Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-13 / 292. szám

ÉSZAK - MAG Y ÁROK SZAG 6

T981., december 13., vasárnap

Nem látszott a folyón,

© honnan jön, az sem, merre tart. Talán öt_ ven méter hosszú darabját matatta meg a köd, mely hideglelősen terpeszkedett a tájra. Hideglelősen? Hát persze! Az esztendő első ködös reggele volt, ami azt jelenti, vége a nyárnak, és itt az ősz, hiszen ez a ta- padós, rossz látási viszonyokat jelentő, gomolygó vattaburjánzás csakis a harmadik évszak sajátja lehet. A túlpart azért kivehető volt, olyannyira, hogy a ná_ dasba belenyaldosó víz alulról fölfelé tartó buggyaná- sait is megfigyelhette az ember. Az innenső oldal falként szakadt a folyóba. A vadász lelógatta a lábát, s azon tűnődött, itt milyen mély lehet Három, vagy inkább négy méterre becsülte. Csizmája sarkával rögeket morzsolt, amelyek belecsobbantak a vízbe. Lőni ' úgysem lehet, s ez a csöpp csendháborítás nem verhette fel a vadkacsákat. Hol is lehetnek azok sf vadkacsák? A nádasnak csak pici szegélyét mutatta meg a köd, azon túl volt a süp- pedékes rengeteg; ott tanyázhatnak. Ha beleeresztene egyet a levegőbe má- dársöréttel, a nádas .rögtön • megelevenedne. De hát minek; eltűnnének a ködben. Az csak természetes, hogy nem feléje berregnének, elfelé húznák a csíkot; van annyi magukhoz való eszük. Pedig hogy közéjük traíál- na! — Egész nyárom ingyen zabé itattalak — simogatta meg vadászebét, ásni, bisscmnyai vizsla vott (hogy magyar-e, vagy fajtiszta, nem-tudom-mi, fogalmam sincs) — most fogsz üzemelni.

A kutya alig reagált gaz-:

dája vonzódására, a túlparté nádasra függesztette tekintetét, azt lehetett hinni, a szemöldökét is összevonja, szóval nagyon, figyel. Szerette volna, ha végre történik valami. De hát nem történt semmi. A víz gyengéden illegette a nádast odaát, melynek zöldje sárgára fakult, és kezdett zörögni, amint a száraz nádhoz illik. Néha egy-egy gally jött a semmiből, megbotlott valamelyik nádtörzsben, eleje leállt, hátsó részét tovább hajtotta a víz, és amint megint nekifeküdt a

vízáramnak, nesztelenül tovább libegett, s mert köd volt, csakhamar el is tűnt. Jött valahonnan, megy valahová, mondhatnánk: úszik az árral.

A kutya alig hallhatóan nyüszített, s nyelvét izgatottan kilökve, belemeredt a túlparti ködbe; mellső lábával idegesen tapisgált. A vadász ismerte kutyáját, egyáltalán: a kutyák természetét, miszerint többet tudnak az állatvilágról az embernél, érzékük kifinomultabb, tehát jól kinyitotta a szemét, követve a vizsla tekintetének.nyomvonalát. Egyelőre semmi. De hátha lesz valami. Felhúzta ‘ a kétcsövű ravaszát, s a puskát, térdére fektette — eddig mellette hevert. A ' kutya mégmerevedett, a nyelvét is visszavonta fogai közé, csak a szája szögletéből kicsurranó nyál jelezte, hogy begerjedt valamitől. Mi is lehet az a valami ?

— Lóvá teszel, te piszok! morogta a vadász. — Meg- játszod magad.

De azért szemét nem vette le a nádasról, mely ugyanúgy izgett-mozgott,

. mint egy órája, amikor idetel,epedett. Most egy termetes rönk jött — hasonlított , egy krokodilushoz —> belegázolt" á náderdőbe, valósággal lehengerelte, de amikor lefékeződött;- -ugyanazt a műveletet végezte, mint a gally, csak lassabban, nehézkesebben — a víz megfordította, hátsó részével folytatta útját. Emberünk elnézte, miképp szívódik fel a ködben, gyorsuló ütemben, mert a sebesebb ár elkapta, s játékos sietséggel elsodórtá.

A kutya rooet nem nyüszített, gazdi bal karjához nyomkodta fejét. Bolondot csinálsz belőlem, gondolta a vadász, visszaélsz azzal,, hogy szeretnék már csinál- • ni valamit... A nádszálak kiegyenesedtek, bólogattak, s a köd — köd volt, mint eddig, meg se moccant.

A vadász nem akart hinni a szemének. Elöl a gúnár, mögötte a tojó. s utánuk valamivel kisebb kacsák színes kalárisa, libasorban. Nicsak! Ennék-, a kutyának több esze . van, , mint neki, már előre, jó előre tudta, hogy érre tartanak, alighaneriff á nádast elhagyva, a sima víztükrön akarnak startolni, hogy belevesszenek a ködbe. A vadásznak a torka is elszorult a pompás látványtól — jó, hogy nem céltáblát tűztek magukra, ide lőj, kisokos!

Még nem érkeztek ki a náderdőből, mely a mélység felé egyre ritkult. A szülőpár elképesztő nyugalommal evezett, a családtagok tartották a követési távolságot,, miképp a vadkacsa KRESZ-oktatáson tanulták. Micsoda okos állatok! Ha csoportosulnának, egyetlen lövéssel az egész csapatot leteríthetné; istenkém, az egész csapatot! Ez volna az igazi! Durr, és ott libeg nyolc kacsa a vízen, a repülés, a menekülés elvesztett' képességével.

Vadászunk nem tudott uralkodni magán. Életében, illetve . vadászkorszakában nem volt még ilyen kivételes helyzetben. Lesír róluk, mennyire jól tápláltak, saját zsírjukban megsülnek — mielőtt vándorútra kelnének, feltankolnak, hogy bírják a maratoni repülést.

Felkapta puskáját, és nem durr, csak esett hallatszott, idegesen rántotta meg a második elsütőbülentyűt. Ugyanaz a hang, továbbá a nád verdeső lármája, ahogy a vadkacsacsapat felrúgta magát a vízről ijedten, ám mégis megfontoltan, egyenest bele a ködbe, ebbe a tejfehér, gomolygó puhaságba.

Gyakorlott autósokkal is megesik, hogy elfelejtenek tankolni. A vizsla nem vetette magát a vízbe — esettre nincs kényszerű fímSés! — csalódott ugatással vágtatott a parton az efczeielt kacsák után. Lihegve ért vissza, és olyan pofát vágott, hogy a gazdinak minden mérge elpárolgott. Két keze közé fogta a kutya orrát, belenézett a hűséges -szempárba, aztán meg belenevetett. — Látod, milyen Hatókör a gazdád! Kihúzták a számait, de elfelejtette bedobni a szelvényt. Gyere, vizsla kutyám, szedd a sátorfádat!

Szél borzolta végig a nádast. Ügy tetszett, nevet a ködben távolodó vadász és ebe után.

Gulyás Mihály

Weöres Sándor:

Greco példázata a géniuszról

Egyedül ballagok éjben, sötétben. Wócset gyújt valaki a nsssszeségben.

Falusi Piázöban kanócot éget, mely ólig fényit be a szoba-mélyet.

Félhomályban tesz-vesz a mécs gazdája épp csak semminél több pislogó lángja.

De a vándoroknak vezérlő fény-jel, mérföldekre látszik, ha vök az éjjel.

Csillogása jelzi falum irányát, mint hatalmas máglya, az éjszakán át.

I 1

; I

r ::

: í

Gibárt kis község a Her- nád bal partján. Nevének hallatára legfeljebb a folyóra épített, napjainkban inkább csak villamossági műemléknek számító, szerény vízi erőmű jut eszünkbe. De hogy Gibártnak va- lamamelyes kapcsolata lett volna nem is csak a hazai, hanem a világ filmművészetével, arra a község lakosai közül csak a legidősebbek emlékeznek.

Ennek története az első világháború előtti és alatti időkre nyúlik vissza. Itt élt ugyanis a négyesi Sze- pessy család, s annak egyik férfi tagjp., Szepessy Zoltán egy kassai mulatságon megismerkedett egy gyönyörűszép leánnyal, Putty Amáliával, akit a némafilmek sztárjaként Lia de Putty néven ismert a világ. Putty Lia a felsőzempléni Vécse községben született 1897. január 10-én. A fiatalok találkoztak még néhányszor, aminek hamarosan házasság lett a vége.

A Szepessy család — különösen az özvegységében is rátarti édesanya — erősen ellenezte a „rangon aluli” házasságot, bár ekkorára az „ősi” birtokból már alig 100—150 hold maradt. Szepessy Zoltán nagyon szerette a szinte kamaszlány fővel asszonnyá lett feleségét. Mit sem törődve a rokoni áskálódásokkal, eleinte boldogan éltek a gi- bárti kastélyban, ahol gyors egymásu tanban két lányuk született: Luci és Dutus.

Az anyós-meny ellentét azonban annyira elmérgesedett, hogy a fiatalasszony számára elviselhetetlenné vált az élet a Szepessy családban. Szinte máról holnapra otthagyta őket, sőt olyan emlékek is maradtak fenn, amelyek arról szólnak, hogy Putty Lia szabályszerűen megszökött Gi- bártról. Azt is emlegetik az öregek, hogy híres színésznő volt már, amikor „szökése” után egyszer és utoljára ellátogatott Gibártra, és a kocsija után szaladó falusi gyerekek közé egy marék aprópénzt szórt.

Gibárt után Putty Lia pályája tüneményes gyorsasággal ívelt mind magasabbra. Először Budapesten a Royal Orfeum táncosnője

volt 1917-ben. Színészként mindössze egyszer szerepelt, akkor is Nagjwáradon játszott Molnár Ferencnek — a tévében a közelmúltban felújított — A farkas című darabjában. Az első világháború után Bukarestbe szerződött egy revütársulal- hoz, majd Berlin következett, ahol az UFA sztárja, a némafilmek világhírű csillaga lett. Itt először egy jelentéktelen filmben játszott 1920-ban, de Joe May rendező felfigyelt a tehetségére, és 1921-ben meghívta A hindu síremlék című film táncosnő szerepének eljátszására. Kirobbanó sikert hozott a film Putty Lia számára, aki ettől kezdve Berlinben, majd 1926-tól Hollywoodban több világhírű film főszerepét játszotta el.

összesen 32 filmben, éspedig 24 német, 5 amerikai, 1 angol, 1 osztrák—angol és 1 magyar filmben láthatta a közönség Putty Liát. Leghíresebb alakítása — A hindu síremléken kívül — a Manón Lescaut és a Varieté női főszerepe volt, ez utóbbiban E. Jannings-szal játszott együtt. Hollywoodban A. W. Murnau, A. E. Dupont, D. W. Griffith és a magyar származású Kertész Mihály rendező irányításával dolgozott.

Egyetlen magyar filmje az 1918-ban készült A császár katonái című alkotás volt, míg utoljára 1929-ben A repülő skót című angol filmben játszott. A többi 30 filmjét 192(1 és 1928 között forgatták. Nyolc év alat 30 filmben szerepelni — még fizikai munkának is hatalmas teljesítmény. Aztán jött a hangosfilm, amelyben — mint oly sok más pályatársa — már nem tudott érvényesülni. Kevéssel ezután igen fiatalon, 1931. november 27-én New Yorkban hirtelen meghalt. A hivatalos jelentés szerint vérmér. gezés törént, de az újságokban olyat is olvashattunk, annak idején, hogy csirkecsonttól fulladt meg. A gi- bártiak viszont ma is azt tartják, hogy valójában öngyilkos lett, nem tudván elviselni, hogy gyönyörűen felívelt, tündökletes művészi pályája oly hirtelen kettétört

Közben Gibárton a húszas években a nagymama és az apa felnevelte a két kislányt. Szepessy Zoltán — ma is állítják az öregek —• továbbra is rajongásig szerette Putty Liát, s titokban reménykedett, hogy egyszer visszatér hozzá. Birtokát bérbe adta, maga pedig élte a magyar dzsentrik Mikszáth és Móricz műveiből jói ismert, mulatós életét. Főszolgabíró lett Abaúj- szántón, amely akkor járási székhely volt. A mulatozásokon kívül kedvenc foglalkozása volt a kutyatenyésztés. Fajtiszta fehér kuvaszokat nevelt, s a gibár- tiaknak is adott belőlük, de időnként sorra járta a portákat, hogy a kuvaszok gondozását, fejlődését ellenőrizze. És valahányszor egy- egy Putty Lia-film bemutatásra került az abaújszán. tói moziban, Gibártról és a környékbeli községekből: Felsődobszáról, Fügödről, Encsről, Kérből az urak mind kivonultak, hogy láthassák a vetítővásznon Gibárt világhírűvé lett fiatal úrnőjét.

Nem sokkal Putty Lia halála után Szepessy Zoltán egy pesti szállodában főbelőtte magát. Egyesek valami 80 ezer pengős adósságról tudtak, a faluban azonban máig is azt a „roman- tikusabban” ható okot emlegetik, hogy felesége halála miatti elkeseredésében követte el az öngyilkosságot. Holttestét hazaszállították Gibártra, és a jelenleg iskolául, tanítói lakásul szolgáló kastély parkjában levő családi kripában temették el.

Az 1940-es évek elejéről még egy romanikus eseményt őriznek emlékezetükben a gibártiak. Eszerint Formosa-szigetéről, vagyis a mai Tajvanról egy milliomos kérő érkezett a faluba, és anyjuk világhírre aiapján hajlandó lett volna bármelyik lányt feleségül venni. A házasságból azonban nem lett semmi, mert sem Lucinak, sem Dutus- nak nem tetszett a messziről jött, különleges kérő. De ahogy a gibártiak tudják, így is romantikus életsors jutott osztályrészül az 50 éve elhunyt Putty Lia két lányának. Hegyi József

Gyerekek, most tehet

© egy kis pénzt keresni, rohant be a kas Szítóó az öltözőbe. Persze, döcmogte Hagyáséi mély to- no&hsasgján, Onasszrätznafc, meg Dnpantnok, de azt nem itt számfejtik, igenis lebet, ugrabugrált a sovány fiú, figyeljetek, azt mondta a mester, egy kilót koponyánként. Most már kopj le, cimbora, lengette meg sonka karját a másik úgy, mintha legyet hajkurászna. Amaz sírós hangon ismételgette, isten bizony, úgy éljek, de ha nem hiszitek, majd ő megmondja. Ez hatott. Egyszerre elcsendesedtek. Hagyári, Kálazi, meg a többiek a kis Szabót vizsgálhatták, míg amaz lelkendezve hadarta, négy vagon kvarekacsa, ennyi jött be a kinti iparvágányra, és szóval, nincs, akik ... Értitek srácok, nincs aki kiszedje abból a rohadt vagonból, és ha mi megcsináljuk, szépen fizetnek.

Hány ember kell, mormogta Kálazi gyakorlatiasan. Azt nem tudom, csak mondta, hogy szóljak nektek. Ez az, folytatta a hosz- szúra nőtt kamasz, minek ez a nagy hűhó, nem kell oda sok haverkám, mert akkor kevesebb a lóvé.

Na ugorj, fogta meg a karját Hagyári, és tudd meg, hány ember kell és mennyit fizetnek. Hagyári, akit a többiek elfogadlak amolyan vezérfélének, szétnézett a társai között. Egy osztályba jártak, ismerte valamennyi ükét. Ez most

Hajdú Gábor

olyan lesz, gondolta Kékesi, mint a grundíoci. Ezek ketten kiválasztják a csapatot, a többi meg mehet, ahová akar. Megkeseredett szájában a nyál. Tulajdonképpen egyiket sem szerette, kitért óvatosan Hagyári fizikai fölénye elől. Pedig jó lenne egy-két százas, gondolta. Szótlanul öltözött. Amazok ketten félrevonullak, legfeljebb hat, suttogta Kálazi, és akkor akár ötszáz is lehet. A másik bólintott, és szemrevételezték a fiúkat, Kálazi szeme egy másodpercig rajta is megállapodott.

Kisvártatva visszatért a kis Szabó, úgy rendelkezett, mintha ó lenne a főnök. Mondtam fiúk, hogy vállaljuk, és legalább tizenöt kell. Na, nem így játszunk, tiltakozott Hagyári, ez kisfiam, nehéz meló. Csak az jöhet számításba, aki bírja. A kis keszeg fiú azonnal lelohadt, könyörögve fordult a sonkakarúhoz. De hát én. én szereztem az egészet. Majd meglátjuk, intézkedett amaz, elvégre nyári üzemi gyakorlaton vagyunk, és senkit sem lehet kényszeríteni ilyen

munkára. Majd én megbeszélem a főnökkel, szólt hátra, te addig válaszd ki, ki jöhet.

Úgy is lett. Talán két perc se telt el, Hagyári jött, elégedett mosoly az arcán, eladtam magunkat, vigyorgott Kálazira. Ügy van, ahogy megbeszéltük, hat kell és ötszáz.

Keresztesi csodálkozott, hogyan került be a csapatba, de nincs tévedés, őt is magához intette Kálazi nagyvonalúan, mint egy arab sejk a háremben, tény, hogy piszokul tudja ezeket csinálni a hórihorgas. A fiúban forrt a dűli, ahogy a másik mozdulatára gondolt, az olyan lealázó, mint egy arculcsapás, de az a két- húromszáz nekem is pénz. Próbálta elcsípni a fülével a hangokat, a két elölhala- dó suttogását, egy vaslépcsőn kapaszkodtak fölfelé, ott lihegett: a hátukon. Először nem akarta a főnök az ötszázat kispajtás, de én megszorítottam. VÍin itt magyar királyi ész. ütött tenyerével a homlokára a nagydarab. Vagy ötszáz, vagy nem jövünk, mondtam neki, és akkor belement.