény is indokolttá tette a Népi Iparművészeti Tanács működésének szabályozását — mondotta tegnap megtartott sajtótájékoztatóján dr. Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke. Egyrészt megszűnt a HISZÖV — a NIT harminc év óta a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége mellett fejtette ki tevékenységét — másrészt a népi iparművészet az idők során önálló, esztétikailag meghatározott művészeti ággá vált, s így előtérbe került az alkotó személyiség védelme. Alighanem hazánk az első ország — de mindenképpen az elsők közül való, amelyben szerzői jogvédelem illeti meg a népi iparművészeket. Megnőtt a Népi Ipar- művészeti Tanács szerepe a kereskedelmi forgalomba hozásban is. Szocialista kereskedelemben csak abban az esetben lehet árusítani népi iparművészeti tárgyakat, ha a NIT bíráló bizottsága engedélyezte. Ez egyébként közvetlenül szolgálja a vásárlók érdekeit is. Napjainkban ugyanis, elsősorban a városi lakosság körében, megnőtt az érdeklődés a népi iparművészet tárgyai, alkotásai iránt. A minőségi, esztétikailag is kifogástalan termékek garantálhatják ugyanis csak a népi iparművészet hitelét. Éppen ezzel függ össze az a rendelet is, hogy a népművészeti vásárokon csak a Népi Ipar- művészeti Tanács által nyilvántartott és elismert népművészek és népi iparművészek vehetnek részt. A helyi államigazgatási szerveknek mindenesetre hathatós segítséget kell nyújtaniuk ahhoz, hogy e rendeletnek is maradéktalanül érvényt lehessen szerezni. A sajtótájékoztatón szó volt arról, hogy a népi iparművészet termékeit elsősor» ban — 95 százalékban — a szövetkezeti ipar állítja elő. A népi iparművészeti és a hagyományos háziipari termékek értéke meghaladja a másfél milliárd forintot évente. Ebből több mint 600 millió forint értékű a zsűrizett népi iparművészeti termék, s igen jelentős az exporttevékenység is. A népi iparművészet védelmét és továbbfejlesztését egyébként a Népi Iparműveszeti Tanács is végzi. így változatlanul feladatuk a népművészet mestereinek és a népi iparművészek tevékenységének támogatása, s túl ezen kísérleti műhelyek, tájházak, tájszobák létesítése is szerepel terveik között. Dr. Nagy László elmondotta: egyelőre egy kísérleti műhely beindítását tervezik: nád, vessző és csuhéj felhasználásával készült termékek mintakollekcióin dolgoznának majd itt a népi iparművészek. Szó esett a sajtótájékoztatón a szövetkezetek és az amatőrmozgalom kapcsolatáról is, s felvetődött, hogy nem túlzottan nagy-e a párhuzamosság a Népi Ipar- művészeti Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus működése között. Mindenesetre tény: a népi iparművészet területén egyre több iparművész dolgozik. Ugyanakkor egyfajta lépésváltásnak is tekinthetjük, hogy az Iparművészeti Főiskolán már hangzanak el néprajzi témájú előadások. A közelítés kétségtelen. Ugyanakkor viszont még indokolt a két szervezet párhuzamos működtetése, többé-kevésbé azért is, mert így közvetlenebb kapcsolatban marad a szövetkezeti iparral.' t. ' (cs. a~) Ablakok, avagy: lássuk a munkát!... Kíváncsi természetű az ember. Olykor meg éppen szégyenlős. Adódik aztán alkalom, hogy a kettő egyszerire kívánna viselkedtetoi bennünket. Tapasztalataim alapján mondhatom, nem ezek a legkellemesebb emlékek az ember életében ... Nézzük csak ezt a legutóbbi esetet: — Hí vatalház, második emelet — igazít útba a portás, kézzel is mutatva az irányt a kapusorompótól. Szobaszámot viszont nem kaptam, így hát a folyosón jobbra-balra tekingetve, névtáblákat pásztázva haladok előre. Haladok ... azazhogy haladgatok... A hivatalház dolgozószobáinak ajtajain ugyanis nemcsak névtáblák vannak (amikről megállapít-, hatom, hogy tovább kell mennem), hanem furcsa formaablakok is, éppen nem tova- sietésre inspirálón. Mert ha ott az ablak, pőrére vetkőz- tetve a