Észak-Magyarország, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-24 / 224. szám
mmamm&osin.mm cSíku-ÍVíAGYAKÜRSZAG 4 1981. szeptember 24., csütörtök Fi lm levél Ideiglenes Paradicsom ***** ::>>mí'yí ;■. ’ VKvy >*** :?W#í Ij 'ki" j'iákJ*'. . r<k. . J,.,, >. Frajt Edit és André Dussollier, a film két főszereplője KOVÁCS ANDRÁS tizenharmadik mozifilmjével jelentkezett. Üj filmje, .!/. ideiglenes Paradicsom júliu-- ban, a moszkvai nemzetk filmfesztiválon ezüst fokozatú díjat nyert, a hazai nagy- közönség pedig mától ismerheti meg, szórakozhat mellette, véleményt form i I hat róla. j E film Kovács András ed- i digi alkotópályáján új színt | jelent, bizonyos mértékig ki- j téröt is a korábbi filmjei ál- I tel felrajzolt érdeklődésikor-, ! tői. Kovácsot ugyanis kárde- J zö típusú filmalkotóként ismerjük, akit érdekel napjaink minden rezdülése, iákérdez minden jelenségre, rákérdez legújabb kori történelmünk legneuralgikusabb pontjaira, hogy a művészet eszközeivel keresse és adja [ meg a választ azokra a kérdésekre, amelyele százakban, ezrekben és tízezrekben megfogalmazódnak. Tizenhárom filmje közül hét közvetlenül napjaink — illetve az adott film keleti ■ /-•■se idejének — legfontosabb úir- sadalmi gondjaira épült, öt további filmje pedig a magyar történelmet fogta vállalóra, önmagunk sorsát vizsgálta történelmi jelentőségű események tükrében. A megjelenés időrendjében e filmek a következők voltak: Hideg napok, 19öG-ban, A magyar ugaron, 1973-ban, Bekötött szemmel, 1974-ben, A ménesgazda, 1978-b n, Októberi vasárnap, 1979-ben. S most, 1981-ben az Ideiglenes Paradicsom. Nem oktalan a kérdés: hogyan illeszkedik ez a film Kovács András eddigi életművéhez, illetve történelmet vallató, faggató alkotásainak a sorába? Az Ideiglenes Paradicsom is valahol találkozik a történelemmel. De mintha másképpen találkozna, mint Movies korábbi filmjeiben. Szerelmi történet pereg előttünk a háborúban élő Magyarországon, a történ'-lem azonban látható formában igen kevéssé van jelen. Szükséges tudni, hogy német hadifogolytáborokból a második világháború idején sok francia hadifogoly szökött Magyarországra, akiket a magyar kormányzat öl onyos spekulatív szándékkal nem adott ki a németeknek, és olyan körülmények között tartott az országban, hogy azok szinte idillikus környezetben érezhették magukat? Erről a történelmi tényről bőséges információval szolgál Kovácsnak a televízióban már bemutatott, de e filmhez is hozzácsatolt ku:é- röfilmként vetített, Menekülés Magyarországra című dokumentumfilmje, amelyben az egykori francia hadiíog- e nek magyarországi élményeikre. Ezeknek némelyike került át átfogal- ii'..?.Zott alakban az Ideiglenes Paradicsomba. A magyarokon kívül néhány francia színész jeleníti meg a történet alakjait, a film operatőri munkáit Illés György végezte, a tőle megszokott igen magas színvonalon, kísérőzenét Vukán György szerzett, a bevezető dalt Cseh Tamás énekelte. Egy közönségtalálkozó tapasztalataiból arra következtethetek, hogy a moziban szórakozást kereső nézőnek a tetszésével találkozni fog e film, hiszen a szerelmi történetek mindig vonzók, különösképpen pedig az ilyen sajátos körülmények kö />tt, a háború árnyékában" kibontakozott szerelem —, amelynek igen rövid a „kifutási” ideje, mert a történelem, a háború beleszól a szerelmesek életébe, szétválaszt i a őket, sőt egyiküket a tragikus végbe taszítja —, különösen megfogják az ér- zoiemdús történetek kedvelőit. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy e filmbeli szerelmet a háború nemcsak szétdúlta, hanem tulajdonképpen az teremtette is meg. A háború árnyékában öszszekerült idegen emberek szerelme nem egészen új motívum a művészetekben, a filmben sem, a felszabadulás utáni magyar filmekben is jócskán találunk kitűnő példát rá. Itt egy hadifogolyként itt élő francia műbútorasztalos és a zsidó származású tiszti exfeleség szerelme a film ábrázolásában, különösképpen pedig a két kitűnő szereplő játékával hihető, ha nagyon extrém is. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy ennek a szerelemnek a hátterében a magyar nemzet rendkívül súlyos történelmi időszaka pereg, és az igen halvány vonásokban szűrődik be a filmbe, olyannyira, hogy aki nem ismeri jól a magyar történelmi 1, valamiféle idillikus időszakot képzelhet, még akkor is, ha időnként fel-felbuk- kan egy csendőr, igazoltató rendőr, vagy távolról látunk égy német alakulatot felvonulni. Kovács András mintha valami, nála szokatlan, köny- nyedebb hangvételű, szerelemre épülő történetet gkart volna elénk kínálni és az e filmet készíteni kívánó Kovács nem tudott egészen kibújni a történelmi sorsfordulókat precízen elemző, vallató Kovács András bőréből. Ez valamiféle kettősséget okoz a filmben, mégpedig zavaró kettősséget, amelyben a nagyon szép szerelmi történet mögött a rettentő történelem némileg megszépül, sarkpontjai legömbölyödnek, az egész időszak elviselhetőbbé válik még akkor is, ha megtudjuk, hogy a íüszereplőnő milyen tragikus véget ér. A film sodra is kicsit lassú. Az első negyven-negyvenöt percben alig bír kibontakozni. Bizonyos nagyobb történelmi fordulatokat itt-ott elegánsan megkerül, s egészében mintha a történelmet a szerelmi históriának alárendelné. A film epilógusa, a háború utáni párizsi jelenetsor szükségessége is vitatható. A már említett két főszereplő — a bujkáló asszonyt játszó Frajt Edit és a francia műbútorasztalos hadifogoly alakjában André Dus- sollier kitűnő. E két ember hordja a vállán az egész történetet, szerelmük hihető, játékuk élvezetes, s a rendező érdemeként jegyzendő fel, hogy a szerelmi kettősök is igen ízlésesek. A további szereplők közül egy epizodistát kell kiemelni, Soós Editet, aki egy házmesternő alakjában egyetlen villanással nyújtott roppant emberit. A NEHÉZ EMBERÉK, a Hideg napok, A ménesgazda és más, nagy vitákat kiváltó filmek alkotója most valami más úton közelítette meg a történelmet, mint tőle megszoktuk és várjuk. Nem kötelező Kovács Andrásnak egész életére egyazon utat járni. Az Ideiglenes Paradicsom lehet kisebb kitérő a pályáján, lehet talán pálya- módosítás is. De a szerelmi histórián átsüt a történelmi filmet csináló Kovács keze munkája — ha halványab ban is. Benedek MIhMa Mesterek A belorusz Ivenyec város 600 éves. Régóta híres ügyes mesterembereiről: takácsairól, fazekasairól, fafaragóiról. Ezeket a mesterségeket ma is űzik a városban. Napjainkban egyik leghíresebb fafaragó — Appo- linarij Pupko. Háza a faszobrászat sajátos múzeuma. Csodálatos tehetségű ember, a munka embereinek, irodalmi személyiségeknek, belorusz mesehősöknek egész galériája került ki a keze közül. Az ivenyeci kerámiát mindenekelőtt csíkos szöAppclinmij Pupko népművész munkái — a „Fazekas”, a „Mester”, a „Magvető”. veihez hasonló díszítéséről vészét is. Az ivenyeci sokismemi meg. A műit gazdag hagyományainak alapján virágzik a "korszerű takácsműszínű takarók, kendők, térítők és ünneplő ruhák díszítik a mindennapi életet, sikert aratnak a kiállításokon. Tanulás — egyenlő eséllyel Annyit beszélünk mostanában a hátrányos helyzetről, hogy fülünk hallatára divatszóvá kopik ez a kifejezés. Üjabban nemcsak egy-egy tájegység vagy település lehet másokhoz viszonyítva hátrányos helyzetű, hanem akár egy termelőüzem vagy intézmény is, sőt nemegyszer sportvezetők is csapatuk hátrányos helyzete miatt keseregnek. Nehéz volna megmondani pontosan, hogy az utóbbi negyedszázad nyelvhasználata mikor kapott rá erre a formulára, de az biztos, hogy mai értelemben a pedagógiai-oktatáspolitikai szaknyelvből terjedt el. Legtöbbször ma is az iskolák háza táján találkozhatunk vele. Kiváltképpen 1964 után került a társadalmi érdeklődés gyújtópontjába a hátrányos helyzet, amikor is a párt Szerdai könyvbemutató Törzsi művészet A Corvina Kiadó tegnap délelőtt Budapesten, a Zeneművészek Klubjában mutatta be a sajtó munkatársainak Bodrogi Tibor Törzsi művészet című könyvét. E könyv kapcsán érdemes elmondani, hogy a sokáig „primitív”-nek nevezett törzsi művészet alkotásait a századelő avantgardistái, a kubisták és az expresszionisták fedezték fel Európa számára. Az addig csupán egzotikusnak tekintett, különös formájú, az európai művészetelmélet számára idegen alkotásokban Picasso és társai látták meg először azokat az esztétikai értékeket, amelyekben egy őseredeti gondolatvilág öltött érzékelhető formát — olyan formát, amely megegyezett saját útkereséseikkel. Ezzel a felfedezéssel az európai művészetet forradalmasító művészeknek ezzel az elismerésével végleg nyilvánvalóvá vált: e sokáig lenézett, a néprajzi múzeumok tárolóiban csak kuriózumként csodált alkotások részesei az egyetemes művészetnek. Az új szemlélettől megtermékenyített művészetetnológia századunkban lényegében feltárta a törzsi művészet alapvető jellemvonásait, beható, részletező kutatásaival megismertetett bennünket egy- ’egy etnikum műalkotásainak teljességével, tisztázta e művészet sokféle — társadalmi, kulturális, vallási — kötődéseit. A bemutatott könyv mindenekelőtt a külső hatásoktól még érintetlen, vagy azoktól alig befolyásolt törzsi művészet ismertetésére vállalkozott, körképet nyújtva az Európán kívüli négy világrész különféle etnikumainak képző- és díszítőművészeti megnyilvánulásairól. Illusztrációiban zömmel a magyarországi gyűjteményekre támaszkodik, de széleskörűen bevonja a világ más gyűjteményeiben őrzött tárgyakat is. A kötetet harminckét színes, 618 feketefehér fotó és 438 rajz illusztrálja. Vili. kongresszusán nyomatékkai hívták föl a figyelmet az egyenlő művelődési esélyek megteremtésének fontosságára. Már-már közhelyszámba megy, hogy alkotmányunk minden magyar állampolgárnak biztosítja a tanuláshoz való jogot. Ezzel összhangban a felszabadulás után megszüntettük a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát, s olyan teljesen nyílt szerkezetű, demokratikus közoktatást hoztunk létre, amelynek eredményeire joggal lehetünk büszkék. Ám, a deklarált egyenlő jog, s a nyitott iskolarendszer önmagában még nem vezet el a művelődés egyenlő esélyeinek megvalósulásához, mert ehhez az is szükséges, hogy minden gyerek számára elérhető tanulási feltételeket nyújtsunk. E tekintetben még mindig vannak tennivalóink. A hátrányos helyzetű fiatalok szülei zömmel kétkezi dolgozók. A munkás- és parasztcsaládok jó része ma már kulturálisan igényesebbé vált, a szülők azonban így sem tudnak gyerekeiknek akkora segítséget adni a tanulásban, mint az értelmiségi környezet; ráadásul a művelődési igények fölkeltésében is jóval kisebb ösztönzést kapnak oithon ezek a gyerekek. Népi államunk elsőrendű politikai feladatának tekinti, hogy a fizikai dolgozók tanulási szempontból hátrányos helyzetben levő gyerekeinek iskoláztatását sokféleképpen — mindenekelőtt társadalmi, szociális intézkedésekkel, továbbá pedagógiai eszközökkel — segítse. Széles körben ismeretesek a legutóbbi évtized idevágó kezdeményezései. Gondoljunk csak az ipari és a mezőgazdasági üzemek kollégiumépítő akcióira, a társadalmi ösztöndíjakra, az iskolai segítségnyújtás sokszínű formáira! Több tízezerre rúg azoknak a tanulóknak a száma, akik az állami és a művelődési intézményektől, az ifjúsági szervezetektől kapott hathatós segítséggel számolták fel indulási hátrányukat. Középiskoláinkban — főleg az első osztályokban — harmadik éve felzárkóztató foglalkozásokon, sokrétű pedagógiai tevékenységgel készítik föl azokat a diákokat akiknek a tantervi követelmények elsajátításához szükséges előismeretei hiányosak. Igaz, a lelkiismeretes tanárok nemcsak most, hanem jóval korábban is foglalkoztak a tanulásban lemaradt növendékeik támogatásával, de a segítségnyúj? tást többféleképpen értelmezték, eltérő mértékben végez-; ték. Ez a mostani, intézményes keretek között folyó felzárkóztatás jócskán eltér min-- den előző próbálkozástól,' mert korántsem rutinszerű korrepetálást jelent, hanem ennél sokkal többet: a pedagógus ugyanis a tanórán és az azon kívüli speciális foglalkozásokon a rászoruló tanulók megismerő, gondolkodó, munkavégző képességét fejleszti, megkeresi lemaradásuk egyéni okait, és a lehetőségekhez mérten igyekszik azokat megszüntetni. A felzárkóztatás ily módon a személyiség egészét fejleszti, szervesen beépül a pedagógiai folyamatba, és ezáltal kiemelkedő szerepet játszik az egyenlő tanulási esélyek megteremtésében. A társadalom és az isko-’ la erőfeszítése azonban nem elegendő a sikerhez. Sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a szociális és a pedagógiai támogatás az iskolai esélyegyenlőség elérésének csupán egyik feltétele. Az iskolai oktató-nevelő munka tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy a hátrányos jielyzetű tanulónak magának is akarnia kell helyzete megváltoztatását. Régi igazság, hogy senkit sem lehet boldoggá tenni saját akarata ellenére. Valahogy így állunk az iskolai hátrányos helyzet fölszámolásával is. A kétkezi dolgozók gyerekei szellemi képességek dolgában nem gyengébbek osztálytársaiknál, esetleges lemaradásukat tehát nem velük született gyenge tanulási képesség okozza, hanem kizárólag mostohább társadalmi körülményeik. Az iskola a hátrányok leküzdéséhez azzal járulhat hozzá, hogy motiválja, felkészíti őket a művelődési értékek befogadására. P. K. I. HAGYOMÁNYOS SZILARD TÜZELÉSŰ KALYHA ÉS TŰZHELY SZÖLÖSZEMEZÖ ÉS SZOLOPRÉS árubemutató és vásár SZEPTEMBER 30-IG A KIALLITOCSARNOKBAN
