Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

1981, április 19,, vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

Bora Szavics:

tin

Gives ptrss rízss

Ritkán böngészem az apróhirdetéseket, igy hát erre a mostanira is véletlenül bukkantam. Kezembe vettem az újságot, olvasgatni kezdtem a házassági hirdetéseket, és akkor ötlött a szemembe: „Jó megjelenésű, tiszta múltú, rendes anyagiakkal, kocsival, szép lakással rendelkező fiatal lány megismerkedne házasság céljából csinos, szerény, szellemiekben is teljes értékű fiatalemberrel. Válaszokat „ötven piros rózsa” jeligére.

Hm ... hm ... kétségtelen, csábitó ajánlat. Igaz, nem vagyok egy hollywoodi filmsztár, de házi használatra biztosan megfelelek. Hogy úgy mondjam, egészen szerény vagyok. Mert ugyebár, aki egyetemi ösztöndíjból tartja el magát; az nem is lehet más. Egy kérdés, igaz, szeget ütött a fejembe. Mi az, hogy „szellemiekben is teljes értékű”?... Tudja a fene... Mindenesetre egy szellemiekben is teljes értékű férfi nem hagy ki ilyen lehetőséget.

A válaszlevélben egy jó lelkű, becsületes, szerény fiatalember életútját, vázoltam fel, akire végre rámo- solygott a szerencse csillaga, aki a szerelem és a gyengédség szándékával van tele, és türelmetlenül várja választottjának hívó szavát. A levél végére irt szellemes mondat különösen tetszett: „Az ötven piros rózsát gyengéden csókol tatom öt- venszer egymás után.” Megadtam a diákszálló címét, és mellékeltem egy fényképet is abból az időből, amikor még nem az egyetemi menzára jártam étkezni.

Négy napig türelmetlenül lestem a választ, amikor végre megjött a levél. Remegő kézzel bontottam lel és olvastam: „Kedves ismeretlen barátom! Az összes jelentkező közül önre esett a választásom. Ügy gondolom, helyesen, jól választottam. Türelmetlenül várom a találkozásunkat. Vasárnap este tíz órakor legyen a Fehér Hattyú étteremben. Hogy felismerjem, kérem, hozzon magával egy szál piros rózsát, ez a kedvenc virágom. Én egy asztalnál ülök majd, és előttem Belgrad térképe lesz kiterítve.”

Vasárnap a legjobb öltönyömet vettem fel, még meg is borotválkoztam, és úgy indultam útnak. A Fehér Hattyú étterem nincs messze tőlünk. Na de. hol lehet ebben az évszakban vörös rózsát kapni? Szerencsére eszembe jutott: az étterem szomszédságában van egy kis virágüzlet.

A kissé túlkoros, nagy orrú elárusítónő ezzel fogadott:

— Már csak három szál piros rózsám van. Tudja, még nincs szezonja a rózsának, ezért kicsit borsosak az árak: 30 dinár szálja.

— Megveszem mind a hármat — mondtam.

Pontosan tíz órakor beléptem a Fehér Hattyúba. Az étteremben rajtam kívül volt még ötven frissen borotvált, elegánsan öltözött férfi, mindegyikük rózsát tartott a kezében: akadt, aki két-három szálat is. Minden asztalt végignéztem. Mondanom sem kell, egyiknél sem ült ott a levélíró széplány Belgrad kiterített térképével.

Nem emlékszem, hogyan jöttem ki az utcára. Amikor elhaladtam a virágüzlet mellett és bepillantottam, láttam, a dudaorrú elárusítónő nagy munkában van, a pénztárgépen valamit számol.

Előtte az asztalon Belgrád térképe volt kiterítve.

i kórház,

hapyonyos pipisd

Hagyományos koreai gyógymódot alkalmazó új egészségügyi intézmény építését kezdték meg a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában.

A Phenjan keleti részének egyik festői pontján épülő syógyközpont teljes alapte-. rülete 50 000 négyzetméter lesz. Külsejében a régi hagyományokat, az ősi koreai stílust idézi majd.

Az új egészségügyi létesítményt korszerű kutató- és gyógynövény-kísérleti laboratóriumokkal szerelik lel. A kórtermekben egyidejűleg 800 beteg ellátásáról tudnak gondoskodni.

A kórház egyben továbbképző központ is lesz, ahol lehetőség nyílik különböző nemzetközi orvostanácsko- zások, szimpozionok megrendezésére isnagyanyo

így hívja öt ldsunokája. Taxis nagymamának nevezi a néhány év körüli kisgve rek Kasza Erzsébetet, men számára a „nagyi" elválaszthatatlan a taxitól, a ta- ' xizástól, amellyel lassan 3 éve keresi kenyerét és amelynek segítségével felnevelte két fiát, szakmát adott a kezükbe. 1955-től dolgozik a Volán 3-as számú Vállalatánál, a kiskocsis főnökségen.

