Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
1981. december 5., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 5 23 község ellátásáért Szűcs László munka közben Fojtán László fel*. Ritka szakma A Dél-borsodi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 23 községet lát el, azaz — körülbelül 40 ezer ember áruellátását biztosítja. A szövetkezet forgalma ebben az évben meghaladja a félmilliárd forintot, ami e nagyságrend alapján lehetővé teszi, hogy az éíész a korábbi III-as kategóriával szemben a jövőben a II. kategóriás áfészek közé tartozik. A Dél-borsodi A teszt Borsod megyében a gazdaságilag stabil szövetkezetek között tartják számon. Frank Lajos, az áfész elnöke a stabilitás biztosításáról- s ez szorosan összefügg a VI. ötéves terv célkitűzéseivel — a következőket mondta: — A rugalmas szervezés, a megalapozott intézkedések során lehetőségünk van gazdálkodásunkat tovább fejleszteni. Nagy szerepet játszik ebben egy stabil háttéripar kialakítása, ahol elsősorban a helyi nyers-, és alapanyagok hasznosításával az élelmiszer-termelés bővítését tűztük ki célul. Ebben az, évben indítottuk be itt, Mezőcsáton 20 vagonos tartósító üzemünket. Először csak Savanyúkáposzta tartósítására rendezkedtünk be, de lehetőség lesz más termékek — például paprika, kovászos uborka előállítására is. Szerződésünk a Fűszert Vállalattal biztos alapot nyújt a termeléshez, és köny- nyít a helyzeten, hogy a termékeket szakcsoportjaink termelik meg. Ugyancsak ebben az évben alakította meg,- . az áfész drótfonatkészítő és lakatosüzemét, valamint öntödéjét. Termékeiket az üzemek beindulása után kooperációs szerződésben értékesítik a Vasvill és a Mezőgép Vállalat részére. Az áfész célkitűzései közé tartozik az is, hogy a jövőben a járáson belül a megfelelő ipari háttérrel egy ipari-szolgáltatási •• szakcsoportot hozzanak létre. A háttéripar beindulásával elsősorban a terület áruellátása javul, de arra is lehetőség van, hogy termékeikkel távolabbi vásárlókat keressenek meg. A VI. ötéves terv időszakában jelentős előrelépések várhatók a Dél-borsodi Áfész j gazdálkodásában. A számítások szerint öt év alatt a hálózat intenzív fejlesztésére és új egységek létrehozására mintegy 21 millió forintot kívánnak fordítani. A legfontosabb tennivalót természetesen az alapellátás hálózatában ma még meglevő indokolatlan színvonalkülönbségek csökkentése és felszámolása jelenti. Ott, ahol lehetőség van erre. a túlzsúfolt kis boltok helyett korszerű ABC-kisáruházak létrehozását tervezik. A fejlesztések legnagyobb hányadát saját erőből valósítják meg. Mit kap tehát 1985-ig az áfész területén élő 40 ezer ember? Sajószögeden megépül egy 300 négyzetméter alapterületű ABC-áruház. Nagy csúcsén egy 200 négyzetméteres önkiszolgáló élelmiszer szaküzletet építenek fel, amelyben egy kisebb Vendéglátó egység is helyet kap. Ernődön egy 300 négyzetméter alapterületű iparcikküzletet - alakítanak ki, Gelej községben egy 120 négyzetméteres bisztrót építenek és Mezőcsát ellátatlan területein, a Füzesen és a Geleji-úlon egy-egy 120 négyzetméter alapterületű élelmiszerüzletet hoznak tető alá. Az új beruházásokhoz természetesen a saját fejlesztési forrás kevés lenne, éppen ezért az áfész az érdekképviseleti szervtől dotációt, vagy beruházási kölcsönt vár. A fejlesztés mellett a szolgáltatások további javítása is jelentős helyet foglal el a szövetkezetiek gazdálkodási célkitűzéseiben. Érdemes itt megemlíteni, hogy 1982-től Ernődön, Sajószögeden, Hejőpapiban és Mezőcsáton (figyelembe véve a kislakásépítések fokozódó ütemét). kölcsönzőket nyitnak, ahol az építkezésekhez szükséges építőipari