szobabelsőt, alig is állja meg valaki, hogy be ne kukkantson. Ám a bent ülők, — biztosan kialakult már bennük ez a reflex — éppen abban a pillanatban kinéznek ... S az idegen úgy érzi magát, mint a csínytevő kisgyerek, akire hirtelen rászóltak; tán bele is pirul: itt leselkedik ... Kíváncsiság és szégyenlősség e kettős szorításában így jutottam el magam is, a „kócerájból” lett, ma már közel ezer dolgozót foglalkoztató vállalat igazgatójához. .. ... s míg aztán elmeséltem neki „szorongásaimat”, egy régi olvasmányélmény képei ugrottak emlékezetembe. Egy kíváncsi tolliőrgató — tíznél több éve is van már —, eredeti ötlettel próbálta meg kideríteni: vajon min munkálkodnak nyolctól fél ötig egy nagyváros nagy hivatalházának alkalmazottai ? Miután belülről felderítette a terepet, a szemközt ievő egyik lakóházban szobát bérelt. Azután tollal, jegyzetfüzettel, órával meg egy távcsővel „felfegyverkezve” munkához látott. Szobáról szobára követve az eseményeket, izgalmas munkaidő-felvételeket készített... Hát persze, könnyű volt neki. Vele nem néztek farkasszemet . .. Az azóta eltelt időben azonban a legkülönbözőbb munkahelyeken kezdtünk szembe nézni magunkkal, meg egymással. A legkülönbözőbb módszerű vizsgálódások igyekeztek fényt deríteni arra: mit, hogyan, mennyit dolgozunk a munkaidőben? Általános — „szájról szájra terjedő” — ismereteink persze korábban is voltak minderről, s vannak ma is. Hiszen látjuk: az építők megint ott ácsorognak az építkezésen; meg a múltkor a Ludas címlapján is ott kártyáztak sörösüvegek „kibickörében”... Látjuk: nem figyelnek ránk a hivatalban, az áruházban — magukkal vannak elfoglalva az alkalmazottak; meg a múltkor is láttuk ugyanezt egy tévéviccben . .. Halljuk: szól a rádió... Olvassuk: írják a lapok ... Mindeközben persze dolgozunk is, építünk és ügyeket intézünk. Legfeljebb: hajlamosak vagyunk lazítani, lazít- gatni. Ott is — ahol szem előtt vagyunk; ott is — ahol leginkább nem. Aztán, ha valahogy mégis „kilesnek” bennünket, elkezdünk mutogatni. Ujjal, egymásra ... Bonyolítja a helyzetet, hogy vannak munkahelyek, ahol a munkaidőben elért teljesítményt meg lehet „mázsálni”: és vannak, ahol a nyolc órán át végzett munkát nem lehet „kicentizni” S miközben folyik a „mázsák” és „percek” e nem hivatalos vetélkedője, újabb és újabb rendszabályok lépnek életbe, biztosítandó- aki a munkahelyén van — dolgozik . .. És most, ennyi ismeretfel- újítás után, térjünk vissza eredeti helyszínünkre, ahol a fizikai dolgozók, a műszakiak és az alkalmazottak egy' portán élnek. Ma mái nem is rosszul, a közelmúltban például kiválóak is voltak. Az igazgató végigkalauzolt a műhelyekben : szemlátomást erősen iparkodott mindenki. A „nagyfőnök” szerint nem volt ez mindig így; kezdetben bizony keményen meg kellett fogni itt a gyeplőt. A munkások morogtak-morgolódtak egy keveset, magukban meg hangosan is, — de aztán dolgozni kezdtek rendesen. Amikor így, megpecsételődött a megegyezés, még „javaslatra” is elszánták magukat: az igazgató elvtárs szétnézhetne „odabent”, a hivatalházban is .. . És az igazgató elvtárs megfogadta a tanácsot. Így, ma már akárki szétnézhet ott, ha nem szégyenlős — a dolgozószobák ajtajain ott vannak az ablakok ... Hogy „lássuk a munkát”!... Ezen persze meg lehet bot- ránkozni; lehet miatta berzenkedni. Lesz talán aki, hallva ezt, éppenséggel „farkast kiált”... Masam inkább egy felajánlást teszek: ha majd ezeket a konkrét ablakokat, s még a képleteseket is be kell egvszer „falazni” a munkahelyeken: az előbbiek költségét jó szívvel magamra vállalom. Hisz’ akkor úgyis: itt van már a Kánaán” ... Ténagy József r A LLJ LL < LL C£ ■ M Szővetkezel E 19 A HERMES ÁLTAL FORGALMAZOTT MEZOGAZDASAGI KISGÉPEK GARANCIÁN TÚLI JAVÍTÁSÁT. a u tosze rvi ize vall alja CÍM: RAKAMAZ, VÖRÖS HADSEREG U. 6. TELEFON: 32.