— Sohasem voltam nyafka kislány. Mindig a fiúk körül ugráltam, velük játszottam. A négy gyerek közül én voltam egyedüli lány a családban. Már kiskoromban szerettem édesapám körül sündörögni, segédkezni a gépek, motorok szerelésénél, javításánál. Mondták is gyakran, nagyon fiús természetű ez a lány!... Talán még ebből az időből ered ragaszkodásom az autókhoz, és ez ma is éppúgy él bennem, mint harminc évvel ezelőtt. Aztán meg, hogy éppen taxis lettem, althoz az is hozzájárult, hogy nem szerettem egy helyben maradni. Mindig mehetnékem volt, mindig nyugtalan voltain. /

Igaz, manapság már nem tekintünk olyan csodálkozva a volán mögött ülő nőkre, mint az ötvenes évek elején — amikor a „Taxi-Man- ci...” kezdetű nóta ismertté vált —, hiszen egyre több autóbusz, teherautó és személytaxi kormányát női kezek fogják, mégis mostanság is az érdekes, figyelemre méltó szakmák körébe tartozik a gyengébb nem körében.

— Sokan kérdezték már tőlem, nem félek-e? Merthogy egyszer nappal, máskor meg éjjel vagyok szolgálatban, meg aztán gyakran a várostól messzire eső részekre is el kell szállítom

az utasokat. Ezt az érzést én f nem ismerem. Szerencsére.. J Fiatal koromban is sikerült! mindig megértetnem, ha szükséges volt, hogy bár nő vagyok, de ez nem jelenti azt. hogy gyenge, védtelen! és kiszolgáltatott is egyben. Nem is volt kellemetlenségem. és kellemetlen emlékem az eltelt idő alatt.

Erzsiké néni Kiskunmaj- sáról került Miskolcra, 1950- ben. Fiatalon magára maradt két gyermekével, akiket a meglehetősen nehéz hivatás mellett sikerült becsületes emberekké lel nevelnie.

— Nem akartam újra férjhez menni. Éreztem magamban annyi erőt, hogy a fiaimat fel tudom nevelni úgy, hogy soha ne élezzenek semmiben hiányt. Azt nem mondom, hogy bőségben éltünk, hiszen hosszú- hosszú ideig albérleleztünk. Nemrégiben kaptunk lakást az Avason. De mindig megvolt a legszükségesebbre való. Gyömölcsöst béreltem, csirkéket neveltem, disznókat hizlaltam, és eladtam. Akkoriban nemegyszer, csupán egy-két órát aludtam, és ez elég volt. Ma már nem bírom úgy. Mondogatom is magamban, ha annyi erőm lenne, mint amennyi ambícióm van, minden könnyebb lenne. De azért panaszra így sincs okom.

Ami föle tellett, megtette. Nagyobbik fia régen elke- j! riilt otthonról. A kisebbik fiú, Frici, még az édesanyjával lakik. A család most éppen azon fáradozik, hogy mielőbb felépüljön a vi- kendház, ahol megint csak együtt lehetnek, és ha a Taxis Nagyanyó nyugdíjba megy, kedvére kertészkedhessen, játszadozhasson az unokákkal.

M, M, -í

I

kai együtt útba ejtették a Kishegyet, ahol hajnalig igen tetemes mennyiségű bor fogyott el, sőt a történelmi eseményre való tekintettel, Kávássy felbontott egy féltve őrzött hordót, amelyet valamilyen alkalomra tartogatott. Még az apja tett el sompálinkát eperfa hordóban a fia esküvőjére. Ami nem is késett sokáig, mert az öreg hamarosan meg is nősült. A fekete, negyvenévesen is sudárkarcsú özvegyasszonyt. Kéri Máriát vette el feleségül, s olyan lakodalom volt, hogy még évekig arról beszéllek az emberek. Kávássyból. pedig közben tanító úr lett. Persze egyéb híres-nevezetes embere is akadt Bércesapátinak. Ott volt Medvés Győző, becsületes nevén Vetró Győző. A medvés hősi előnevet az ötvenes évek elején kapta, amikor egy vándorcirkusz érkezett, és felütötte sátrát a Valló-völgy rétjén. Tódult is a nép a lámpafüzérekkel kivilágított sátorba megcsodálni az arra érdemesült dolgokat. Vetró azonban nem pazarolta ilyesmire az idejét, hiszen az őszi estéken olyan kellemesen el lehetett üldögélni a kocsma zugában a kályha mellett. Hosszan maga elé nyújtotta lábait, hatalmas vállát nekivetette az átmelegítő falnak, lehunyta a szemét, és egyszerűen jól érezte magát *.z egész napi sóderbányai hórukk után. .

.A cirkuszból pedig csak jöt tek a hírek. Hogy egy nö

körültekeri magát kígyóval, meg hogy minden esi.e kiáll a cirkusz igazgatója, maga mögé mutat, a láncon tartott, két lábon járó medvére, és azt mondja, egy láda pezsgőt kap, aki megbirkózik a barna óriással.

Vetró Győző eleddig sem medvét, sem pezsgőt nem látott. Nem is hiányolta különösebben egyiket sem — a törkölynél jobb ital úgysem lehetett —, csak az motoszkált a fejében, lehetséges-e az, hogy ö valakit ne tudjon földhöz teremteni, így történt, hogy az utolsó előadáson, amikor az igazgató mosolyogva rámutatott a rettenetes fenevadra, Győző felállt, levetette magáról a kék ceigzubbonyt, és azt mondta: ő megbirkózik a medvével.

