Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-08 / 210. szám
ytLAG PROLETÁRJAI, EGYESOLJETEKI A7 MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPFßN MFG TFT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVII. évfolyam, 210. szám Ara: 1,40 Ft Kedd, 1981. szeptember 8. losonczi Pál látogatása Borsod megyében Kiszifitjok veisiiÉket! KI agy megtiszteltetés érte Hl megyénket. Rövid lóto- ■■ gatésra hozzánk érkezett Losonczi Pál elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Vendégünk látogatása örömmel tölti el Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye dolgozóit és megtisztelő lehetőséget ad ahhoz, hogy beszámoljunk életünkről, munkánk eredményeiről és szót váltsunk megoldásra váró gondjainkról. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy megyénk ipara, mezőgazdasága milyen fontos szerepet tölt be népgazdaságunk életében. Átérezzük felelősségünket az ország, s benne a magunk előrehaladásáért, gyarapodásáért, és ezt igyekszünk tettekkel is kifejezésre juttatni. Borsod dolgozói minden igyekezetükkel cselekvő részesei pártunk XII. kongresz- szusa határozatai végrehajtásának, betartják az állami rendeleteket. törvényeink szellemében dolgoznak és élnek. Megyénk gazdálkodó egységei az efmúft években a nehezebb körülmények ellenére is szinte maradéktalanul teljesítették terveiket, a vállalatok és szövetkezetek egyre inkább ol- kalmazkodnak a szigorúbb követelményekhez. Az idei esztendő eddig el telt időszakára visszatekintve, elmondhatjuk: a gazdasági feladatok kialakítása és végrehajtás-előkészítése rendben megtörtént: a gazdálkodó szervezetek reális, a nép- gazdasági tervvel összhangban álló terveket készítettek, időben megismerték a követelményeket és mindennapi munkájukban azokhoz igazodtak. Az első fél év tapasztalatai oz ethata'lmi szervek, a tanácsok. A hatalom megyei és helyi szervei és intézményei teljesítik feladataikat. Különösen sokat tesznek a településpolitikai célkitűzések megvalósításáért. Az ezeket elősegítő önkéntes társadalmi munkaakciókban a lakosság mind nagyobb rétege vesz részt. Ez is egybevág azzal a célkitűzésünkkel, hogy a VI. ötéves tervben az eddiginél is több, hatékonyabb erőfeszítéseket tegyünk a falvak elmaradásának csökkentésére, azok népességmegtartó képessége erősítésére. Megyénk egész lakossága tisztában van országunk gazdasági nehézségeivel, ezért elképzeléseinket, terveinket mindenütt a realitásokhoz igazítottuk. A szocialista demokrácia kiszélesedését jelentette, hogy számos fórumon minden eddiginél szélesebb körben vitatták meg a VI. ötéves tanácsi terveket, a helyi államhatalmi szervek vezetői és az ott élő lakosság kölcsönösen tájékoztatták egymást az elképzelésekről és lehetőségekről. Megyénkben fő a poKtHai légkör és hangulat a tervekben meg lelőtt feladatok megvalósításához: o megye egész lakosságának igénye és akarata egybeesik pártunk és kormányunk törekvéseivel, a határozatok, rendeletek és törvények betartásával. Következetes érvényesítésével azon munkálkodunk, hogy Borsodban is hatékonyabban, célratörőbben bontakozzanak ki a fejlődés minőségi tényezői. Losonczi elvtárs itt-tartózkodása során természetesen átfogóbbon megismerheti megyénk életét. Kívánjuk, hogy érezze jól magát nálunk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében! Tegnap, hétfőn, a késő délutáni órákban megyénkbe érkezett Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Magas rangú vendégünket a megye déli kapujában, Mezőkövesd határában, a fellobogózott Zsóri-fürdőn nagy tisztelettel és szeretettel fogadták. Elsőnek Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke üdvözölte az Elnöki Tanács elnökét. A szívélyes üdvözlések után matyó népviseletbe öltözött fiatalok vörös szegfűcsokorral kedveskedtek vendégünknek. Majd Grósz Károly bemutatta Losonczi Pálnak a fogadására megjelent dr. Havasi Bélát, a megyei pártbizottság titkárát, valamint a helyi párt-, állami szervek vezetőit; Juhász Pétert, a Mezőkövesdi városi-járási Pártbizottság első titkárát, Pataki Istvánt, a városi tanács elnökét, dr. Szilágyi Jánost, a járási hivatal elnökét és Farmosi Imrét, a Mezőkövesd és Vidéke Áfész elnökét. Ezután rövid pihenő következett; amelyen az Elnöki Tanács elnöke baráti beszélgetést folytatott a fogadására megjelent megyei és mezőkövesdi vezetőkkel. Ezt követően vendégünk az esti órákban a kíséretében lévő megyei vezetőkkel Miskolcra érkezett és szálláshelyére hajtatott. Matyó népviseletbe öltözött fiatalok köszöntik Losonczi Pált. ért eredmények mellett munkánk még meglevő fogyatékosságaira is rámutattak. Sok még a tennivalónk: javítanunk kell termelőmunkánk színvonalát, fet kell szabadítanunk azokat a tartalékokat, amelyekkel megyénk gazdasága rendelkezik. Jelentős erőforrások állnak még rendelkezésre ahhoz, hogy az öntevékenységet fokozzuk, a munkafegyelmet szigorítsuk. Mezőgazdasági üzemeinkben még mindig jelentős tényező a termelés biztonságát veszélyeztető erózió, az ár- és belvízveszély. Megyénk szövetkezeti parasztsága ezért arra törekedett, hogy jól szervezett munkával pótolják a tavalyi elmaradásokat. Itt is, mint az ország más vidékein, az idén is sok gondot okozott az időjárás, ennek ellenére még ezen oz északi vidéken is időben, rendben, jó minőségű termést takarítottunk be. A gazdaság, a gazdálkodás terén elért eredményeinkhez jelentős segítséget adtak a megyei és helyi párt- és államMezökövesden, a megye és a város vezetői fogadják az Elnöki Tanács elnökét. Megyénk mezőgazdasági üzemeiben szervezetten, az átlagosnál is nagyobb szorgalommal, a kedvező időjárás minden óráját hasznosítva végzik az őszi munkákat. A képen: a bükkábrányi Béke Tsz gyors ütemben épülő terményszárítója, amelyet az ősziek betakarítása során már munkába állítanak. (A nagyüzemek már szeptember elején teljes lendülettel folyó őszi munkáiról a 2. oldalon odúnk tudósi- tá«4 Tíz nap múíva nyit az őszi BNV Borsodiak a fogyasztási javak vásárán Az idei őszi BNV-n kiállító több száz magyar vállalat között ott lesznek megyénk gaz. dálkodó egységei is, amelyek a hagyományoknak megfelelően, számos újdonságot tartogatnak a látogatóknak. A fogyasztási javak vására — mint az nevében is benne van — mindenekelőtt a széles fogyasztóközönségnek nyújt bepillantást az ipari vállalatok és szövetkezetek munkájába azáltal, hogy felvonultatja a már ismert és jól bevált termékeket, s természetesen azokat az áruféleségeket is, amelyeket a legutóbbi BNV óta készítettek. A tíz nap múlva nyíló nagyszabású nemzetközi vásáron képet kapunk arról is, hol tart a hazai ipar a fogyasztási javak gyártásában, milyen utat tett meg a termelés és a termékek korszerűsítésében, az áruválaszték növelésében. — Ä Tiszai Vegyi Kombinát, amely kezdettől fogva kiállít az őszi BNV-n, most is elsősorban a lakosság által használt festékipari és műanyag termékeket mutatja be — mondta Bneaer Lajos, a vállalat kereskedelmi igazgatója. — Az idei vásáron igen gazdagnak ígérkezik a festékgyár kiállítása, ami érthető, hiszen a festékipari termékeknek csaknem a felét a lakosság vásárolja. Mindenekelőtt a korrózióvédelemre szolgáló festékek, különféle bevonat- rendszerek kelthetik fel a látogatók érdeklődését. Ugyan, is széles körben ismert, hogy a TVK a felület- és korrózió- védelem fokozása érdekében a korszerű termékek egész sorát kísérletezte ki és bocsátotta az ipar és a lakosság rendelkezésére. Emellett nagy segítséget adunk a lakosságnak a lakások, a hétvégi házak, az autók szépítéséhez, rendben tartásához. — Milyen meglepetést tar-3 togatnak a látogatóknak? — A festékgyár szakemberei nemrégiben kidolgozták a fémhatású autójavító festéket. Az új, korszerű autózománc felhasználását a helyszínen is bemutatjuk, ugyanj is a látogatók szeme láttára vonunk be ezzel a festékkel egy személygépkocsit — És a műanyag termék kék...? — Természetesen ezek sem hiányoznak majd a kiállításon. Így, a legszebb, legkedveltebb mély nyom tatással készült hordtáskák bemutatásával érzékeltetjük a műanyagfeldolgozás fejlődését Ezenkívül láthatók lesznek a különböző, csomagolási célokat szolgáló fóliatípusok és a celofánt helyettesítő Bopp-fó- lia is, ez utóbbi termék gyártását a jövő évben kezdjük meg a TVK-ban. — Hogyan lehet hozzájutni a vásáron bemutatott árukhoz? — Erre is gondoltunk. Le- ninvárosi mintaboltunk a vásár területén külön pavilonban árusítja mindazokat a termékeinket, amelyeket a BNV-n kiállítunk. * A Borsodi Vegyi Kombinát több lépcsőben bővíti műanyag-feldolgozó kapacitását, s évről évre újabb és korszerűbb pvc-termékekkel jelentkezik a hazai piacokon. Immár hagyomány, hogy a kombinát az őszi BNV-n a termékeit forgalmazó kereskedelmi vállalatokkal közösen mutatja be újdonságait. Az idei vásáron az AMFORA és a Metalloglobus lesznek a BVK partnerei: s a BNV megnyitásával egy időben három új pvc-termék- család forgalmazása is megkezdődik. A Metalloglobus- nál már megvásárolható a pvc-ereszcsatorna rendszer, (Folytatás a 3. oldalon)