Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-12 / 265. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 Í981. november 12., csütörtök Nézőtéri meditáció Az élet szép B. Szabó Edit emlékkiállítása Gicincarlo Giannini és Ornella Muti a film egyik kockáján Pártszervezeteinkben és a szélesebb közvéleményben is naponta tapasztaljuk, hogy fejlődött a politikai tájéko­zottság, megnőtt a közéleti érdeklődés, az aktívabb poli­tizálás igénye. Ennek sokféle oka van, de egyik bizonyára az, hogy az elmúlt évtizedek tudatformáló munkája nyo­mán az emberek nagy részé­ben megerősödött a felisme­rés, hogy a politikát nem a fejük felett csinálják, hanem nagyon is hétköznapi módon, velük együtt. Az emberekben egyre erősebb az igény: ne csak előadásokat tartsanak ne­kik, hanem hallgassák meg vé­leményüket, tapasztalataikat, jobban figyeljenek oda segítő, hasznos javaslataikra. Párt­szerveink is egyre erőtelje­sebben foglalkoznak azzal, hogyan lehetne tovább erősí­teni, kiaknázni, hasznosítani ezt az aktivitást és cselekvő érdeklődést. Sokféle hasznos kezdeményezéssel találkoz­tunk az elmúlt időszakban, de a jó példák (és a jó szándék) mellett sokszor kísértenek még a sablonok. Mire gondolunk? Például arra, hogy a pártszervezetek egy részében napjainkban is jellemző a rendezvényköz­pontú pártmozgalmi élet, s nagyon ' nehezen tudják el­képzelni azt, hogy taggyűlé­sen, pártcsoportülésen, kis- és nagygyűlésen kívül más mó­don is lehet politizálni, tá­jékoztatni, vagyis szót érteni a kommunistákkal. Akik igénylik, hogy hétköznapi mó­don, a kisebb-nagyobb for­maságok mellőzésével talál­kozzanak a pártszervezet, vagy bármilyen más szerv ve­zetőivel, s ne csak előadást tartva, hanem kötetlenül be­szélgetve cseréljenek eszmét arról, ami közös gond és a megoldásra váró feladat. Er­re mondhatná valaki: bárki­nek adva van a lehetőség, hogy a különböző fórumokon elmondja a véleményét. Ez így igaz, másrészt ezeken a fórumokon nincs arra idő, hogy mindenki elmondja, amit akar, emellett sokan vannak, akik így, ilyen mó­don, ott és akkor nem is akarják elmondani. Ennek is sokféle oka lehet: gátlásos, hiányzik az ilyen nyilvános szereplés tapasztalata, még nincs megfelelő beszédkészsé­ge, „szónoki” rutinja. Igen, mert ezeken a fórumokon gyakran előfordul, hogy az elhangzó vélemények „be vannak csomagolva”, ha nem is sztaniolpapírba, de min­denesetre egy-két „tisztelet­körbe”, az egyrészt-másrészt megfogalmazások dialektikus­nak tűnő, de a valóságot egy kicsit fényesebben, felszíne­sen elemző körmondataiba. Sokszor előfordul, hogy élő­szóban a különböző tanács­kozásokon ismétlik azt, amit jól ismerünk, (sok alapszer­vezeti, középszintű tisztség- viselő szerint, még mindig sok a papírmunka) a külön­böző jelentések szövegéből. Elhangzik, hogy: „az elmúlt időszak fejlődése jelentős eredményeket hozott”, de: „ez a fejlődés, munka nem volt elég egyenletes” stb., stb . .. Természetesen sokszor hallunk érdemi, tartalmas hozzászólásokat, sőt a több­ségük ilyen, de bizonyára so­kan vannak olyanok is, akik úgy mennek ezekről a fóru­mokról el. hogy kérdéseik, kételyeik megválaszolatlanok maradnak. Az is igaz, hogy ezekre nem és elsősorban nemcsak itt kell választ adni. De azokra a több oldalú, kö­tetlen párbeszédekre, beszél­getésekre. amikor keresetlen szavakkal, hétköznapi módon beszélik meg a