Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
1981. október 18., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 5 . * Ö nmagunk szellemi ésí fizikai képességeinek, vagy kisebb és nagyobb 1 közösségek teljesítményének rendhagyó számbavétele im- I már rutinszerű feladataink i között említhető. Éppen ezért nem véletlen, hogy egyre jobban terjed a minősítéseknek az a fajtája, amelyet ön- I értékelésnek szoktunk nevez- i ni. Kétségtelen, mint minden útkeresésnek, az önértékelésnek is megvannak az előnyein kívül a veszélyei is, elterjedése azonban arról tanúskodik, hogy helyes értelmezése jól szolgálja az alkotó törekvéseket. Mindez a járási pártbizottságok első titkárainak legutóbbi megbeszélésén ötlött eszembe, amikor is a Borsod megyei Pártbizottság osztály- vezetője arról beszélt, hogy az ellenőrzésekben manapság egyre jobban számba veszik, az ellenőrök és az ellenőrzöttek .is a jól értelmezett önértékelést. De gazdasági vezetők körében sem számít fehér hollónak az, amikor nem megszabják, hogy egy- egy gyáregységnek mit kell tennie, hanem megkérdezik, mire képesek az ott dolgozók. Űj vonásai ezek az élet minden szféráját át- meg átszövő demokratizmusnak, szolgálva szép célok megvalósulását, miközben a pattogó parancsszavak és a mogorva tudálékosság helyét elfoglalja egyfajta jobbító belső kényszer. , Az a kritikus őszinteség, * amely egy úton halad ezzel az önértékeléssel, nem arány- tévesztés a határozottság rovására, vagy a finomkodás előnyére, hanem a közösség tapasztalati értékrendjével egybeeső megnyilvánulás. i Távolodás a homlokráncoló ‘ pesszimizmustól, csakúgy, mint az önámító nagyképűségtől. Hatékony felmérése képességeknek és lehetőségeknek, helyzetelemzése, megtörtént dolgoknak és várható ! eseményeknek. következés- I képpen életszerű értelmezése I a 'mindennapok történései-' ! nek. ! Ezek után kérdezhetné va_ I laki: ha az önértékelés iíy I sokszínűén hasznosítható, mi 1 szükség van a beszámoltatá- 1 sokra, netán az ellenőrzések- ! re? A válasz prózaian egyszerű: tulajdonképpen a két téma, mármint az önértékelés és az ellenőrzés nem ellentéte, hanem kiegészítője egymásnak. Megtörtént esetek bizonyítják, azok a beszámoltatások hatásosak, amelyek nem nélkülözik a reális önértékelést, az őszinteséget és a tárgyszerűséget. Ahol az eszmecserében nem a vizsgálati jelleg dominál, hanem a jobbító szándék. Gyanítom. hogy ilyenkor követi a gondok szókimondó egyenességét a gondolkodtató cselekedetek sora. Megkockáztatnám azt is, hogy ebben az esetben a regisztrálás másodlagossá válik a feladatok meghatározása mellett. Vagyis előnyünket szolgáló változások történnek. Érzésem szerint, mindegy, hogy beszámoltatásnak. vagy ellenőrzésnek nevezzük, a lényeg voltaképpen nem a formán, hanem a törekvés tartalmán, annak hatásán van. Az ilyenfajta önértékelés azután nincs híján a hibák valós feltárásának és a formális megfogalmazások mellőzésének. Nem a kipipálás- jelleg a meghatározó, nevezetesen: no ezen is túl vagyunk, hanem a változtatási kényszer. Ahhoz ugyanis, hogy a döntés helyes legyen, előzőleg tárgyszerűnek kell lennie a helyzetelemzésnek és a következtetések levonásának, r E n még emlékszem rá, amikor az értékítéletnél azt mondtuk, ha a kritika öt százaléka igaz, már el kell fogadni. Most úgy vagyunk vele, ha öt százalék nem igaz, azt is szóvá tesszük. Akkoriban járta a ne szólj szám ... szólásmondás —, ma természetes a véleménynyilvánítás. És megesik a véleménykülönbség is. Talán azért van így. mert nem vagyunk érzéketlenek azzal, ami körülöttünk történik és azzal sem, ami ránk vonatkozik. Ez egyben feltétele annak, hogy az önértékelésből ne legyen önámítás. Hogy a vélemény- csere úgy formálja a gondolkodást. hogy véletlenül se deformálja az emberek egyéniségét. Legyen jövőbe mutató, kezdeményezést sürgető, ha úgy tetszik, minőségi változást garantáló. Paulovlts Ágoston Vágya tfl Mists bicikli Y A pár lépcsős bejárati ajtó j előtt, meglehetősen elnyűtt, J háromkerekű rokkant bicikli ] jelezte, végre jo helyen já- í runk. Kiss Bélánét, Ilonkát éppen falatozás közben találtuk otthon. Nehézkes mozdulatokkal indult a szobába, ahol 78 éves beteg édesanyja sírdogált az ágyban. — Azt hittem, a Márkakupak miatt jöttek — mondja Ilonka, miközben az asztalról babákat, és néhány iskolai felszerelést pakol le. — Már másodszor küldtem be az ötven darabot, bízva a szerencsében, de eddig hiába. karfa meg egy rozsdás szeg. Ezzel kezdődött. Gyulladással, fekéllyel és műtétekkel folytatódott. Nem tudott többé dolgozni, mindkét, lába nyomorékká váll. Ma sem tud rá rendes cipőt húzni. Hosszú évek óta kapja a helyi tanácstól az 1430 forintos segélyt, volt férjétől pedig az ötszáz forintos asszonytartást. Ebből, no meg a papa csekélyke nyugdíjából élnek négyen itt, a szoba-konyha, előszobás lakásban. — Ha jól emlékszem, tán nyolc éve annak, hogy megvettem a biciklit magamnak, összetakarított pénzemből. Többször javítgattam magam is, meg segített egy szocialista brigád. Átalakították, de jó ideje ismét magam repa- rálom. Több-kevesebb sikerrel, mert nem kapok rá új gumit és a küllők is megérettek már a cserére. Pedig én enélkül nem tudok közlekedni. Azelőtt még Miskolcra is bekarikáztam, de most már sem a bicikli nem bírja, sem a karom. Hamar elfáradok. Nagyon szeretném, ha valami módon hozzájutnék egy motoros biciklihez. Talán egyszer sikerül ... Talán sikerül. Lehet, hogy egyszer ismét megjelenik Ilonkánál egy szocialista brigád amelynek tagjai elvállalják a számára lét- fontosságú jármű elkészítését. És ezzel valóra válik legfontosabb vágya. Beszélgetés közben megérkezik édesapja is. Csendesen lát hozzá a konyhában heverő kukoricacsövek morzsol- gatásához. — Kell a tyúkoknak — mondja Ilonka a nesz hallatán. — Van néhány belőle. És sok-sok gyümölcs. i Alma, szilva, cseresznye meg ribizli. Szereti őket a gyerek. A „gyerek”. Tériké rrtost éppen iskolában van. Ilonka testvérének az unokája. Harmadik osztályba jár. Még egészen kicsiny korában vették magukhoz. Ilonkának ugyanis, aki már lassan ötödik éve él külön férjétől, nincs gyermeke. Ügy szereti Terikét, mintha sajátja lenne. És- ez.az érzés kölcsönös. Hona egészen fiafal volt még, amikor a Vattai Állami Gazdaságban dolgozott. Traktorosként. Lábát ekkor csiIsten háta mögötti he• lyen járunk, megyénk északi szegletében. A legközelebbi falvak — Hidvégardó, Tornászén tjakáb, Becskeháza — is sok kilométerre vannak innen, az országhatáron túli szántóföldeket viszont szabad szemmel is jól látni. A helybeliek Katalin- majornak hívják ezt a vidéket, nevét bizonyára a nem messzire megbúvó mezőgazdasági épületek után kapta. — Jó napot kívánunk! És jó étvágyat! — köszöntjük a fakitermelőket, akik éppen ebédelnek. Legtöbben konzervből kanalazzák a töltött káposztát, a töltött paprikát, a sóletet, a kolbászos lecsót, egy fiatalember maga szedte és maga készítette tojásos gombává] csillapítja az éhségét. Korábban az Erdőgazdaság a bódvaszilasi étteremből hordatta a meleg ebédet, de ahogyan növekedett a távolság, „többe került a leves, mint a hús”. Maradt tehát a konzerv es központi étkeztetés... Hatalmas tisztáson vaGál István hosztoló „kiszabja”, mi készülhet a rönkből. „Lóerők" találkozása. A fakitermelésnél manapság a modern traktor mellett a lóíogatra is szükség van. Kolaj László Fotó: Laczó József gyünk, mely a fakitermelés előrehaladtával egyre terebélyesedik. Az irtás afféle feldolgozó-, illetve rakodótér is egyben: itt szabdalják fel a kívánt méretre a szálfákat, majd innen szállítják tovább az erdő kincsét a felhasználókhoz. Talpfát, parkettát, deszkát, bányastompot fűrészelnek aztán a kivágott tölgyből, hasznosítják tűzi-, valamint papírfaként, s faszenet is égetnek belőle. A lényeg: egyetlen gallynak sem szabad kárba vesznie, valahol valamilyen formában szükség van rá, a hasznát veszik. •— Szeptemberben jöttünk tde ismét dolgozni — mondja Krajnyák András erdész. — Előtte a brigád besegített a putnoki erdészetnek. Zubogy határában döntött A Burinda-brigád egyébként a színi erdészet legjobb gépesített fakitermelő brigádja. Tizenegyen vannak, s valóban olyanok, mint egy nagy család. Elvégre testvérek, komák, sógorok. Burindák négyen dolgoznak a csapatban, Burin da a brigádvezető és a helyettese is. Most mindketten távol vannak ... — Mit tud ez a közösség? — kérdezem a mellettem álló fiatalembertől. — Jól mondta — helyesel Burinda Gábor —, valóban közösség vagyunk, ebben van az erőnk. Nos, a legmagasabb kitüntetésünk az arany fokozat. Napi termelésünk eléri, olykor meghaladja az ötven köbmétert. A községünkben, Szögligeten iskolát, óvodát patronálunk, az ütés járdaépítésbe is besegítettünk. Szeretjük a sportot, néhányan futballozunk a helyi csapatban, s az utazáshoz, a szerelések vásárlásához a pénzt legtöbbször társadalmi munkával teremtjük elő. Mindnyájan Fakitermelők a Kataiiit-majornál hasem volt más munkahelyem és nem is lesz. Nálunk csoportbérezés van, ennek megfelelően alakítottuk ki a csapatmunkát. Mindenki tudja a beosztását, a kötelességét. Néni is tűrnénk meg olyat, akit szólítgátni kellene. Ne vegye dicsekvésnek: mi, szögligetiek mindig is elismert favágók voltunk. Ahogyan elnézem, többségben fiatal arcokat látok. A két daraboló — Gregiis István és Bcnc László — egyiiliyeve sincs ötvenéves. A másik véglet Burinda József, aki 1923-as születésű, s életének nagyobb részében húzta a keresztvágó. fűrészt, törte markát a nagyfejsze nyele. — Szeretek a Sthyl fűrésszel. dolgozni — mondja Gregus István, miközben tovább szabdalja a derék- nyi vastag rönköt., — Ma még bírom is. Jól is keresek, hazaviszem havonta a hatezer forintot. Nem, nem akarok én más munkát... A gépek világában is szükség van még a lovakra a fakitermelésnél. A rönköket vontatják velük a rakodótéren. Az itteni két állat gazdája Duber László fogatos: — Juhásznak indultam, Balassagyarmaton szereztem meg a szakmunkásoklevelet. Egy ideig juhász- kodtam, aztán itt kötöttem ki. Az állatokat azonban változatlanul kedvelem, igy örömmel vagyok fogatos. Hétfőtől péntekig a sajátomnak érzem a lovakat, magam ápolom, etetem őket. No, gyí te Tomi, gyí te Laci! A tehergépkocsi vezetője. Gulyás István, aki egyéb- ■ ként tanácstag, szintén szakképzett juhász volt. A már említett Burinda Gábor a szénbányászatot hagyta ott áz erdő kedvé- * ért. — Itt érzem magam jól, ez az én világom — állítja. . — Egész évben a szabadban lenni, jó levegőt szívni, csodálni a változó természet szépségét. Látni a naplementét, a napkeltét Tudni, hol terem gomba, merre fészkel a sasmadár. Szagolni a nyári zápor illatát. érezni a frissen hullott hó puhaságát. Aki egyszer belekóstol ebbe az életbe, soha többé nem kívánkozik el innen. végzett szakmunkások vagyunk, bárhol megálljuk a helyünket A fél óra ebédidő letelt, a fakitermelők ismét felveszik a munkát A Sthyl fűrész felberreg Horváth László és Boros István kezében, majd az éles acélfogak belemarnak a vastag fatörzsbe. Alig telik el három perc, s a büszke tölgyóriás a földre zuhan. A szálfákat drótkötélvégre fogják, s a Dienes Béla által vezetett LKT—80-as traktor elindul ' terhével kifelé, a tisztás irányába. Itt már várják a fákat a hosztolók, a darabolok és a felterhelök. Azt hogy mit lehet kihozni az adott szálfából, Gál Istvánnak kell eldöntenie, az ő szakértelmén végső soron millió forintok múlnak. Mert árban korántsem mindegy, hogy parkettát fűrészelnek-e ugyanabból a rönkből, vagy tűzifaként elkótyavetyélik. — Egy év híján négy évtizede élek az erdőből — magyarázza —, -kitanulhattam már a mesterséget SoGépi fűrésszel döntik a faóriásokat, majd szabdalják a kívánt méretre. Monos Mária
