Észak-Magyarország, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-15 / 164. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1981. július 15., szerda Nagy Kígyó — ha jól ♦ megsaccolom — legalább 120 centiméter magasra nőtt már, s zoknis- tól, trikóstól, fürdőnadrá- gostól nyomhat vagy húsz kilót. Különben már maga mögött tudhatja az általános iskola első osztályát, és ha véget ér ez a nyár, amelyből néhány hetet a perecest napközis táborban tölt el, akkor a másodikosok fensőbbségével tekinthet le az elsősökre. Becsületes neve, mármint az a név, amelyen otthon emlegetik: Csaba. De ha falevelet tűz a hajába a többi kissráccal együtt, akkor már a nagy indián főnök nevére hallgat. Az 1-es számot viselő, Vadrózsa rajban egyébként igazi törzsfőnökök jöttek össze, az egész Kari May indiánvilág. Mert ha már nekilódulnak a bokros, füves domboldalnak, mégiscsak más, ha Nagy Medve, Kis Medve, Winnetou csataki adását viszi messzire a szed. Kopogjuk le, jó idő járja a gyerekekre, akiket reggelente menetrendszerű pontossággal visznek ki a városi kék buszok — persze különjáratként — a perecesi táborba. Miskolcon ezen a nyáron három napközis tábor működik A legnagyobb a perecesi, azután a tapolcai, amelyet a strandra „telepítettek”, s okulva a tavalyi tapasztalatokon, a harmadik már nem az Avasdélen, hanem a Kilián-észa- kon. Igaz, itt iskolára szervezték a napközit, de környéke árnyas, s hogy kellemes környezetet tudjanak biztosítani a gyerekeknek, még az iskola melletti parkot is rendbe rakták. Lovas Sándorné — Giziké néni a gyerekeknek — a jól végzett munka nyugalmával — ha szó lehet egyáltalán nyugalomról, amíg augusztus közepén kaput nem zárnak! — mutatja a gyerekek nyári birodalmát. Szívesen mutatja egyébként a szülőknek is, ha kíváncsiak,' s körbenézni erre járnak! Az elmúlt 1—2 évben bizony sok minden történt errefelé — sokat is áldozott rá a Miskolci városi Tanács! —, s nemcsak a napközis tábor házai épültek fel — van ott játszószoba, vetítőhelyiség, pihenő is, számítvá a rosszabb időjárásra is. A labdák és a társasjátékok mellé szépen fejlődött a „járműpark” is: éppen ott- jártunkkor avatták fel a versenyrollerokat. Júliusban majd kilenc- száz miskolci általános iskolás jár ki a nyári napközis táborokba. Augusztusban valamennyivel kevesebbet hoznak-visznek a buszok. Két hetet, hármat töltenek itt a gyerekek, úgy általában, a nyári vakációból. Olyan, akinek az egész nyárra csak ez jut, szerencsére egyre kevesebb akad. De hát értük és a többiekért is van az, hogy igyekeznek nagyon színes, nagyon változatos programokat összeállítani nekik. Az idén nvá- ron egyébként már némi forgás is tapasztalható: egyik-másik iskola elől másfelé veszik az irányt a buszok, mint tavaly. Merényi Józsefné, napközis szakfelügyelő szerint, már ezt is megengedhetik maguknak, így is változatosabb lesz a nyár . . . Meg persze úgy is, hogy a táborozok is kimozdulnak. A hét egy-egy napján, felváltva, például a Tokai étteremben vendégeskednek. Roham a helyekért... Ilyen kor már túl vannak az első névsorolvasáson ... A buszok egyébként pontosan járnak ... f Csendélet — délelőtt. Ki-ki kedve szerint töltheti az időt. Olyankor ott is tálalják eléjük az ebédet. Van disco meg bábozás, s a Rónai Sándor Művelődési Központban pedig bűvészműsort néztek. A Városi Művelődési Központ bohócműsorral patronálja őket, méghozzá úgy, hogy helybe viszi... Van azután filmvetítés, énektanulás, sportvetélkedő __ A v issza-visszatérő pedagógusok tarsolyából is, no és a főiskolások is mindig hoznak valami újat. A kötelező nyári gyakorlatukat töltik itt A nyári napközis tábor doyenje, dr. Vida Vilma — tizenkilenc nyarat töltött már a nyári táborban — patronálja őket. Azt mondta: igyekvőek, lelkesek. Lesz belőlük pedagógus ... A napközis táborokban — a néhány évvei ezelőttihez képest — csökken a létszám. Nyilván a szülők is jobban mennek a gyerekekkel. A művelődési házakban is egyre több gyerekfoglalkoztatást szerveznek. De azért sok, túl sok a lakóházak tövében a csellengő, unatkozó gyerek. Nekik is szól a 21-es számú Általá- nis Iskola egyik kis nebulójának vallomása. Soha nem járt táborba, félt egy kicsit ... Eredetileg egy hétre íratta be a különben gyesen levő, anyukája. (A kisfiú ezért nem napközis, de a lehetőségek szerint ő is járhat nyári táborba.) — Nagyon jó itt. Rengeteget játszunk. És tetszik tudni, mi a legjobb? Hát az, hogy nem kell az ablaknál állni, hogy lesz-e lent barát ... Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Labdakergetés nagyban és kicsiben ízlik az ebéd Western a divat? Divathóbort lenne? Vagy valami újabb nosztalgiahullám? A napi valóságunktól való elfordulás? Rosszul értelmezett közönségigény túl- búzgó kiszolgálása? Alighanem mindezek közös eredménye a napjainkban dívó és úgy tűnik mind magasabbra csapó westem-rajon- gás. Nincs ebben semmi különösebb, legyintenek sokan, a fiatal néző romantikára vágyik, az idősebbje meg fiatalkori moziélményeit akarja felidézni, kell minden korosztálynak az a fajta „kikapcsolódás”, amely a mindennapi környezettől valami messze elütőt hoz elé, s ha a közönség ezt kívánja, hát ezt kapja. Nem lennék hű az igazsághoz, ha elhallgatnám, hogy fél évszázaddal ezelőtt, amikor a western, vagy ahogyan akkor hívtuk, a cowboyfilm első hangos jelentkezései megjelentek a hazai mozikban, majd a hangosfilm előretörésével egyre inkább érzékletessé vált a vásznon a soha nem töltött coltok durrogása, meg a rettentő pofonok csattanása, a száguldó lovak patkóinak dübörgése, gimnazistaként magam is ott izgultam — kortársaim százaival együtt — a mozik nézőterén és izgatottan lestem, vajon Tom Mix és társai újra, meg újra olyan remekül helytáll- nak-e, mint legutóbbi filmjükben. Igen sok selejtet láttam ebben a műfajban annak idején, de köztük néhány máig emlékezetes műalkotást is, mint például a Viva Villá!-t Wallace Berry vei a főszerepben. Aztán jött a harmincas évek vége, mindinkább előretört a hazai fasizmus, jött a második világháború és az indiánokkal szemben földet foglaló és maguknak erőszakkal otthont teremtő „hősök” meg a kevés népi hős jellegű és értékű cowboy, vagy szabadsághős, a vadnyugati rablók helyét elfoglalták a mozivásznon mások, meg gondjaink is megsűrűsödtek, s nem is nagyon lehettünk kíváncsiak a többségben egy kaptafára készült vadnyugati históriákra. Üj életünkben megint másfajta gondolatok kötöttek le, s talán húsz év is eltelt, amíg a vadnyugati történetek eszünkbe jutottak, illetve amíg a filmforgalmazás fel nem fedezte, hogy a nézők romantikaigénye kielégítésének egyik útja-módja a western- filmek bemutatása lehet. A MOKÉP egyik most közreadott propagandakiadványa szerint 1964-ben kezdődött a vadnyugati filmek újabb korszaka nálunk, ekkor mutatták be a televízióban éppen a napokban pergő Kallódó emberek című amerikai filmet, amelyet a rendező — John Huston — mellett olyan sztárok