közös dolgo­kat — nagy szükség van és még több kellene. Nemcsak munkások, de más rétegek, csoportok között is, még olyan emberek között is, akiknek foglalkozásuk, vagy más okok miatt „kenyerük” a szó. Ezekre a párbeszédekre per­sze jobban fel kell készülnie, alaposabban kell ••tájékozódni, ismerni kell a terület, az üzem, a pártszervezet életét. Mindez eszembe jutott azért is, mert a közelmúlt egyik rendezvényén (továbbképzé­sén, tájékoztatóján, nevezzük bárhogyan) a tartalmas, de egy kicsit unalmas és többek által felolvasott előadások végén, különböző és nem eléggé alapos okok következ­tében éppen a gyakorlati munka tanulságairól szóló, konzultációnak nevezett be­szélgetések, eszmecserék ma­radtak el. A hallgatók ültek, jegyzeteltek, két előadás kö­zötti szünetben (nagyon hasz­nosan) beszélgettek — éá utána hazamentek. Nem hi­szem, hogy keserű szájízzel, de semmiképpen sem úgy, mintha egy-egy tartalmas (és hosszú, mert ezeknek a be­szélgetéseknek sohasem akar vége lenni, a részvevők álta­lában nem nézegetik az órá­jukat) konzultáció, eszmecse­re után. Nehezen tudunk szabadul­ni a politikai munka bevált­nak tűnő, de sokszor nem elég hatékony módszereitől. Az életteljes, emberközeli, formaságoktól mentes hét­köznapi politizálás erősíti azt a kölcsönös bizalmat, és job­ban feltárja azokat a tarta­lékokat, amelyek a XII. kong­resszus után a felszínre ke­rültek, de sok helyen még bizony a mélyben, az embe­rek fejében rejlenek. S ha nem segítünk erőteljesebben, akkor nem is biztos, hogy fel­színre kerülnek. Pedig ezek­nek ereje segíti, lendíti közös dolgaink jobb, eredménye­sebb megoldását. Petra József Grigorij Csuhraj neve hal­latán a mozilátogatónak első­sorban A negyvenegyedik, a Tiszta égbolt, a Ballada a ka­tonáról jut eszébe. Aztán megnézi a szovjet filmek fesztiválja programjában most bemutatott szovjet—olasz koprodukcióban készült, Az élet szép című filmet, ame­lyet társíróként és rendező­ként ugyancsak Grigorij Csuhraj neve fémjelez, s cso­dálkozik, vajon ugyanaz a rendező készítette-e ezt is. mint az előbb említett, már- már. klasszikus értékű filmal­kotásokat. Mert ebben a kop- rodukciós filmben Csuhraj filmalkotói erényeiből vajmi kevés csillan fel. Meghatározatlan országban játszódik a történet, amely egy, az ottani rendszerrel szemben ellenálló, az államfő ellen merényletet tervező cso­portról sejtet meg valamit egy, tulajdonképpen teljesen ártatlanul hozzájuk keveredő taxisofőr kálváriája útján. A történet túlságosan kimódolt, fordulatai mintha sok-sok más, hasonló filmből montí- rozódtak volna át ide és rá­adásul olyan heppienddel végződik, amely az előzmé­nyek ismeretében igencsak hihetetlen. Egy külföldi lap Salazár diktatúrájának idejé­re Lisszabonba helyezi a tör­ténetet, ezt azonban a film­ből nehéz kikövetkeztetni még akkor is, ha történik utalás a főhős pilóta-múltjára és afrikai gyarmati cselekvé­seire. Lehet, hogy Csuhraj neve túlzottan felkeltette a vára­kozást; lehet, hogy őnélküle. kevésbé rangos alkotótól jó középszerűnek elfogadnánk ezt a filmet, de Grigorij Csuhrajra várva, csalódottan jövünk ki a moziból. 4= Ugyancsak mától látható egy gyermekeknek szóló me­sefilm, A herceg és a csillag- lány, a csehszlovák Vaclav Vorlicek munkája, valamint az Emberek és farkasok című olasz film, Valentino Orsini rendezése. 