Észak-Magyarország, 1981. november (37. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-22 / 274. szám
1981. november 22., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 KALÁSZ LÁSZLÓ A hervadt liliomokért élénken tüntetnek a rózsák majd hulló rózsaszirmokért pengésednek a kardvirágok azután viadalokért erősködnek nádak és sások élüknek és buzogányuknak mosolyogva elébe állok boldogan lehajtom fejem a készülő harcos világnak ameddig csak szépség terem s hasznod készül drága országom száguld a kukoricatábla csótányosan miként a ménes: dísz-nyár lett végre: nagy parádé! — hozzánőttem minden szépséghez CSEH KÁROLY Sárgára meszelt házak: fasorok Ablakrácsaik kopár faágak Kotorászó fény botja zörrenti a hajnalokat - gőzölgő kukákat Virágcserépben dérütött virág a magasban — hűlt fészekben tollak Asszony siet az idő betonján Léptei mint gesztenyék kopognak t - fvrT j i" , t;,.-: trí • A Vakok Szövetségének tagjait határozatok segítik, hogy segédeszközöket, szerezzenek be, megköny- nyítve ezzel életüket. A nagy- és kisméretű pontírótáblákat díjtalanul igényelhetik a tagok; idén öten kaptak a megyében. A szövetség tagja, Minya János, négy tagtársával sajátíttatta el a pontírást-ol- vasást. Fogselyem Üjra felfedezték a fog' tisztítás ősi eszközét, a fogselymet, amelyet már as ókorban használtak,' hosszt ideig azonban mellőzték as emberek. Napjainkban fog- szakorvosok bizonyítják: a; étkezések után fogselyemmel is tisztítsuk meg fogainkat. A Belkereskedelm Minisztérium intézkedett hogy külföldről hozzanak be fogselymet. — E selyemszállal jól tisztítható a fogak köze, ahová a fogkefe sortéi nem hatolhatnak be — ez dr. Szomolányi Gy. Istvánnak, a Balassa János Kórház és egyesített intézményei fog- szakorvosának véleménye, aki a fogselyem használatának eredményét vizsgálta. A fogselyem sokkal meg. felelőbb tisztítóeszköz, mint a fogvájó, amellyel megsérthetik a foghúst, kórokozók juthatnak a szájba. Ezért a szakorvosok ma már ellenzik a fogvájó használatát. A viasszal impregnált selyemszálat steril műanyag dobozban forgalmazzák világszerte. Dukla-vö^gyi vázlat Horkai István életében emlékezetes esztendő volt az 1973-as. Több okból: 24 évesen művezető lett, megválasztották alapszervi párt- titkárnak, és ekkor kezdett el tanítani munkahelyén — a Borsodi Ércelőkészítő Műben — a marxista középiskolán. Az eltelt évek bizonyították: termelésirányítóként, párttitkárként és propagandistaként egyaránt jól megállja a helyét: A jó kezdés után eredményes esztendők kövétkeztek és az idén több momentumból is érzékelhette jól végzett munkája elismerését. Amikor a közelmúltban Kádár János elvtárs megyénkbe látogatott, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban rendezett pártaktíván Horkai István ott ült az elnökségben. A megtiszteltetés bizonyára nem volt véletlen és természetesen az sem, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulóján a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Beszélgetésünkkor elmondta: az elismerések, a kitüntetés arra ösztönzik, hogy a jövőben még jobban dolgozzon. Tennivaló van bőven: a BÉM-ben a közeljövőben indul egy beruházás, amelynek célja a jobb anyag- és energiatakarékosság, valamint a környezetszennyezés csökkentése. Ennek egy része abban az üzemben fog megvalósulni, ahol dolgozik, a villanyszerelők, műszerészek részesei lesznek ennek a munkának, emellett a napi karbantartó tevékenységgel biztosítják a zavartalan termelést. Párttitkárként, propagandistaként szeretne elmélyültebb, elemzőbb munkát végezni. Gyakorlata, felkészültsége megvan hozzá, nemrégiben végezte el a marxista egyetem szakosítóját. Nemcsak alapszervi tisztségviselő, mivel a vállalati pártbizottság tagjaként a testület titkárhelyettese is. A járási pártbizottság vezetői elismeréssel szóltak munkájáról, de azt is hozzáteszik, hogy a jövőben lassabb tempót diktálva kell dolgoznia, hiszen nemrégiben, 32 évesen komoly intést kapott, a neve: szív- infarktus. Ebben bizonyára az is közrejátszott, hogy erején felül vállait. Termelésirányítóként, párttitkárként sokszor „két tűz” között van: a dolgozók és a vezetők elvárásainak szorításában. Sokat tesz azért, hogy munkahelyén jó politikai légkörben, eredményes munka folyik. (petra) Gyorsan ragasztót keresett, próbálta megjavítani a könyvet, de csak összema- szatolta. Mérgében megint sírva fakadt. Lent a játszótér tele volt gyerekekkel. Az ordítozásuk felhallatszott hozzá, egyik- másik barátját a hangjáról felismerte. Egész eddig erős akarattal távol tartotta magát az ablaktól, hogy senki meg ne tudja, légióként a barátai, a vele esett szégyent. Egyik pillanatról a másikra azonban elfogyott az ereje, odament az ablakhoz és lepillantott. Mielőtt visszahúzta a fejét, észrevette, hogy egész közel az ablakhoz, a fal mellett egy vasrúd vezet föl a tetőig. Elcsodálkozott, mintha csak most fedezte volna fel. Behúzódott a szoba mélyére, bedugta a fülét, hogy ne hallja a barátai ordíto- zását, de hasztalan, mert oly erős vonzása támadt az ablaknak, hogy nem bírt magával. — Csak kinézek — engedett, s valóban csak lepillantott, de egy percig se bírta ki, már megint az ablaknál volt, és a játszótérre bámult. Időnként a vasaidra pillantott: — A másik szobában az erkélyről köny- nyen elérhetném — gondolta. Átment az erkélye« szobába, odasandított a vas- rúdra, mely karnyújtásnvi- ra se volt tőle. Megborzongott. Ügy találta, elég távol van a faltól ahhoz, hogy mászni lehessen rajta. — Félek — ismerte be bánatosan. Lebámult a játszótérre, majd megint a vasrudat vette szemügyre. — Azért annyira nem lehet nehéz — biztatta magát. Belekapaszkodott az erkély vasrácsába, és átmászott a korláton. Megmarkolta a vasrudat. amely a nap melegétől átmelegedett. A rögzítővasra lépett, aztán a másik kezével is elkapta a vasrudat. Mászni kezdett fölfelé a tetőre. — Oda nézzetek, a Győző! — üvöltötte lent egy rémült hang. A kisfiú anélkül, hogy lenézett volna, megállapította: Ez a Polónyi volt. . . — Le fog esni! — sikoltott egy nő. s — Győző! Győző! Győző! — kiáltották lent a fiúk kórusban. A kisfiú felhúzőözkodott a tetőre, átmászott a védőkorláton. hogy mielőbb biztonságban érezze magát. Letérdelt, kinézett a korlát mögül. A gyerekek a mutatvány végeztével zajongva rajzoltak szét, a néhány felnőtt is napirendre tért a váratlan esemény fölött. Győző a győzelem biztos tudatában lépett a lépcsőházba nyíló vasajtóhoz, de zárva volt. Még egyszer lenyomta a kilincset. Csalódottan, sőt szemrehányással pillantott a zárt vasajtóra. Meleg volt, a kavicsszemek között olvadozott a kátrány. A kisfiú a liftakna árnyékába húzódott. Hátát a falnak támasztotta, lehunyta a szemét. Élvezte a szabadságot. — Nem volt ez olyan nehéz — gondolta fölényesen, mit sem törődve többé a ragasztóval összekent könyvvel és a beszakított tapétával. Később megéhezett. Fel- tápászkodott, odament a korláthoz. Átnyúlt, megfogta a vasrudat. de gyorsan el is engedte. — Piszok meleg — állapította meg. Csüggedten nézett körül. Először jutott eszébe, hogy mi lesz. ha nem tud visszamenni a lakásba. — Legfeljebb megvernek — rántotta meg á vállát, de abban a pillanatban beléha- Bítottak az anyja fenyegető szavai: — Még egy, és mész a javítóintézetbe!... A kisfiú megborzongott. Úgy tűnt fel neki: varázsütésre némult el az alatta elterülő világ, olyan volt, mint egy kiszáradt tengerfenék. A fülledt hőségtől mindenki az árnyékba igyekezett. a játékok elárvultán Uizesedtek az égő napon. És ebből a különös, kilátástalan és forró csendből, mint apró madarak szárnyverdesései rebbentek föl a második emelet háromból Mozart négykezesének, az f-moll fantáziának az akkordjai. Győző föleszmélt: -— Már megint a karmester klimpírozik a fiával! — utánozta az apja becsmérlő hangját Lepillantott a tetőről, s úgy tetszett: távolabb van a földtől, mint valaha. — Hogy a csudába fogok lemenni? — tépelődött. — Nem olyan sok ez — biztatta magát. — De mi lesz, ha nem sikerül? — riadt meg. — Fölfelé nehezebb volt — reménykedett. Megmarkolta a vasrudat, átmászott a korláton. Letérdelt, majd óvatosan leereszkedett A vasrudat a térdei közé szorította, centiről .centire mászott lefelé. A kezét egyrtj jobban égette a vas, a fejét kíméletlenül bombázták a napsugarak. Nem is tudta, van-e még ereje, amikor leérkezett a rögzítővashoz. Rá akart lépni, de lecsúszott a lába. — Segítség — suttogta rémülten. Kiabálni akart- de hang nem jött ki a torkán. Meddig tartott ez a szörnyű lebegés, nem fogta fel. Kalimpáló lába újra megtalálta a rögzítővasat. Légtornászokat megszégyenítő, naiv nyugalom szállta meg, és hatalmas, de maradék erejével megmarkolta a vasrácsot, átmászott a lakásuk erkélyére. A zajra az apja ugrott ki a szobából. Falfetjéren meredt a most már minden ízében reszkető Győzőre. A remény, vagy inkább az áltatás, hogy a felesége a saját lelkiismeretfurdalásától hajtva már korábban haza- szaladt, és kieresztette a lakásból Győzőt — szertefoszlott. Még nem fogta fel,' csak sejtette, hogy mi történt. — Megőrültél? — üvöltötte. — Bezártatok. — Mert rossz voltál! A kisfiú a lába elé szögezte a tekintetét. — Engem nem lehet bezárni. — Mindenkit be kell zárni. aki rosszul viselkedik — torkolta le az apa ellentmondást nem tűrő hangon. — Te mindig csak azt nézed, hogy én mit csinálok. — Mit nézzek ezen kívül? A kisfiú nem válaszolt. öklével a szemét törölcette. Megnézte a ten vérét, amiről ala.nosan lehorzsolódott a bőr. Az apja tanácstalan volt Az ijedtségtől felocsúdva nem tudta eldönteni, hogy az ölébe kanja-e a fiát, vagy pedig szigorú képet vágva állítsa heívre köztük a szokásos viszonvt. — Mit nézzek ezen kívül? A kisfiú felsírt fokról fokra mind hevesebben hajszolva bele masát keserves zokogásba. Hatalmasakat hüppögött, a melle vadul hullámzott, — Mert igen! Mi méc sose klimpíroztunk ugve!? — bömbölte, vádlón mutatva előre görbült uiiával mint aki egv jóvátehetetlen igazságtalanságra döbbent rá.
