Észak-Magyarország, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-13 / 137. szám
BLAG PROLETÁRJA», EGtESüUETEß Mai számunkból: Véget ért a LEMP KB plénuma Csütörtökre virradóra, valamivel étiéi után, Stanislaw Kania első titkár zárszavával véget ért a LEM!3 Központi Bizottságának XI. plénuma. A kétnapos vita zárószakaszában a KB személyiszervezeti kérdésekkel is foglalkozott. A LKMP vezető testületéinek személyi összetételében nem történt változás. A javaslattevő bizottság nevében Kazimierz Barcikowski előterjesztette a XI. plénum határozatainak tervezetét. Felhatalmazták a Politikai Bizottságot, hogy a vitában elhangzott észrevételek alapján a szükséges módosításokat vezesse át. A határozatokat még nem hozták nyilvánosságra. AZ MSZMP BORSOD-ABAtfJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVII. évfolyam, 136. szám Ara: 1.1(1 forint Péntek, 1981. június 1! Motorpajzsok Borsodszirákró! fogadta (3. oldat) Egy henrerész molto n (3. oldat) ti (4. oldal) (4. oldat) ' 1- és tv-műsor f5. oldoO Motorpojzsokat készítenek a Ganz Villamossági Művek megrendelésére a borsodsziraki Bariok Béla Mezőgazdasági és Ipari Termelőszövetkezet forgácsolóüzemében. Képünkön: köszörülés után a méretet ellenőrzi Orosz István. a resztül termékeinek több mint 75 százalékát exportálja. Készítményei a világ úgyszólván minden tájára, így Nigériába is eljutnak. A tájékoztató után •— amelyhez filmvetítés is kapcsolódott — a nigériai államfő megtekintette a nagy múltú, nemzetközi hírű gyár gyógynövény-feldolgozó és in- jekciökészilő üzemegységét, és elismeréssel szólt a látottakról. A nigériai államfő a késő délutáni órákban a Duna Intercontinental Szálló egyik különtermében találkozott a Magyarországon tanuló nigériai diákok képviselőivel. A különféle tudomány területek, szakmák ismereteit hazánkban elsajátító nigériai fiatalok beszámoltak Alhadzsi Shehu Shagarinak a Magyar- országon töltött tanulóéveik tapasztalatairól, s elmondották, hogyan szándékoznak majd hasznosítani itt szerzett ismereteiket hazájukban. Ózd vízellátására 590 millió r Ili gerincvezeték épül Az évről évre gyors ütemben épülő, terebélyesedő, lé- lekszámban sokasodó kohászváros, Űzd vízellátása napjainkban meglehetősen kritikus. A vízellátást biztosító Láz- bérci-víztározóból jelenleg naponta 17 ezer köbméter vizet kap és 15 ezret fogyaszt a város; ám a szaikemberek szerint. ha üzemzavar következne be a vizet szállító csővezetéknél — például csőtörés —, az ózdi tározó igen gyorsan, mindössze 2—3 óra alatt kiürülne. Csőtöréssel, vagy más természetű üzemzavarral pedig mindig számolni kell, ami nem kis aggodalomra ad okot a szolgáltatást biztosító Észak- magyarországi Regionális Vízmű dolgozóinak, vezetőinek; nem is szólva a kohászváros lakóiról. S ha már kritikus helyzetről beszélünk, ide kívánkozik az is, hogy a város lakásainak csupán 60 százalékában van vezetékes ivóvíz, s ebből következően jó néhány ezer ember nem élvezheti a korszerű vízszolgáltatás előnyeit. Rózsa Lászlótól, az ÉRV építési ■ és karbantartási főmérnökétől kapott információ minden bizonnyal örömre adhat okot az ózdiaknak. Megtudtuk. hogy az Országos Vízügyi Hivatal, valamint az ÉRV közös fejlesztéseként mintegy 500 millió forint beruházási költséggel néhány éven belül biztosítják a város vízellátását. A komplex beruházási program tartalmazza a láz bérei tisztítómű, a vadnai és a saj ónémeti _ átemelő bővi lését, s Vadnától Özdig egy 30 kilométer hosszú gerincvezeték, továbbá Özdon két, egyen(Folytatás a 2. oldalon) Kádár János fogadta Alhadzsi Shehu Shagari nigériai elnököt. A találkozón reszt veti Losonczi Pál is. ! Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön, a KB székházában fogadta Alhadzsi Shehu Shagarit, a Nigériai . Szövetségi Köztársaság elnö- i két, aki Losonczi Pálnak, az | Elnöki Tanács elnökének i meghívására hivatalos láto- I galáson tartózkodik Magyar- I országon. | A szívélyes légkörű eszme- j cserén részt vett Losonczi Pál, Púja Frigyes külügyminiszter, ott volt Vadász Frigyes, a Magyar Népköztársaság nigériai és Lawrence Fabunmi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyaror- . szági nagykövete. . Csütörtökön Budapesten megkezdődtek a magyar— ■ nigériai hivatalos tárgyalások. Az Országház delegációs i termében tartott találkozón i Losoncai Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Alhadzsi Shehu Shagari, a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnöke vezette a küldöttségeket. A ma- . gyár tárgyalócsoport tagjai: . Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Ábra hám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, . Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal el- , nöke, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Melcga Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Vadasa Frigyes, hazánk nigériai nagykövete. A nigériai tárgyaló- csoport tagjai: Ishaya S. Audit külügyminiszter, A. Ebun Oyagbola asszony, tervezési miniszter, A. Ibrahim Gusau mezőgazdasági miniszter, Sylvester Vgoh, a tudományos-műszaki ügyek minisztere, Victor Masi pénzügyminiszter és Lawrence Fabunmi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete. A szívélyes légkörű tárgyaláson — az MTI tudósítójának értesülése szerint — behatóan foglalkoztak a magyar—nigériai kétoldalú kapcsolatokkal, ezeken belül elsősorban azokkal a lehetőségekkel és módokkal, hogy Magyarország miként vehet részt a nigériai gazdaság fejlesztési elképzeléseinek megvalósításában, továbbá véleménycserél folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről is. Alhadzsi Shehu Shagari a nap folyamán a Kőbányai Gyógyszerárugyárba látogatott. A magas rangú vendéget, akit a látogatásra elkísért Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese is, Varga Edit vezérigazgató tájékoztatta a gyár tevékenységéről. Elmondta egyebek leözött, hogy a Kőbányai Gyógyszerárugyár, amely az utóbbi tíz évben átlagosan 15—20 százalékkal növelte esztendőnként a termelését, a Medimpex Gyógyszer-külkereskedelmi Vállalaton kgSzéna kazlázása Homlokrakodó segítségével karlazzák a lucemaszénát «* hernádnémeti Hernádvölgye’ Termelőszövetkezetben. A fon- * * tos pillangós takarmánynövény első növedéke a vártnál kevesebb termést fizetett, ami a májusi aszályos időjárásnak tudható be. A Borsod megyei NEB ülésén Ismét a magánerős épílkezéseforől Tegnap a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság foglalkozott a magánerős építkezések helyzetével. Nem először már, így a par évvel ezelőtti felmérés révén a bizottságnak összehasonlítási alapja is van. Az összehasonlítás pedig határozott előbbre lépést mutat. Előrelépést azoknak a lehetőségeknek megteremtése ügyében, melyek szükségesek a magánerős építkezés nagyobb elterjedéséhez. Például az államigazgatásban dolgozók gyorsabban adják meg az engedélyeket, biztosítják — általában — a telkeket stb. A telkekkel kapcsolatos kérdésekről lapunk tegnapi számában, a képviselőcsoport ülése alapján ugyan szóltunk, talán nem érdemtelen most sem ennek valamelyest való bővi lése. Az ellenőrök megállapították, hogy teljesen közművesített telket csupán Mezőkövesden, az Egri út mentén, valamint Putnokon, négy lakás esetében találtak. A leggyakoribb a részleges közművesitettség — villany, víz —, de például Sa- jószentpéteren és Aisózsol- cán még ezeket nélkülöző telkeket is kialakítottak. Az előrelépést nagymértékben segítette az ajánlott tervek ugrásszerű terjedése. Ennek pedig rendkívül egyszerű a magyarázata. A tervezést megszigorító rendelet értelmében sok ember, ki eddig — szép pénzekért — tervet készíthetett, most „csupán” adaptálhatja az ajánlottat. Most hirtelenjében az általuk eddig hol ezért, hol azért kifogásolt ajánlott terv : jó lett, megfelelővé vált. Az sem mellékes, hogy az ilyen terv alapján építtető 10 százalékkal több hitelt kap az OTP-töl. Megyénkben is 130-nál több, ajánlott terv közül válogathatnak az érdeklődők. Ez már elégségesnek látszik, bár finomítás lehetséges, nyilván itt-ott szükséges is. Mindenesetre a sok — kitűnő szakemberek által készített — terv reményt nyújthat arra is, amiről a népi ellenőrzési bizottság tegnapi ülésén szintén szó esett: a falu arculatának szépítésére, a küllemben arra érdemes hagyományok megőrzéseié, a már több helyen is tapasztalható „egyenruhá- sitás” megakadályozására. A pozitív' jelenségek mellett a bizottság a korábbi vizsgálatok, valamint a friss tapasztalatok alapján viszont azt is megállapíthatta: nem történt előrelépés az anyag- ellátást illetően. A Tüzép-ek, nyilván számos ok miatt, de (Folytatás a 3. oldalon) Napirenden: Hatvanezer fiatal gondjáról ülést tartott a Miskolc A személyiség kialakulásában a legfontosabb helyet az ifjúkor foglalja el. Ebben az életszakaszban alakulnak ki a felnőttkort meghatározó normatívák, világnézeti alapok, és mindazok a szokások, amelyek egy egész életre szólnak. Éppen ezért nagy szerepe van annals a közösségnek. azoknak a körülményeknek, amelyek között az ifjúkor évei telnek. Többek között erről, az ifjúság szórakozásáról és szórakozási feltételeiről tanácskoztak legvárosi Tanács V. B. nap a Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjai. A fiatalok szabad idejének, felhasználásáról a Nehézipari Műszaki Egyetem szociológiai csoportjának felmérése, és néhány, időszakonként végzett vizsgálat tapasztalatainak segítségével, helv- lyel-közzel megállapítható, hogyan és miként tölti el városunk fiatalsága szabad idejét A fiatalok szórakozá(Folytalás a 2. oldalon)