Észak-Magyarország, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-11 / 187. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 ‘ 1981. augusztus 11., kedd-A képernyő előtt ' Rang és mód - Hazalátogatók Igazán tiszteletre méltó az az igyekezet, amellyel a televízió a kereken kilencvenkilenc esztendős Rang és mód című színművet életre kelteni próbálta. A nagyszámú alkotógárda — rangos forgatókönyvíró, rendező, kiváló színészek csapata, remek operatőr és mások — fáradozásának eredményeként valami nagyon tisztes „rendhagyó irodalomóra” nézői lehettünk. amelynek keretében a múlt század második fele kiváló színész-írójának, Szigeti Józsefnek színműírói képességeiről kaphattunk valami élő-múzeumi képet. Szigeti József neve hallatán elsősorban A vén bakancsos és fia, a huszár idéződik fel a nagyközönség, sőt1 a literátus érdeklődésű néző emlékezetében is, felejtve a színész-író nagyszámú egyéb színpadi műveit, s bizony a televízió által most feltámasztott, már öregkori fellobbanásnak tekinthető Rang és mód című színművet is. A maga korát igen kegyetlenül kipellengérező, a társadalmi konfliktusokat kiélezetten bemutató színműben társadalmi rétegek, meg általuk képviselt életmódok, felfogások ütköznek meg. a fenn az ernyő, nincsen kas életformáid hivatalnok fennhéjázása, majd bűnbesodródása áll szemben a gazdag parasztság gőgjével, pénze, vagyona tudatában megnövekedett indulataival. Méltán volt kiemelkedő darab születése idején és az azt követő időszakban. Szigeti drámatörténeti értékei vitathatatlanok. Ám a néző az elmúlt péntek estén, amikor a rezzenetlen melegben harmincöt fok felett járt a hőmérő higanyszála, aligha irodalomórára vágyott, hanem olyan tévéjátékra, amely egy évszázados műre épülve ugyan, de a mához, s' bizonyos mértékben a máról szól. A tévéjáték viszont ezzel maradt adós. Nem tudható, mi indította a televíziót most Szigeti színművének feldolgozására, nem is fontos talán, de az elkészült mű kiválóan alkalmas lehet irodalomtörténeti illusztrációnak, évfordulós megemlékezéshez csatolandó előadásnak. Lehet, ha a pénteki bemutatás előtt is lett volna valami utalás az íróra, a korra, esetleg másképpen néztük volna a Rang és mód újraélesztését? * Két estén át láthattuk a külföldön élő magyarok ügyében Immár vitathatatlan szakértőnek elfogadandó alkotói páros — Radványi Dezső és Kígyós Sándor — összeállítását a Magyarok Világszövetsége rendezte IV. anyanyelvi konferencia eseményeiről, a hazalátogató magyarokról. A capuai fiúktól legújabb hasonló filmjeikig igen magasra tették Radványiék a mércét, s mi sem természetesebb, hogy újabb és újabb munkáikat az önmaguk állította mércével kell mérnünk. A most látott kétrészes Hazalátogatók valamennyire elmaradt az alkotók korábbi, külföldön készült filmjei mögött. Szükebb volt itthon a válogatási lehetőség, körülhatároltabb a merítési közeg? Nem tudható. Igen jó összeállítás született így is, de sokkal kevesebb nemes izgalommal telített, mint a korábbiak. Precíz tudósítások, riportok, interjúk sorjáztak, elgondolkoztató vallomásokat hallhattunk — például az egykori pesti könyvtárosból lett stockholmi könyvtári főosztályvezetőtől —, ugyanakkor olyan nyilatkozatot is — például szinte többet itthon vendégeskedő,'mint külhonban élő személyiségtől —, nmely túlzottan a televízióra fogalmazottnak érződött. A pénteki második rész végére beiktatott gálaest-részlet — Psota Irén Álmodó Tisza-part-jával — idegen volt a csupa ráció előzményektől. * Lezajlott a tánc- és popdalfesztivál második elődöntője. Az előzőre érkezett 30 982 szavazat csak némileg változtatta meg a zeüri ítélte sorrendet, s alighanem így lesz most is, mert a legmagasabb pontszámokat a nagyközönség előtt is kedvelt szerzők és előadók számai érték el. az újak közül csak a bábszerű előadásmóddal is operáló KFT együttes ért el kiemelkedő sikert — megérdemelten. Sok új meglepetést ez a forduló sem hozott, a dalszövegekben még jelen volt a szenvelgés is — Baratiyi Ferenc pontszámai bizonyára ezt is tükrözték —, s a pop-jelleg alighanem kissé háttérbe szorult. * A Jogi esetek adásai ritkán szerepelnek e rovatban. Most utazással kapcsolatos ügyekről volt szó. Az egyik igen elgondolkoztatott: két lány tengerparti társasüdülésre utazott, ám csomagjaik nem érkeztek meg a szállító cég hibájából, tönkrement utazásuk, szinte feleslegesen töltötték az időt. A szakember véleménye szerint eszmei kárt nem lehet megtéríteni. Az utazási és közlekedési vállalatok monopolhelyzetéből adódóan az utas egyoldalúan kiszolgáltatott. Amikor az utazási iroda meghirdeti az utat, üdülést kínál, amikor szolgáltatásaiban hiba adódik, az elmaradt üdülésért nem felel, holott annak okozója ő, vagy a vele jogviszonyban levő szállító. Nem vonzó. Benedek Miklós Menettánc, gálaest, díjkiosztás Vasárnap délután nagysikerű utcai menettánccal; majd ezt követően gálaműsorral ért véget Mezőkövesden, a városi járási művelődési központ színháztermében a harmadik alkalommal megrendezett matyóföldi néptánctalálkozó. Az ország különböző részeiről nyolc együttes érkezett Mezőkövesdre, hogy részese legyen e szakmai, baráti találkozónak. s vendégként két csehszlovákiai csoport is részt vett a kétnapos programban. A vasárnap esti gálaesten adták át a különböző díjakat. A szakmai zsűri a legjobb teljesítményért felajánlott fődíjat a nagykállói táncegyüttesnek ítélte oda; kiadtak három különdíjat is: a legjobb zenei kíséretért az OK1S7. miskolci táncegyüttesének zenekara; a leg- szebb-legjobb színpadi megjelenésért az egri szövetkezeti táncegyüttes; a hagyományőrzésért, hagyomány- ápolásért a mezőkövesdi Matyó táncegyüttes kapott elismerést Az utolsó lépések Ma este 18.30-kor kerül a képernyőre a tizennégy részes, Másfél millió lépés Magyarországon című kitűnő riportsorozat utolsó darabja. Rockenbauer Pál és társai a mi megyénkből elindulva követték a kék túra jelzést és így jutottak el másfél millió lépéssel az Alpok lábáig. Ezt az utolsó részt látjuk ma este. Képünkön a televíziós stáb éppen az utolsó lépéseket teszi. Közönségsiker a diósgyőri várban Rocko bera-csinálók Néprajzi gyűjtés Néprajzi gyűjtés kezdődött tegnap Borsod megye huszonegy, egykor Gömör- höz tartozó községében. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékének oktatói és hallgatói — a Herman Ottó Mú zeum munkatársainak közreműködésével — Űjváry Zolfi második Az elmúlt évben már készítettek egy játszóteret a budapesti gyerekeknek a miskolci fafaragók. Idén újra meghívást kaptak: ezúttal a főváros XII. kerületében, a tanácsháza melletti tán egyetemi tanár irányításával végzik a tíz napra tervezett kutatómunkát, amelynek során a régi néphagyományokat és az életmód változásait vizsgálják. A kutatás eredményeit monográfiában összegzik és adják közre. játszótér parkba készítettek fából játékokat A tizenhét miskolci faragó munkáját szerdán adják át a gyerekeknek. Szeptemberben pedig már a miskolci játszótér elkészítésén dolgoznak majd. Ha volna egy olyan szűrőnk, amelyen keresztül — képletesen — átcsorgathatnánk a Sztárcsinálók történetét, teljes hatásmechanizmusát, a faviccektől kezdve a szteppelésen át egész a zenei anyag dailamkincséig és hangszerelési megoldásáig—- abban az esetben igen kevés eredeti dolog akadna fenn, olyan, amit a szerzők (zene: Várkonyi Mátyás, szöveg: Miklós Tibor) és a rockopera-csinálók (rendező: Kovácsi János) a sajátuknak vailhatnának. Még akkor is, ha egyes ötletek, alkalmazott fogások nyilvánvalóan parodisztikus megok olással kerültek a produkcióba. És ha már a paródiánál tartunk, haladjunk ezen a nyomvonalon tovább, mert így elérkezünk egy másik kulcsszóhoz, legalábbis a szerzők (vélhető) szándéka szerint: a szatírához. Anélkül, hogy műfaji polémiákat szítanánk és a stiláris szempontból meglehetősen képlékeny darabtól számon kérnénk akár a szatíra, akár más rokonítható műfaj (esetleg azok szerencsés ötvözetének) konzekvens végigvite- lét, fogadjuk el a müvet — műfajilag — ilyennek, amilyen. Nézzük inkább, hogy mit kíván velünk, nézőkkel megismertetni, mitől akar elriasztani, mihez kívánja szimpátiánkat megnyerni — egyszerűen: miről szól. Sztárcsinálók, mondja a darab címe, s ehhez járul a dekadens, római-császári világot idéző sztori, a Néró- korabeli szituáció a maga történelmileg-et''ailag közhellyé „patinázódott” jellemeivel, személyiségeivel. Jó alapanyag ez, mondhatni ravaszul jó alapanyag. Néróval, ál-Krisztussal, Se- necával és ledér nőkkel ki lehet mondatni sok mindent, ami — egy meglehetősen gyér fonalú dramaturgia segítségével — akár még arra is alkalmas lehet, hogy a mai popmuzsika visszásságairól, a talmi csillogásról, a tömegek ámításáról és más ilyen „csúnya dologról” lerántsa a leplet. Helyesebben csak rántaná, mert így, ebben a formában inkább csak cibálja, tép belőle egy-egy fosz.lányt. Á baj a kettős sti - lizáltsággal kezdődik, azzal nevezetesen, hogy ha a máról szólunk, akkor legyen bátorságunk vállalni ezt a jelent (ne csak a pailérozatlan paródia betétek szintjén), legyen például mai a történet is, vagy ha már a múltból hozunk sztorit, az legyen feszes, pontosan végiggondolt — szóval legyen megírva. A jassznyelv ellen például — félreértés ne essék — nem prűd kifogásaim vannak, sokkal inkább az a gond, hogy nem maradt meg hatásos nyelvi eszköznek, hanem átcsapott hatásvadász céllá. Kevésnek tűnt — tovább gyengítve a librettó hiányosságait — a zenei ötlet, kevés motívum akadt a cselekmény érzékletes ábrázolásához, bár épp a visszatérő dallamfordulatok, a sajátos vezérmofívu- mok rendelkeztek a legtöbb karakterformáló erővel. Egy feltételezett szűrőt említettünk az imént, amin keresztül kétségtelenül sok minden elveszne, egy dolog azonban (talán a leglényegesebb) feltétlenül megmaradna, nevezetesen az akarat, az újat igénylő és újat teremtő ambíció — mintegy demonstrálva önmaga erényeit. Meglehet, hogy épp az akarat és ambíció ' kapcsán vélheti valaki, hogy felesleges a fanyalgás, a hibák lajstromozása, helyette örüljünk, hogy végre nálunk is megszületett (tavaly) egy ilyen típusú produkciókra alkalmas társulat és sikerült (ha nem is tető alá hozni, hisz’ épületük még nincs) színpadra állítani az első magyar rockoperát. Én azonban azt hiszem, hogy ez a társulat (s kérem, hogy udvariatlanul bár, de tekintsünk most el a közel harminc szereplő sok-sok remek alakításának, a zenekarnak és az egyéb közreműködőknek név szerinti felemlegetésétől) már több annál, mint kísérletező, helyét kereső alkalmi csoportosulás, következésképp a munkájukat sem lehet elintézni egy, a lelkesedést honoráló, de közben minden más felett szemet hunyó vállveregetéssel. „Lépnünk kell! Bárhogy fáj...” — mondja Agrippina a Sztárcsinálók első jelenetében, örülünk, hogy találkozhattunk a Rock Színház társulatával (augusztus 4-én és 5-én), szívesen találkozunk velük újra. Várjuk a következő lépésüket. D. Szabó Ede Szalagosok a medencében Úszni tanulnak Alighogy befejeződött a DVTK úszónapközije, megkezdődött az úszásoktatás a Miskolc városi Művelődési Központ Gárdonyi Művelődési Háza által szervezett napközis foglalkozásokon. Az előbbin kétszáz körüli volta gyereklétszám, az utóbbin megközelíti az ötvenet. Dél-I előttönként az Augusztus 20. strandfürdőben vesznek leckéket a gyerekek, akiknek a nyakában lógó különböző színű szalag egyben úszásismeretüket is jelzi. Vannak közöttük ugyanis olyanok, akik még csak most kezdenek egyáltalán barátságot kötni a vízzel, s vannak olyanok is, akik már egészen jól mozognak benne. A művelődési ház úszónapközijének vezetője — rajta kívül még négyen foglalkoznak a gyerekekkel, s így egy-egy csoportban legfeljebb tíz gyerek gyakorolja az úszás mozdulatait — Szegeczki Gyula. A miskolci 11-es számú Általános Iskola testnevelő tanára, úszó- edző. — Mikor lehet kezdeni, s meddig érdemes megkezdeni úszni tanulni? — Azt hiszem, 5—6 éves korban a legideálisabb elkezdeni a tanulást, de az úszással való megismerkedés sohasem késő. S ho£y menynyire szükséges, azt hiszem, elég csak ráznéz.ni egy medencére ... A kis vízben szinte egymást érik az emberek, a mély Vízben viszont alig vannak néhányan ... — Ehhez képest nem sok gyerekkel tudnak foglalkozni... — Igaz. De én nem is szeretném, ha sokkal többen lennének. Az igazán hatékony úszásoktatás csak kis csoportokban képzelhető el, amikor az edzó minden gyerekre személy szerint oda tud figyelni, korrigálni tudja hibáit. De ez csak az egyik ok. A másik: úszás tanításra Miskolcon csak az Augusztus 20. strandfürdőn van megfelelő víz. Itt is úgy kell lekentem egy részt a medencéből, amit persze nem mindenki vesz komolyan. Vannak, akik úgy vélekednek: megfizették a belépőjegy árát, joguk van oda is bemenni, ahol mi a gyerekekkel foglalkozunk. Igaz, olyat is tapasztalhatunk, hogy felnőttek próbálják utánozni a gyerekeket A mozgásukat. — Mi az-úszástanítás me-; netreridje? — Az egészen kezdők inkább barátkoznak a vízzel. Lebuknak, gyakorolják a siklást, azután a kéz- és a lábmozgást. Mi a mellúszással kezdjük, talán ez ad leginkább biztonságot.. A legnehezebb a lélegzetvelel koordinálása a mozgással. Idáig csak hosszú idő után jutnak el a kezdők. De már az is igen szép eredmény, hogy nem érzik teljesen idegen közegnek a vizet. — A délutánt a diósgyőri strandon töltik? — I-Ia jó idő van, akkor igen. Ez a hideg Víz nem alkalmas a tanításra, de amikor hancúroznak a vízben. pancsolnak, fröcskölnek. szinte észrevétlenül gyakorolják is a délelőtt meg- tanultakat. Azon kívül: szép környezetben. jó levegőn vannak a gyerekek. S persze rossz Időbeli könyvtár- látogatást. filmvetítést is szervezünk majd nekik. (cs. a.) MISKOLCON, 1981. AUGUSZTUS 15-ÉN, ISMÉT VEGYSZERES MEHESZEK! szfNriGIRTáSIVÉGZŐIK Gondoskodjanak a méhcsaládok szakszerű és biztonságos elzárásáról 1981. augusztus 14-én 19 órától augusztus 16-án 10 óráig! EGYETÉRTÉS MGTSZ, PUTNOK