Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-27 / 227. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. szeptember 27., vasárnap Zenés színmű a felelősségről Próbán a miskolci Kamara színházban Ma este a képernyőn: Szellemvasút A miskolci Kamaraszínház­ban jó két hete folyik a se­rény próba. A színház ber­keiben járatosabb látogató­nak is meglepőek a külsősé­gek. A próba a nézőtéren fo­lyik, nem a színpadon, a kis színpadon egy szerény szoba díszletei bontakoznak ki, és a nézőtér közeire alakul át já­téktérré, amelyet majd körbe­ülnek a nézők. Egy képzeletbe­li rádióstúdió van középen, egy rádiós műszaki szoba, egy élelmiszeráruhá^i részlet, sok­sok hangszóró, és középen, a stúdiónak berendezett részen' egy sokaknak ismerős sze­replő, Földes László, a Hobo Blues Band együttes népsze­rű tagja A darabban ő a fő­szereplő, Leonard Brazil, egy angol kisváros helyi rádióál­lomásának disc-jockey-ja. * A darab címe: És te, szép­ségem, igen-igen, te!, írója Steffen Poliakoff, egy mind­össze 28 éves angol dráma­író, a rendezője pedig — mint vendég — Bányai Gábor, a Magyar Televízió színházi műsorainak szerkesztője, több dokumentumfilm rendezője, s akinek ez most az első szín­házi rendezése. Vele beszél­gettünk arról, hogyan is ta­lálkozott ő és Poliakoff da­rabja. — Már korábban tárgyal­tam Csiszár Imrével, a Mis­kolci Nemzeti Színház mű­vészeti vezetőjével egy ven­dégrendezésről, és ezt az 1976-ban született, Magyar- országon tavaly Debrecenben Cukorváros címmel bemuta­tott darabot ajánlottam neki. A darab egyébként magya­rul nyomtatásban megjelent a Modem Könyvtár sorozat­ban. Csiszár Imre egyetértett választásommal, így került hát ez a darab a Miskolci ■ Nemzeti Színház programjá­ba, illetve ide a Kamara- színházba. E darab alapvető mondanivalója, hogy jószán- dékú, tehetséges embereket hogyan alakít át a társadal­mi környezet, a szinte gépe­zetszerű külvilág, és hogy az a jószándékú ember, amikor rájön manipuláltságára, meg tud-e állni, vagy még na­gyobb gazemberré lesz, éppen a környezeti ráhatás követ­keztében. Magam ahhoz a ge­nerációhoz tartozom, amely már jóval a felszabadulás után született, és az ellenfor­radalom utáni konszolidált Magyarországon kezdett rá­csodálkozni a világra. Akkor, amikor a ,,fridzsider-szocia­lizmus" vita volt, amikor a fényes szelekről vitáztak. En­nek a generációnak feltétle­nül azon kell meditálnia, va­jon ő mennyire tud önálló lenni, s mennyire hatnak rá a különböző dolgok. El kell jutnunk nekünk, hogy már ne az idősebbeket tegyük fe­lelőssé esetleges, vélt, vagy valóságos sérelmeinkért, tár­sadalmi nehézségeinkért, be kell látnunk, hogy már mi, az időközben felnőttek is felelünk magunkért és má­sokért, nem háríthatunk el semmiféle felelősséget ma­gunkról. Szerintem ezt a gon­dolkodást modellálja a darab, amelyben egy disc-jockey a kezében tart egy korosztályt, amelyet akár nevelhetne is. Ugyanis ez a disc-jockey előzőleg tanár volt. — Talán ezért esett a vá­lasztás is Földes Lászlóra, hiszen-köztudott, hogy a nép­szerű rock-csillag, korábban ugyancsak tanár volt, meg újságíró? — Van azonosság Leonard és Földes, vagy ahogy job­ban ismerik Hobo pályája között. Amit ő csinál, véle­ményem szerint a nagyvárosi költészet egy sajátos formá­ja, s azt igen jól csinálja. Meggyőződésem, hogy jól oldja majd meg a darabbeli Leonard, a darabbeli disc- jockey megjelenítését. — Gondolom, sok nehézsé­get jelent mind Földesnek, az első színpadi szerepét ját­szónak, mind Bányai Gábor debütáns rendezőnek, hogy a közönség körbeüli a játékte­ret, tehát a játék körbe lát­szik, népi egyirányba kell játszani. , — Ez valóban így van és terveink szerint a néző nem egyszerűen néző, bizonyos mértékben ő is játszik majd velünk. A ,társulat tagjai vi­szont igen sokat segítenek. Segítenek ötletekkel, igen jő- szándékúan álltak hozzá a produkcióhoz. A szereplőket én magam választottam és Csiszár Imre jóváhagyta vá­lasztásomat, kitűnő gárdát bocsátott rendelkezésemre. Földesen kívül Igó Éva, Sán­dor Erzsi, Ábrahám István, Tardy Balázs, Milviusz And­rea és Major Zsolt említen­dő, de még igen sokan jele­nítenek meg mellékfigurákat. — Tekintettel a Hobo Blues Band népszerűségére, a Földes népszerűségére, a darab eddig ismertetett mon­dandójára, talán nem oktalan a kérdés: kinek / csinálják ezt az előadást? — Nem kizárólag a fiata­loknak, hanem: a rock-barát fiataloknak; a 30 és 40 év közöttieknek, akik már rá- éreztek a felelősség ízére, rá­jöttek önmaguk felelősségére; az idősebbeknek, akik már felismerték vagy akár e da­rab segítségével felismerhetik a maguk talpon maradását és gyermekeik életét; s ál­talában mindenkinek, aki ér­deklődik az elgondolkoztató mondanivalót hordozó zenés darabok iránt, s aki szeret egy kicsit velünk is játszani. A darabban a külföldi rock nagyjainak szerzeményeiből igen sok hangzik el, döntő többségben jólismert számok­ból. — Többször hangsúlyozta,’ hogy a néző is játszik. — Igen, de szeretnénk egy­két meglepetéssel is szolgál­ni e tekintetben, azért itt most erről többet nem mon­dok, viszont örülnénk, ha a miskolci fiatalok — a játé­kot segítendő — életnagyságú rongybabákat készítenének | (például egy kitömött ove­rall, vagy egyéb ruházat se­gítségével) kedvenc rockéne­kesükről. A legjobb ilyen babákat szerepeltetnénk a darabban, illetve a legjobb tízet díjaznánk. Akik vállal­koznak ilyen rongybabákká- szítésére, október 1-ig lead­hatják a. színházi portán. Érdekesek az És te, szép ségem, igen-igen, te! előké­születei. Elég közel van a premier. Október 10-én, szombaton este mutatják be. Utána visszatérünk rá, mi­ként realizálódtak a rendező és az együttes elképzelései. Huszonegy évvel ezelőtt készítette Delbert Mann amerikai rendező, a nálunk is nagy sikerrel vetített Marty rendezője Szellemvasút cimű filmjét, amelyben egy kitűnő és ägyonajnärozott sportoló karrier­jének csúcsán megvakul. Felesége is elhagyja, ő pedig tüskéssé válik, mindenkit elutasít maga mellől, mert nem tűri a szánalmat. Barátainak kell valósággal visszavonszolniuk az életbe. Képünkön: a film egyik kockája. í-iiir»! Szinte már hagyománnyá lett, hogy a kelemér-gömör- szőlősi múzeumbaráti kör megelőzi az októberi múzeu­mi hónapot. így lesz az idén is. Szeptember 27-én, vasár­nap délelőtt tíz órakor a mú­zeumi hónap rendezvényei­nek nyitányaként a Tompa Mihály művelődési otthonban és a volt alsó iskolában a ' Mohos-tavakat bemutató ki­állítás nyílik. Gyulai Iván muzeológus megyénk termé­szetvédelmi értékeiről tart előadást, bemutatják a ta­vakról készült kisfilmet és ismertetik a tavak védelmé- riek tervét. Gömörszőlősön ugyanaznap délután Fery Antal grafikusművész ex lib­riseinek kiállítását nyitja meg dr. Petercsák Tivadar, a Zemplén Múzeum igazga­tója, majd Hegyi Imre, a me­gyei népfrontbizottság áléi- nöke a honismereti mozga­lom és a hazafias nevelés ösz- szefüggéseiről, Nagy Károly ózdi honismereti ,körvezető pedig a, tardonai fonóról tart előadást. Végül bemutatják E. Kovács Lászlóné szőtteseit. n npriannfliic (benedek) A pedagógus-szakszervezet 260 ezer tagjának munkájá­ról, eredményeiről és gond­jairól volt szó azon a tanács­kozáson, amelyen a miskol­ci szervezet aktivistái, a bi- zalmik, illetve az intézmé­nyek vezetői vettek részt. Dr. Voltsáa József, a pedagógus- szakszervezet titkára számolt be ugyanis a miskolci fórum résztvevőinek a szakszerve­zeti munkáról, az oktatáspo­litikai feladatok végrehajtá­sában yállalt részvételről, a pedagógusok élet- és munka- körülményeinek alakulásáról. Már-már közhelyként hang­zik a megállapítás, hogy az elmúlt években a közfigyelem előterébe került az oktatás­ügy, s az iskola. A társadal­mi elvárások az oktatási in­tézményhálózattal és az ok­tatással szemben szüntelenül növekednek, s ezzel nem tart lépést, vagy csak nagyon ne­Lehet, úgy tűnök fel, mint a Ludas néhány viccének a mottójában aposztrofált sze­mélyek egyike („egy újszü­löttnek minden vicc új”), ' mégis tovább kell adnom az alábbi, közelmúltban hallott párbeszédet: — És, az a szőke legény, hol van? — Melyik, igazgató elvtárs? — Hát az, amelyiken ha­marabb meglátszik az ital, mint az olvasás ... Nem rossz tréfa, ugye, de a tréfánál több is van benne. Műveltségünk, kultúráltsá- gunk olykor mélyebben buj­kál bennünk, semmint hogy „szemet szúrjon” másoknak. Az ember belső értékei nem mindig íródnak rá az arcára. És, különböző helyeken meg­fordulva, mintha beszélgetés­re kívánkozóbb is lenne a ki mennyit ivott, minap, mint a ki mit olvasott mostanában témája... Aki gyakran uta­zik például vonaton, tanúsít­hatja ezt.. De ugyanakkor azt is,- hogy ilyenkor, ősszel ép­pen a vonátokon szaporodnak meg, sgemmel nagyon is jól láthatóan, azok a sokak, akik könyvvel, tankönyvvel ke­zükben mélyednek magukba; vagy többen, a tanulás révén egymáshoz terelődve, törté­nelemről, irodalomról beszél­nek, számokkal bíbelőd­nek ... Apropó, számok ... Amikor egy-egy fórumon a közművelődés témája szere­pel napirenden, vagy egy-egy művelődési intézmény mun­kája kellene, hogy érzékelhe­tővé váljon: nos, akkor min­dig tapasztalható a számok­kal való demonstrálás hajla­ma Ennyi előadást ennyien hallgattak, ennyi szakkörnek ennyi tagja van, ennyi mű­Művelődés, sort ennyien néztek meg —- és végül, mindösszesen, eny- nyi meg ennyien látogatták a művelődési intézményt. Aztán az e;nber csak kapkodja a • levegőt, meg kételkedni kezd matematikai tudásában; hi­szen nem is él ennyi és eny- nyi ember az adott települé­sen. Hát persze, hogy nem, veregetik meg a bölcsek kön­nyedségével a vállát,' nem is úgy kell azt értelmezni, ha­nem úgy, hogy egy személy többször is ott van az intéz­ményben. Csakhogy, ha már így felvilágosítják az embert, egy idő után a számok mö­götti valóságra is kíváncsi lesz, s bizony kiderül, hogy az ezer esetleg csak százat je­lent ... meg ennek a száznak a „forgási sebességét” ... Ilyenkor adódnak aztán a kérdések: mi van a többi ki- lencszázzal, ők mit miért csi­nálnak, miért nem? ... és így tovább. A válaszok a legtöbb­ször előre kiszámíthatók: ott­honukba zárkóznak, nehéz őket kimozdítani, közömbö­sek, szabad idejüket anyagi haszonra váltani készek; nincs bennük érdeklődés. És jöhet a kényelmes-bús össze­hajlás : bizony, bizony... A kérdés csak az, hogy meddig igaz, meddig állítható a mű­velődési házat többségben nem látogatókról mindaz, amit a korábbiakban mond­tunk? Vajon, nem leselke­dik-e valahol az a veszély ránk, hogy egy idő után csak a valamilyen módon számon tartható, formákba kénysze- rílett, csoportba sorolható egyénekről hisszük és tartjuk azt: „művelődő ember" „— Vannak annak jelei, hogy nem kézlegyintéssel sarokba állítható kérdőjelről van itt szó. Mert az utóbbi időben többen és többször is hangot adtak annak a kívánságnak: beszéljünk többet azokról, figyeljünk jobban azokra, akik az önmagukkal szembe­ni igényességből fakadóan ál­landóan formálják, képezik, alakítják magukat; „ha for- májában-megjelenésében lát­ványosabb is, nem bizonyos, hogy például egy néptánc- csoportban táncoló tag érté­kesebb a közösség számára, mint »otthonülő« társa, alá a maga elé tűzött cél elérése érdekében az önképzés csöp­pet sem könnyebb útját vá­lasztotta” — hangzott az in­telmeit egyike. A lakótelepek megjelené­sével egyre többen beszélnek a be- és elzárkózás veszélyei-, ről. Nem alaptalanul. De va­jon fel tudjuk-e mérni, hogy e lakótelepi lakásokban hány olyan otthon van, amely sok esetben intenzívebb közössé­gi találkozásoknak, művelő­dést szolgáló alkalmaknak a helye — mint egy-egy mű­velődési intézmény? Vajon, hány olyan baráti társaság „működik” egy Miskolc nagy­ságú városban, amelyik ép­pen a fenti keretet tekinti a maga számára tartalommal leghasznosabban megtölthe- tőnek? Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, s han­goztatjuk is, hogy ma már egy „átlagos szakmunkás otthoni környezete és »fel­szereltsége« színvonalában jobb, mint amilyen a köz- művelődési intézményekben található”. Csak hát, ha va­laki arra adja a fejét, hogy a könyveket nemcsak olvas­sa, hanem meg is veszi, ha saját könyvtárának a „be­iratkozott; — hűséges” tagja — azt nem jegyzik sehol, nincs róla pecsét, azt nem le­het igazolni; s esetleg rontja csak egy szocialista brigád kulturális statisztikáját... Azt mondogatjuk, hogy so­kan kiesnek a művelődés fó­kuszából azért, mert ä sza­bad idejüket a megszaporo­dott hobbikertekben. töltik. De tudjuk-e: éppen ezért, hány és hány ember nyúlt azért is a pénztárcájába, hogy szakkönyveket vásároljon, hogy új ismereteket szerez­zen? Őket sem tudjuk sta­tisztikákba gyömöszölni, márpedig amiről nem tudunk, az nincs is (?)... Ma, amikor gazdasági ^ér­desekről beszélünk, már bem i felejtjük el hozzátenni: csak úgy tudunk minőségileg job­bat produkálni, ha a termelő ember maga is többet tud; a cselekvőképes tudás kö­vetelménye egyre inkább rá fog szorítani bennünket a művelt ember, a többet tudó ember „felfedezésére” és megbecsülésére. De nem bi­zonyos, hogy intézményesített statisztikákban kell utánuk kutatni. ... Ténagy József hezen, az objektív, illetve a szubjektív feltételekről való gondoskodás. Mert való igaz, népgazdaságúnk,1 a nehezedő körülmények között is, meg­különböztetett figyelmet' for­dít az iskolahálózat fejlesz­tésére. A VI. ötéves tervben elsősorban az általános isko­lai tanteremhálózat fejleszté­se kerül előtérbe — 5500— 6000 tanterem építését tervez­zük —, dé így sem sikerül ál­talánossá tenni az egyműsza- kos tanítást, s főleg a váro­sokban, az új lakótelepeken, továbbra is számolni kell a zsúfoltsággal. Az idei tanév­ben 196 ezer tanuló ült be az általános iskola padjaiba. Az elsősök szúrna 53 ezerrel több, mint az elmúlt ötéves terv el­ső évében. De ez csak egyik oldala a gondoknak. Változatlanul fe­szít a pálya elnőiesedése. Az. oktatásügyben dolgozók 80 százaléka nő, s harminc szá­zalékuk 30 éven aluli. A szü­lési és a gyermekgondozási szabadságon levők helyette­sítésére sokszor, s elsősorban a kisebb települések iskolái­ban, csak képesítés nélkülie­ket tudnak alkalmazni. Mind­ezek ellenére — vagy mind­ezekkel együtt! — csökkent iskoláinkban a képesítés nél­kül dolgozó pedagógusok szá­ma és aránya. A helyettesí­tésre alkalmazottakkal együtt is csak 6,3 százalék a koráb­bi 7,6 százalékkal szemben. Mint ahogyan változatla­nul nagy feladat az is, hogy az Iskola pedagógiai műhely Szerepet töltsön be. Az ísko-- la demokratikus légkörének, alkotóműhely jellegének erő­sítése szakszervezeti feladat is; — mondotta dr. Voksán József. Ahogyan a népgazda­ság egyéb területein, úgy az iskolában, az oktatásügyben is még megvalósításra vár a differenciált bérezés. Az, hogy a valóban kiemelkedően jó nevelő és oktató munkát végző, a többet vállaló peda­gógusok munkáját anyagilag is elismerjék. Ennek azóbbán alapvető feltétele a nyüt, jó tantestületi légkör is. Az 1977-es bérrendezés csökkentette — jelentős mér­tékben! — a pedagógusok és más értelmisági rétegek fize-i tése közötti feszültségeket. Az évi ötszázalékos béremelés maradéktalan felhasználásá­val és differenciált szétosztá­sával kell törekedni arra, hogy a pedagógusok életszín­vonala ne csökkenjen. Más részről azonban nem lehet csak az anyagiakban mérni a pedagógiai munka megbecsü­lését. Az iskola és a pedagó­gus tekintélyének legfőbb forrása viszont maga az is­kola és a pedagógus! Ugyan­akkor kétségtelen, a helyi le­hetőségeket is figyelembe véve keresni kell életkörül­ményeik javításának lehető­ségeit. Elsősorban lakásgond­jaik megoldásához kell se­gítséget adni. S igen nagy se­gítségre szorulnak a pálya­kezdők: ahol lehet, jó lenne pedagógus szállásokat kiala­kítani. A pedagógusok egészségi állapotának rendszeres fe­lülvizsgálata, az üdülési, pi­henési lehetőségek bővítése ugyancsak az élet- és mun­kakörülmények javítását se­gítheti. Az előbbi még meg­oldásra vár, az utóbbiba!! történt 'előrelépés. Az idén nyáron már fogadta a ven­dégeket a soproni központi pedagógus üdülő. Más kér­dés, hogy „szorgalmi” idő­ben, azaz a tanítási hónapok alatt a pedagógus’csak rend­kívül ritkán veheti igénybe az üdülés lehetőségét. A nyár pedig roppant rövid ah he hogy nagy számban jussami beutalókhoz, családostól. (cs. a.) É!rás$! Itta Jíos öt évvel ezelőtt történt, hogy Andrássy Kurta János szobrászművész a mintegy 270, alkotásból álló életmű­vét: szobrokat, kisplasztiká­kat, festményekét, grafikákat Sárospataknak adományozta. Már évekkel ezt megelőzően szoros baráti szálak fűzték a városhoz, amelynek gazdag történelmi, művelődéstörté­neti múltja, patinás hangula­ta megragadta a kiváló mű-( vészt. Azóta gyakran elláto­gat ide, sőt a zempléni rajz­tanárok alkotókörének veze­tését is elvállalta. Andrássy Kurta János ez év őszén lesz 70 éves. Ezt az alkalmat használta fel a ta­nács arra, hogy a város kul­turális értékeinek gazdagítá­sát szolgáló, felbecsülhetet-., len értékű 'adományáért a lakosság elismerését ünnepé­lyes formában is kinyilvánít­va; a . művészt Sárospatak: díszpolgárává fogadja, akinek * az országban mintegy 40 köz­téri szobra ismeretes. A városi tanácsban elhang­zott elismerő megnyilatkozá­sok és az ezeket követő egy­hangú szavazás után Tóth Jó­zsef tanácselnök átnyújtotta A/ndrássy Kurta Jánosnak a díszpolgárrá választását do­kumentáló művészi kivitelű oklevelet. II. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom