Észak-Magyarország, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-15 / 242. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. október 15., csütörtök Eiyiploiü Éj elnöke A KGST 1.B. a luszígazta'g feléri Púja Frigyes külügyminiszter meghívására október 15-én hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Phoune Sipra- seuth, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisz­tere. P Prágában közzétették an­nak a két dokumentumnak a szövegét, amelyet a nők vi­lágkongresszusának keddi ple­náris záróülésén fogadtak el. A világ asszonyaihoz inté­zett kiáltvány megállapítja: a fegyverkezési verseny kö­vetkeztében a nukleáris há­ború veszélye egyre fenye­getőbbé válik. Az új rakéta- fegyverek nyugat-európai el­helyezése és a neutronfegy­ver gyártása a fegyverkezési ■ hajsza minőségileg új és ve­szélyesebb fordulójához ve­zet, ahonnan nincs visszaút. Első lépésként be kell til­tani a neutronfegyvert, út­ját kell állni a nukleáris fegyverek európai felhalmo­zásának és tárgyalni kell csökkentésükről. Nem szabad megengedni ezeknek a fegy­vereknek a gyártását és el­terjesztését a világ más tér­ségeiben sem. A fegyverkezés minden percben egymillió dollárt emészt fel, miközben emberek milliói éheznek. Az óriási katonai kiadások meg­fosztják a nőket a jogaik ér­vényesítéséhez szükséges fel­tételektől — mutat rá a ki­áltvány. A gyarmati sorból felszabadult, függetlenségü­kért küzdő népek ügye mel­lett állást foglalva a kiált­vány a gyarmati elnyomás és a nemzetek leigázása vala­mennyi formájának megszűn­tetésére szólít fel. A kiáltvány végül felhívja a világ asszonyait: használ­janak ki minden eszközt a béke előmozdítása érdeké­ben, követeljenek kormánya­iktól gyakorlati lépéseket a fegyverkezési verseny, az ag­resszió minden formájának felszámolására, a konfliktu­sok politikai megoldására. A kiáltvány azt indítványozza, hogy 1982. március 8. legyen a nukleáris katasztrófa meg­akadályozásáért küzdő nők harci napja. A másik dokumentum, a nők világkongresszusának nyilatkozata megállapítja, hogy a kongresszus 132 országot, 234 nemzeti és 96 nemzetközi szervezetet kép­viselő résztvevői a külön­féle politikai irányzatok­hoz tartozó, eltérő felfogá­sú nők millióinak nevében tárgyaltak Prágában. Egyet­értettek a nemzetközi hely­zet megítélésében, továbbá a nőmozgalmi célokért: az egyenjogúságért, a nemzeti függetlenségért és békéért való küzdelem közös tenniva­lóiban. A nyilatkozat a fegy­verkezési verseny feltartóz­tatása és a béke megőrzése érdekében teendő lépésekre szólítja fel a világ parla­mentjeit, kormányait és az ENSZ-t. A dokumentum ez­után a nők helyzetével, az ENSZ-nek és az egyes álla­mok kormányainak a nők jo­gaival kapcsolatos intézkedé­seivel foglalkozik. Bár a nők egyre nagyobb politikai és társadalmi erőt képviselnek a világban, a valódi női egyen­jogúság még nem mindenben és nem mindenütt érvényesül — mutat rá végezetül a nyi­latkozat. Az egyiptomi népszavazáson Hoszni Mubarak eddigi alelnö- köt választották meg a múlt hé­ten meggyilkolt Anvar Szadat utódjául. A szadati út „dinamikus” folytatását ígérte szerdai par­lamenti beszédében Hoszni Mubarak, Egyiptom új elnö­ke. Az államfő délben tette le hivatali esküjét a népi gyűlés előtt, miután bejelen­tették a megválasztására ked­den rendezett népszavazás eredményét. Hivatalos ada­tok szerint az érvényes sza­vazatok 98,46 százalékát ad­ták Mubarakra. Hoszni Mubarak, államfői minőségében először intézve szavait az egyiptomi néphez, illetve a világhoz, a múlt kedden meggyilkolt Szadat elnök örökségének megőrzé­se mellett kötelezte el ma­gát. Kifejezte ragaszkodását azokhoz a megállapodások­hoz. amelyeket Egyiptom alá­írt, s külön kiemelte az Iz­raellel kötött Camp David -i egyezményeket, illetve a bé­keszerződést. A palesztinok­nak szánt autonómiáról szóló tárgyalásokat folytatják — közölte, s azt állította, hogy Egyiptom ezzel nem a pa­lesztinok nevében lép fel. Mint mondotta, biztosítéko­kat kapott arra nézve, hogy Izrael az eredetileg tervezett időpontban, jövő áprilisban befejezi az Egyiptomhoz tar­tozó Sinai-félsziget kiürítését, s — Izrael megnyugtatására — kijelentette, hogy orszá­gának magatartása ezután sem fog változni. Egyes megfigyelők ugyan­akkor figyelemre méltónak találták, hogy Mubarak nem mulasztotta el hangsúlyozni elődje pályafutásának harcos szakaszát, Szadatnak azt a döntését, amely a Szuezi-csa- tomán történt egyiptomi át­keléshez, az 1973-as háború révén az arab hadseregek önbizalmának helyreállításá­hoz vezetett. Szadat politiká­ját, mint a nasszeri örökség folytatását beállítva Mubarak óvatos, burkolt formában a politikai irányvonal módosí­tásának lehetőségét vetítette előre — vélik az idézett kai­rói megfigyelők. Az egyiptomi népi gyűlés rendkívüli ülésén — a Lí­biával szemben közösen fel­lépő két ország összetartozá­sának hangsúlyozására — Nimeri szudáni elnök is részt vett, és Szadat emlékét mél­tató, Mubarakot üdvözlő be­szédet mondott a képviselők előtt. A szudáni elnök egyhetes kairói tartózkodás után, szer­dán hazautazott Khartoum- ba. A hónap rendeleteí Szeptember hónap első jelentős jogsza­bályalkotási eseménye volt a tanulóifjú­ságot és a sorkatonákat megillető egyes kedvezményekről, valamint a diákigazol­ványról szóló miniszteri rendelet megjele­nése. A jogszabály szerint a középfokú és a felsőfokú oktatási intézmények nap­pali tagozatos tanulói, illetőleg hallgatói a következő fontosabb kedvezményekre jo­gosultak : A belföldi vasúti utazásoknál a díjsza­básokban meghatározott feltételek szerint 33 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak me­netjegyet, és bármilyen helyi, helyközi uta­zásra tanulóbérletet válthatnak. A színház- jegy-kedvezmeny lényege, hogy az Állami Bábszínház, a Bartók Gyermekszínház és a Mikroszkóp Színpad kivételével vala­mennyi színház a jegyek 5 százalékát di­ákjegyként adja ki. Ezekért a jegyekért legfeljebb tíz forintot kell fizetni. (Viszont nem adható ki diákjegy az ifjúság számá­ra művelődéspolitikai szempontból nem ajánlott előadásokra.) Ami a szálláskedvezményeket illeti, a diákok meghatározott kempingekben 30—50 százalékkal olcsóbban lakhatnak. Étkezési kedvezmény, hogy Budapesten, a városok­ban és az idegenforgalmi szempontból je­lentős községekben az erre kijelölt étter­mekben kétfogásos, mérsékelt árú diákme­nüt szolgálnak fel. Az Ezermestei és Út­törő Bolt Vállalat által fenntartott Ifjúsági Turisztikai Kölcsönző Szolgálat kölcsönző­helyein a tanulók (hallgatók) átlagosan 25 százalékkal mérsékelt díjakért kölcsönöz­hetnek egyénileg is minden turisztikai és sportfelszerelést. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal felügyelete alá tartozó uszodákban és műjégpályákon 60 százalé­kos kedvezménnyel váltható tíz alkalom­ra szóló bérlet. A tanácsok által fenntar­tott uszodákban és jégpályákon a kedvez­mény mértéke 40 százalék. A diákok a sportrendezvényeket általában minimum 50 százalékos kedvezménnyel, de eseten­ként ingyenesen is látogathatják. Díjtalan a belépésük az állam által fenntartott va­lamennyi múzeumba, kiállítóhelyre. Az említett kedvezmények közül a sor­katonákra vonatkozik a színházjegy-, a szállás- és az étkezési kedvezmény, vala­mint a múzeumok ingyenes látogatásának lehetősége. Az általános iskolások pedig az utazási és sportkedvezményeket, vala­mint ugyancsak az ingyenes múzeumi be­lépést vehetik igénybe A tanulóknak a kedvezményre való jogosultságot diákiga­zolvánnyal kell igazolniuk. A sorkatona erre a célra katonai igazolványát használ­hatja. * Szeptemberben jelentek meg azok a jog­szabályok, amelyek a gazdálkodás és a szolgáltatás új íormáiról, így például a kis­szövetkezetekről, a különféle ipari és me­zőgazdasági szakcsoportokról, valamim az úgynevezett gazdasági munkaközösségekről rendelkeznek. A Minisztertanács rendele­tet adott ki a vállalatok egyes részlegei­nek szerződéses üzemeltetéséről is. * A szeptemberi Magyar Közlönyökben több olyan Elnöki Tanács-i határozat is napvi­lágot látott, amely bizonyos közigazgatási átszervezésekről intézkedik. Csak néhány példát említve erre: Baranya megyében Magyarhertelend községhez csatolták Ba- rátúrt, Bács-Kiskunban Kecskeméthez He- tényegyházát, Borsodban Miskolchoz Bükk- szentlászlót, Sátoraljaújhelyhez Rudabá- nyácskát és Széphalom községet. Békésben két nagyközséget, Gyomát és Endrődöt Gyomaendrőd néven egyesítettek. Az Elnöki Tanács több új közös községi tanács létrehozásáról is rendelkezett. A kormány határozatban rendelte el, hogy a Zala megyei Murakeresztúr társközség te­rületéből mintegy 150 hektárt a Somogy megyei Örtilos társközség területéhez csa­toljanak. A közigazgatási jellegű változásokhoz, tartozik, hogy a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke több falvat város kör­nyéki községgé nyilvánított. Így például Denesháza Szigetvár város környéki köz­sége lett, Bátmonostor Bajáé, Bátya Kalo­csáé, Pirtó Kiskunhalasé, Újkígyós Békés­csabáé, Pusztaföldvár Orosházáé, Alsózsol- ca, Felsőzsolca és Szirma besenyő Miskoicé. Bánréve, Domaháza és Hangony Ózdé, Se­regélyes Székesfehérváré, Balatonszabadi Siófoké, Csopak pedig Baiatonfüredé. A közigazgatási intézkedések és átszer­vezések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a ta­nácsok a jelenleginél jobban tudják kon­centrálni anyagi lehetőségeiket a legfonto­sabb fejlesztési feladatokra, a lakosság alapellátásának javítására. I>. A. II lengyel íielyzelről IPolytaXás az 1. oldalról) *A lényeget majd a gya­korlat mutatja meg, s ebből a szempontból korántsem bizJ tató, hogy a Szolidaritás kongresszus utáni első akció­ja a szénkitermelés szerve­zett bojkottálása volt az el­múlt szombaton.” A közlemény ezután is­mételten emlékeztet arra, hogy a szénbányászat ügye a válságból való kijutás kulcs­kérdése, továbbá megismétli a kormánynak azt a már több­ször előterjesztett javaslatát, hogy hajlandó tárgyalni min­den olyan ésszerű indítvány­ról, amely a szénkitermelés fokozását szolgálja. A piaci helyzetről szólva az ülésen megállapították, hogy az idén 600 ezer tonná­val kevesebb hús jut az álla­mi kereskedelmi hálózatba, mint tavaly. Így nincs lehe­tőség a nyár előtti húsnormák visszaállítására; másrészt a kormány arra kényszerül, hogy 145 ezer tonnára emelje az idén importálandó hús mennyiségét. A Varsó közelében levő Piasecznóban kisebb összetű­zés volt i-endőrök és néhány felizgatott ember között. Az. ügy előzménye, hogy az Unit- ra-Polcolor képcsőgyár ren- : dészete tetten ért az üzem ! területén három betörőt, s át- ! adta őket a rendőrségnek. í Egyikük már a rendőrségen, öngyilkosságot követett el. Családtagjai a helyi rendőr- parancsnokság épületéhez mentek és kiáltozni kezdtek, hogy a rendőrök „megölték” hozzátartozójukat. Hamaro­san — részben ittas járóke­lőkből — kisebb csoport ve­rődött össze, amely megpró­bált behatolni a rendőrség épületébe. Az embereket a ki­vezényelt rendőri erősítés oszlatta szét — mint a PAP hírügynökség jelentette — erőszak alkalmazása nélkül. Az incidens során senki sem sérült meg. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Moszkvában folyó 101. ülése szerdán Mar­jai József miniszterelnök-he­lyettes, hazánk állandó KGST-képviselője elnökleté­vel folytatta munkáját, és megtárgyalta a KGST mező­gazdásági állandó bizottsá­gának jelentését a tagorszá­gok mezőgazdaságának fejlő­déséről, a bizottság tevé­kenységéről. A jelentés rámutat, hogy az elmúlt két évtizedben a KGST-tagországok mezőgaz­dasági termelése jelentős mértékben, a szervezet egé­szét tekintve 54 százalékkal nőtt. Különösen gyors volt a hústermelés növekedése, amely elérte a 85 százalékot. A mezőgazdasági állandó bizottság tevékenységének egyik legfontosabb területe az elmúlt két évtizedben az egyes tagországokban kidol­gozott korszerű növényter­mesztési. és állattenyésztési módszerek, a nagy hozamú állat- és növényfajták más országokban történő elterjeszd tése volt. A Szovjetunióban például ma már széles kör- J ben alkalmazzák az iparsze- ; rű kukoricatermesztés Ma­gyarországon kidolgozott módszerét. A magyar gazda­ságok ugyanakkor a cukorré­patermesztés szovjet techno­lógiáját vették át. Az együtt­működést elősegítő hatékony 1 formává vált, hogy a mező- I gazdasági állandó bizottság szervezésében különböző tag­országok szakembereiből álló csoportok a helyszínen, az egyes mezőgazdasági üze­mekben tanulmányozzák a mezőgazdasági termelés kor-, szerű formáit. Ilyen tapasz-' talatcserék eredményeként terjedtek el a KGST más or­szágaiban a baromfineveiés iparszerű módszerei. A Szov-. jel.unióban jelenleg magyaf közreműködéssel két baromfi- gyár épül, amelyeknek évi kapacitása 10 millió baromfi. A KGST Végrehajtó Bi­zottságának ülése csütörtökön fejezi be munkáját. lEiiapesire érkezett Kurt Kager A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására szerdán Bu­dapestre érkezett Kurt Ha­ger, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Övári Miklós, aa MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Ott volt Ru­dolf Rossmeisl, az NDK ma­gyarországi nagykövete is. Schmidt betegsége Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár egészségi álla­pota jóval súlyosabb volt, mint azt korábban hivatalo­san feltüntették. A Südwest- funk rádióállomás a koblenzi katonai kórháztól megtudta, hogy Schmidt az elmúlt hét végén életveszélyes állapotba került, mivel a rossz szívmű­ködés miatt agyának vérellá-i tása nem volt kielégítő. Mint ismeretes, Kurt Be­cker kormányszóvivő hétfőn „lázas fertőzéssel” indokolta a kancellár kórházba szállí­tását. Schmidt kezelőorvosai szerint a szívritmus-szabály­zó behelyezésével sikerültei-., hárítani a veszélyt. Nagyszabású béketüntetést szerveznek a tervek szerint csütörtökön Rómában. A demonstráció az NSZK-beli és a dél-olaszországi felvonulások folytatása. Képünkön: az OKP által szervezett felvo­nulás a szocialista Comisoban, ahol a NATO tervezett rakétate- lepitése ellen tiltakoztak. Ml agrár szakemberek klubja Encsen A döntően mezőgazdasági jellegű encsi járásban nagy számban tevékenykednek me­zőgazdasági szakemberek. Most kezdeményezték, hogy szakmai továbbfejlődésükhöz, a tapasztalatcserék és szemé­lyes kapcsolatok jobb érvé­nyesítése érdekében, hozzák létre a fiatal szakemberek ta­nácsát és klubját. Az alaku­ló ülésen jelen volt Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese, Várbíró György, a megyei pártbizott­ság munkatársa és Pintér András, a megyei agrárklub titkára is. A fiatalok 11 fős tanácsot választottak, mely­nek elnöke Abonyi József, a felsőgagyi termelőszövetkezet elnöke lett, az agrárklub titkárának pedig Czingula Sándort, a hernádvécsei ter­melőszövetkezet elnökhelyet­tesét választották. Az agrár­klub az encsi Zóia Termelő- szövetkezet klubjában kapott helyet. A hazánkban tartózkodó NSZK-beli, tíztagú orvos- küldöttség tegnap T. Dr. med Wilhelm Heim vezetésével megyénkbe látogatott. A küldöttség a délelőtti órákban a megyei kórházba ment. ahol dr. Molnár György főigazgató tájékoztatta őket a kórházban folyó szakmai munkáról. A vendégeket kü­lönösen érdekelte az orvos­képzés, a továbbképzés, az oktatói tevékenység. Később a belgyógyászatra látogattak. A küldöttség ugyancsak tegnap Lenin városba uta­zott, ahol vendégeink á me­gyei üzemegészségügyi ellá,J tással ismerkedtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom