Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1981. május 17., vasárnap Kórus ! ? 1 „Hogy a Cantusra gyü- ) lekezéskor történni szokott lármának, rendetlenségnek, szaladgálásnak eleje vétessék, rendelkezik: hogy ki az iskola udvarra jött, rögtön . süveg véve az iskola terembe lépjen és ott szokott helyét elfoglalván a cantus végeztéig illedelmesen el, foglalva tartja __” ö t krajcár büntetést fize- \ tett bizony, ki a tíz pontban rögzített alapszabály epasz- ' szusa ellen vétett. S ezt is. akár a pipázásra kirótt 20 krajcárt — „annak füstje énekléskor a hang műszereire kártékonyán hat..." — annak rendje és módja szerint be is vezették a könyvbe, amelynek vezeté- j se mindiglen is a titkár fel- 1 adatai közé tartozott. Be- 1 recz Bertalannal, aki har- } mincöt éve látja el a súlyos | tisztet, s ugyanennyi idő óta Í énekel is a mezőkeresztesiek híres-neves férfikará- ■ ban, nézzük a régi, meg az • új naplókat is. A 125 évvel ezelőtti naplóírók szorgalmának köszönhetjük, hogy legalább az akkori gazdasági ügyekről meglehetősen pontos képet kaphatunk. No, meg azt is, hogy a most hatvanéves Vályi Nagy Bertalannak — gyakori családnév ez errefelé — talán egyik szépapja is alapító lehetett. Odáig már nemigen tartják a családfát, a nagybátyját azért megmutatta az 1933-ban készült felvételen, de hát volt olyan esztendő, amikor öt ilyen családnevű kézjegyére is rábukkanhatunk. Negyvenhat évvel ezelőtt — „suttyó legényke voltam, oszt’ szóltak, hogy menjünk már, oszt’ segítsünk, mert az öregek kiöregednek .. — a kék nefelejcset dalolta el a próbaéneklésen. Azért neve napján el szokták énekelni neki a „Tejbe fürdik az én rózsám ...” kezdetűt is, mert azt is nagyon szereti, ide a környékre való nóta, s ha valakinek nevenapja vagyon, próba után ma is együtt maradnak egy kis köszöntőre. — Basszus — mutatják be Dánfi Dezsőt, az Aranykalász Termelőszövetkezet új elnökét. — Tíz éve énekel velünk, hát megválasztottuk. Tréfa persze, de persze a tréfás bemutatás is mutatja a sok-sok nagy és szép sikert, s a 125 évet megélt kórus dolgai közügynek számítanak. Nem múlhat el ünnepség, hogy ne énekeljenek. — „Kapunk is szemrehányást, mert augusztus 20-án általában másfelé szólítanak bennünket, s olyankor elmondják, hogy no, titeket is mindenfelé lehet hallani, csak itthon nem .. b bizony már megesett az is, hogy egy óra alatt elkészült egy laboratóriumi elemzés, csak azért, mert „tényleg Keresztesről jött?” Ami viszont „igaz: sokfelé hívják őket. Vonzerő persze ez is, de másért is vállalják sokan — fiatalok is szép számmal —, a heti két próbával, meg a rengeteg szerepléssel járó kötöttségeket. „Olyan jó érzés, amikor szépen énekelnek. Ez hozza össze az embereket” — mondja Berecz Bertalan, 8 hogy harmincöt éve éli át ezt az örömöt, hinni kell neki. Meg'azt is el kell hinni, amit egy másik kórustag fogalmazott meg: mindig is szeretett csak úgy elnótázni egy lakodalmon, de amióta a férfikarban énekel, azóta már az éneklés öröme is más ... A kórus — kötöttség. Mindig jönnek újak, akik nem ismerik a régi énekeket. Meg azután a név, a hagyomány is kötelez, így azután mindig vannak új művek is, amiket fel kell venni a repertoárba. Időnként persze az asszonyoknak is csinálnak programot, beleshetnek a kulisszák mögé, de úgy különben nem neheztelnek, tudják, hogy jó helyen vannak a férfiak ... Ezzel azután fel is oldtuk a jubileum meghatottságát. írva vagyon ugyanis, hogy a mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet Röpülj páva férfikara — akkor persze még nem viselték a nevet — 1856-ban alakult. Sok-sok éven át önmagukat tartották fenn. Most a termelőszövetkezet égisze alatt működnek. S habár a régi alapszabály tiltásait ma már nemigen alkalmazzák, abból, hogy az elnök idegesen forgatja kezében a tollat, látnivaló, a dohányzásról előbb-utóbb csak leszoknak a kórustagok. Most már van citerazene. karuk is, együtt is, meg külön is fellépnek. így gyarapodnak, őrizve hagyományt, s teremtve újat... ’ * A mezőkeresztesi férfikar ünnepel — és ünnepük őket. Ügy illik, hogy ünnepen szálljon a dal... Így hát ezen a vasárnapon nagy- nagy jubileumi hangversenyt adnak. Tizenkét kórus lép színpadra Mezőkeresztesen, a népkertben, délután két órától... Csutorás Annamária ' /:/ ** <4; / ' /s-/;///;? f / Dokumentum. A mezőkeresztesi férfikar naplójának első oldala. pw mm ■ ^ í 'i ■■ ■■■ % ■.sMM ■y Itt a nagybátyám - mutatja Vályi Nagy Bertalan. - A régi időkben, a kilépők utódokat hagytak a kórusban. A sikerek relikviái előtt Dánfi Dezső. Az énekkar közügy b nagyközségben. Fotó: Fajtán László Villanások A szentlélek! hatalma« rétre rátelepedtek a turisták. Nyárt idézett a nap melege. Csurdítótt szalonna íl- lata szállt tova, bekúszott a rétet övező fák közé. A szuszogó menti "domboldal, merő gyöngyvirágmező. Szélesen terpeszkednek a tenyérnyi levelek, de meredek a kapaszkodó. Frissebbek, fiatalabbak azért gyö- kérbe-földbe kapaszkodva csak letarolták már — ki tudja, milyen lakásban, hol, kinek illatozik a májust jelentő virág? — az alkalmi természetjáró hiába pislog körös-körül. Pedig hát a virágért vette lába alá a hegyoldalt. A gyöngyvirágért, amely így szedve valahogy mégis más. mint a betontengerben, a villanyrendőr sarkon fémpénzért vásárolt. S annyiszor elképzelte, megy haza, két kézbe fogott csokorral, lopva körülpillantva, hogy' lám-lám, milyen szépek . .. S képzelte, ahogy a vázába illesztgeti ... A gyöngyvirág persze nem adja könnyen magát. Szálanként bújik, meg mások is leszedik ... Azért csak nem adta fel. Nem és nem ... Hát változtassunk útirányt. Délutánba jár ... emlék már a sült szalonna ... Arra meg lankás az út! Ketten jönnek, engeteg virággal. Ügy nyugdíj felé járók. — Hogy mennyi! —toppan az asszonyka. — Hol szedték? Futó mosollyal nyugtázzák a kérdést (Haj. haj, ezt ő is így képzelte el!), s az egyik felemelt bottal mutatja; arrafelé. S hogy a másik biccent, még hozzáteszi: Hát arrafelé, az erdőben ... S kuncog hozzá, ahogy továbbmegy ... <cs. aj Szótlanul — Itt van kérem ötszáz forint, külön magának. Megérdemli, jó munkát végzett: — mondom a ktsz emberének. A férfi odatartja lapát- markát, szótlanul. — Hogy nem köszöni meg a pénzt, nem sértődöm meg. Csupán arra gondolok ... — Ó, ne tessék semmire se gondolni. Kevés beszédű, szótlan ember vagyok én, kérem — válaszol. — De ennyire? — hőkölök. A szobafestő kocsijába ül, és elhajt — szótlanul. Az ablakból bámulom. Szótlanul. Találkozás Kovács János már két éve dolgozott a cégnél, de a főnökével inég egyszer sem találkozott. Azért ismerte, hiszen mindenki őróla beszélt, ijesztő, vagy kedves történeteket Felesége is jól ismerte az igazgatót, erényeit, hibáit, félelmetes szótlanságát, mert Kovács odahaza is őróla beszélt Kovács várta a találkozást, kíváncsi volt, és félt is tőle. Elképzelt számtalan szituációt gondolatban mindig okosan és szellemesen válaszolt a főnök kérdéseire. Hiszen az első impresz- szió nagyon fontos, sorsdöntő lehet Váratlanul megoldódott minden. Állt az iktatóban, csörgött róla a verejték, kereste az elveszített aktát, amikor a főnök észrevétlenül megszólalt a háta mögött: — Nagyon meleg van. — Az — rebegte megha- tottan Kovács, és később is elégedett volt önmagával, hogy ilyen egyszerűen és korrektül válaszolt. A felesége is elégedett volt. Semmi szerviliamus, semmi hajbókolás, csak úgy egyszerűen, szimplán: az van, meleg. Hiszen ez a főnök egészen egyszerű ember. Nagyszerű ember. Öreg úr Külvárosi hentesbolt, zárás előtt. Hárman vagyunk: a hentes, én és egy bácsi a jobbomon. A kolbászokat gusztálom, a bácsi is, a hentes az órát Balról jobbra visz a szemem, a bácsi jobbról balra tottyan, ösz- szeütközünk. — Hogy létezik ez? — kérdezem felhorkantva. — Ketten vagyunk a boltban, és maga fogja magát nekem jön? — Fiatal barátom, ugyanezt kérdezhetném én is. — Valóban — morgom. A villamoson az ajtóban állok, és magamban eldöntőm: főzni kell ezt a kolbászt, nem sütni. — Leszáll, öregúr, vagy csak nézelődik? — kérdi nyerítve egy ifjú hang a hátam mögött. — Csak nézelődöm! — válaszolok halkan, nehogy azt higgye a fiú, hogy