Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

T9ST, üfecemSerM.; csSiortSS—*

ESZAK-MAGYARQR5ZÁG 11

ftla rtwgtaT&'rja *

"fJWI neki szánt ajándékot a kv ■ fenyőm alatt; szerényebbet vagy értékesebbet, függően a család anyagi helysetétől és ajándékozási szokásaitól. A több millió fa alá több tízmilliárd forint értékű meglepetés kerül, legalábbis •rre lehet következtetni a kereskedelmi vállalatok decemberi csúcsforgalmából.

Ha nemcsak a kiadott forintokat számláljuk, hanem azt is, hogy milyen természetű. alapvető szükségleteket kielégítő, vagy luxuscikkeket vásároltunk, és ezt összehasonlítjuk az elmúlt évek, évtizedek karácsonyi ajándékaival, akkor láthatjuk, hogy nagyot változott fogyasztásunk szerkezete. Talán csak a fenyőfa a régi.

Azt a tényt, hogy a háború előtti hárommillió koldus országából mára a hárommillió túltáplált országa lettünk, nem minősíthetjük egyértelműen kedvezőnek: a súlytöbblet köztudottan egészségtelen. Más kérdés, hogy az elhízásnak történelmi és pszichológiai gyökerei vannak: az idősebb nemzedék máig magában hordozza annak a korszaknak az emlékét, amelyben a kövérség a jólét, a lehetősség szimbóluma volt. De az idő lassan kimossa ideg- aejtjeinkböl a nélkülözés reakcióit; örvendetesen terjed a íogyókúrázás, mind többen igyekeznek korszerűen táplálkozni.

Az igyekezetei a statisztika

jelzi: évről évre több húst, tejet, sajtot, tojást, zöldséget, gyümölcsöt adnak el az üzletek, és az utóbbi időben végre mérséklődött a cukor és n cereáliák forgalma. Cereá- Mákból (liszlesárukból) például az 1965. évi 139 kilós fejadag 118 kilóra csökkent, ugyanakkor húsból, húskészítményekből fogyasztásunk már megközelíti a 60 kilós fejadagot, szemben az 1965. évi 40 kilóval.

Bár az értékesebb, és tmért ■<8yágább élelmiszerekből növekszik, az olcsóbbakból csökken a fogyasztás, a családok jövedelmüknek egyre kisebb hányadát költik élelmiszerekre. A szerény jövedelműeknél ez a csökkenés lassúbb, a nagyobb jövedelműeknél viszont látványosan gyors.

Életkörülményeink javulását jellemzi a ruházati cikkek kereskedelmi forgalmának alakulása is. Az ötvenes évek lódenkabál-micisapka egyenruhája után, a hatvanas évtizedben elkezdtünk divatosan öltözködni; ebben is a hosszú idő alatt felgyülemlett kiéhezettség jelentkezett. Ma már kisebb jelentőséget tulajdonítunk az öltözködésnek; inkább a kényelmes, egyszerű, de korántsem olcsó ruhadarabok kelendők, mint a cifrák, a fúldíszítettek. Összes kiadásainkból a ruházkodásra költött részarány is csökken.

Ha viszonylag kevesebbet költünk élelmiszerre és öltözködésre, akkor mire fordítunk többet? Lakásépítésre, lakberendezésre, a háztartások felszerelésére. Megtehetjük ezt azért is, mivel a lakbérre, a fűtésre, a világításra jövedelmünknek — országos átlagszaza lekat kell költenünk. Ezt az alacsony hányadot a még mindig tekintélyes, mértékű állami dotáció teszi lehetővé.

Hasonló a helyzet a közlekedés, a hírközlés, az egészségügy és a kultúra területén: ezekhez a szolgáltatásokhoz térítés nélkül, illetve jóval értékük alatti áron jutunk hozzá.

Ez a magyarázata annak, hogy leglátványosabban az iparcikk-fogyasztásunk fejlődik. Vegyük például a hűtőszekrényt, amelyből a kereskedelem 1955-ben mindössze 7 millió forint értékűt adott el. S bár az idők folyamán a háztartási hűtőszekrények árát leszállították, 1975-ben 1,2 milliárd forint értékben adtak el az üzletek. Ettől kezdve mind kevesebbet költünk fridzsidérré: ma már jóformán telített a piac, és szinte csak azok vásárolnak, akik korszerűbb vagy nagyobb készülékre vágynak.

Híradástechnikai készülékekből például 1955-ben 189 millió forint értékű fogyott. Az idén ilyen termékekre — beleértve a színes tv-t, a Hifi-tornyot — kereken huszonhétszer (!) többet, azaz: öt- milliárd forintot fordítottunk. Hasonló arányban adtunk ki mind több pénzt fényképezőgépre, filmfelvevőre, órára, konyhai kisgépekre és egyéb, a kényelmet, a kulturáltabb életet szolgáló eszközökre.

Szembetűnően megnőttek » lakberendezésre fordított kiadásaink. Bútorra például hu- szonhatszor annyit fordítottunk az idén, mint 1955-ben- Természetesen ebben benne ■van a bútorok árának jelentős — évi 5—10 százalékos — növekedése is, ám a magasabb árért többnyire valamivel szebb, praktikusabb garnitúrákat árusítanak, s persze, nagyobb választékban. A fogyasztás növekedéséhez a nagyarányú lakásépítés is hozzájárul: az új lakásba költözők általában nem viszik »»agukkal a régi berendezést.

Számba vehetnénk még azt mr. egymillió személyautót, »mely szintén az elmúlt negyedszázadban került a lakosság birtokába, vagy azt a sokatmondó tényt, hogy az idén minden második magyar állampolgár járt külföldön — mind azt bizonyítja, hogy fogyasztásunk szerkezete gyorsan és gyökeresen átalakult, korszerűsödött.

A

z életszínvonal emelkedésének ezt a gyom ütemét a következő néhány évben aligha élvezhetjük; jó ideje jelzik már ezt a különböző gazdasági prognózisok, a kormány és a párt által közzétett dokumentumok. Az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi, decemberi üléséről kiadott közleményből is kitűnik, hogy 1982-ben az árak és a bérek emelkedésének mértéke egyaránt 4—5 százalék lesz. Ezért szokás manapság úgy fogalmazni, hogy a következő időszakban a cél az áruellátás színvonalának, a lakosság életszínvonalának megőrzése, szinten tartása, s ez — az elmúlt negyedszázad fejlődése után — a mai világban nem kevés.

G. Z.

Egymüliárd csavar Ongáról

A Csavaripari Vállalat on- pai gyárának dolgozói 1981- ben 1 milliárd 450 millió csáváid; készítettek. Tetemes mennyiség. Ki tudja, mi mindent és milyen mennyiségben lehetne vele összecsavarozni. Mégis gyakran hallható, hogy kevés a csavar, különböző munkák befejezése ezen múlik. Az ongai csavargyár dolgozói a tőlük telhetőén az idén olyan mennyiségben készítettek csavart, hogy bizonyára némileg enyhíteni fogja a hiányt. Persze, ők csak egy gyár a nagy Csavaripari Vállalatnál, nemcsak egyedül rajtuk múlik a több csavar előállítása.

A közelmúltban n WSny enyhítése érdekében Hejöke- resztúron, a helybeli termelő- szövetkezet vezetőségének kérésére melléküzemágként csavarkészítő egységet hoztak létre. Ongán képezték ki a személyzetet, a dolgozókat, Humorizálnak is ezzel a tsz- üzemmel, azt mondják, hogy itt készül a csűr-csavar; miután az üzem a csűrben kapott helyet. A termelőszövetkezet örül a melléküzemágnak, mert besegít a veszteség csökkentésébe, de jó a csa- vargyáriaknak, mert közreműködésükkel még több csavar készül el.

1

Vádi esen a

A téli Bükk legpraktikusabb eszköze a szánkó. Nemes Géza, a lovak gazdája úgy ismeri a terepet, mint a tenyerét,

Kadlicsek János, o répáshutai erdészet vezetője a Vince Pál- etetőnél vizsgálja a vadak nyomát...