gépeket, zsaludeszkákat vehetnek bérbe az érdeklődök. A Dél-borsodi Áfész tevékenységi körében jelenleg ma nem nagy helyet foglal el a diákétkeztetés, mindössze fél- százan étkeznek ebben a rendszerben. Jövőre itt is felfutást terveznek. Mezőcsáton 320 diák étkeztetését fogják biztosítani. A Dél-borsodi Áfész VI. ötéves tervidöszaki célkitűzéseiben fontos helyet foglal el a háztáji és kisegítő gazdaságok ösztönzése. Jelenleg 23 szakcsoport működik az áfésznél. A meglevő szakcsoportok mellett új szakcsoportok szervezését is szükségesnek tartják. Kiemelten kell foglalkozni például a zöldségtermesztés további javításával és a meglevő szakcsoport erősítése mellett új zöldségtermelő szakcsoport létrehozását kell megvalósítani. Tovább kívánják a fólia alatti termelést erősíteni Mezőcsát, Hejőpapi, Igrici és Ernőd községekben, hiszen itt óriási lehetőségek vannak még kihasználatlanul. Jövőre mintegy 4 ezer négyzet- méter alapterülettel indul be egy új pecsenyecsirke-nevelő szakcsoport. A becslések szerint a pecscriyeesirke-nevelés és -értékesítés évenként több mint 20 millió forintos árbevétel-növekedést jelenthetne az áfésznek. A konkrét és meghatározott feladatok a szakcsoportok erősítésében világosak. Az áfész célul tűzte ki, hogy ezek a szakcsoportok a helyi ellátás biztosítása mellett a piacra is termeljenek, elsősorban azokból a gazdaságosan értékesíthető vegyes cikkekből — mézből, nyálból, galambból, gyógynövényből, pecsenyecsirkéből —, amelyek nemcsak itthon, hanem külföldön is keresettek. Hogy a szakcsoportok tevékenysége mennyire fontos szerepet tölt be az áfész tevékenységében, álljon itt egy adat: 1985-rea felvásárlás árbevételét a jelenlegi 21,5 millió forintról 53,2 millió forintra kívánják növelni. A Dél-borsodi Áfész VI. ötéves tervidőszaki célkitűzései — ahogy Frank Lajos elnök összegezte — mindenkitől felelősségteljes munkát követelnek. A szövetkezetnél fel kell mérni azokat a tartalékokat. ahol lehetőség nyílik a költségek csökkentésére, a ráfordítások mérséklésére. A szövetkezeti tartalékok feltárása azért fontcs, mert az összes költségeknél az évenkénti 4—5 százalékos növekedés a gazdasági helyzetből adódóan elkerülhetetlen. A fő célkitűzés, hogy ne csökkenjen az áfész jövedelmezőségszintje. A szövetkezetpolitikai célkitűzések között pedig érdemes megemlíteni, hogy fokozottan kívánnak támaszkodni a szövetkezeti tagság anyagi hozzájárulására, s szeretnék elérni, hogy 1985 végére a jelenlegi négymillió forintos célrészjegy-állomány megduplázódjék. Puszlafalvi Tivadar Téli szőnél: december 21-től Két és fél hét van még hátra a diákok téli vakációjáig: december 21-én kezdődik a téli szünet az általános és a középiskolákban. A tanítás — a tanévnyitó utasítás szerint — január 3-ig szünetel, először 4-én ülnek ismét pndba a diákok. Azokban az iskolákban viszont, amelyek már az idén kísérletképpen áttértek az ötnapos tanítási hétre, a szünet két nappal megrövidül: december 23-án tartanak utoljára órákat. Ám ezek az intézmények olyan megoldást is választhatnak, hogy 23-át megelőzően valamelyik szombaton is tanítanak, hogy a karácsonyi ünneoek előtt a tanulók és az oktatók már család iuk körében lehessenek. A Művelődési Minisztérium elsősorban az ötnapos munkarendre áttért diákotthonos iskoláknak ajánlja ezt a megoldást, hiszen így a fiatalok idejében hazautazhatnak. A vakáció idején az igényeiének megfelelően, a napközi otthonok továbbra is várják a tanulókat. Számukra az iskolák, valamint az úttörő- és ifjúsági házak vidám műsorokat, játékos programokat szerveznek ezekben a hetekben. Az első félév egyébként ezúttal sem a szünet végeztével, hanem január 30-án fejeződik be. A félévi értesítőket február 5-én kapják kézhez a diákok. Egészségügyi szolgáltatás Tatabánya legnagyobb gyógyszertárában, a Felszabadulás-tériben december 5- én, szombaton új „szolgáltatással” Várják a város lakosságát: ha valaki bemutatja házipatikáját, átnézik, ellenőrzik a gyógyszereket, és elmondják, hogy melyik medicinát érdemes még tárolni, s melyiket kell kiselejtezni. A gyógyszertár dolgozói egyébként szabad szombatosok lennének, de társadalmi munkában vállalkoztak a nyitvatartásra és az egészségügyi tájékoztatásra. A Magyar Rádió Miskolc körzeti Stúdiójának novemberi Fórum műsorában — amely a veszélyeztetett gyermekek, fiatalok sorsával foglalkozott — a legtöbb kérdést Tóth Károly alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője kapta. Minden kérdés a csavargó, dologtalan fiatalokra vonatkozott, s ez jelzi, hogy a közvéleményt súlyosan irritálja a tizenéves csövesek közbiztonságot veszélyeztető jelenléte. A jelenségről a rádióhallgatók kérdéseire támaszkodva — a napokban kértük meg a rendőrség véleményét. EGY SZÁZALÉK SEM ... — Többek szerint szigorúbban fel kellene lépni a rendzavaró. munkára alkalmas fiatalok ellen. Igazoltatásukkor pedig záros határidőt volna szükséges megszabni munkába állításukra, s ennek végrehajtását ellenőrizni kellene. Mi a helyzet ezen a téren? — kérdezte egy diósgyőri lakos. — A kérdezőnek igaza van, de elöljáróban — válaszol Tóth Károly — el kell mondani, hogy a probléma korántsem olyan súlyos, mint ahogyan az az első pillanatFurcsa módon a falminta- hengerminta készítés nem szakmához kötött ipar. Pedig a szépérzéken és a türelmen kívül magas fokú szakmai tudást és kézügyességet is igényel. Ezt a szaIrmát azonban nem tanítják sehol hazánkban. így nem csoda, hogy az országban csak alig tízen foglalkoznak ezzel kisiparosként Budapesten, Szegeden, Baján és Miskolcon. A Bajcsy-Zsilinszky út 16- os számú bérház pincéjében öt éve kezdte meg a munkát Szűcs Lászlóné falminta- hengerminta készítő kisiparosként íérjéveL Itt dolgozik már alkalmazottként fiuk is. Az igényeket azonban így sem tudják kielégíteni. Vállalatok, mezőgazdasági üzemek, festőkisiparosok részére dolgoznak leginkább. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak kezdettől megpróbálják kielégíteni az igényét, az évente rendelt négy-öt ezer festőhengemek azonban csalc 10—15 százalékát tudják szállítani. Dóiban látszik. Megyénk lakóinak jelentős hányada gyermek- és fiatalkorú. Döntő többségük becsületesen tanul, vagy végzi munkáját. Csak 0,9 százalékuk követ el olyan jogellenes, törvénybe ütköző cselekményt, amelynek ellenében rendőrségi intézkedésre van szükség. Tehát korántsem annyira veszélyes a helyzet, mint ahogyan azt sokan látják. A jogellenes cselekmények elkövetőivel szemben, legyen az fiatal- vagy idősebb korú, egyaránt szigorúan, következetesen fellépünk. Ami a kérdést illeti, ezt a tevékenységet a rendőrség folyamatosan végzi. A dologtalan fiatalokat munkavállalásra kötelezzük, s ennek teljesítését ellenőrizzük is! Viszont vannak olyan fiatalok, akiket szüleik vagy rokonaik bizonyíthatóan eltartanak. Ilyen esetben nem állapítható meg a közveszélyes munkakerülés, s éppen az ilyen gyerekek válnak később notórius csavargóvá, vagy bűnözővé... TÖBB RAZZIÁT (Ti — Ugyancsak egy miskolci hallgató tanácsolta, hogy a rendőrség tartson több razziát, amelyben a fiatalkorúakat ellenőrzik. Különösen kígoznak a Miskolci Postaigazgatóság magasépítési üzemének, a Borsodi Vendéglátó Vállalatnak, a Borsod megyei Fodrászszövetkezetnek, a szentistváni VII. Pártkongresszus Tsz építési ágazatának többek között. Egyéni