Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-30 / 100. szám
1981. április 30., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 5 VALÓBAN A VEVŐÉRT VANNAK... Érlek óta a közelünkben levő Csaba ABC-áruházban vásároljuk be a háztartáshoz szükséges élelmiszereket, s látásból már ismerjük az itt dolgozókat, néhánynak hallomásból a nevét is tudjuk. Én két gyermek édesanyja vagyok. és súlyos betegségemből kétéves kórházi kezelés után még gyengén, s nem egészen gyógyultan sétáltam el pár apróságért, a már régen nem látott, boltunkba. Vagy talán nem is azért, csak hogy kipróbáljam az erőmet, azt, hogy újra hasznos tagja lehetek a társadalomnak és találkozzam ß jö- vö-menő nyüzsgő emberekkel. Kimondhatatlanul jó érzés volt, amikor megkérdezték: talán valami baj van, hogy olyan régen nem láttuk a kedves vevőt? A napokban azonban nagyobb bevásárlásra volt szükségem, így magammal vittem 12 éves kisfiámat. Bevásárló- kosarunkban gyűlt az áru, amikor a boltvezető megkérdezte: Lesz segítség? Nem lesz nehéz? 'Rámutattam a fiamra, de bizony tényleg sokat vásároltunk, mert csak nehezen bírtuk el a pénztárig. Anika, a pénztáros meg is jegyezte, hogy sok ez még a kedves vevőnek. Kocsival vagyunk, válaszoltam, így elbírjuk. Amikor azonban fizettem, minden tiltakozásom ellenére segíteni akart a csomag kieipelésébcn. Ezt hallotta meg a közelben dolgozó munkatársa, Horváthné, aki abbahagyva a pakolást, már fogta is a nehéz csomagokat. összeszorult a torkom, ennyi figyelmesség láttán. Ez a kollektíva, az itt dolgozók számos esetben vizsgáztak Ki-ki vérmérsékletének megfelelően. Én, biztos, ami biztos, óvatosan hátrálok a korláttól. Cselekedetem oka: ötven bikát kötöttek oda. öt- hatszáz kilós kihizlalt izom- kötegeltet. Még innen, távolról is idegesnek tűnnek. Kétségkívül, ma ők a főszereplők. Három vagon várja őket a nyékládházi állomáson, amelybe mérlegelés után vezetik fel az állatokat. Latesz Kálmán, a megyei állatforgalmi vállalat kiren- deltségvezetője: — A biztonság kedvéért ötven állatot rendeltünk ide. Már február eleje óta készülünk erre a nagy felvásárlásra. ahová a mezőcsáti, miskolci s mezőkövesdi járásból hozzák a kistermelők állataikat. Erre a szervezésre szükség is volt, hiszen így a háztájikban gyorsítani tudták — ahol kellett — a hizlalás ütemét, s így viszonylag egysúlyú állatok kerülnek felvásárlásra. Az exportfeltételek szigorúak.' A felvásárlás napján csak nagy súlyú, kiváló húsíor- mát mutató állatokat fogadnak el. A kizáró okok közé tartozik a „papa” és a „mama” hovatartozása. Ugyanis csak magyiartarka szülőktől származó bikát fogadnak el, mert külföldön ezek húsát kedvelik. — Természetesen az sem jár rosszul, akinek egy, vagy két állata nem felel meg az öóá 1 lat-ex port kövelelmémár példásan, de most nemcsak kereskedelemből, hanem udvariasságból, emberségből is. Mind több ilyen áruházat és mind több ilyen dolgozót kívánok szocialista kereskedelmünknek. T. S.