Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-05 / 208. szám

T981. szeptember 5., szombat ÉSZAK -MAGYARORSZAG 5 Töprengés A még korszerűbb ügyintézésről W Ozdon és Miskolcon Erdőtelepítések a város köré Az állatok védelme érdekében Nogyszerűen érzik magukat az okai védett területen a bölények Egy jelentésben olvastam, hogy a Diósgyőri Gépgyár­ban, — és másik két nagy­üzemünkben is — tovább nőtt a hivatalos ügyek in­tézése miatt mulasztott órák száma. A DIGÉP-ben az el­múlt, 1980-as év során ilyen címen negyven és tél ezer munkaóra esett ki a terme­lésből. Tehát: mintha öt­ezer ember egy napon át nem dolgozott v'olna ... A minap kollégám panaszolta: már minden szempontból belefá­radt egy hétvégi ház vásár­lásának intézésébe. Na bök óta járja egyik hivatalt a másik után: igazolni, hogy vásárolhat. Műszakilag ellen­őriztetni, hogy az ingatlan megvásárolható. S még ez­után kell a szerződést meg­íratni, azt hitelesíttetni, az illetékügyet intézni. Mindez több napos szaladgálást, utazgatást, s bizony sok ide­gességet igényel. — Ha volna, aki mindezt elintézné helyettem, szívesen fizetnék akár két-, három­ezer forintot is. Megérné, — fejtette ki véleményét. Ter­mészetes, hogy az ilyen je­lenségek, tények gondolko­dásra, töprengésre késztetik az embert. Tényleg, miért nem lehet ezeket a dolgokat, ügy i n főzéseket egyszerűsí le­ni. Megkímélni az emberek sokaságát attól, hogy a mun­kahelyen mulasszanak, hogy fölöslegesen futkározzanak, hogy roncsolják idegsejtjei­ket? Hosszan lehetne sorolni, milyen új és jó elemekkel, vonásokkal bővült az elmúlt évek során az államigazgatá­si. közigazgatási munka ha­zánkban, megyénkben. A ta­nácsi ügyfélszolgálatok létre­hozása és tevékenysége, a te­lefonon közölhető, s magnó­szalagra rögzített bejelenté­sek. kérések lehetővé tétele, a korszerűsített tanácsadás egytöl-egyig az ügyintézés fejlődését bizonyítja. Azon­ban a nagyobb, jelentősebb dolgoknál: a lakásépítés, in­Átépítik a WTSr csak a díszburkolat le­fektetése vár a szakemberek­re, s befejeződik a Hősök te­re átépítése. A munkálatok májusban kezdődtek, miután a környe­ző utak helyreállításával le­hetővé vált a forgalom elte­relése. Először a tér középső része alatti közmű-vezetéke­ket szedték fel, cserélték ki, és helyezték át a járdaszegé­lyek mellé. Erre azért volt szükség, mert csőtörés esetén meg kellett bontani az egész diszburkolati felületet, s a A hátsó hídnak nevezett fődarab — népszerűén: a diffi — elengedhetetlen tarto­zékuk a kocsiknak. Az elne­vezés annyiban nem pontos, hogy a differenciálmű nem­csak hátul lehet az autóban, hanem akár elöl is, ha azok a motor által hajtott kere­kek. Az egymástól függetle­nül futó, külön-külön csapá­gyazott kerekek kanyarvétel­kor annak megfelelően forog­nak, amennyi utat a felüle­tüknek meg kell tenniük. A kényszer hatása alatt mozgó, hajtott kerekeknél más lenne a helyzet, ha nem lenne köz­beiktatva az említett elmés szerkezet, az útkíilönbségeket kiegyenlítő differenciálmű, mely egy tányér- és egy kúp­kerékből. valamint ún. boly­gó- és rózsakerekekből áll. Mivel ma már igen korsze­rű szerkezeteket gyárt az ipar. e szerkezeti egység meg­hibásodási lehetősége is a minimumra csökkent. Am azért előfordulhatnak hibák, törések. A hirtelen terhelést, feszülést még a legedzettebb fogak is megsínylik (a hirte­len indulásnál, a drasztikus Sebességváltásnál fordulnak •ló ilyen terhelések). Ha atá­gatlanvásárlás, a gépkocsivé­tel és -eladás, átírás terüle­tén bizony még sok a bü­rokrácia, az útvesztő. Vajon ezen nem lehet tovább egy­szerűsíteni ? Milyen jelentős mértékben leegyszerűsítené például az említett ügyek intézését, ha olyan, jogász, államigazgatási és más szakemberekből álló csoportokat hoznának létre a városi tanácsokon, a járási székhelyeken, amelyek, meg­felelő ellenszolgáltatásért le­bonyolítanák az állampolgá­rok jelentősebb ügyeit, meg­bízás alapján. Ha egy-egy telek, hétvégi ház vagy gép­kocsivásárlás elintézéséhez csak ezt a csoportot kellene felkeresni. Igazolni a meg­egyezést, a vételár kifizeté­sét. A szerződés megírását, a különböző igazolások beszer­zését, illetve a tények ellen­őrzését, az átíratást, a telek­könyvezési pedig elintézné a megbízott munkacsoport. Fel­tétlenül egyszerűsödne az ügy­intézés. Hiszen az állampol­gárokkal kapcsolatos vala­mennyi adat megtalálható a tanácsok nagy „adatbank­jában”, az adóügyi osz­tályokon, a földhivatalok­nál. Sokkal egyszerűbb lenne tehát, ha tíz, vagy húsz em­ber, ügyfél helyett adott vá­rosban egyetlen ügyintéző nézne utána a szükséges ada­toknak, bizonyítékoknak. Arra gondolhat valaki: ép­pen azon fáradozunk, hogy kevesebb legyen a hivatal, a bürokrácia, s a javasolt meg­oldás újabb irodai csoportot igényel. Ez igaz, azonban a cél: az ügyintézés egyszerű­sítése, az állampolgárok ügyeinek gyorsabb, egysze­rűbb ügyintézése. Egy-egy említett lebonyolítási csoport tehát nem növelné, hanem csökkentné a bürokráciát, sok idegességtől, fölösleges utaz­gatástól menthetné meg az ál­lampolgárok ezreit. .. Bár le­het. hogy ennél jobb meg­oldást is lehet találni. Barcsa 3. Hősök terét különleges lapok pdffása mind nagyobb gondot oko­zott. Korszerűsítették a közvilá­gítási rendszert is: zárt bu­rás, geometriai tormákból összeállított lámpatesteket , szereltek fel. Ezek nemcsak ' több fényt adnak, hanem tét- 1 szetősebbek is a lecserélt Ü- | pusokr.ái. A jobb összkép ér- j déliében csökkentették a szó- : borcsoport mögötti lámpa- { oszlopok magasságát .is, 18 j méterről 15 méterre. A hátsó nyér-, vagy a kúpkerékből csak egy fog hiányzik, akkor kattogó hang hallható. Amennyiben több fog tört le, a kocsi el sem indul. De nem mozdul az autó akkor sem, ha a rózsa- vagy a bolygó­kerekek közül valamelyik hi­bás, vagy az egyik féltengely eltört. A vélt hibát általában csak szétszerelés után lehet megállapítani és kijavítani. Ámde a difiit könnyebb szét­szerelni. mint összerakni. Tá­nyér- és kúpkereket még a szakképzett szerelők közül is csak kevesen tudnak úgy ösz- szeszerelni. hogy az hangot ne adjon. Ha mégis magunk­ra vagyunk utalva az össze­szerelésnél, vigyázzunk arra, hogy a tányérkerék a házba szereléskor ne forduljon el. Ha ez megtörténik, akkor' hát­A környezet védelmének érdekében az országban je­lenleg 60 város rendelkezik zöldövezeti erdőtelepítési tervvel. Megyénkben két vá­ros, Özd és Miskolc részére készült ilyen tervezet. Első­ként 1968-ban Özd város ter­ve készült el, s ez csak a vá­ros közigazgatási területére terjed ki. A terv erdőtelepí­tési előírása 479 hektár terü­let erdősítését, fásítását tűz­te feladatul. Ebből a mennyi­ségből a városi tanács meg­bízásából a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 100 hektár erdősítését már elvé­gezte, de történtek fásítások társadalmi munkában is. A hatékonyság sokak szá­mára ma már elkoptatottnak tűnő fogalom: az elmúlt években sokféle külső és bel­ső körülmény kényszerített munkást és gazdasági veze­tőt, hogy naponta „használ­ja”, értelmezze és a különbö­ző mérlegelv elkészítésénél —, jobb esetben naponta menet közben is értékelje, minősít­se saját munkáját, vagy a rá­bízott vállalat, kollektíva gazdálkodását. A nehezebbé vált gazdasági körülmények, az intenzív gazdálkodás ma­gasabb követelménye a poli­tikai munkától is új, ered­ményesebb — hatékonyabb — módszereket követel. Ez a követelmény természetesen nem jelent gyökeresen újat a politikai munkában — a párt­munkában sem —, de sok esetben, korszerűbb formá­ban színvonalasabb és vál­tozatosabb módszereket kö­vetel a pártszervezetektől. A feladat ezután is ar,, ami eddig volt: megteremteni azokat a feltételeket, amelyek elősegítik, hogy a gazdasági egységek tevékenysége meg­feleljen a párt gazdaságpoli­tikai célkitűzéseinek. Mit je­lent ez a gyakorlatban: a pártszervezetek részt vesznek a helyi gazdaságpolitikai cé­lok kialakításában, szervező, segítő és ellenőrző munkál végeznek a feladatok végre­hajtása érdekében. A haté­konyság növeléséhez — ha belső körülményeinket tekint­jük —, sok helyen a terme­lési fegyelem, a munkaié­híd hibái ramenetben lesz négy sebes­ségünk, míg előremenetben csak egy! A diffi felől érkező jelleg­zetes morgó, daráló hang a golyós- és kúpgörgős csap­ágyak hibájára utal. Általá­ban a kúpkerék csapágyai mennek tönkre, különösen akkor, ha túl szorosra vannak szerelve. Ha ügyelünk erre az új csapágy behelyezésekor, elkerülhetjük az ismételt be- rágódást. Nem árt többször is meggyőződni róla, hogy való­ban a hátsó hídból jön-e a morgó hang, mert előfordul­hat, hogy a másfelől érkező csapágyhangot véljük a diffi hibájának. A sűrűn fogazott végű fél- tengelyek is képesek olykor útszéli rostokolásra késztetni az autót. Ha valakinek, át­Miskolc zöldövezeti terve 1977-ben készült el, s ebben Miskolcon kívül Sajóbábony, Sajókeresztúr, Arnót, Felső- zsolca, Sajópetri, Kistokaj, Mályi, Nyékládháza és Bükk­aranyos is szereped. A me­gyeszékhelyen a fásítások zömét a DIGÉP, az LKM, a HCM és a Papírgyár szennye­zéseinek kiszűrésére tűzték ki. A város területén 940 hek­tár erdősítésből több, mint 630 hektár kimondottan kör­nyezetvédelmi céllal létesül­ne, továbbá több, mint 300 hektár új erdőterület a kör­nyezetvédelem mellett első­sorban üdülési célokat fog szolgálni. gyelem megszilárdításán ke­resztül vezet az út, tehát költ­séges beruházásokra nincs szükség. A meglevő nehézsé­gek leküzdését segítő egyik iegegyszerűbb és legkevésbé költséges módszer a fegyel­mezetten elvégzett munka, a kommunisták példamutatása, amit a pártmunka hatékony­ságát növelő emberi tényező­nek is nevezhetünk. A gazdasági munka haté­konyságát könnyű kiszámol­ni, annál nehezebb mérni a pártszervezetek tömeg politi­kai, gazdaságpolitikai mun­kájának eredményességét. De ennek a tevékenységnek egyik célja a közvélemény formálására, végső soron a pozitív, alkotó magatar­tás és cselekvés kiváltásé- < ra irányul. A pártszerveze- tek munkája tudatos törek- j vés. amelynek során mégha- < tározott célok, elképzelések. J normák támogatására és be- j tartására akarjuk megnyerni j az embereket. Az érzelmi és j racionális azonosulás hatásé- ; ra formálódó vélemény cse­lekvésben kell, hogy realizá­lódjon. A kommunista pél­damutatás mindenképpen se- giti, hogy a gondolkodásban, a tudatban nehezen nyomon követhető, és a pártmunká- ban nehezen mérhető válto­zások a gazdasági munka ha­tékonyságát értékelő számí­tásokban mérhetők legyenek. (Petra) lagos szerelői készsége van. maga is ki tudja cserélni a meghibásodott féltengelyt. Problémát csak az okozhat, ha nem tudja eltávolítani a hátsó hídból a tört tengelyű No meg az.is igaz, hogy a fél­tengely nem tartozik azok kö­zé az alkatrészek közé, ame­lyeket ‘ az ember tartalékol, vagy éppen magáv al is hord. Elég gyakori hibának tekint­hető a viszonylag híg kenő­anyagnak a hátsó hídból való csöpögése, folyása. Ilyenkor a differenciálmű vagy a tö­mítőgyűrűk hibája, vagy a differenciálház rossz hegesz­tése miatt veszíti az olajat. Az előbbi hibát a szimering- gyűrű viszonylag egyszerű cseréjével, míg az utóbbit új varrattal lehet megszüntetni. Ám a hegesztéssel csínján kell bánni, csak szakember végezheti el, a hátsó híd ugyanis a felmelegedés kö­vetkeztében deformálódhat. Ilyenkor azután már csak a komplett hátsó híd cseréje következhet. A differenciál­mű olajcseréjét egyébként- ajánlatos tízezer kilométeren­ként elvégezni. A Szovjetunió közép- # európai területén fekvő Mescsere-terület egyik legszebb folyója a Prá. Ennek partján terül el az okai védett terület A folyó gyakran ki- árad, ilyenkor a védett terü­let munkatársai segítenek megmenteni a bajba jutott ál­latokat A védett területen vad­disznók, szarvasok, sőt bö­lény is található. A XX. szá­A Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyárában a lehetőségekhez mérten segí­tik a fiatalok otthonteremté­sét Az elmúlt hetekben négy huszonéves dolgozó kapott összesen 350 ezer forint köl­csönt lakásépítésre, illetve lakásvásárlásra. További fia­Az építkezések rendjének megszilárdítása és az építési engedély nélküli, illetve az engedélytől eltérő építkezé­sek megelőzése érdelvében az EVM július 1-től hatályos új rendeletet adott ki az építés- rendészeti birságról. A jog­szabály szerint az építési ha­tóságnak építésrendészeti birsaggal kell sújtania azt az építtetőt, aki építési enge­délyhez kötött építési munkát engedély nélkül; építési en­gedélyhez kötött építési mun­kát az építési engedélytől je­lentősen eltérő (az engedé­lyezett helyszínrajzi elhelye­zést vagy alaprajzi elrende­zést, rendeltetést, nagyságot szerkezeti megoldást vagy külső megjelenést érintő) módon; építési engedélyhez nem kötött építési munkát a város—község rendezési terv. továbbá az általános érvé­nyű előírások megsértésével végeztet illetve végez. A ren­delet melléklete értéktáblá­zatot tartalmaz közigazgatási, települési bontásban és asze­rint hogy lakó-, üdülő-, mel­lék- vagy egyéb épületről van szó. Az építésrendészeti bírsá­got az. állampolgár építtető esetében a táblázatban sze­zad elején a bölényekből az egész világon mindössze 48 maradt az állatkertekben. Igen jelentős e terület ma­dárvilága is. A tudósok éven­te 60 ezer madarat gyűrűz­nek kutatás céljából. A Szovjetunióban jelenleg 140 védett terület van. A II. ötéves tervben II milliárd rubelt fordítanak a Szovjet­unióban természetvédelmi célokra. talok is részesülhetnek míg hasonló anyagi juttatásban, hiszen a gyár az idén 610 000 forintot fordít ilyen célra a nyereségéből. A kölcsönnek természetesen örülnek a fia­talok, de a munkáltató is jól jár, hiszen biztosítja a ter­meléshez szükséges létszámot replő egységárak alapulvéte­lével kell kiszámítani. Az ér­téktáblázat szerint például Miskolcon, és a megye többi városaiban a lakóépületeknél 4000—8800 Ft/négyzetméter, üdülőépületeknél 8000—10 000 Ft/négyzetméter, melléképü­leteknél 2200—4100 Ft/négy­zetméter. egyéb épületeknél 3300—4200 Ft/négyzetméter értéket kell figyelembe ven­ni. A községek esetében ezek az összegek arányosan ala­csonyabbak. Az épitésrendészeti bírság a szabálytalanul végzett építési munka folytán keletkezett vagy megsemmisült építmény (építményrész) értékének 10 —50 százaléka aszerint, hogy milyen épületről van szó és az hol fekszik. A bírság mértéke magasabb az országos jelen­tőségű üdülőterülettel rendel­kező településeken, továbbá) műemléki, városképi, termé­szet- és tájvédelmi szempont­ból védett területen. Az épi­tésrendészeti bírságot az épí­tésügyi hatóság határozatá­ban előírt határidőben kell megfizetni. A kiszabott épí­tésrendészeti bírságot elen­gedni, vagy mérsékelni nem lehet Dr. Sa&s Tibor t Auió-motor fiai ne&ezen mérhető... Kölcsön otthonteremtésliez 1 nini a paragrafus? Jogászunk válaszol Az építésrendészeti bírságról

Next

/
Oldalképek
Tartalom