megrendelést is elfogadnak, kívánság szerinti saját rajz, vagy minta alapján. Nem könnyű ez a munka, mivel nem lehet gépesíteni. A 25 centiméter hosszú, úgynevezett óriás nyersgumi hengereket kézzel kell megmunkálni. Az elsőre, a mintadarabra, az úgynevezett anyahengerre golyóstollal rajzolják meg a mintázatot. A kis műhelyben most 340 anyahenger van, de számukat állandóan növelik. A mintát, a mintázatot szőnyegről, függönyről, tapétáról veszik át, természetesen úgy átalakítva, hogy a gumihenger megmunkálásánál ne okozzon gondot. A kifaragott anyahengerről azután festék segítségével átviszik a mintázatot a sima gumicsőfiatalok vánatosnak tartja a rendőrség jelenlétét a Tiszai pályaudvar büféjében, és az avasi pincék környékén. — A rendőrség — indokolt esetben — megtartja a razziákat. A különösen problémás fiatalkorúak, a már ismert személyek és csoportok ellenőrzésére pedig preventív, megelőző jellegű intézkedéseket teszünk. Munkánkat egy, több mint 100 tagot számláló önkéntes rendőri csoport is segíti, közöttük szép számmal található peda- dógus, szakoktató és gyári munkás is. Az ilyen razziákon valóban gyakran találkozunk csavargó, munkakerülő fiatalokkal, intézeti szököttekkel, nemegyszer konkrét bűncselekményt már elkövető személyekkel. A szükséges intézkedést Ilyen esetekben mindig foganatosítjuk — s nemcsak a megjelölt helyen, hanem mindenütt, ahol azt a közrend védelme szükségessé teszi. — Egy hejőcsabai hallgató véleménye szerint a terek, ligetek bokros részelt különösen szeretik a csöves társaságok, és ezek a helyék nemegyszer bűncselekmények, támadások színhelyévé is válnak. Egy-egy büntetett előre. Az úgynevezett kontúrozást szikével, a szedést, pu- colást, ahogy ők mondják, borotvával, jó pengéjű késekkel végzik el. A megmintázott gumihengert fatengelyen levő poliuretán habszivacsra húzzák, két oldalt leragasztják és lemezzel lezárják. Itt készül a tartály, a festőhenger is. A műhelyben láttam az Országos Találmányi Hivatal által kiadott mintaoltalmi okiratot, ami arra szolgál, hogy más ne gyárthassa az itt készült mintákat. Mellette van az a díszes oklevél, amelyet tavaly érdemeltek ki Miskolcon, a kisipar építőipari szakmai napok pályázatán. Szűcs László igényes mester tudja, hogy munkájának iz- lésformáló hatása van. Talán tudna többet is készíteni, hiszen a családjával dolgozik, de nem teszi. Szerényen, hozzáértéssel, lelkiismeretesen dolgoznak. életű „vezéregyéniséghez” iskolai tan alóli és rossz családi háttérrel rendelkező fiatalok is csapódnak. Tesz-e valamit a rendőrség ellenük? — Az ilyen csoportok általában rövid idő alatt ismertté válnak előttünk, s fel is számoljuk őket. Véleményünk szerint a megyében e csoportok részéről sem jellemző az útonálló magatartás, de hogy az ne is következzék be, kérjük a lakosoktól a bejelentésüket az ügye- letünkre. VÉDELMET KÉRT — Egv panaszos, aki kérte, ne írjuk meg nevét, ser lyemréti huligánokról elmondta, hogy miután több bejelentést tett ellenük a rendőrségen, beverték ablakát, ajtaját megrongálták. Védelmet kért a környék lakóinak nevében. Megkapják a segítséget? — A selyemréti banda tagjainak személye nem ismeretlen előttünk. Leggyakrabban a Petőfi Kollégium környékén gyülekeznek, vagy a Pi- coló presszóban találkoznak, s többször is előfordult, hogy ittasan garázdálkodtak, verekedtek. Velük szemben ie- lenleg is eljárás folyik, néhá- nyan előzetes letartóztatásba kerültek. Kérjük a selyemréti lakosokat, hogy bejelentéseikkel segítsék munkánkat. s megígérhetem, hogy a randalírozó csoportot rövidesen felszámoljuk. (udvardy) O. J. A miskolci rádió Fórumán kérdezték Csövesek, csellengő