I Kemény tél jár a vadakra. A vastag hó, a hideg ugyancsak meg- ■ nehezíti táplálkozásu.

1 kőé: cellő gondoskodással, , az erdészek és a vadászok i körültekintő munkájával [ azonban ezen lehet segíteni. i Nem kell bizonygatni, J mennyire kell ez a segítség i a vadak áttel éltetéséhez. 1 Szabó János, a megyei ta- J nács mezőgazdasági osztá- i lyának szak felügyeleti eso- | portvezetője mondja, hogy a i téli etetésre már jó előre • felkészültek a vadásztársa- , Ságok és az erdészet.

> — A vadgazdáknak, a

J vadásztársaságoknak és az i erdészetnek már a tél be- J állta előtt fel kell tölteniük i az etetőket, hogy a vad oda- 1 szokjon. A korán kezdett I etetés lényeges! A szálas, i szemes és lédús takarmá- [ nyokat a társaságok vásá- i rolják — vagy éppen termelik — meg. A vadászok- i nak télen szinte naponta fel ' kell keresniük az etetőket.

[ A vadak megfelelő áttelel- i letésétöl függ, hogy milyen lesz a következő évi állo- i mány létszáma, milyen lesz a 1 tróíeás vadaknál a minőség. • A szarvas és az őz ilyenkor | rakja fel az agancsot; nem i mindegy hát, hogy hogyan [ sikerül a teleltetés. i Milyen is megyénk nagy1 yadállománya? Az erdé- , szeli és vadásztársasági te- i fületeken hozzávetőleges J számítások szerint 2700 i szarvas, 7700 őz, 3200 vad- ' disznó és mintegy 800 i muflon található.

> — A vadak áttel éltetése —

J nyugodtan lehet mondani: i átmentése — minden vadász [ és erdész legfontosabb téli i feladata — összegzi az el- [ mondottakat Szabó János.

*

Szikrázó a tél a Bükk

i földrajzi középpontján íek- [ vö településén, Répáshután. i — Amikor Miskolcon eső 1 esett, itt a hó ömlött —

J mondja Kadlicsek János er- i dészétvezető irodájában, az [ egyik falat beborító térkép i előtt. A térkép a Borsodi t Erdő- és Fafeldolgozó Gaz- ! dasag répáshutai kerületét i ábrázolja.

— Több, mint 6000 bek-:

i tárnyi területünk van, eb- J bői mint egy 4000 hektár az i erdészet rezervátuma —

1 magyarázza. — Északon a , Zsérc-nagy déli hegygerinc, Keleten a Szárazszinva- i völgy és a Lóíőtisztás. Délről a mocsolyási erdészet, i Nyugatról pedig a Pazsak- 1 völgy a halára az erdészetnek. Ezen az óriási terüle- i ten 11 nagyvadetetőnk van;

a nagy területű legelőkön i pillangósokat termelünk, de [ csöves kukoricát, vadgeszte- i nyét, s különféle takarmá- i nyolcat is vásároltunk a te- I töltetesre.

i Amíg a terepjáró autóhoz

indulunk, az erdész a va- i dákról beszél. Azt mondja: 1 okosan, becsületesen kell i végezniük a téli etetéseket, i ha azt akarják, hogy a vad- | állomány rendesen átleleljen. S az idei tél már meg-' mutatta magát — nem is akárhogyan...

A terepjárónak meg sem kottyan a félméteres hó. A község délkeleti határánál, a Gyertyán-völgyben haladunk, majd pár kilométer után balra térünk le az útról. Az erdész a völgyhajlatokat, a dombok gerincét kémleli. A terepjáró erőlködve ugyan, de megbirkózik egy meredek szakassz»!, majd a motort leállítja a gépkocsivezető.

— Innen már csak gyalogosan érdemes menni — szól Kadlicsek János, és elindulunk egy kisebb hajlat felé. Az etető hirtelen bukkan fel. Körötte egészen le van taposva a hó. Az erdész körüljárja a takarmánnyal megrakott etetőt. Lehajol, s egy sarki nyílást vizsgál.