fémjeleztek, mint Clark Gable, Marilyn Monroe. A következő évben már westem-paródiát is láthattunk, a csehszlovákok Limonádé Joe-ját. És jöttek sorra az európai stúdiókban készült westernek, western- utánzatok es a paródiák. Élen járt ebben a DEFA, az NDK filmgyára, amely Goj- ko Mitics szerb színészre alapozva indiántörténetek egész sorát fkészítette el. persze merőben más eszmei tartalommal, mint az igazi westernek készültek. Ezekben az NDK-beli „vadnyugati” történetekben visszájára fordult az eredi western. Készítettek persze más európai filmesek is vadnyugati históriákat, s ennek során megszületett a maka róni-wes verneként emlegetett, olasz vadnyugati film is, amely sokkal inkább a parödiáia már nz eredeti weslerneknek, mintsem követője. Meg jöttek közben a mind szélesebbre nyitott kapun az amerikai westernek, régiek és újak, tartalmasak és értéktelen tö- megkészitménvek egyaránt. Jelenleg közel negyven wes- ternfilm, illetve westernsze- rű film látható a hazai mozikban az 1964 óta bemutatott mintegy nyolcvan közül; igen sok szerepelt a televízió képernyőjén is, s napjainkban is ezek felé fordul a legtömegesebb érdeklődés. A minap egy negyvenkét éves western pergett a képernyőn, Ford híres Hatosfogata, a főszerepben a covvboy- íilmek sztárjainak egyik legnagyobbikával, az 1976-ban elhunyt és öregségére az amerikai filmvilág jobboldali vezéregyéniségévé lett John Wayne-nel, napjainkban meg százak állnak a mozi pénztárak előtt, hogy a Nevem: Senki című olasz—francia— NSZK westernparódia sokmázsás pofonjainak megtekintésére biztosítsák maguknak a jegyet. (Igaz, itt két olyan főszereplő ad súlyt a filmnek, mint Henry Fonda és Terence Hill. A film egyébként 1973-ban készült.) Csattognak hát újra a coltok, csattannak a pofonok, vágtatnak a lovasok, s ha a western változott is azóta, hogy nézni kezdtem, tehát egy fél évszázad alatt, sok vonása azonos a régivel: most is viszonylag kevés az értékes mű közöttük, most is sok az átlátszóan csinált hős és hősiesség, most is sok a teljesen silány játék, még ha nagy színészek jelenléte olykor ki is emel egy-egy művet a sokaságból. De izgalom mindig van bennük, s mért újj meg újabb nézőgenerációk ülnek mindig a széksorokban az öregedők mellett, nem tudhatják, hogy milyen is volt Tom Mix a harmincas évek elején. Szeretik az izgalmat, várják a romantikát, hát nézik izgalommal, érdeklődve. Más kérdés, hogy a kaland és romantika iránti igényt még ma sem tudjuk másképpen kielégíteni, mint szertelen verekedések bemutatásával? Mint nem mindig jó eszmeiségű küzdelmek, illetve bunyózások végtelenjeivel? Kicsit furcsa azon elgondolkodni, miért a másokat érő hatalmas pofonok jelentik ma a szórakozást, ha azt a bizt onságos mozi ülésből, vagy otthon a képernyő előtt ülve nézzük. Ismerős a, válasz: ezt igényli a közönség, ki kell hát elégíteni az. igényét. De ilyen mértékben, mint ez mostanában tapasztalható?! Vajon az ilyen irányú igény növekedéséhez nem járul hozzá túlzott mértékben az ilyen irányú . kínálat is? Aki most jegyet vesz a legújabb makaróni westem- hez, általában nem meditál. Egy fél évszázad alatt annyi minden megváltozott, de a coltok durrogásának, a másokra mért pofonoknak a varázsa — úgy tűnik — még neriji... Benedek Miklós bútorért JÚLIUS 15—25-IG az Alföldi Bútorgyár bemutatkozik ^flmi vallalM* cfMO kiállítás a kazincbarcikai domus lakberendezési áruházunkban, kazincbartcika, fö tér 2. sz. BORSODI IPARCIKK KISKER. VÁLLALAT
