Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-22 / 274. szám

1981. november 22., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 11 Mri SPOR1 r 1 m K I SPORT j SPORT Brezsnvev üdvözlete Kamovhoz Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke táviratban üdvözölte Anato­li j Karpovot, a szovjet sakk­világbajnokot, aki az olasz- országi Meránóban ismét megszerezte a kitüntető cí­met. „A szovjet emberek nagy figyelemmel kísérték az ön játékát, és megelégedéssel fogadták a hírt győzelméről. örömmel láttuk, hogy ebben a felelősségteljes párviadal­ban nagy tudásról és hozzá­értésről adott tanúbizonysá­got, és olyan kitartással küzdött, ami a szovjet em­bereket jellemzi. Sikere még magasabbra emelte a szov­jet sakkozás színvonalát, és egyben folytatója is e sakk­iskola dicső hagyományai­nak.” — hangzik a távirat szövege. Gsepel-DVIK 2-2 (2-1) Csepel, 2000 néző. Vezette: Pa­lotai. Csepel: Kovács — Godán, Wé- ber, Kőhalmi, Elekes — Varga, Mészöly, Tóth — Tulipán, Dé- fcány, Budavári. Edző: Keszthelyi Mihály. DVTK: Szabó — Kádár, Giron, Gürgei, Szemere — Teodoru I., Oláh, Fükő, Tatár — Borostyán, Fekete. Edző: Dr. Puskás Lajos. Cserék: Tulipán helyett Vincze, a 74. percben, Godán helyett La­tsán yl, a 76. percben. (Veréb Görögországban megsérült, a mérkőzés előtt is fájlalta a vállát, így a DVTK kapujában ismét Sza­bó kapott bizonyítási lehe­tőséget.) A lehető legrosz- szabban kezdődött a mérkő­zés a DVTK számára. Az 1. percben Fükő megszerzett egy labdát a diósgyőri ötö­sön, de ahelyett, hogy fel­szabadított volna, a csepeli­ekhez továbbított. Budavári­hoz került a labda, a szélső a bal oldali 16-os közeléből a kapu elé ívelt, és Dékány a vonalon ragadó Szabót megelőzve, a jobb sarokba perdített, 1-0 a Csepel ja­vára. A 12. percben Fükő 18 méteres lövése az egyik cse­peli védőt érintve perdült a jobb felső sarok felé, Kovács a levegőben úszva kaparin­totta meg a labdát A 20. percben Tulipán beadására Mészöly nagy lendülettel ér­kezett, 11 méterről fejelt kapura, Szabó szögletre men­tett. Korszerűbben és gyor­sabban játszottak a hazaiak, akcióikat néhány húzásból építették fel. A 26. perc­ben Budavári bal oldali be­adása teljesen egyedül talál­ta Dékányt A csatár rosszul vette le a labdát, az elpat­tant tőle, a rárohanó védők nem tudtak tisztázni. Szabó kifutott kapujából, és a bot­ladozó Dékány 10 méterről, ballal a kapu közepébe lőtt, 2-0. A 41. percben Oláh 30 méteres, pattogós lövése a kapu bal oldalában kötött ki, 2-1. Az 52. percben Budavári 8 méterről célozta meg a ka­put, a labda a tömörülő vé­dőkről a mezőnybe pattant. Nem sokkal később Mészöly előtt „ajtó-ablak” nyitva volt, a középpályás zavarta­lanul lőhetett, de centiméte­rekkel fölé bombázott. A 70. Debrecen, 500 néző. Vezette: Nyári. iVÍVSC: Hursányi — Lipták, Gyöngyösi, Gergely, Krémcr — I.ciszt, Buliovcnszky, Czerva (Sol­tész) — Zsíros, Egri, Kiss. Edző: Kroinpaszky Gyula. Ködös időben a vendégek kezd­ték a játékot. A 8. porcben So­mogyi 14 méterről a bal kapuía mellé rúgta a labdát. Ezekben a percekben jobbára a hazaiak tá­madtak. A 21. percben Kiss ug­rott ki, az egyik védő akadályoz­ta, de a síp néma maradt. A két csapat elgondolás nélkül játszott, folyamatos labdarúgás nem ala­kult