A muflon itt ment be a gesztenyére — mutat egy csomónyi sertét. — De a szarvasok is lejöttek az este, sőt, reggel is sok járt itt — vizsgálgatja a környező fák törzsét, amelyekről a háncs csontig le van dörzsölve. Arrébb keskeny csapás húzódik a havas hegyoldalba: nyílegyenesen tart a bokrokig, majd eltér a sűrű felé.

— Vaddisznó — mondja az erdész, és átadja látcsövét. — Ott túl, a gerincen lehetnek most, amerre, a szarvasok, őzek mentek. A somosban szoktak feküdni, szélirányban. Szinte lehetetlen megközelíteni a csapatot, hiszen azonnal szimatot kapnak.

Negyedóra sem telt el, amióta az etető körül topogunk. de óráknak tűnik az idő. Pár perc alatt az értő. a vad szokásait ismerő ember elmondja, mi történt itt a reggel, mikor jártak erre a vadak, hányán voltak körülbelül. A terepjáróban aztán tréfásan bizonygatja: nem olyan nacv ügy ez hiszen az erdésznek, a vadásznék nem dicsőség a nyomokból következtetnie, a vadak mozgására, hanem munkaköri kötelessége is. Másképpen nemigen tudná elvégezni napi teendőit. — Csak — teszi hozzá — a papírmunka ... azt is el kell végezni, s bizony, körmölni sem keveset kell az erdésznek.

Amíg megkerüljük a fa- hit, a vadakx'ól beszél az erdészet vezetője. Arról, hogy ilyenkor, félméteres hóban, inkább pihennek, hiszen nehezen tudnak közlekedni, rengeteg energiát emészt fel a magas hó. Á Nagykerek- hegynél hirtelen megállunk, s Kadlicsek János már ugrik is ki az autóból. Vagy ötven méterre egy őzsuta és egy bak tétovázik, induljanak-e, vagy sem? Az út másik oldalán egy gida figyel bennünket. — Elszakadtak egymástól — mondja az erdész, Így is van, hiszen amikor a kocsi újra elindul, a gida szinte átröppen az úton, s eltűnik a fák között.

Egy órával később a Rej- teki etetőnél vagyunk, majd elindulunk vissza, Hollóstető felé. — Ha szerencsénk van, találkozunk muflonnal is — szól az erdész, s tényleg: a Köves- völgy közepe táján mufloncsapat követi az út ívét. A szinte merőleges hegyoldalban hihetetlen ügyességgel váltanak irányt, s eltűnnek a gerincnél. A túlsó oldalon levő vízmosásban már csak nyomaikat találjuk. Az erdészet területén alig több. mint 100 muflon van. s bár az utóbbi években növekedett számuk, még ma is elvétve lehet velük találkozni.

Délután a terepjáró helyett szánkóra ülünk. — Közelebb lehet menni így a vadakhoz, mondja a ..pilóta”. Nemes Géza bácsi. — Meg aztán ilyenkor indulnak le az etetőkhöz — teszi hozzá, talán biztatásként a hideg ellen. A két muraközit nem kell nógatni: zajtalanul siklónk hegvnek föl, völgynek le. Az első völgynél hirte’en egy csaoat. szarvas tűnik fel. Amikor megállunk a szánkóval, nem riadnak el; az agancsosok nyugodtan, szinte magabiztosan néznek le ránk a fák közül, majd egyikük lustán megfordul, mire a többiek követik. A lovak mintha tudnák, hogy menni kell. meglódítiák a szánkót. Az etető közelében levő rét szélén itt is. ott is fel-feltünik egy-egy szarvas-, vagy őz- csoport Délután 4 óra van. ilyenkor kezdenek levonulni az etetőkre.

Nem zavarjuk őket tovább. A szánkóval a község felé közeledünk. Réoáshu- tán már égnek a lámpák, mire visszaérünk.

Pusztafalvi Tivadar Fotó: Laczö József

A »orvosok délután háládnak le ai cletök környékére ...

mm

ma*

m