Az igazgató szemügyre vette a felé tarló kétmé- ter-nyoleceritis férfit, és érezte, hogy baj lesz. Hiszen legendás barna medvéjét úgy'könyörögte ki az állatkertből, ahol a szegény párát meg akarván kímélni a végelgyengülés hosszú folyamatától, le akarták lőni. Egyszóval az igazgató rosszat sejtve, ecsetelni kezdte azokat a borzalmas vérengzéseket, amit a havasokban végzett ez a jószág. de Győző akkor már odalépett a medve elé, átfogta karjával, jobb* tenyerét, rabi lincselte saját bal csuklójára, és egyetlen mozdulattal úgy vágta földhöz a havasok zordon rémét, hogy a nyekkenés még a sátor ponyváján kívül is halla (szőtt.

Az igazgató jól érezte, hogy baj készül, de azt nem, hogy ekkora. A medve ugyanis olyan szerencsétlenül zuhant, hogy a produkcióhoz szolgáló vas- asztal éle a gerinc két utolsó csigolyája közé vágódva megszakította az atlasz és az episztróíeusz közötti ösz- szeköttetést, amely az élettel való fonal elvágását is jelentette a derék bundás számára. Az igazgató az atlasz és episztróíeusz közötti anatómiai összefüggés ismeretének hiányában is tökéletes biztonsággal meg tudta' állapítani, hogy a medve már az örök vadászmezőkön keresi a lépesmézet.

Szó. ami szó, olyan mulatságot még nem látott a falu kocsmája. Hajnali háromig durrogtak a pezsgősüvegek, reggel pedig a gyerekek áhítattal mutogatták, hogy ott ballag Medvés Győző a sóclerbánya felé.

A szervezés idején a tsz- agitátor egy fiatal, szürke szemű férfi volt. Napokon keresztül csak járkált a faluban, beszélgetett ezzel is. azzal is. míg végül felment a Kishegyre, ahol az üreg Kávássyval levonultak a pincébe, és ott Novak István minden kertelés nélkül megkérte Kávássy t,

hogy csinálja meg a termelőszövetkezetet a faluban.

— Miért?

Novak hosszasan, de egyszerűen beszélt. Azt mondta, hogy , ő maga abban hisz, hogy ez majd évek múlva meghozza az eredményét. Termésben is, de ami fontosabb, könnyebb, emberibb életekben. Persze eleinte nehéz lesz, nagyon nehéz.

— És addig is engem szidjanak az emberek a faluban, ne magát, igaz? — tűnődött Kávássy egy lopó bort vállához támasztva.

— Nem. Nem ezért kérem. Ebben a faluban vagy maga tudja megcsinálni ezt. vagy senki.

Megcsinálta. Az öreg Bö- röcskei az első zárszámadás után — amikor kerek tizenhat forintot kapott, oda- állt elé, és inas karját rázva ezt kiabálta:

— Maga, tanító úr, rosz- szabb. mint a kommunisták. Medvés Győző pedig köszönés nélkül fordult el mellette a kocsmából hazaleié menet. De azért ötvenhatban, amikor három sihe- der jött valahonnan, hogy Kávássy! elvigye, vállát nekivetette a pinceajtónak, kikapta az egyik suhanc kezéből a karabélyt, mint a gallyat kettétörte a térdén, és rájuk bömbölt:

— Takarodjatok az anyátokba, piszok népség.

Idős Böröcskei Antal 1960. április negyedikén kapta meg a Munka Érdemrend bonz fokozatát, azért a traktorost munkáért, amit tizenöt éven keresztül végzett a termelő- szövetkezetben.

Amikor kiszállt a kocsma előtt a fia Skodájából, nem az ivóba fordult be, hanem íelsétált Kávássyhoz, köszönés nélkül megállt előtte, és ennyit mondott:

— Bocsásson meg, tanító űr.

Így legalább nyugodt lelkiismerettel állhatott két esztendő múlva a koporsó felett, amelyre ez volt írva: Kávássy Márk élt 75 évet.

Ott volt az egész falu. A lelkiatya lelkierejét jócskán meghaladta a minden irányból áradó részvét: ki akarván tenni magáért, a kelleténél többet hörpintgetett a borból, s elszenderedett. a sekrestyében. A ravatalozó körül toporgó emberek vártak egy darabig, aztán Kovács Márton, a -termelőszövetkezet párttitkára előlépett és azt mondta: — Rendes ember volt. Mindannyian köszönettel tartozunk neki. Nyugodjék békességben.

Amikor kérdőre vonták, hogy mit keresett az egyházi temetésen, s ráadásul még ö is búcsúztatta az el- hunytat. Kovács Márton megsimogatta a homlokát és megszólalt:

— Tudják, van ügy az életben, hogy nem úgy van ! De attól az élet még élet marad, meg mi is azok ma- , radunk, akik voltunk.

k