ki. Somogyi, Lakatos, majd Kiss ügyetlenkedtek el néhány szabadrúgást. A 36. percben Ger­gely sárgalapos figyelmeztetésben részesült. Az első félidő befej er zése előtt, nagy kavarodás tá­madt a va.suta.skapu előterében, végül Muk.s'/.m 17 méterről mellé bombázott. Fordulás után a vasutasok ve­zetésre tehettek volna szert: az 53. percben Kiss jó labdával In­dította Zsírost, a szélsőtől azon­ban elpattant a labda és a vé­dők szögletre mentettek. A ké­sőbbiekben a DUSE enyhe me­zőnyfölényt harcolt ki, az MVSC szórványos ellentámadásokkal percben Godán jó helyzetből 16 méterről célozta meg a kaput, a labda a jobb sarok mellett hagyta el a játékte­ret. Egy perccel később Bo­rostyán a csepeliek ötöséig vitte a labdát, de középre gurítása nem sikerült. A 74. percben egyenlített a ven­dégcsapat Borostyánt Kőhal­mi a 16-os előtt fellökite, Palotai szabadrúgást ítélt Oláh mesterien csavarta el a labdát a sorfal mellett, mely a kapu jobb oldalába vágó­dott, 2-2. A 82. percben Bo­rostyán a félpályától egyedül vezette kapura a labdát vé­dője 2 méteres hátránnyal követte, a csatár azonban 14 méterre a kaputól, nem ta­lálta el jól a labdát és Ko­vács a gyenge lövést elve­tődve háritani tudta. A 85. percben Oláh 20 méterről leadott nagy lövése zúgott el a bal kapufa mellett. A gyors hazai gól bénftó- lag hatott a diósgyőriekre. Zavarodottságukból jó ideig képtelenek voltak magukhoz térni, fáradtnak tűntek. A csepeJiek sokat foglalkoztat­ták szélsőiket, veszélyes helyzeteket teremtettek, kor­szerűen és ötletesen szőtték akcióikat. A szünet után va­lósággal kicserélték a DVTK-t. Nagy akarással ve­tették magukat a küzdelem­be. Jó lett a találkozó szín­vonala és az iramra sem le­hetett panasz. Több csepeli helyzet maradt, kihasználat­lanul, majd következett a lendületesen támadó diós­győriek egyenlítő gólja. Fel­javultak a középpályások, s az együttes lelkierejét dicsé­ri az a tény, hogy ezúttal vesztesnek tűnő helyzetből képes volt pontot menteni Csepelen. A DVTK-bóű Oláh két gól­jával döntő érdemeket, szer­zett, rajta kívül Giron, Sze­mere és Borostyán teljesít­ménye érdemel dicséretet. Palotai különösebb hiba nélkül bíráskodott. Kolodzey Tamás * Tegnap még egy találkozó­ra került sor az NB I-ben: Bp. Honvéd—Vasas 3-1 (1-1). kísérletezett. A 61. percben so­mogyi szabadrúgást Ívelt közép­re, és Kerekes 8 méterről fejelte mellé az első Igazi hazai gól­helyzetet. Ezután nem sok ese­mény történt a pályán, egyre inkább nyomasztóvá vált a deb­receniek fölénye. A 83. percben Bulla csúsztatott fejese kevéssel kerülte el a bal alsó sarkot, majd Somogyi fejese szállt a léc fölé. A 86. percben Kerekes 14 méter­ről küldött labdája kerülte el Harsányi kapuját. Már-már úgy látszott, hogy döntetlennel ér vé­get a találkozó, de a 88. perc­ben a DUSE döntésre vitte a dolgot. A miskolci 16-oson belül ide-oda pattogott a labda, a vé­dők nem tudtak felszabadítani, végül Makszin talált néhány lé­pésről a hálóba, 1-0. A közepes színvonalú játékot hozó mérkőzésen elég jó volt az Iram, azonban a két csapat já­téka nem volt dinamikus, külö­nösen a kapuk közelében volt szembetűnő, hogy mennyire nem találják fel magukat a támadók. A debreceniek a 80 perc Jelentős részében mezőnyfölényben vol­tak, de győzelmükben