1944-ben Milánó­ban játszódik, az ottani el­lenállás egy epizódját és az­zal párhuzamosan, illetve an­nak hátterében egy megújuló szerelem rövid felvillanását mutatja be a tragikus végű történet (benedek) A sátoraljaújhelyi művelő­dési központban látható B. Szabó Edit kiállítása. Ponto­sabban szólva emlékkiállítá­sa — hiszen a művész hat évvel ezelőtt, fiatalon vissza­vonhatatlanul eltávozott. A városba, ahová a diákévek felhőtlen-felhős, de minden­képpen kedves emlékei kö­tötték, már csak a művek ér­keztek meg. De erről csak a kiállítás cí­me „árulkodik”. Ami kétség­telenül a legmegrázóbb; a kiállított grafikák, kisplasz­tikák, szobrok között maga a teljes élet „csapja meg” a lá­togatót. Egy kiteljesedő, s nemcsak ígéreteiben létező művész sokszínűén árnyalt érzelem- és gondolatvilágával ismerkedhetünk meg, s lé­pünk szoros kapcsolatba. Frissek ezek a munkák. Letisztultságukban frissek. S ami szembetűnő: B. Szabó Edit sokféle forrásból táplál­kozva is képes volt a maga szintézisének megteremtésére, így végső soron ugyanazon tőről fakad A páva című, folklorisztikus-klasszikus szo­borterve és a Dante-illusztrá- ciósorozat már-már szürrea- lisztikus világa. A gondolat fegyelmezi eszközeit, s a mű­vészetnek magának végtelen alázatú tisztelete. Az a tisz­telet, amely a feladat birtok­ba vétele közben mélyül és kötelező érvényűvé is válik. A jó művész számára. B. Szabó Edit birtokában volt „mesterségének”. S mert teljességre törekedett, aligha­nem birtokában volt mindan­nak az ismeretnek is. ami fel­halmozódva a századok, az évezredek során, feltétlenül része mai, egyetemes művé­szetünknek is. Egyszerre őrzi, ötvözve — s ez alighanem az előbbiekből eredezik! — a magyar folklór legnemesebb hagyományait és a görög mű­vészetben gyökerező klasszi­kus formákat. Birtokában van az anyagnak; akár fába, akár bronzba, akár nemes kőbe dolgozik. Értő kritikusai azt írták róla: „Szobrai a költé­szet és a szépség emlékművei, tiszteletet parancsoló csendre intenek, mintha a Léthe vi­zéből kellene innia annak, aki szobrainak közelébe lép­het ...” A költészet és a szépség valóban egyesül alkotásaiban, azokban, amelyekkel megis­merkedhetünk a sátoraljaúj­helyi kiállításon. Részünkről késői megismerkedés volt ez, de nem mentes a felfedezés, a rátalálás örömétől. Fegyel­mezett, zárt formái, mindig a legfontosabbra koncentráló „látomásai” póz nélküliek, így természetesek ... A természe­tes — s példa erre súlyos be­tegségtől kettétört élete utolsó éveiben készített Bal­lada-sorozata, s az olyan szob­rok, mint az Életfa, a már emlegetett A páva — pedig egyszerű, mentes finomkodá­soktól, díszítettségtől. Méltánytalan lenne persze csak szobrait méltatni. B. Szabó Edit, a grafikus nem marad el a szobrász mögött. Itt is, ebben is kiérződik az irodalmi alkat műveiből, s nem pusztán azért, mert sok illusztrációt készített. B. Sza­bó Edit költészetet teremtett a képzőművészetben ... Az életmű visszavonhatat­lanul lezárt. S ilyen korai le­zárulásnál a dolgok termé­szetéből következik, hogy ön­kéntelenül torzóban maradt művészetről beszélünk. Mű­kritikusok dolga megítélni, mennyire torzó B. Szabó Edit művészete ... A tárlatlátogató előtt egy sokszínű, mozgal­mas, tiszta, teljes művész mutatja meg önmagát. Alig­hanem ez a tény is minő­sít... A kiállítást november 18-ig tekinthetik még meg a láto­gatók a sátoraljaújhelyi mű­velődési központban. (csuforás) 26. Az ikrek Mexikóban rendezték meg a mi esetünkhöz hasonló esetekre specializálódott ügyvédek a házasságkötést is. így jött létre az az ab­szurd jelenet, hogy két férfi állt az állami hivatalnok elé, mint menyasszony és vőlegény. Az egyik azt mondta: „Téged. Ingrid Bergman a hites feleségem­mé fogadlak.” Mire a má­sik azt válaszolta: „Téged, Roberto Rossellini hites fér­jemmé fogadlak.” Télen egy tízszobás lakás­ban laktunk Rómában, a Viale Bruno Buozzin, nyá­ron a tengerparti házunk­ban, a „Santa Marinellá- ban". Nem volt sok tenni­valóm, sok alkalmazottunk volt. Majdnem fölösleges­nek éreztem magam. Ro­berto mindenkivel nagyvo­nalú volt. Ha azt mondtam neki, szükségem van egy cipőre, pénzt adott és azt válaszolta: „Miért csak egy párat? Vegyél hatot!” 1950 novemberében egy kaliforniai bíróság úgy dön­tött, hogy Piának apja gyámsága mellett Kalifor­niában kell maradnia. Én engedélyt kaptam, hogy a szünidő felét a lányommal töltsem, de csak Ameriká­ban. Ettől nem lettem bol­dog. Változtatni azonban nem tudtam rajta. 1951-ben ismét terhes let­tem. Nagyon szereltem vol­na egy lányt, mert Róber­ténak az első házasságából már volt két fia és egy kö­zös fiunk. Ennek most lány­nak kellene lennie, és mór el is döntöttem, hogy Isa­bella lesz a neve. De egy­szerre kettői, is kaptam, az ikreket. Isabellát és Ingri­det. 1953 második felében egy­re kevesebb lett a pénzünk, és Roberto kijelentette, sok filmet és egy csomó pénzt akar csinálni. A gyerekek­kel együtt Németországba utaztunk, hogy München­ben leforgassuk a „Félelem” című filmet. Szerencsétlen­nek éreztem magam, mert Roberto nem engedte, hogy más rendezőkkel is dolgoz­zam. Ott volt Olaszország­ban az a sok jó rendező — Zeffirelli, Fellini, Visconti, De Sica —. aki mind velem akart filmet készíteni. Én is szívesen dolgoztam volna velük ... Magukon kívül voltak, hogy Robertq nem engedte. Az ő szemében a tulajdona voltam. De nem voltunk egymás jó szellemei. A nyilvános­ság megvetette azokat a szerepeket, melyeket a film­jeiben játszani engedett ne­kem. Természetesen ez már régen világos volt előttünk. De nem beszéltünk róla. A hallgatás egyre nagyobb lett közöttünk azzal a csenddel, melyet nem mertem meg­szakítani, mert féltem, hogy megbántom Roberto érzé­seit. Roberto mindent félre­értett volna. Bármit mon­dok. megbántottságában ve-, szekedés lenne az eredmény. Mathias Wieman. aki a „Félelem”-ben volt a part­nerem, megérezte, milyen kétségbeesett vagyok. Egyik nap azt mondta nekem: „össze fog roppanni. Meg­őrül, ha így folytatja to­vább. Miért nem hagyja el Róbertot ?” Rémülten me­redtem rá: „Róbertot el­hagyni? Hogy tehetném?” — kérdeztem. „Ez lehetet­len !" Következik-' ROBERTO PÁLFORDULÁSA Az ikrek első születésnapján, Bergmannal Robertino és Ros­sellini élsö házasságából származó Ha A Miskolci Köztisztasági Vállalat őszi nagytakarítási munkálatokhoz alkalmi munkásokat vesz fel. ' A napi munkabér 8 órára 120 forint. Munkaidő 6 órától 14 óráig. Jelentkezéseket várunk a következő címekre: Arany J. utcai faház Búza tér, tyúkpiac Csabai kapu 46. sz. Avas-dél, Sályi I. u. 1. sz. Szabó L. utcai szolgáltatóház Marx téri piac, faház III. kér. Bartók B. utca 29. Fizetés hetenként minden szerdán 14 órakor az Arany János utcai faháznál,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom