Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
198Í. Jútius 12,, vasárnap ESZAK-MAGYAROR5ZÄG 7 Lenkey Zoltán rajta Vladimír Rohlena: Rablótámadás A postahivatalba egy álarcos férti lépett be. Egyik kezében pisztoly volt, a másikban pénzszállító zsák. Ennek méretéből ítélve az illető optimista természetű lehetett. Odalépett a kisab- lakhoz és bekiáltott: — Fel a kezekkel! Vokalek postatisztviselő rögtön felemelte a kezét. — Ide a pénzt! — Hogyan adjam oda magának a pénzt, ha fel kell tartanom a kezemet? — Jó, jó, hagyjuk a szellemeskedést! Engedje le a kezét, de meg se moccanjon. Különben a halál fial — Árva vagyok — ha- bogta Vokalek úr -—, nekem úgyis mindegy. Kihúzta az asztal fiókját, felfordította, és a látogató zsákjába szórta a pénzt. — Tessék, 216 korona és 50 halér. — Hohó, ez kissé kevés — csóválta a fejét a rabló, — Rossz napunk van. Előfordul az ilyesmi. Talán a bélyegeket is elvinné? 72 korona és 40 halér értékű bélyegem van. — Mit kezdjek a bélyegekkel ? — Hogyhogy mit? Ez attól függ, hány évet kap. Majd leveleket írogat a kedves rokonainak. — Nincsenek rokonaim. — Akkor nekem ír. Tudja, nekem sincs senkim kerek e világon. — Egyáltalán nincs senkije? — Teljesen egyedül vagyok. El sem tudja képzelni, mit jelent, hogy itt kell ülnöm a poste restante- ablak mögött, látom a feszült várakozástól sugárzó arcokat, látom, amint reszkető kézzel nyúlnak a boríték után, látom a lányok mosolyát, amikor mindjárt itt az ablak előtt, türelmetlenül feltépik a borítékot. Nekem pedig enki sem ír. Soha senki. El tudja képzelni ezt? A rabló görcsösen nyelt, mintha a torkán akadt volna valami. — És is egyedül vagyok. Világéletemben egyedül voltam ... — nem bírta tovább, és szipogni kezdett. — Tehát maga is tudja, mi a magány — sóhajtott fel fájdalmasan Vokalek úr. — Tudom, persze, hogy tudom — mondta a rabló, és hirtelen zokogásban tört ki. — Ne sírjon! •— Hogyne sírjak, amikor feldúlta a lelkem?! Nem kell nekem a pénz. És a vacak, bélyegeire sincs szükségem ... Hát mire ment el az én egész életem ... — Köszönöm, drága barátom! Várjon meg, mindjárt bezár a posta, akkor elmegyünk és iszunk egy korsó sört...» Új múzeum Detank Debrecenben Borsos ® József neves városépítész (ő tervezte többek között az első hazai krematóriumot) vénkerti házában, nem mesz- sze a Déri Múzeumtól, nyílt még ez év januárjában a „Debrecen és a magyar irodalom” című állandó kiállítás. Csaknem öt évszázad irodalmát e szűk helyen bemutatni: a kiállító eszközök tervezőjének és a rendezőnek a mesteri munkája. Debrecen múltja méltó erre a bemutatásra. Huszár Gál nyomdája 156i-töl hazánk legrégibb folyamatosan dolgozó üzeme, s a magyar nyelvű nyomtatványai irodalmi nyelvünk letéteményesei. megerősödésének vívmányai. A jobbágygyermekeket felnevelő kollégium a felvilágosodás fellegvára, élén Csokonaival. Kölcsey, Petőfi, Arany otthon volt Debrecenben. A „szabadságharc fővárosa” nem feledkezhetett meg Kossuthról, Jókairól sem. Az emeleti kiállítóteremben a századforduló és a 20. század jeleseivel találkozunk. A tudomány vára ekkor még a kollégium. Itt tanul Ady Endre, ide jár Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-jának gyermekhőse, Nyilas Misi, Debrecenből indul Tóth Árpád, Szabó Lőrinc. Oláh Gábort lehúzza (éppen napjainkban világított be ebbe a roppant küzdelembe Tóth Endre kitűnő könyve Oláh Gáborról), Gulyás Pál felülkerekedik. Juhász Géza szellemi patrónus lesz már egyetemi katedrája előtt is. A kiállítás e harmadik csoportja bemutatja a Csokonai-kör és az Ady Társaság bátor és sokoldalú kísérleteit. Debrecen irodalmi múze- oma 194ö-ig vezet el bennünket Sokat, emlegetett, világ ez, a kollégium gyűjteménye is felsorakoztatja a múltját. Mégis igen sok meglepetést hoz számunkra, hogy a Csokonai- és Fazekas Mihály-emlékekA »énkerti ház mint múzeum Részlet a kiállításról re figyelmeztessünk. A magyar irodalmi múlt minduntalan előretörő vonulata ez, s a kiállítás három csoportja valóban a magyar művelődéstörténet hőskora. Még mindig van bennük felfedeznivaló. A múzeum kézirattára és relikviái lehetővé teszik a tudós kutató munkát is. Ne sajnáljunk még egy jó negyedórát, hogy a Mara Sít utcában meglátogassuk • a Holló László-emlékházat A magyar festészet nagyjá- val és java alkotásaival, olthona berendezésével találkozhatunk. Kiskunfélegyháza is híven őrzi képeit, | de itt kitárulkozik előttünk a magyar tájjal, a magyar néppel eljegyzett alkotó szinte teljes életműve. K. A. Dühös voltam, mert nem engedtek azok a boldogtalanok téged ott aludni. Úgy gondolom, sírtam is. — Nem azok a boldogtalanok nem engedtek, hanem a boldogtalanok háziasszonya. — Te gunyoros vagy. — Elfelejtettél magyarul. Kern veszed észre, hogy fogalmazol? — Ilyen sok év után csodálatos? — Tulajdonképpen érthető. Szóval, kijöttél a vízpartra, valami vacsorát is hoztál. S — Arra nem emlékszem. Meztelenül fürödtünk. Nagyon sovány voltál, tudod? De sokat bírtál. És mindig ideges voltál. Még mindig folyton ideges vagy? — Ez az alaptermészetem. Egyébként nem hiszem, hogy ideges lennék, csak... — Érzékeny voltul. És önös... akarom mondani, önző. — önzó? — Azt szerettem. Már hajnal volt,, amikor visszamentem a /házba. A nádas mellett meztelenül becsavarodtál egész éjszakára a pokrócba, és nem engedted, hogy viszamenjek a házba. Mindig egészen a fáradtság »—-------------------------------------g ig akartál együtt lenni. Most, mit csinálsz? — Ülök és beszélgetek veled. — Nem úgy; van dolgod? — Tulajdonképpen nincs, legfeljebb telefonálnom kell pár helyre. * Akkor most hozzád megyünk. Az ezüstszürke Buick marad a Szondi-pince előtt. Útközben mellékutcákon sétálva bemegyünk egy kocsmába. Két féldeci barackpálinkát vészéit. Az övét is én iszom meg. Csak beleszagol. Nem emlékeztetem, hogy hány üveggel ittunk meg annak idején. A szobámban csak a könyvespolc előtt áll meg pár pillanatra, aztán vetkőzni kezd, és a heverőre kuporodik. Leülök mellé. — Már nem vagy olyan sovány. Na, gyere hozzám. Egyetlen szó nélkül kényszerít magára. Képtelen vagyok nem emlékezni tíz évvel- ezelőtti nagy sóhajaira, oyögdécseléseire, elfojtott suttogásaira. Most szótlan. ügyes, látszik az öröm az arcán. Hátamra kulcsolja a karját, aztán^a homlokához kap és nevet. Félóra múlva feláll, és kimegy a fürdőszobába. A ruháját magával viszi. Felöltözve jön vissza. A könyvespolc előtt toporog megint, aztán leül az íróasztalhoz, kézbe vesz egy papírdarabot: — „Áldott légy” ... nem tudom olvasni az írásod. Mi ez? Imádkozás? — Nem. Tegnap jöttem haza a ZselicségbőL —- Honnan? — Ez egy vidék Somogv- ban. Egy tanító barátom hívott le, Halottvirrasztásra. Amit olvasni akartál, az a sirató asszonyok egyik éneke. — Olvasd! •— „Áldott légy hatalmas isten, hogy ezen halottnak itt, megelégléd kínjait, s hogy miután dúlt lelkében oly nagy a sötét, életének :s kioltod lobogó szö- vétnekét.”-— Micsodáját? — Szövétnekét. •— Az a teste? — Igen. mondjuk. — Na. megyek. Holnap délután gyere a szállodába, várlak. Elmegyünk valahová. — Jó. Elkísérjelek? — Nem. Egyedül akarok visszamenni. Másnap elmehettem volna a szállodába. Talán várt volna rám. Talán beültünk volna az ezüstszürke Buickba, és az utat magyaráztam volna egy városszéli kiskocsma faasztaláig. Természetesen Budán, kovácsoltvas lámpák alatt, piros-zöld népi hímzéssel díszített térítőre könyökölve, ahol ő pörköltet, rendelt volna és vörös bort. Egy idő múlva a homloka fölött ágaskodó szőke tincs a szemébe hullik, ahogy öreg házak falán mállik a vakolat. Lehet, hogy egy kupica barackpálinkát is rendelt volna, aztán megkér, vezessek én. ha tudok, úgy biztonságosabb. És természetesen hozzám, ne a szállodába. Aztán ... pontosan tudom, hogy a sajnálkozáson kívül semmi mást nem éreztem volna iránta. De nem volt másnap. 0 Hogy őszinte legyek, az előző napot is igyekszem majd elfelejteni, mert az emlékezetem csak a jo és szép pillanatokat őrzi, ha nőkről van szó. Biztos vagyok benne, ez nem Sikerült. Továbbéltem valamit egy ajándékba kapott napon, és a kudarc tökéletes. Az egyensúly naptári éveim és csillagéveim között helyrebillent. A hétköznapok rendje szerint. Mert a naptári évek néha színesre pingált, olykor kopott, töredezett kilométerkövei az úton ballag- j dálónak esetleg jeleznek valamit, a csillagévek már csak az utána poroszkálónak. , Egy szökőnappal öregebb lettem.
