Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-09 / 83. szám
Rent a car Szolgáltatások a Ceeptsaristeal Tavaszi üpsilislea Fotó: Gól István Tolna belterületén Simon Mihály 79 éves nyugdíjas helyi lakos kerékpárjával nekiütközött a motorkerékpározó Belya János 61 éves nyugdíjas, bogyiszlói lakosnak, aki emiatt átcsúszott az úttest bal oldalára, ott összeütközött egy személygépkocsival és sérüléseibe kórházba szállítás után belehalt. BOMBAROBBANAS Bomba robbant ma hajnalban a kölni földalattin. A jelzések szerint az anyagi kár több millió márkára rúg; egy személy súlyosan megsérült. A rendőrség feltételezi, hogy egyszerre több pokolgép lépett működésbe. A súlyos sebesült egy éjszakai met- rószolgálatos. Szerencsére a bomba robbanásakor még nem indult meg az utasforgalom. A színhelyet egyébként percekkel a robbanás előtt hagyták el a takarítók. Nincs hír arról, hogy kik állnak az akció mögött. LELEPLEZTE GYILKOSAIT Megújul a hévízi tófürdő A Balatonvidéki Építőipari Szövetkezet 1975 óta szakaszosan újítja fel a hévízi tóíürdö századfordulón készített fürdőépületének elkorhadt szerkezeteit. A felújítás során az eredeti vörös- fenyő cölöpökön kívül mindent kicserélnek. Az épület stílusa megmarad, berendezése azonban korszerűbb lesz. Már elkészült a strandépület és a déli szárny, s jelenleg a középső traktuson dolgoznak. A rekonstrukció során a fürdő befogadóképessége megháromszorozódik, naponta harminc-harmincötezer ember fürödhet majd. A tervek szerint a felújítást 1983-ban fejezik be. Hímestojás-vásár A mezőkeresztesi hetipiacon kaptuk lencsevégre a himes tojásokat áruló nénikét, kinek áruja iránt a húsvét közeledtével - különösen a gyerekek körében t megnőtt az érdeklődés. r A tavaszias. idő kezdete óta megélénkült az érdeklődés az utazási irodák idei programjai iránt. Egyúttal az utazási irodák idegenforgalmi szolgáltatásai is mindinkább előtérbe kerülnek. Szabó István, a Cooptourist megvei irodájának vezetője az autókölcsönzés, a Rent a car terveiről elmondta, hogy bevezették az. úgynevezett egyutas bérletet. Ez közelebbről azt jelenti, hogy a bérelt személykocsit nem kell feltétlenül az induló állomásra visszahozni, hanem, ha valaki csak egyik útra szeretné igénybe venni a járművet, mert vissza csak később indul, vagy más járművet vesz igénybe, akkor a bérelt autót egy másik Cooptourist irodánál is leadhatja. Kedvező ez a megoldás azoknak is, akik például Budapestről repülőgéppel utaznak külföldre, így a Mi-kolcon bérelt autót a fővárosban is leadhatják. Visszafelé a fővárosban bérelt autót a Cooptourist miskolci irodájának is átadhatják. A megyei iroda a Főtaxival való szerződés alapján új Lada kocsikkal készült fel. az idegenforgalmi szezonra. Üjdonság az is. hogy kérhetők a kocsik kötetlen kilométer díjszabással, amikor csupán a napi bérleti díjat kell megfizetni. Ez például a vállalatok számára kedvező. Az XX- e? kocsikat magánosok a szocialista országokba tervezett útjukhoz. a vállalatok pedig a nyugati országokba is igénybe vehetik. Leleplezte gyilkosait a hős éjjeliőr. A múlt éjszaka veszedelmes betörőket ért tetten egy Valencia környéki nyaralótelep éjjeliőre. A 40 éves Luis Be- lenio a múlt éjjel észrevette. hogy betörők járnak a telep egyik villájában. Azonnal odament, felrántotta az ajtót és megadásra szólította fel a betörőket, akik lefűrészell csövű puskák tüzelésével fogadták. Belenio szolgálati piszto-' lyával felvette velük a harcot, a rablók egyikét meg is sebesítette és menekülésre kényszerítette őket. Sajnos, őt magát is több lövés érte, s a földre zuhant. Annyi ereje azonban maradt, hogy elővegye noteszét' és golyóstollát, és leírja, mi is törént. Sze- * mélyleírást is adott a betörőkről, méghozzá olyan pontosat, hogy a bűnözőket még aznap délután elfogták egy környékbeli kocsmában. Fiatalok voltak, 20 év körüliek. Luis Beleniót reggel találták meg a villa előtt az arra járók, de mire a mentő kórházba ért vele — meghalt. A Debreceni Megye: Bíróság nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyház- ra ítélte Kiss Ferenc tisza- csegei lakost, alkalmi munkást. Kiss 1980. szeptember 28-án kocsmai italozás után bicskájával elvágta Kovács Albert helybeli nyugdíjas torkát és jobb csuklójának ereit. Kovács Albert életét nem tudták megmenteni, a múlt é\f decemberében hosz- szas kórházi kezelés után meghalt. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Szalonka-nász a levegőtlen Különleges élményt © jelent a vadászok számára minden tavasz- szai a szalonkák „húzása.” Az országban legkésőbb a mi megyénkben, a Bükk hegységben, s' valamivel később a zempléni hegyekben kerül etye sor. A szalonkák, ezek a hosz- szú, hegyes csőrű, ízletes húsú vándormadarak a telet melegebb tájakon, főképp a Földközi-tenger vidékén töltik. Tavasz közeledtével mindig feljebb vonulnak, s nálunk március vége felé jelennek meg, legelőször az ország délnyugati megyéiben. Mihelyt a föld fagya felengedett, s az áttelelő giliszták, bogarak a felszínen mutatkoznak, a szalonkák már meg tudnak élni nálunk is. Az idő melegedésével a Dunántúlról tovább húzódnak északra, északkeletre, s így érkeznek meg március végén, április elején megyénkbe. Tojásrakás előtt 2—3 hétig tart a szalonka-nász, ami izgalmas élményt nyújt a vadászoknak. Ezeket az igen óvatos madarakat ugyanis csak ilyenkor lehet puskavégre kapni. Nappal az erdei avarban, bokrok alján rejtőzködnek, színük egybeolvad a környezettel, de párzás idején, estefelé szinte mindennap ugyanabban az órában magasba röppennek, és a levegőben tartják tavaszi nászukat. Előbb a hímek tűnnek fel, és sajátos „korrogó” hangon hívják a tojókat, mire azok halk, pisszegő hangon válaszolnak. A nászrepülés 10—IS percig tart fönn a levegőben, s ez az egyetlen alkalom, amikor a vadászok célba vehetik a magukról pillanatra „megfeledkező” madarakat. Persze ilyenkor is jól kell ám célozni, mert a szalonka sajátos imbolygással, kitűnően repül, s különösen, ha légáramlás van, hirtelen lelecsapódik egészen alacsonyan a föld közelébe. Ez idén nem panaszkodhatnak a vadászok, a korábbi évekhez képest szép számban érkeztek a szalonkák. így hát a vadászni különleges izgalma mellett füstölt szalonkával tűzdelt ínyencfalatban sincs hiány ezen a tavaszon. Bemutató a Nemzeti Szítóáztian A Nemzeti Színház április 3-án mutatta be Sütő András: A szuzai menyegző című drámáját. Rendező: Ruszt József. A képen: Balkay Géza és Szirtes Ágnes. Demográfiai érdekességek Amennyiben a lakosság növekedésének és a falusi lakosok városokba áramlásának üteme a korábbi szinten marad, századunk végéig az ázsiai országok 24 városának lesz több mint 10 millió lakosa. Ezt az előrejelzést az ENSZ ázsiai és csendes-óceáni gazdasági és szociális bizottságának beszámolója tartalmazza. rt bizottság adatai’ szerint 1950—1975 közölt Délkelet-Ázsiában a városi lakosság növekedése meghaladta a 300 százalékot. a mostani 25 évben pedig ismét megháromszorozódik. Ezt a folyamatot súlyos szociális-gazdasági problémák kísérik: a túlnépesedés, a szegénynegyedek bővülése, az élelmiszer-, víz- és villamos- áram-hiány. * A bombayi Commerce előrejelzése szerint az indiai városlakók száma már a közeljövőben meghaladja a 150 milliót, tehát ,az ország egész lakosságának majdnem 25 százalékát teszi ki. * Egy arao hírügynökség az Egyesült Arab Emírségek tervezési minisztériuma statisztikai hivatalának adataira hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Arab Emírségek lakossága 1979 végén 891 600 fő volt. Hinnék 70 százaléka a férfi, s csupán 30 százaléka a nő. Ez azzal függ össze, hogy az itt élők közel háromnegyed részét a szomszédos arab országokból, Indiából, Pakisztánból, Iránból ide érkezettek és itt munkát keresők teszik ki. * A második világháború befejezését követően első ízben csökkent Tokió lakosainak száma. Az 1980. január 1-i állás szerint a városban 11 681 581-en élteit, 0,06 százalékkal kevesebben, mint Jegy évvel korábban. * Az idegenforgalmi hivatal adatai szerint’ 1979-ben 2247 ezer külföldi vendég érkezett Szingapúrba, tehát számuk közel azonos volt a sziget lakosságáéval, amely 2370 ezer fő. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovct: 16-067, sportrovat: 18-049. levelezési rovat, pa- •naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 178. Felelő® kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. ________________ ________________________. ,______ijiiiiMMUMttii—i________ü_______I Lima—u—UMMU—lm—mim—M——o——«■uiuwmwwí—i—wn-----y————-——■—»«■■nmníiwriiwniiwmi ■niiwurwumimiiniT n-f—f—rrir "rrnrrTTT-iTiTrrnnm inn