jelentős szerepet vállalt n gól előtt této­vázó vendégvédelem is. Jók: Gergely, Zsíros, Bukovenszky, Kiss. F. K. 1. A KEZDET. Miskolc, Csorba-telepi tó, 1971 nyara, minősítő verseny. Az akkor újdonságként bevezetett hajó­osztály, az eszkimó kajak egyes leány versenyszámot óriási fölénnyel nyerte Rá­kász Éva, a Leninvárosi MTK (akkor még ez volt az egye­sület neve) sportolója. Az alig tízéves kislány szinte szemtelenül magabiztos első­séget vívott ki magának... — Ki ez a gyerek? — kér­dezgették a szakemberek. Balázs Katalin, Éva első edzője akkor csak ennyit mondott: — Olyan akaraterő szorult ebbe a lányba, hogy szinte ritkaság. Ne kiabáljuk el, de hiszem, hallunk még róla ... „Beugrik” egy másik kép is: 1974, Leninváros. Verseny a Tiszán. Rakusz lekési a rajtot, a mezőny már meg­tett vagy jó 150 métert. Két­ségbeesésében sírva fakad, néz az indító bíróra, mire az meghatódik és a mezőny után rajtoltatja. Mi sem természetesebb (T), nemcsak a hátrányát dolgoz­ta le Éva, hanem a versenyt is megnyerte... Ekkor már jelenlegi edző­jével, Farkas Zoltánnal dol­gozott együtt... * 2. KÖZEPÜTON. Országos minősítő versenyek. Serdülő és ifjúsági magyar bajnok­ság. Rakusz Éra valamennyin rajthoz áll. de csali nagy rit­kán tudják vidéki és fővárosi vetélytársnői leszorítani a do­bogóról. Farkas Zoltán edző szinte fanatizálja tanítványát. Ha kell dicsér, ha kell korhol. Ez utóbbit több esetben. Mert a napi 20—30 kilométeres evezések, a felemelt súlyzók tonnái, a hegyi futások nap­jainkban egyetlen „tini-lány­nak” sem jelentik az álmaik netovábbját. — Éva becsülettel dolgo­zik, ám várjunk még a di­csérettel, korai lenne — mondogatta akkor Farkas Zoltán, majd így folytatta: — Most az a legfontosabb, hogy az egyesületnél megteremtsük a további fejlődéshez szüksé­ges tudományos feltételeket. Biológiai, élettani vizsgálato­kat kell elvégezni mindennap, hogy még eredményesebb le­gyen a munkánk ... Szó, ami szó. A még „ered­ményesebb” munkát elősegí­tette az is, hogy Rakusz tag­ja lett az ifjúsági válogatott­nak, majd a „bő” felnőtt ke­retnek is. * 3. A I,EG JOBBAK KÖ­ZÖTT. Kemény, határozott munka és szerénység jelle­mezte edző és a tanítvány el­következő éveit. Azután, 1979- ben Éva nemcsak az országos ifjúsági bajnokságot nyerte meg, hanem a felnőttek kö­zött is dobogóra állhatott... Két fiatal, nyughatatlan edző, Farkas és az Újpesti Dózsából Horváth Péter „szö­vetkezett”. Arra, hogy ta­vasztól — 1980 — Rakusz, és a szülés után visszatért új­pesti Zakariás Mária párost evez. Az eredmény — közismert: olimpiai bronzérem! Néhány héttel az ötkarikás játékok után pedig Rakusz Éva élete első felnőtt ma­gyar bajnokságát nyeri — egyesben... * 4. A JELEN ES A JÖVÖ. A jelen 1981. Rakusz kajak egyesben sorra nyeri a válo­gató versenyeket, a páros azonban nem megy ... Rend­re alulmaradnak Zakariással. Azon viszont már egyet­len, korábbi gáncsoskodó sem lepődik meg, hogy Ang­liába, Nottingham be. a vi­lágbajnokságra dr. Parti Já­nos szövetségi kapitány Évát jelöld Ica jak egyes 500 méte­ren indulóként. Farkas Zoltánt pedig kine­vezik a válogatott egyik női szakági edzőjének. Felgyorsulnak az esemé­nyek. Gyilkos iramú, három­hetes edzőtábor Nagykani­zsán. (Rakusz: „Ennyit még életemben nem hajtottam, mint