még kö- tözködöm. Snha Andor Oláh János; Igazán hálás lehetett volna, hogy gondoskodnak róla, nem dugják szeretet- házba, kórházba... S ki tudja, hová el nem lehet rejteni a hasonszőrű, magatehetetlen öregasszonyt. Ű azonban nem volt hálás, terhes volt neki minden, még ez is, a gondoskodás. — Viszontlátásra, Máh néni — hallotta az előszobából Julika éles, kellemetlenül fiatal hangját, a férj dör- mögését, meg ahogy az anya — Juli anyja — már odakint.ről sürgette őket: — Elkések, nem értitek, hogy elkések... — dolgozni mentek. Az üresség hirtelen megrohanta a házat, mégse lehetett benne egészen biztos, hogy itt van. Gyanús neszek, lapultak mindenütt, ugrásra készen Az emeleti padló, az egész fagaléria megrecsegett. Szú rágott a gerendákban, az eresztékek kiszáradt hézagaiban ugrásra készülődve ült meg a por. Egyetlen lépés fölriasztott volna mindent. Ez a lépés azonban szerencsére egyre késett. Pedig a recsegés mintha azt ígérte volna, hogy mindjárt itt lesz. Aztán amikor elhangzott, és nem lett semmi következménye, már nem volt érdemes többé törődni vele. Talán az a sok apró változás, amit az idő okoz á fa rostjaiban, és ami fönnakadva egy görcs vagy egy szál gátján, összegyűl, egyenlítődött ki az imént, hirtelen legyőzve az eddig fékező erőket. így figyelmeztet néha a nem történés rejtett valójára egy-egy megmagyarázhatatlan hangzás vagy mozzanat, amit nem értünk, s ami ezért jobban nyugtalanít száz megszokottnál. Félt tőle. hogy idő előtt hazajönnek, és a lépéseikkel, a beszédükkel milyen durván föl tudnak bolygatni mindent, elöntik a lakást, és véget vetnek enneK a süllyedésnek, ami most olyan akadálytalanul sodorja valami felé, hogy már- már kénytelen boldognak érezni magát. Szeretett volna mélyet lélegezni, de ez túl nagy erőfeszítést követelt tőle, ezért félúton abbahagyta, még a rekeszizom mozgása közben, a mellkasa már alig emelkedett meg. Jobb így, épp annyi levegőt véve csak. ameny- nyi e félig álom, félig éberség megtartásához elegendő. Most végre nem érezte a betegséget. Mintha hirtelen, és önmaga számára is váratlanul megtalálta volna a helyét a világ mindig is idegennek mutatkozó tárgyai között, amit annyi évig hiába keresett, az most ölébe hullott. Nem volt szüksége másokra. hogy megerősítsék igazában. Nem is vágyott rá. hogy megélje „az igazságszolgáltatás ítéletét, meghallja a szavát, elég volt neki, hogy önmagával legalább, ha ideig-óráig is. de békességre jutott. Tudatában volt mindannak ami eddig nyomasztotta, és bűnösnek érezte magát mindabban, amiben eddig bűnösnek érezte magát, de már nem tulajdonított annyi fontosságot ezeknek a dolgoknak, mint amikor még ezek irányították az életét. Kezdte azt hinni, sohasem volt lehetősége másként cselekedni, mint ahogyan cselekedett. És hiába volt ez nyilvánvalóan hazugság, nem tudott szabadulni a gondolattól, beleragadt, mint a kutya bundájába a bogáncs, és minél jobban igyekezett lerázni, csak annál jobban belegubancolódott. Arra gondolt, hogy talán jó volna, ha mások is tudnának mindarról, ami vele most történik, de jobban örült neki, hogy már nincsen lehetősége megosztani másokkal a gondolatait, és elviszi őket magával oda. ahova, most úgy érezte, végül is sikerült elindulnia. Egy darabig megpróbálta a lélegzetét visszatartani, jobban mondva gondolt rá, hogy meg kéne próbálnia, de az ilyen hiú erőfeszítések a kigondolás pillanatában kisiklottak akarata szorításából, és még szerencsésnek is érezhette magút, hogy nem kell többet vesződnie velük. Szomjas volt és éhes, de fájni ■legalább nem fájt semmije. Mégsem tudott fölkelni, hogy odamenjen a csaphoz, vizet vegyen, az evésről nem is beszélve, egyszerűen nem volt kedve hozzá, az éjjeli- szekrényen álló kancsóból se volt képes az állott vizet kitölteni, pedig evvel is beérte volna, el se tudta képzelni, hogy idáig jusson a cselekvés ezer bűnével kikövezett úton, hogy aztán a poharat a felgvön- gyöző állott vízzel a szóiéhoz emel je. Ha valaki segített volna, könnyebben boldogul biztosan a jelentkező szükségletekkel, és
