Észak-Magyarország, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

1982. január 23., srombat

ESZAK-MAGYARORSZAG 7

Asszony a kőbányában

Keményre fagyott a föld, ! olyan keményre, mint a kő. A tállyai külszíni kőbánya munkásai szerint ezen a reggelen volt még a leghi- i degebb. Ahogy vártak a ! buszra, műszakkezdés előtt, ugyancsak toporogtak. Le- : heletünkkal melegítjük mi is jéghideg ujjainkat, míg a í külszíni fejtésen felfelé kaptatunk a szállítószalag ! mentén.

j Itt beszélgetésre nemigen ' akad lehetőség, első az óva- ; tosság. A keskeny páston ! fölfelé haladva egyik oldalon a kétszáz méter hosszú szalag gördíti szüntelen lefelé a követ, jobbra tőlünk, a védőkorlát alatt szédítő mélység. Bevallom, fellélegeztem, mikor felértünk a kőbánya középső szintjére, s végre szilárd talajt éreztem lábam alatt.

Turáczki Sándorné csak nevet rajta, ő már meg- ; szokta a mélységet, az „ég és föld közt lebegést”: hat éve dolgozik itt, a tállyai kőbányában, a szalag mellett.

— Bár eleinte nekem is volt tériszonyom, de hát

í leküzdi az ember. Naponta ' itt legyalogolok vagy tíz i kilométert is, a szalagnak menni kell.

— Nem épp nőnek való munkát választott...

| — Az igaz, egy férfi sza: Jogkezelőnek könnyebb le- ! hét Viszont én választottam, tenni kell a dolgom. Azelőtt szőlőmunkás voltam, az sem könnyű, az embernek, egész nap ki se ; esik a kapa a kezéből. Az

élet hozta a váltást, így kerültem az iparba. Meg aztán a férjem is itt dolgozik, már huszonhét éve. Utána jöttem.

Itt, a bánya középső szintjén a tengerszint, felett 351 méterre vagyunk. Néhány száz méterre magasodik a hegy, oldalából olykor robbanás rázza meg a levegőt. Fentről lefelé haladva bontják a hegyet, hatalmas gépek segítik az ember munkáját.

— Vigyázni kell a szalagot — magyarázza Turácz- kiné, Piroska. — A munka kezdetekor ellenőrzőm a gépeket, a hajtókát, a dobokat. Erősáram alatt van a szalag, nem árt az óvatosság. A műszak végén szépen, rendben kell itthagyni mindent, kaparóval, lapáttal letisztítom a szalagot.

— Azt mondják a bányában, hogy látszik, szereti a munkáját.

— Hogyne. Szeretem, ha rendben mennek a dolgok, és nem kell a gépnek valamilyen hiba miatt leállnia. Itt fent, olyan tiszta a levegő, még télen is közelebb vagyunk a naphoz. Ha éjszakás vagyok, csendes időben látni Lenin város fényeit. Itt a középső szinten hatalmas reflektorok világítanak.

— Nem fárasztó az éjszakai műszak?

— Megéri, negyven százalék az éjszakai pótlék. Bár a férjem néha morog, hogy csak a buszmegállóban találkozunk, ö akkor jön, én meg indulok a bányába.

De ha mondja is a magáét,

csak megfőz, könnyít az otthoni munkámban.

— Tállyán laknak?

— Két éve vettünk egy családi házat, szép kerttel. Szőlőnk is van, elbíbelődünk vele. A nagyobb lányom Sárospatakon kollégista, hétvégeken jár haza. Mariann ötödikes.

— Gyűjtenek-e valamire?

— Lassan itt az érettségi, eladósorba cseperedik Erika. Hát a stafirungra. Én megkeresem a háromezret, a férjem ettől jóval többet hoz haza. Háztartási gépeket is vásárolunk.

— Szabad időben?

— Marad az otthoni munka. Főzni nagyon szeretek, a család kedvence a lencseleves, palacsinta, vasárnap a 'töltött tyúk. A három műszak miatt azért estére már elfáradok, a tévéműsoron is legtöbbször elalszom. Viszont sok szép kézimunkám van, töméses térítők, párnák.

Lassan ki kell jönni a melegedőből, ahol a kályha mellett forró teát isznak a kőbányászok. Piroskát várja a szalag, így is egy fiatalembert kért meg, beszélgetésünk alatt ügyeljen arra, hogy rendben menjen a dolog. Felhúzza hatalmas kesztyűjét, de még elmondja, hogy hamarosan ezen a szinten is elkészül a fürdőjük, az öltözőjük. Kényelmesebb, jobb körülmények között dolgozhatnak majd.

(mik es)

Tüo-fi !

a Földön Ilii élet?:

I

i

Világhírű szupemova-ku- ! tató, Lovas Miklós portré- j ját mutatja be januári •

programjában a televízió Magyar tudósok című soro- j zata. A Csillagkereső című műsorban Kardos István i beszélget a tudóssal a vi- í lágegyetem nagy titkairól. Mint elmondta: nem csillagászati .szakfilmet készített, hanem arról faggatja Lovas Miklóst, milyen bizo- j nyítékok vannak arról,

: hogy van-e a Földön kívül I élet, létezik-e csillagászat ! távcső nélkül.

A tv-stáb piszkéstetői ; „második otthonában” kereste fel a tudóst, aki illusztrációkkal is bemutatja a csillagvizsgáló működését. A sorozat legújabb adá- | sa január 29-én jelentkezik a képernyőn.

AKÁC ISTVÁN:

Ma már

Dicső póz nélkül hadd beszélj’em el: nem fenséges az éjszaka palástja.

S ki a jóságnál többet érdemel - így lesz sorsának örök indiánja.

Ma már harag nélkül gondolok rájuk. Pedig tudom, délinövény-szooájuk biztos fényéből reám kinevetnek.- Míg engem kormos hóra kivetettek ...

Utry Attila:

Téli pilolHí)

Gyökér tartja a lombot, zúgása csöndesül már.

Fekete ágak üzennek: hűvösbe búvik a táj.

A lombok halandók A lombozás halhatatlan.

Virágok hóhéra: tél. Szirmokra fedés a hó.

Illatok fagyba rejtőznek, □végként csillog a tó.

Hullámok elmerülnek, rianást retten a jég.

A hullámok mulandók,

A hullámzás múlhatatlan!

I

i

í

1

\

i

f

I,

r

í

í

í

!'

!

I

k iradéit a

Észrevétlenebből és hamarabb szegődik a magány az öregek mellé a tanyákon, mint más településeken. Hozzájárul ehhez a nagyobb távolság, a néhol kedvezőtlen közlekedés, nem utolsósorban pedig, hogy a fiatalok igyekeznek nagyobb községekben, város közelében, vagy a városokban megtelepedni. Így van ez a Sárospatakot körülvevő hatalmas kiterjedésű területen is, ahol családok élnek kis településeken. Az idősebbek elzártságát ilyenkor még fokozza a téli hideg, nehezen hajló lábakkal, gyengülő látással nem szívesen mozdulnak ki ha- zulróL

Apróhomok, Dorkó, Láp- lótanya, Halászhomok, Bálványos és Páterhomok régóta lakott település és laknak itt családok, majd a jövőben is. Ezért nem mindegy, hogy milyen az ellátás, a közlekedés. A Ids településeket a sárospataki közigazgatás fogja össze, gondjaikon a társadalmi és tömegszervezetekkel, a termelőszövetkezettel és az állami gazdasággal osztoznak.

— Öregeket keresnek Apróhomokon? — kérdi visz- sza hunyorítva meleg téli sapkája alól az alig ötvenéves férfi, akinek mindkét

vállát nehéz csomag húzza lefelé. — Itt vagyok én is öregnek, de más az, aki még bírja a munkát, ellátja a családját, vagy a munkát a kertben, meg az aprójószág körül.

Peimli István fittyet hány a mínusz húszfokos dider- getőnek, nem törődik a tükörré fagyott úttal sem, gumicsizmája mindig biztosan fog a jégen. Nem is tehet másként, a két csomagban gondosan elrakva egyenként százhúsz tojás van. Lakodalom lesz, a mostohafia lakodalma. Nem hiányozhat onnan semmi sem, még csak az kéllene, hogy bárki kiláthatná a száját a vendégek közül. Mert azt mindenki tudja, édesebb az a gyerek a leged esőbbnél.

Így aztán, hogy Peimli

István erősen kapaszkodik a csomagokba, a fejével int a főutcai házak egyiké- re-másikára, hol találunk nálánál is öregebbeket, olyanokat, akik magukra maradtak.

Apróhomokon valóban nincs nagy élet az egymásra sorakozó szürke hétköznapokon. A kis boltból szűrődik ki fény az utcára a kora délutáni órákban,

ahová kenyérért, tejért, sóért szalasztják le a gyerekeket. Följebb, szemben a bolttal egy idős asszony kukoricát szór a kerítés mögött kapirgáló fázós baromfiaknak.

Nem szívesen szól a tanyai öregek sorsáról. Ketten élnek itt a férjével, nem jön hozzájuk félévszám senki, legfeljebb, ha a postás beköszön, levelet hoz...

—• Egyik-másik idős ember még a legjobb szándékú segítséget is kétkedve, bizalmatlanul fogadja, állapítja meg kicsit keserűen Kovács Mária, a körzeti népfrontbizottság titkára. Négy évvel ezelőtt érettségizett, azóta jár be naponta munkahelyére, Sárospatakra Apróhomokról. A tanyát, amelyik jó ideje már a város közigazgatási része, olyannyira szereti, hogy a lakásépítéssel már a jövőjét is oda tervezi.

Kiáltóan fiatal a körzeti titkár, nem is tagadja, nem ritkán ők, a fiatalok, ő maga is tanácsokra, segítségre szorulna, mégis önzetlenül segítenének. Kopogtatnak a tanyai öregek egykori munkahelyein, megértést, támogatást remélve...

Grega Sándor, a sárospataki népfrontbizottság titkára mondja:

— Évente áttekintjük, mit teljesítettünk abból, amit a tanáccsal, a helyi Kossuth Termelőszövetkezettel, a társadalmi szervekkel terveztünk és milyen új gondok vetődtek fel az idősebb tanyasiak körében. Legutóbbi ülésünket Dorkó-tanyán tartottuk, ott a legmagasabb a segítségre, támogatásra szoruló öregek száma. Nem zártuk a beszélgetést az eredmények ellenére sem önelégültséggel, de a tervek mégis adnak némi megnyugvást.

Dr. Kántor Irén, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője a szétszórt apró településeken élők sorsának ismerője a közeli jövő terveit ismerteti:

— öregek hetes napközijét tervezzük Dorkón. ahol a legtöbb magányos ember él. Megkerestük azokat, akikért ezt szervezzük és bizakodunk, hogy meg tudjuk nyerni őket. Szükség van arra, hogy egy nap legalább egyszer meleget egyenek, hogy meg legyen a biztonságérzetük. Elképzelhető. hogy eleinte még mindennap hazamennek és később megszokják majd a hetes napközi előnyeit. A Kossuth Termelőszövetkezet sokat segít elképzeléseink valóra váltásában.

iI

\

i

I

!

3

Nagy József

Peimli István: „Amíg dolgozni tudunk, messze az öregség."

Fotó: Fojtán László