-nc Miskolc, Kertész u. 11. MIÉRT KELL ÓRÁKIG VÁRAKOZNI?... Nehezen tudom csak megérteni, miért kell étlen-szom- jan órákig várakozni egy vérvételre az SZTK Csabai kapuban levő rendelőintézetében? Gondolom, nemcsak április 23-án volt így, amikor itt jártam. Meglepődtem, amikor reggel fél kilenckor a 85-ös sorszámot kaptam, de mint megtudtam, már reggel 6 órakor sorakoznak a számokért. Így aztán nem csoda. hogy 10 órakor még csak a 37-es sorszámnál jártak, hiszen összesen két egészség- ügyi dolgozó birkózik meg nap mint nap ilyen tömeggel ! Valamikor dél felé így esetleg talán már rám is sor kerülhetett volna. Kényszerű várakozásom közben a különböző korú. gyermekeikkel várakozó édesanyák panaszait hallgattam: akii! csitítgatták gyermekeiket, mert azok már szomjasak, éhesek voltak. Volt itt olyan hatéves gyerek, akit azért küldött * vérvételre az orvos, mert még jóllakottan is szédült. Ez a gyermek éhesen, s 90-es sorszámával ugyan mikor kerülhetett sorrá? A szoba ajtaján, ahol a vért veszik, egy tábla van, amivel semmiképpen nem lehet egyetérteni: „Gyermekeknek rendelés 11 órától. Ezen idő előtt csak a megfelelő sorszám szerint". Azt mondják, idegesek, neuraszténiányeinek. Csak az 1500 forintos felártól esnek el, ami a kiváló minőségért járna, a többi kedvezményt megkapják. A jelenlegi világpiacon ugyanis a marhahúsra nagy igény van, tonnájáért az 1600 —1700 dollárt is megadják. Ez a harminckilenc állat a Szovjetunióba kerül. A három teli vagon délután érkezik a ferencvárosi rendező pályaudvarra, ahol hozzácsatolják a máshol felvásárolt állatokkal teli kocsikat, s a célvonal másnap délre már áthalad az országhatáron. A „rakodás” viszont nem egyszerű dolog. Ilyenkor jön rá az ember, miért több ezen a vásáron az ember, mint az eladni való. Mert az eddig dédelgetett kedvencek, a nagy értékű állatok idegrendszerüknek megfelelően. nem éppen nyugodtan viselkednek. Négyen-öten kapaszkodnak a kötelekbe, s házalják magukat, amíg egy- egy állat megszelídül, de az akkor viszont semmi pénzért nem menne tovább. Furcsa birkózás ez. a kívülálló hol nevet, hol egy kocsi mögé bújik, de a tény az tény.: a szomszédok segítségével a gazda győz. Ezek egyike a felsőzsolcai Büdi Balázs: ■*— Hat bikát hoztam. Éppen egy esztendeje vettem a borjakat, azóta formósodtak ilyenné. Mi kell ehhez? Negyven mázsa széna, 800 öl lucerna, hatvan mázsa kukorica, s száz mázsa répaszelet. Vagyis pénz. De ez á legjobb takarék, mert amit befekte1 sak vagyunk. Nem csoda. Tudom, hogy minden rendelőben van várakozási, türelmi idő, de arra, hogy egy egyszerű vérvétel órákat vegyen igénybe, nem tudok megfelelő választ találni. Erre av illetékeseket kérem meg. Sz. I.-né Miskolc, Szentpéteri kapu SZÁLLÍTSÁK EL VÉGRE A SZEMETET... Takarítják, szépítik városunkat, s tavaszi nagytakarítást végeznek ünnepnapok előtt a bérházakban is. Az ingatlankezelő vállalat gondoskodik arról, hogy a lakók tiszta lépcsőházakba érkezzenek haza — igaz, nem mindenütt. Sajnos, nálunk a Tanácsház tér 4. szám alatt is ugyanez a helyzet. A város központjában levő műemlék jellegű ház kapualja közel ■egy hónapja tele van lommal, szeméttel. Van itt rossz fazék, szélf oszlott ágybetét, piszkos, fertőző rongydarabok. Az itt lakók joggal vannak felháborodva, hiszen hiába fordultak a különböző szervekhez — intézkedés nem történik. Tűrhetetlen már ez az állapot, ami nemcsak látványnak elviselhetetlen, de egészségtelen is. Ha másként már nem lehet ezen változtatni, akkor szorítsák bírsággal rá azt, aki szemétdombnak használja a kapualjat. Addig is intézkedjen azonban a szemét elszállításáról, a kapualj - tisztán tartásáról bérbeadónk, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat. A Tanácsház tér 4. sz. ház lakói s kamatosán kamatozik. Hetvenkét éves. Nem tudom ki látja.rajta. A munkát nem pénzért számolja. —. Ez szórakozás. Kocsis voltam, amióta nyugdíjba mentem, mindig azon törtem a fejem, hogyan telietem hasznossá magam. Azután rájöttem. A fiam először sertéstartásra biztatott, de hozzám, közelebb állnak ezek a nagy állatok. Ez már a negyedik alkalom, hogy ennyi bikát leadok. Nem tagadja — persze, ki is tagadná —*, a pénz, a haszon megvan. A hat bikának 130 ezer forint az ára. A rakodás után ugyan felveszik a pénzt, de rögtön takarékba teszik, bár már megvan a helye. Az öreg számol. — Először is veszünk hat bikaborjúi. Az 36 ezer forint. Ónodtól, Tokajig különböző vásárokon vesszük meg ől>et. Mert ugye, a hizlalás már ott eldől. Nem mindegy, milyen borjút vesz az ember. Inkább a drágábbat, de jól hizlalható legyen. Ariii marad, azt az unokámra költjük, nagy leány már, jó lesz a pénz bútorra. Délutánra vagonba Került a harminckilenc bika. Az emberek a pénzt számolták, megitták az áldomást, s véget ért ez az alku nélküli, furcsa vásár, parolák, laci- pecsenye-sütők, mézeskalá- csosok nélkül, de mindenki nagy-nagy elégedettségére. — kármán — Vízparton Kopott deszkastégek nyúlnak az István-tó víztükre fölé, Nyékiád háza határában, de a kertje végében horgászó nyugdíjasnak kényelmesebb a parton egy kis ülőkéről figyelni a vizet. Sok halat az idejárok csalt a telepítéskor láttak, es ha akad is néha egy-egy mutatós méretű ponty vagy amur, többnyire úgy érzik, mindig másnak van szerencséje. Gadnai Sándor MÁV- nyugdíjas 17 éve horgászik ugyanezen a helyen, és egy kézen meg tudná számolni, hányszor akadt horogra 10 kilósnál nagyobb hal. Derűs belenyugvással figyeli, amint a vízi apróságok meg- megcibálják a csalit, és ráunva otthagyják. Pedig szenvedély ez, nemcsak időtöltés, -mert a nyugdíjasnak meg kell gondolni, hogy Miskolcról hetente hány napon utazzon ki idé, a tó mellé, mert a buszjegy ára A zöldhagymát nézegetjük az idős vasassal, diósgyőri hazának kertjében. Minden évben megnézzük — valamelyest ünnepi hangulatban — rácsodálkozunk az éppen kibukkanó, vékonyka zöld szálakra, most is megállapítjuk, hogy tulajdonképpen mindegyik kikelt, egészségesek voltak hát a dughagymált, és persze egészséges, megfelelő a talajelőkészítés, az ültetés is. Persze, lehet már megfelelő nagyságú zöldhagymát is vásárolni, csakhogy ezek itt nem fólia, alatt termettek,' hanem csak úgy a szabadban és főként pedig a saját kezünk munkaj ának eredményeként. Dehogyis először látjuk az ilyentájt kibújt, zöld hajtásokat! Sok éve nézegetjük már, remélhetőleg még sok évig tesszük. Mindig ugyanolyan szent ünnep ez. Mintegy bizonysága az élet győze- deimének, újra és újra megjelenésének, bármily hosszú, kemény is lett légyén a tél, az ilyen apró életeket mozdulatlanságra ítélt idő. Mert egyszer csak vége ennek a keménységnek, ásni kezdünk, picinyke területű ágyásokat építgetünk, ültetgetünk és várunk. Ünnep bizony ez, hogyne lenne! Meg egy kicsit szükség is. Kicsit? Dehogyis kicsit! Itt, hol mi élünk, Északon, zöldségből. gyümölcsből éppen a táj jellegéből adódóan mindig is kevesebb termett, az is későbben termett, mint a soknap- fényű, más talajszerlcezetű, déli megyékben. Ennek ellenére mi, itt élők is akarunk zöldséget fogyasztani, sőt, ezt az elfogadható áron szeretnék megvásárolni. Csakhogy ez igen körülményes, nehéz dolog. Szállítanunk kell a zöldséget. Legalábbis bizonyos részét. Onnan, ahol korábban megterem. A szállítás pedig pénzbe kerül, a benzin ára igen látványosan emelkedik. Naivság lenne arra számítani, hogy, a jövőben a messziről szállított zöldség mégis olcsóbb lesz. mint ma. Valószínű. hogy inkább többe kerül. Ideális állapot lenne, ha a mi megyénket zöldségből önellátóvá .tehetnénk. De nem tehetjük azzá. A jelenlegi helyzeten javítani viszont: igenis lehet! Nem fogadható el az sem, ami most van. Különösen azért nem, mert. a zöldségfogyasztás a mi megyénkben fokozatosan csökken, ráadásul az elfogyasztott zöldséget az országos átlagnál jóval drágábban vásárolhatjuk meg! Márpedig a mi általunk előállított terméket — hogy az idős vasasnál maradjunk —. például a kohászat termékeit nem adjuk drágábban az ország más részedben" élőknek a megszabott tisztességes árnál. A szenet sem. A mellé fel kell számolni a kukorica árát is. Hideg időben meg egy kétdecis nélkül legfeljebb néhány órát lehet egy helyben ülni, nyáron meg a meleg ellen kell a hideg sör. Amikor elunja az időtlen várakozást a türelmes horgász, a kertben kapálgat, lefesti a kis házikó kiszáradt, megújításra műtrágyát sem. De: a szén, a műtrágya, az acél megtermelésén dolgozók itt, - nálunk drágábban vehetik a zöldséget, mint másutt. A változtatás valamiféle módját mindenképpen meg kell találnunk. A fenti gondolatok nem eredetiek. Különböző tanácskozásokról valók, mely tanácskozások mind ebben az évben zajlottak le, zöldségügyben. Hadd álljon még itt annyi, éppen a téma rangjának, súlyának erzékeltetésé- re, hj>gy ezeken a tanácskozásokon részt vett a belkereskedelmi minisztériumi államtitkár, a minisztérium illetékes osztályvezetői, részt vett a SZÖVQSZ elnöke és természetesen megyénk párt- es állami szerveinek első számú vezetői képviselték ügyünket. De a közelmúltban Korcsán, megyénk országgyűlési képviselőinek ülésén szintén szóba került ez a téma, hiszen főként a Bodrogközről, megyénk egykori éléskamrájáról volt szó. Zöldségtermesztésünk 1975 —78 között mintegy 50 százalékkal növekedett. Később pedig lecsökkent. Ennek nyilván van valami oka. Szükséges lenne, hogy a tsz-ek is érdekeltek legyenek a zöldségtermesztésben. Szükséges lenne, hogy megkapják érte a tisztességes hasznot Vagy, ha ez a haszon — éppen a mi természeti viszonyaink miatt — nem jön be, úgy hadd jöjjön be valamely melléküzem- ág révén. A már említett tanácskozásokon szóba került az is: a Heves megyed Homokháton — nyolc—tíz tsz dolgozik ezen a területen — megteremhetne az a zöldségmennyiség, mely nagymértékben segítené a mi megyénk ellátását. Az itt dolgozó tsz-ékkel szerződést lehetne — kellene — kötni. Az egyik tanácskozáson elhangzott az is, hogy a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium támogatná ezt a szerződést. Ez a terület itt van a szomszédban, innen a szállítási költség sem lenne olyan magas, mint mondjuk Békésből. Tény: Miskolc. Ózd. valamint a bányavidékek ellátásának ügye politikai kérdés. Ennek megfelelően kell figyelmet fordítani zöldségellá- tásunkra is. így, hűsvét tájékán persze szó eshet még több minden másról is, mi ugyancsak ellátásunkat szolgálja. Például a tojásról. Ebből is volt nékiink bőséggel, ha valaki most venni akar, ugyancsak vehet, nincs különösebb baj. Csakhogy! Mi most tisztességes mennyiséget importálunk me. gyénkbe. Éspedig azért, mert szoruló ajtaját, ablakait. , Megy az idő, a nagy halak i meg mindig másfelé járnak. J Csak az ujjnyi apróságok i dézsmálgatják a csalit, J meg-megújuló kedvükben, r Tavaszodilt a tó partján, J sárgállik már a keitekben i az aranyeső. Csak a parti J bozótok zörögnek még szá- , razon a tóra hajló kavicso- > son, a horgászstégek között. | a tojástermelés majdnem 4« százalékkal csökkent. Jó lenne megvizsgálni ennek is az okát. A miértet. Akárcsak a nyulak ügyét is. A háztáji gazdaságokban mind nagyobb a nyúltenyésztési kedv, de valami mégsem stimmel. Az áfész-ek szerződést kötnek a gazdálkodókkal. Tápot biztosítanak, különböző kedvezményeket nyújtanak majd, amikor jön a „beérés”, a felvásárlás ideje, kiderül: valaki többet kínált a nyulakért, mint azt az áfész rögzítette szerződésében, éppen ezért a gazda a többet kínálónak adta el a nyulát. Az áfész ily módon hoppon maradt a maga kedvezményeivel együtt.1 Ebből már neki nem lesz pénz az olaszoktól, pedig öks tisztességesen fizetnek minden nyulunkért. bárányunkért Néha ezekből a bárányokból mi, magyarok is szívesen megvásárolnánk valamicskét.1 Nálunk bárán.vhús viszont csak úgy elvétve adódik.' Ezekhez még így, húsvét tájékán is csak véletlenül juthatunk, jmert eladjuk külföldre valutáért, kik igaz, ami igaz, tisztességesen meg is fizetnek érte. Mégis jó lenne, ennek ellenére is, ha csak úgy bemehetnénk valamely hentesboltba, és kaphatnánk egy báránycombot, magyar pénzért. De térjünk vissza az idős vasashoz, akinek kertjében nézegetjük az éppen kibújt zöldhagymát. Van itt ebben a kertben tűzhely is, bográcsnak való akasztóval. Igv, tavasztól őszig előfordul ebben,' az ide illő bográcsban marhagulyás, halászlé (többféléből),’ birkapaprikás is, meg hol ez, hol az. Valahogy, valahonnan mindig akad bele valami.' Közben a szaftot tunkolva gucsmoljuk az ellátást, mert igen nehezen szereztük be, amit éppen beszereztünk.' Mert nem is ebben a boltban kaptuk meg. hanem amabban, de nem is éppen a kívántat.' Ellenben, amit a mi kertünkből tettünk bele. hagymát,’ paprikát, tárkonyt, kakukkfüvet. az aztán az igazi! Valahogy azért csak kijövünk. Megvagyunk. A gucs- molásról. becsmérlésről már nem szokunk, mert tulajdonságunk. de valahogy úgy, miként Sziránó tette volt az orrával: csakis ő becsmérelhette. A zöldhagyma mindenesetre kibújt a földből,’ cs>- dálatos látvány, jő elnézeget- ni. Korán jött a meleg, a fák alig-rügyezés után lombosod- tak, a növények sietve dug- iák ki fejüket az ágyásokból is: mi van? Mi van! Mi van! Csak legyen ez. ami van! Ne legyen rosszabb. Priska Tibor j Bikák exportra Áliatvásár Mlátüiázán lek, egy év alatt, visszatérül, t Mindenféle zöldségek
