Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

1981. március 1., vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

„Szabadság és a Nép” címmel rendezett kiállításukon a nép, a szabadság eszméje mellett álltak ki azok a képzőművészek, akik 1942- ben részt vettek a Szocialista Képzőművészek Csoportja budapesti kiállításán. A csoport a két világháború közötti magyar művészetben, általában, s a baloldali képzőművészetben különösen kiemelkedő

helyet foglalt el. Tagjai között egyaránt találhatunk a létrejöttekor már ismert művészeket — Bokros Birman Dezső, Dési Hubcr István stb. —, haladó gondolkodású fiatalokat — Szöllő- si Endre, Fenyő A. Endre stb. — munkás-autodidakta alkotókat —, Nolipa István, Kania István stb. — és másokat. Kiállításokat rendeztek, szemináriumokat tartottak, előadássorozatokat szerveztek munkásoknak, és szerepet vállaltak az antifasiszta egységfrontban is — éppen az említett 1942-es „Szabadság és a Nép” című kiállítással. A csoport 1934- ben a szociáldemokrata párt legális szervezeteként jött létre, eszmei irányítója azonban a kommunista párt volt. Ez magyarázza, hogy állandó átalakulásban volt A magyar művészettörténet nagy adóssága volt munkájának feldolgozása. Ezt törlesztette most a Corvina Riadó, amikor közreadta Aradi Nóra bevezető tanulmányával a csoport dokumentumait. Az ötszáz oldalas kötetben a tanulmányokat, cikkeket, naplófeljegyzéseket és egyéb dokumentumokat a részvevők emlékezései és 144 kép teszik teljesebbé.

Ugyancsak a Corvina adta közre A művészet, kiskönyvtára sorozatában a francia rokokó két kiemelkedő képviselőjét bemutató köteteit: Sándy Erika Boucher és Harsányi Zoltán Fragonard című munkáját. Hatalmas albumban, 355 hímzésmintával jelent meg Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos című, a kalotaszegi hímzést bemutató tanulmánya a Corvina és a bukaresti Krilerion közös kiadásában.

Az út jelzőtáblán még a régi felírás, de a vasútállomáson már az újra cserélték a táblát. A Mező- keresztesi közös községi Ta- naes az elmúlt év második felében hozta meg a döntést: Csincsetanyáböl Csin- cse lett.

Bejárjuk a települést, s hamarosan beigazolódik, hogy az „előlépés” csak névváltozást jelent az ittenieknek. Hogy miért? A kép önmagáért beszél. Hatván évnél nincs .öregebb ház itt, nagy telkes, szép házak sorakoznak az Y alakú faluban. Csincsének hamarabb volt vízvezetéke, mint Mezőkeresztesnek.

Tari Antalné tősgyökeres csincseitől tudjuk:

— Majd minden tiázba bevezették már a vizet, fürdőszoba is van.

Tariék nyolc éve építkeztek, a családfő Miskolcon, a felesége a helybeli óvodában dolgozik. Mert Csincsén korszerű, három- csoportos óvoda van, így vállalhatnak munkát az édesanyák is. A legtöbb férfi itt helyben, a Mező- nagymihályi Állami Gazdaság növénytermesztő ágazatában és tehenészetében dolgozik.

— Milyen itt az élet? — töpreng Tari Antalné. — Számunkra egyszerű, talán azért is nem mennénk el innen. Jó a buszközlekedés, minden személyvonat megáll. A házunk, ,mint majdnem mindenkié, nyolcszáz négyszögöles telken van, a kertben megterem minden zöldség, bab. A piacra is jut belőle, néha viszek tojást is Miskolcra.

Foren czi Antalné, akit mindenki tanító néninek szólít a faluban, nem sokkal több húszévesnél. Az egyosztályos iskola egyetlen pedagógusa. Tizenegy elsős tanul itt Csincsén, a nagyobbak a mezőkeresztesi iskolába járnak.

— Bár mindössze százr három ház van itt, és nem

Szabó Lajos bácsi nem cserélné semmire a két lovát. A tavasszal lucernával vetik be a nagy kertet, legyen jó eleség a derék állatoknak.

Ferencziék kedvtelésből tartják a kecskéket. Mind a kettő gida még, nem ad tejet.

Fotó: Fojtón László

Ahol a személyvonat megáll

A vasútállomáson már kicserélték a táblát: Csincsetanyá- ból Csincse lett. Az ittenieknek csak névváltozást jelent az „előlépés", hisz évekkel ezelőtt rácáfolt már a helység a tanya elnevezésre. A postán megtudtuk: minden házban rádió, televízió. Százharminckét napilapot kézbesítenek a községben.

sokkal több, mint hétszáz lakos, nem lehet sok panaszunk Csincsén. A fiatalok ifjúsági házat kaptak,' tavaly épült fel az új vegyesbolt, az italbolt. Postánk is van.

Ha korábban érkezünk, Vándor Emíliát, a postahivatal vezetőjét nagy munkában találjuk. Az ablakokat mosta, tiszta függönyöket tett fel.

— A kora délutáni órákban nincs nagy forgalom. A kézbesítő már reggel elindult kőrútjára, ma sok levél érkezett.

— A címzés?

— A legtöbb borítékon még Csincsetanya áll —neveti. — De hisz’ nem is a név a fontos. Sokkal inkább az, hogy minden házban van rádió, televízió. Százharminckét napilap jár Csincsére, elég sok hetilap, folyóirat. A posta a vonattal érkezik, 8 óra 23 perckor. Legkésőbb a déli órákban mindenki megkapja a küldeményt.

A leveleket, a csomagokat nap, mmt nap Kovács Miklósné, a „járatos néni” hozza a vasútállomásról, délután pedig viszi a postát a félhármas vonathoz. Ma

nincs nagy pakk: egy csomag meg két levél, Aszódra, Mezőkövesdre. De Margit néni a híreket is hozza-viszi. 1-Iogy tegnap esküvő volt a faluban, hogy a legkisebb csinoséi. Sivá- kék kisfia öthónapos, meg azt is. hogy érzi magát az öreg Borza bácsi, a vasút másik oldalán.

A falu végén az' utolsó porta. Szabó Lajoséit huszonhat éve költöztek ide Tiszadorogmárol. Az udvaron még hóban taposunk, de bent a, szobában mar kinyílt a levágott aranyeső.

— Mikor letelepedtünk, három-négy húz volt a tanyán — meséli Szabó Lajos. — Megalakult a gazdaság. hajtókocsis voltam. De régen is volt! Most meg" már a hetvenötöáik évemet taposom.

— Látni kellett volna a papát, mikor nyugdíjba ment — mondja a felesege. — Hazajött, ült napokig, szavát se lehetett venni. Árián elmentünk a keresztesi vásárba, megvettük a két lovat. Attól visz- szajött a kedve.

Csincsén mar egyedül Szabó Lajosnak van fogata. Szenet, olajat fuvaroz vele, a lovakkal meg elmegy a háztájikba kukoricát ekekapálni. Azt mondja, ha felül a bakra és ne- kicserdít az ostorral, nem cserélne senkivel a világon.

Mikes Márta

kaszáját lóbálva. Belévil- lant; legalább a gyerekét megmenti. Előre is lépett, hogy kikapja a kocsiból, de az asszony akkor igazította meg rajta a takarót. Visszahőkölt. Megrettent a rámosolygó feleségétől. A rémület hideg borzongása járta ál: menekülni! És anélkül, hogy valaki megakadályozhatta volna, a magas falról levetette magát. Az asszony a tehetetlenségtől és az iszonyattól dermedten a gyerekkocsi fogantyúját markolászta. El sem futhatott, utána se lendülhetett, mert a kicsit nem hagyhatta. Mintha a sétáját folytatná, odamjent; a várfalhoz, lenézett a mélybe, ahol kilekeredett tagokkal feküdt a férje. Megvárta, míg a jókedvű sétálók között végighullámzott a borzongás, míg valaki a mentőkért telefonált, míg ott lent körbeállták a mozdulatlan testet, majd valaki letérdelt mellé, és a térd elésből látszott, hogy nem először nyúlt félholt emberhez, — csak ezután kezdett el görcsösen fuldokolva zokogni. Már elengedhetté magát, mert körbevették, átfogták a vállát és segítették hordani a rémület terhét. Szirénázva megérkezett a mentő, a tömeg egyre nőtt, a hátul levők előre törekedtek, mert a földön fekvő, goros és véres alakra muszáj volt egy pillantást vetni. Most nincs háború, katasztrófa, nincsenek hullahegyek. de a szerencsétlenséget látni kell Legyen miért megborzadni, legyen miről beszélni vagy egyszerűen, mert a kíváncsiság hajt.

A _ legrosszabb volt azt elképzelni, hogy a már összeforrt csont újra eltörölt. az izmok elszakadtak, a behegedt bőr szétnyílt. És amit gondos kezek ezen a testen összeraktak, az újból szétomlott

De a köpcös most mégis ott ült az irattárban. Hátradőlt a székében, arcát a magasba emelte, és nyugalmat árasztva pöfékelt a szivarjából. Ö pedig úgy nézett rá. mint egy mindentudóra, aki megjárta a föld és az eg útjait. Némasága, az időtlennek látszó jó kedélye engedte, hogy azt gondoljanak róla. amit akarnak. Szörnyül- küdjenek miatta, vagy józanul elemezzék. Mert a történet az erdekes, az ugrás a mélybe. Amit az újság így hozott: „Tragédia a várban, végzetes ugrás a

bástyáról!”. Eddig hajlandók vagyunk figyelni. Meg addig, a pillanatig, amíg összecsapjuk a kezünket. Ez a szembeszökő eset nem is enged lélegzethez jutni. De furcsa ellentét a felidézett esemény, és a köpcös élő testi mivolta.

És az asszony? Meddig járhat ezen a borotvaélen? Persze a gyerek. A gyereknek apa kell. ha már megmaradt az apa. — De az asszony, az asszony ? — Sietve befordult a mellékutcába. Szaporán kapkodta a fejét, a házszámokat nézegette. Idegen kapualjban tűnt el, és elszántan be- csöngétett oda. ahol az ismerős nevet olvasta. A folytatásról csak suttogtak. Kímélve — kímélve? — a köpcöst. És az asszonyt ki kíméli? Mert most is a történet, lett. érdekes. Min-’ denkit a történet érdekel. A sietős futás az idegen házba, majd az ernyedt, nyugodt távozás, tís otthon? — A hosszú és feszült éjjeleken tehetetlenül lesni a köpcös hajnalig tartó járkálását az előszobában. És átélni a nappalok fullasztó izgalmát, hogy a férje újra próbálkozik. Lemondani és elkezdeni. Beszélgetni az árakról, a megélhetésről, mintha az lenne a legnagyobb gond. Tapogatózó. köröző kérdéseket feltenni arról, hogy érzi magát, mikor megy újra

orvoshoz? Arról pedig hallgatni, hogy folyamatban van a leszázalékolása, és még kevesebb lesz a pénz. Ezenkívül lassan-lassan eltávolodni attól, akivel együtt él, aki mellé esténként lefekszik. Eljutni oda, hogy hideglelős Ijedtséggel felriad, és kábán kérdezi magától: ki ez, aki nyitott szemmel visszanéz rám? És a segítség elmarad. A lopott délutánokon belekapaszkodhat egybe, vagy százba. Csak átmeneti a megnyugvás. Aztán már a rendőrségre sietett.

Közben a férje munkahelyén az a néhány ember felpezsdült, mint a vízbe ejlett égetett mész. Az irattáros idős kolléganője csendben félrevonult, és amikor nem látta senki. keresztet vetett. Az életre éretlenek hányavetin vihogtak: ..kikapott valami nőt. és nem mer hazamenni. Mit számít egv vagv két nap. Fegyelmit se adhatnak már neki a hiányzásért.”

Harmadnap délelőtt a sejtelem .árnyéka már mindent elfedett, és a hír sem váratott magára. A Népliget mögötti vasúti töltésen már tegnap megtalállak. és azonosították Gazsó Ferenc holttestét. Egy tehervonat alá vetette magát. A lassan haladó szerelvény néhány utolsó kocsija zúzta szét a testét A

mozdonyvezető sem láthatta, nem vehette észre. A kabátja zsebében ott volt az összes igazolványa és egy címzés nélküli borítékban néhány sor: „Tudtam, hogy nem segíthet rajtam senki. Én pedig nem tudtam megoldani az életemet.”

Az első pillanat döbbeneté mindenkinek egyet su- galt: „szegény ember”.

Néhány kapkodó, tétova mozdulat azt jelezte, volt akinek eszébe jutott, mit mulasztott el. ami talán segített volna a köpcösön. Az eseménv taglózó hatása után volt. aki szánakozó hangsúllyal mondta: „bolond volt a lelkem”.

A napok göngyölegében cipelt idő már szétzilálta az együttérzést. Tárgyalási téma lett ez a halál is. — „Ilyen emberrel dolgoztam egvtitl?” — kérdezte a mélyrepülésben filozofáló. Az ok nélküli sértődött majdnem rikácsolta: —1 „Hol lehetünk biztonságban, mikor a köz- és önveszélyesek szabadon járkálnak?” — „Olyan nincs, hogy nem tudott magán segíteni!” — szajkózta egy beton fejű érzéketlen. — „Maga kereste a baját, nem hibáztathat senkit” — És tovább Cütyörészett a vékonypénzű sivár. 6 még azt hitte, a halál ökölcsapása bevégzi Gazsó Ferenc perét az élettel.