most és itt..Farkas: „Még a válogató versenyekre sem pihentünk rá, csak haj­tás volt. A nagykanizsai ed­zőtáborban Éva a harmadik héten már fitt volt, pszichi- kailag és erőnlétileg is rá­hangolódott a világbajnokság­ra.) 1981. augusztus 1„ szombat Megszületik a nemzetközi mércével is értékelhető szen­záció: Rakusz Éva alig egy tized (!) másodpercnyi kü­lönbséggel világbajnoki ezüstérmes az NDK-s Birgit Fischer mögött Mi ebben a szenzáció? . .. Az, hogy NDK-s kajakozó­nő az utóbbi másfél évtized­ben még így nem „szenve­dett” meg a győzelemért! Egy évtized kemény, céltu­datos munkájának eredmé­nye, gyümölcse beérett Csak azok tudják, ismerik, hogy mennyi gyötrelmet rejt ma­gában ez a szép sportág, akik valahogj'an ' a közelébe fér­kőztek. Rakusz Éra az angliai világbajnokságon 1:58,89 per­ces időeredménnyel lett ezüstérmes. Még két percre sincs szükség ahhoz, hogy a távot megtegye. Ám hány ezer óra megfeszített munka fekszik mögötte? ... A VB után öt nappal ismét megnyerte a magyar bajnok­ságot — imponáló fölénnyel. A jövő? ... Erről csak eny- nyit mondott az edző és a ta­nítvány: Rakusz Éva: — Nem le- gyözhctetlenek az NDK-sok sem.' Farkas Zoltán: — Dolgo­zunk tovább, még keményeb­ben! ... Felföldi György Fotó: Várszegi György DUSE—MVSC 1-0 (0-0) Naptár _________ 1 981. november 22., vasárnap A nap kelte 6.59, nyugta 16.01 órakor A hold kelte 2.20, nyugta 14.38 órakor Névnap: Cecília 1981. november 23.. hello A nap kelte 7.00, nyugta 16.00 órakor A hold kelte 3.24, nyugta 15.01 órakor Névnap: Kelemen Évforduló_________ H armincöt évvel ezelőtt, 1946. november 22-én államosítot­ták az első nagyüzemeket. A Minisztertanács határozata ér­telmében december 1-től a Rimamurányi Vasművet, a Ganz és Társa Gyárat, valamint a WM Acél- és Fémművet állami kezelésbe vették. Mindez fontos előzménye volt a száznál több munkást foglalkoztató ipari üzemek 1948. március 25-én be- következett államosításának. Kilencven évvel ezelőtt, 1881. november 23-án született, én 65 éves korában, 1956. december 3-án halt meg Alekszandr Rodcsenko szovjet-orosz festő, szobrász és fotóművész, a „non-objektivista” mozgalom egyik elindítója. Időjárás----------­V árható időjárás az ország területére ma estig: Változóan felhős, párás, helyenként még délelőtt is ködös idő, az északi országrészben szórványos gyönge esővel, futó záporral. Időn­ként kissé megélénkülő nyugati, délnyugati szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet általában 9—14 fok között, a né­hány, tartósabbar ködös területen 5 fok körül. — Sátoraljaújhelyen, a fásí­tási hónap foJyamán pótol­ják a parkok, terek hiány­zó fáit, bokrait. Ugyancsak kiegészítik a nagyarányú útépítés során eltávolított faállományt, s ennek során például a Kazinczy utcában földlabdával együtt több éves suhángokat ültetnek eL — A zöldfelületek kialakí­tásával kapcsolatos gondok­ról, tennivalókról tartanak ankétot az Építőipari Tudo­mányos Egyesület miskolci csoportjának szervezésében november 23-án, 15 órai kez­dettel Miskolcon, az MTESZ előadótermében. A témával kapcsolatosan több előadás hangzik el, vetített képek­kel illusztrálva. — Múzeumi hangverseny lesz ma délelőtt 11 órakor a mis­kolci Herman Ottó Múzeum Képtárában (Felszabadítók útja 28.) Telemann, Haydn, Brahms, Joplin és Händel müveiből. — Baranyi Ferenc költőt várják találkozóra november 23-án, hétfőn este 6 órára a sajószentpéteri Lévay József Könyvtárba. A találkozón Merényi Judit előadóművész működik közre, a költőt Sztojalovszky Gábor járási könyvtárigazgató mutatja be. — Természeti értékeink címmel Gyulai Iván termé­szettudományos muzeológus tart diavetítéses előadást hétfőn, november 23-án, dél­után fél 6 órai kezdettel Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum előadótermében, a Tájak, korok, múzeumok mozgalomban arany fokoza­tot elért résztvevők igazol­ványainak ünnepélyes kiosz­tásán. — Bajor Nagy Ernőt várják író—olvasó találkozóra és rendhagyó irodalomóra veze­tésére hétfőn, november 23- án, délután 4 órakor Mező­kövesden, este hétkor pedig Tardon. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten volt 5 talála- tos szelvény, öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 593 915 forint, négytalála- tos szelvénye 165 fogadónak volt, nyereményük egyenkéni 38 640 forint. Három talála­ta 13 570 fogadónak volt nyereményük egyenként 294 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 304 709 darab, ezekre egyenként 16 forin­tot fizetnek. — A vadkacsaállomány nö­velésére mesterséges tenyész­tést végez megyénkben né­hány vadásztársaság. Törzs- állományuk száznál több te- nyészanyagból áll. s a te- nyésztojásokból és a begyűj­tött tojásokból kikeltetett kis­kacsákat kellően fejlett álla­potban kihelyezik a legal­kalmasabb vadkacsatanyá- kon. — Végh Antallal találkoz­hatnak az olvasók Encsen és Forrón. Az encsi beszélge­tésre november 23-án, dél­után 3 órakor kerül sor a járási művelődési központ­ban. Forrón este 6 órakor kezdődik a találkozó a köz­ségi könyvtárban. — Növendékhangverseny lesz november 23-án, hétfőn a sátoraljaújhelyi állami zene­iskolában. Az idei tanév el­ső növendékhangversenyét este 6 órakor kezdik meg. — Kiállítás nyílt tegnap, no­vember 21-én a sátoralja­újhelyi művelődési központ­ban a nyári múvésztelep résztvevőinek munkáiból. A második alkalommal meg­rendezett múvésztelepen Bá­lint István, Haász István, Jo- lánthy Attila és Voinea Deast Elena vett részt. Az ő alkotá­saikat láthatják az érdeklő­dők december 14-ig. — Vásárnaptár. Az országos vásárnaptár szerint az elkö­vetkező napokban megyénk­ben és a környező megyék­ben a következő országos vá­sárokat rendezik. Országos állat- és kirakóvásárt ren­deznek november 23-án, hét­főn Bélapátfalván és Szé- csényben; november 25-én. szerdán Polgáron; november 27-én, pénteken Nagykálló- ban; november 29-én, va­sárnap Jászladányban. autó­vásárt pedig Miskolcon. Deb­recenben és Nyíregyházán; december 1-én, kedden or­szágos állat- és kirakóvásár lesz Sajókazán és Kistere- nyén. Közlemény A Vízművek értesíti fog^asztó- it, hogy 1981. november 23-án, hétfőn 7.00—18.00 óráig nyomás- csökkenés. illetve időszakos víz­hiány lesz, ágbeiktntási és üzem­zavar-elhárítási munkálatok mi­att az alábbi területeken: diós­győri városközpont niajlátni la­kótelep. Borókaija, Bökő utcától Nyugatra eső terület a Majális- parKig. Bodosor. Kőporos u. Kér­jük a lakosság szíves türelmét es •negértését. MISKOLCI VÍZMÜVEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom