Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-29 / 75. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1981, március 29., vasárnap I hé! eseményei képekben Maastrichtban tartotta csúcstalálkozóját az Európai Gazdasági Kö­zösség. Az értekezlet alatt a hollandiai kisvárosban tüntetések zaj­lottak le a Közös Piac halászati és mezőgazdasági politikája miatt. Képünkön: a halászati intézkedések miaíi tüntetők - rendőrkordon mögött. Pertini olasz köztársasági elnököt mexikói látogatásán köszönti Por tillo mexikói elnök Irak és Irán egyaránt saját katonai sikereiről számolt be a hét fo­lyamán lezajlott összecsapásokban. Képünkön: egy iráni kisfiú há­zuk romjai előtt, az Ahvaz városát ért iraki rakétatámadás után. I PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Miskolc megyei város Tanácsa V. B. pályázatot hirdet tanácsi vállalatnál betöltésére. Feltételek: közgazdasági egyetem, vagy számviteli főiskolai végzettség, 5 éves szakmai vezetői gyakorlat Fizetés: megegyezés szerint. A pályázatot a képesítésről szóló okirat (másolai mellékelésével 1981. március 31-ig lehet az építés, és közlekedési osztályon benyújtani. Táwaíé a! Szombaton délben Varsó­ban, a Minisztertanács épüle­tében megkezdődött a kor­mány és a Szolidaritás szak- szervezet képviselőinek újabb megbeszélése. Fő témája a Baíia igazságügy-miniszter által összeállított jelentés a múlt heti bydgoszczi inci­densről. A dokumentumról pénteken tárgyaltak első al­kalommal a Szblidaritás ve­zetőivel, s ők később úgy nyi­latkoztak a Trybuna Ludu- nak, hogy „lényeges nézetkü­lönbségek” vannak a doku­mentum megállapítása és a szervezet álláspontja között Szombaton délután a tár­gyaló felek úgy határoztak, hogy a megbeszéléseket hét­főn folytatják. On égetési kísérlet Benzinnel leöntötte és fel­gyújtotta magát Zdzislaw Kö­zel lengyel állampolgár pén­teken Jaslo város főutcáján — közölték az illetékes vaj­dasági hatóságok. A közelben levő emberek segítségére siettek, majd a lángok eloltása után a sérül­tet kórházba szállították. Az orvosok szerint másodfokú égéseket szenvedett és szom­batra már magához tért. Az eddig szociális otthon­ban élő idős embernél három búcsúlevelet találtak: az egyik a Szolidaritás szakszervezet országos egyeztető bizottságá­hoz, a másik az egyház helyi képviselőihez, a harmadik pe­dig az ügyészséghez szólt. A Szolidaritáshoz, annak vezetőségéhez'és személy sze­rint Lech Walesához szóló le­vél egyebek között a követ­kezőket tartalmazza: „Könyörgök hozzátok, ért­sétek meg végre, milyen ha­talmas kárt okoztok orszá­gunknak és a lengyel népnek. Nem lehettek annyira vakok, hogy ne látnátok: katasztró­fába viszitek az országot. Már eddig is sokat vesztettünk te­kintélyünkből barátaink és ellenségeink szemében. Most az ellenség bennünket hasz­nál fel arra, hogy tönkrete­gyük az országot, amelyet oly sok munkával épített fel a mi korosztályunk. Ki hatalmazott fel benne­teket arra, hogy döntsetek az ország sorsáról? A történe­lem érdemeitek szerint fog megítélni benneteket. Ha úgy hisz Ítélt, hogy a byd­goszczi eseményekben a ha­tóságok a hibásak, akkor én magamra vállalom ezt a vét­ket, és meg is büntetem ma­gamat érte. De az én halálom a ti lelki ismereteteken szá­rad” — írta az idős ember. A papokhoz intézett levelé­ben Zdzislaw Közel azt kér­te, hogy az egyház segítse elő a megnyugvást, és semmikép­pen se járuljon hozzá a fe­szültség fokozódásához. Az ügyészséget arra szólí­totta fel Közel, hogy lépjen j fel határozottan a törvény sér- j tések ellen. Vörös vándorzászió, negyedszer KlSZ-kiilitfsplés sí LKM-bei Tegnap délelőtt tartották küldöttgyűlésüket a Lenin Kohászati Művek KISZ-esei. A meghívott vendégek között volt Drótos László, a Mis­kolc városi Pártbizottság el­ső titkára, Szabó Pál, a KISZ megyei bizottságának első titkára, dr. Kundrálc János, a KISZ városi bizottságának első titkára, valamint Len­gyel Sándor, a KISZ Köz­ponti Bizottságának szerve­zési osztályvezető-helyettese. Porkoláb László, az LKM KISZ-bizottságának titkára ismertette a beszámolót az előző küldöttgyűlés óta vég­zett munkáról. Kiemelte, hogy az LKM fiataljai az elmúlt évben jól dolgoztak, de ezt a jó teljesítményt még mindig lehetne fokozni. Az a tény, hogy eddig már há­romszor nyertek el a KISZ KB Vörös Váfídorzászlaját, csak még nagyobb feladatok megoldására kell, hogy sar­kallja a KISZ-eseket. A tit­kár beszámolója után a kül­döttgyűlés meghallgatta a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolóját, majd a KISZ KB kongresszusi levelének vitája, valamint az alsóbb szintű viták összegzése kö­vetkezett. Ezután a küldött- gyűlés megválasztotta a KISZ-bizottságot és a kül­dötteket. Az LKM KISZ-bi- zottságának élére újra Por­koláb Lászlót választották. Végül az újra megválasz­tott titkár átvette a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, amelyet immáron negyedszer kapott meg jó munkájáért az LKM fiatalsága. Feliyarsiltak a tavaszi lankák (Folytatás az 1. oldalról) ültetését. Sajópüspökiben kü­lönben 100 hektáron már magágyba került a mák és 40 hektáron a magról ter­mesztett hagyma is. Az utóbbi napokban gyors fejlődésnek indultak az őszi vetések, amelyeknek több, mint 80 százaléka megkapta a szükséges fejtrágyát. Nagy gondot kell fordítani ezen a tavaszon a pillangós terüle­teken, valamint a nagy ki­terjedésű gyepterületeken is az esedékes tavaszi munkák elvégzésére. Megyénk legtöbb mezőgaz­dasági nagyüzemében már az elmúlt vasárnapon is dolgo­zott a növénytermesztés és a gépészet minden munkása, s ott volt a határban a szak- irányítás is. A gazdaságok­ban ezen a vasárnapon sem tartanait munkasziinetet, s mindaddig nem, amíg csak lehetővé teszi az időjárás a tavaszi munkákat. Talajmun­kákban, vetésben, talajerő­utánpótlásban, az ültetvé­nyeken s a kertészetekben is sok a behozni-, a pótolnivaló. Rendkívül nagy szükség van valamennyi gazdaságban min­den munkára alkalmas óra hasznosítására. Tollhegyen A nyugatnémet rendőrség a héten nagyszabású raz­ziát rendezett — náci könyvek, nyomtatott Hitler - beszédek és egyéb fasiszta kiadványok elökerítése végett. Baden-Württemberg tartomány bűnügyi rendőr­sége irányította az országos akciót, amelynek során több mint 500 házkutatásra is sor került. A nyomtatványokon kívül magnetofonkazetták is a rendőrség kezébe kerültek, amelyek a. „Führer”. hangját és a szó szoros értelmében „gyújtóhatású” beszédeit őriz­ték. A zsinagógák felgyújtásától a második világháború világégéséig terjedtek azok a lángok, amelyek a nyugat­német rendőrség megállapítása szerint még ma is pislá­kolnak, vagy zsarátnokként izzanak ... „Az auschwitzi csalás" és ehhez hasonló címekkel jelentkeznek a mai neonáci ,,irodalmi művek”, amelyekből sok-sok példányt koboztak el a razzia során a nyugatnémet rendőrök. A történelem furcsa fintora, hogy ezek mind-mind — az Egyesült Államokból érkeznek az NSZK-ba! Carry Lauck vagy George Dietz azok a. neonáci kiadók, akik az USA demokráciájának teljes védelmében gyárthatják az uszító fasiszta kiadványokat. Semmi sem akadályoz­za meg őket abban sem, hogy Amerikában postára te­gyék és nyugat-németországi címekre küldjék. Ha ezt egy Hitler 40 évvel ezelőtt sejtette volna! Hogy a szétvert náci birodalom romjain alakult egyik német államban a hitlerista propagandái a „judeo-plutokrata’’ Amerikából érkező kiadványok próbálják majd újra­éleszteni ... Salvador és a CIA jelentései A CIA Salvadorral kapcso­latos, valótlan értesüléseit használja fel a Reagan-kor- mányzat, hogy igazolja a kö­zép-amerikai ország katonai támogatását — jelenti az AP amerikai hírügynökség a CIA egyik volt tisztjének nyilat­kozatára hivatkozva. A volt hírszerző tiszt, Ralph McGehee, kijelentette, hogy bár a koholmányokra nincsenek bizonyítékai, vád­jait bizalmas információkra alapozza. McGehee szerint a CIA eleinte úgy .próbálta megmá­sítani a salvadori valóságot, hogy a baloldali erőknek szánt „szovjet—kubai—nica- raguai fegyverszállításokról” szóló híreket terjesztette. Szintén félrevezetőek voltak a salvadori gerillák katonai akcióiról beszámoló jelenté-í sek. A volt hírszerző a további­akban leleplezte: valószínűleg a CIA szervezte meg azt a „színjátékot”, amelynek során a salvadori kormány a bir­tokába került „tárgyi doku­mentumokat” átadta egy ma­gas rangú amerikai hivatal­noknak azzal a céllal, hogy bebizonyítsa az állítólagos kubai és szovjet fegyverszál­lítások tényét. McGehee azt nyilatkozta, hogy annak idején többször tapasztalta, hogy a CIA más esetekben is hasonló taktikát alkalmazott. Példaként hozta fel a CIA akcióját Iránban az 50-es, Indonéziában a 60- as, vagy Chilében a 70-es években. Salvadorban a junta fokozott katonai erővel igyekszik elfojtani az országban Uralkodó feszültséget. Képünkön: a korrnánycsapatok egyik egysége egy busz utosalt kutatja át San Salvador külváro­sában. Amatőr ipar- és képzőművészek megyei kiállítása Ez év júniusában rendezik meg Diósgyőrben az amatőr ipar- és képzőművészek or­szágos találkozóját. Már erre készülve nyílt meg tegnap, március 28-án, délután 3 órakor a Borsod megyei ama­tőr ipar- és képzőművészek kiállítása. Amint azt Szűcs Ferencné, az SZMT titkára megnyitójában elmondotta, a pályázat fogadtatása felül­múlta a rendezők várakozá­sát. Hetven egyéni alkotó és 11 szakkör, összesen 576 al­kotásából válásztotta ki a zsűri azt a 180-at, amelyet most a nagyközönség is meg­tekinthet. A szakemberekből álló bizottság véleménye sze­rint az országos termésen belül is az egyik leggazda­gabb anyag Borsodban „áll1 össze”. E kiállításról 34 alko tó, 61 munkája jut majd el az országos bemutatóra, amely nemcsak azt a lehető­séget teremti meg, hogy át­fogó képet alkossunk az amatőr mozgalom helyzetéről, az elmúlt időszak változásai­ról, új értékeiről, hanem szakmai konzultációs lehető­séget is biztosít a mozgalom tagjainak. — Az amatőr művészeti mozgalom legfontosabb fel­adata a művészeti tevékeny­ség útján végzett közműve­lődés, a művészeti kultúra széles körű terjesztése, a kö­zösségi gondolkodás és maga­tartás fejlesztése — mondotta Szűcs Ferencné, aki kiemel­te, hogy igen színvonalas anyaggal jelentkezett a Diós­győri Vasas Művelődési Köz­pont képzőművész szakköre* az Ózdi Népművelési Intéz­mények kulturális csoportja ■'s Derkovits Gyula köre, va- amint a kazincbarcikai Izsó VTiklós képzőművészeti szak­kör. Tegnap délután egyébként megalakult az amatőr képző- és iparművészek megyei stú. diója is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom