Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
í9Ő'i. március T9., csütörtSk ESZ AK.-MAGYARORSZAG 5 TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉG Kazincbarcikán, a Sütőipari Vállalat kultúrtermében jól sikerült alkoholizmus elleni ankétot tartott március 10-én a Vöröskereszt városi vezetősége, az alkoholizmus elleni társadalmi bizottsággal közösen. E továbbképző jelleggel megtartott ankéton szó volt korunk népbetegségének, ae alkoholizmusnak társadalmi kihatásairól; az üzemek és az üzemegészségügy alkoholizmussal kapcsolatos íel- a dalairól, a gyógykezelésről, és a bűnözés, bűnüldözés kapcsolatáról is. Ez alkalommal egy olyan volt beteg, is szót kért, aki saját egyéni tragédiáján keresztül mutatott rá arra, amit nem győ-, zünk eleget mondani: az alkoholista gyógykezelése ma már nemcsak orvosi feladat. Ahhoz, hogy kikerüljön az alkohol okozta ördögi körből, széles körű társadalmi összefogásra van szükség. Ebben legnagyobb szerep a családnak és a munkahelyi kollektívának jut. Reméljük, hogy ankétünk elérte célját, s az alkoholizmus elleni küzdelem számára újabb tagokat sikerült megnyernünk. Dr. Erdei Sándor Kazincbarcika MEGÉRDEMLIK AZ ELISMERÉST... Ügy érzem, Aggteleken megvalósult a nagy cél; tár- sadalmasítani a helyi mun- kásművelödési, közművelődési munkát. Mivel itt hivatásos közművelődési szakemberek nincsenek, arra gondoltunk, hogy a .helyi dolgozók köréből is kialakulhat a vezető gárda. Hát így történt. A szülői munkaközösség Szűcs Béláné elnök vezetésével kedves, színvonalas estéket szervezett, az újonnan választott községi Hazafias Népfront-bizottság vezetői pedig fiatalos lendülettel kapcsolódlak a munkába. A községi tanáccsal kötött ■ együttműködési megállapodásuk is híven tükrözi az alkotó munkakedvet, az új feladatok megoldásának elősegítését. A KISZ-szervezet, közösen a DM Határőrség helyi KlSZ-szervezetével, irodalmi színpad, tánccsoport létrehozásán fáradozott, s a már eddig elért eredményeik is dicséretesek. Maklqay Lajos amíg gazdálkodott, mintagazda volt. Ma megbecsült, jól dolgozó ipari munkás a Borsodi Ve-' gyikambinátban. Igazgatósági tagja, a Bódvaszilás és Vidéke Áfésznek. Nyugtalan ember, örökké keresi a lehetőségeket az elet tartalmasabb kitöltésére. Zenekedvelő, a zenét maga is gyakorló, s most zenekart szervezett, mondván legyen „saját zenekarunk, saját hangszerekkel”. Újabb terve is lassan valóra válik. A Hazafias Népfront vezetőjével közösen ugyanis szervezik a szövetkezeti énekkart, melynek tanítója, vezetője, örülünk, hiszen nagyon régen volt ilyen a községben, van talán már 20 éve is. A művelődési otthon és ezen belül a Petőfi-emlék- könyvtár szépen berendezett helyiségei minden szervezet és együttes részére nagyszerű feltételeket biztosít. Minden dologi feltétel biztosításánál értékesebb és nagyobb azonban az öntevékeny közművelődési munka., a társadalmi kezdeményezés és kitartó ügyködés e szép és nemes dolgokért. Budis ístvánné tanácselnök Aggtelek , LEVELEKBŐL, RÖVIDET] i — Községünk Radnóti Miklós .Művelődési Házában március 8-án este ,nagy sikerrel mutatkozott be az a húszta- gú kórus, melyet Deme Zsig- Ujond, a művelődési ház igazgatója közel egy eve szervezett es készített fel a nyilvános szereplésre. A mintegy 2 órás műsorban népdalokat, kánonokat, Beethoven és Bartók műveit hallhatta nagy élvezettel a hálás közönség. A kórust, melynek tagjai között a 25 éves kortól a 76 évesig megtalálhatok, méltán jutalmazták vastapssal. Szorgalmas tanulásukkal, a közös éneklés szeretetének bizonyításával .felejthetetlenné tették a nőnapi ünnepséget — írja levelében Bánrévéről Murányi Tibor. t — Az UN1Ö Áfész sajó- hidvégi géptársulasi szakcsoportjának mérlegbeszámoló taggyűlésén többek közöli arról tájékoztatta a tagokat Zsíros Lajos szakcsoportéinak, hogy bár az elmúlt év erősen próbára tette munkájukat, időben végeztek, a háztáji gazdaságok mezőgazdasági munkáival, sőt a csoport kombájnja még a sajóhidvé- gi tsz-nek is besegített. Növekedett a taglétszám is, s ez évben 2 darab MTZ és 1 darab kis kerti erőgépet akarnak vásárolni, hogy a kis hazikerteket is meg tudjak művelni — írja levelében Kozma Lajos Bőcsről. ILLETÉKES VÁLASZOL Lapunk március 12-i számában „Szedjék össze a kóbor kutyákat” címmel közölt levélre a Kazincbarcikai városi Tanács osztályvezetője, Pétervári György válaszol; „Mint a cikk is utal rá, városunk területén igen jelentős a kóbor kutyák száma. A városi tanács állategészségügyi teleppel, illetve személyi és technikai feltételekkel nem rendelkezik az ebekösz- szefogásához, de ennek feltételeit igen jelentős mérvű anyagi vetület miatt megteremteni jelenleg nem tudja. Megoldásra a korábbi évek gyakorlatának megfelelően más közigazgatási egység segítségének igénybevételével nyílott lehetőség. így 1980. évben is két esetben végeztünk külső segítséggel ebösz-l szefogási akciót, melynek során nagyszámú kóbor ebet fogtak össze. Figyelemmel a feladat fontosságára, ismételten külső segítséget kértünk, azonban a segítségadásra saját közigazgatási területükön való nagymérvű elfoglaltságuk miatt még eddig nem kerülhetett sor. Továbbra is szorgalmazzuk, hogy c feladat végrehajtása minél előbb megtörténhessen. Emellett lépéseket tettünk olyan irányban is, hogy helyileg teremtsük meg a feltételeit e feladat megvalósításának.” ■A A „Sátoraljaújhelyi nyugdíjasok kérik” címmel lapunk február 19-i számában közöltük Lakatos József levelét, melyre a Volán 3-as számú Vállalat személyforgalmi főosztályvezetője válaszol: „A nyugdíjasok bérletjegye az igazolványon feltüntetett városban (helységben) menetrend szerint közlekedő valamennyi autóbuszjáraton korlátlan számú utazásra érvényes. A Sátoraljaújhelyre érvényes nyugdíjas havi bérletjeggyel tehát nem lehet a város közigazgatási határán (helységnévtábla) túl utazni. Az utazási távolság nem függvénye a helyi (városi) járatokra érvényes nyugdíjas havi bérletjegyek árának, olyan távolságra lehet utazni vele. amilyen a helyi járatok útvonalának a hossza. A várhegyi, köveshegyi és széphalmi autóbusz-megállóhelyek Sátoraljaújhely köz- igazgatási határán kívül esnek, így ezekre a helyekre csak a helyközi autóbuszjáratokra érvényes díjszabási feltételek mellett lehet utazni. Pincekerten túl a Kenyérgyárig (Torzsás) van helyi járat. Így a nyugdíjas havi bérletjegye a Hegyközbe közlekedő helyközi autóbuszjáratokon a Torzsás megállóhelyig érvényes.” Új gépek a fonodában __Ezekben a napokban és I gj hetekben új gépeket szerelnek fel az előfonó üzemrészben a Miskolci Pamu Ilonodéban. A Platt Saco Lowell angol—amerikai egyesülés készítette az.előfonógépeket. Ennek a cégnek a nagyobb nyugati országokban textilgépgyárai vannak. A Miskolcra került 9 darab elöfonógépet Barcelonában gyártották le, így spanyol szakember irányítja a szerelési munkálatokat. A fonoda tmk-szerelöi vesznek részt ebben a fontos tevékenységben. A modern, korszerű gép sok mindent tud, jóval termelékenyebb a régiektől, s iobb minőséget is produkál. Munkavédelmi szempontból szinte balesetmentes, mert a gyorsan forgó orsók plexit védőburkolattal vannak lefedve. szakaszonként. S amikor egy-egy szakaszon a védőburkolatot a íonónó felemeli, az orsók forgása abban a pillanatban megáll. A 45 millió forintos beruházás három év alatt megtérül olyan módon, hogy a kisebb területet elfoglaló új gépek révén felszabaduld helyre .kaposvári gyűrűsfonókat telepítenek. így állandó költségcsökkentés biztosítható, gazdaságosabbá válik a termelés. • Bal oldali kép: a spanyol föszerelő munka közben. Jobb oldali kép: az üj gépet,1 Szecskó Józsefné fonónó kezeli. (Fotó: Szabadó») íavaszi készülés testűkkel Jegyzet Vakablak A miskolci Beloiannisz és Széchenyi utcák sarkán álló új kiskereskedelmi irodaház földszintjén, a Húsáruház vakablakait a vállalat — nagyon helyesen — más boltjainak reklámozására használja. Igaz, név szerint csak egy boltot említ, de azt érdemes is. Ez olvasható az egyik vakablakban: „Egy rövid séta és a Széchenyi u. 19. sz. alatti Weidlich palotában, Miskolc patinás élelmiszerboltjában vásárolhat.” A felirat mellett óriási nyíl mutat valahová felfelé, egy fénykép a mai Weidlich-bolt portálját, egy régi, 1901-ből való fotó pedig a századforduló Weid- lich-boltjának portálját és reklámját ábrázolja. Az említett bolt valóban patinás, nagy hírű és még a mai agyonzsúfoltságában is érdekes és vonzó színfoltja a váiosnak. Okkal irányítja oda a vásárolni szándékozókat a kiskereskedelmi vállalat. Ám, ugyanettől a vállalattól származik az a nemrégiben megjelent. újsághír is, hogy a Kossuth utca sarkán elkészülő épületmonstrum átadása után a mostani Weidlich-bolt, a régi „patinás” bolt megszűnik, mert az új házban nagyméretű élelmiszer-áruház is le- end, a Weidlich helyén pedig — patina ide és emlékőrzés oda — húsboltot nyitnak. Ma még a patinás boltot reklámozzák a tőle valami 250 méterre levő Húsáruház kirakatában. A vakablakban. Világos, mint a vakablak. (b) A korai munka mindig aranyat ér, tartja a mondás, de tavasszal még inkább megnő a jelentősége, hiszen a mielőbbi munkálatok elkezdése valamennyi gazdaságban, így a nemesbikki Nógrádi Sándor Tsz-ben is a legfontosabb dolog. — Ugrásra készen állunk —,■ mondja Balogh János, a szövetkezet elnöke. — Jó lenne mihamarabb elkezdeni a 615 hektár mélyszántás nélkül maradt terület művelését, ami a teljes szántónk 28 százaléka. E földet kisgépekkel csekély mértékben szánthatjuk, ahová főleg kukoricát és napraforgót vetünk. Bizakodva várjuk a munkák kezdetét, mert minden feltétel adott a jobb terméseredményekhez. — Soha még ennyi műtrágyakészletünk — 40 vagon —, nem volt. Hektáronként 265 kiló műtrágya-hatóanyag kerül a földekre, a tavalyi 200 kilóval szemben. Ennek hatására az idén magasabb termésátlagokkal számolnak. Búzából hektáronként a tavalyi 38 mázsáról 45 mázsára, kukoricából 52 mázsáról 57 mázsára, növelték a tervet. Tavaszi árpából és napraforgóból is jobb eredményeket várnak. Az őszi belvizek miatt 120 hektáron nem tud lak búzát vetni. E kiesés pótlására „új növényük” 120 hektáron a zabosbükköny. valamint a tavaszi árpa területét is 57 hektárral növelik. Az idén vásároltak nyolc darab MTZ—80 típusú traktort, valamint a Rábához nagy teljesítményű tárcsát,1 cikló-velőgépet, ekét és egy Huniper típusú permetezőgépet. Nagymértekben javult a gépkapacitás és ezzel a termelés biztonsága. Jelenleg olyan gépparkkal rendelkeznek, hogy 15 nap alatt elvégezhetik a tavaszi munkálatokat. Ha a következő napokban nem esne csapadék, megkezdhetik a pillangósok fogasolását és a szántások felületi művelését. Jó minőségű vetőmagvak várják a magágyba kerülést. (Csanálossi) ízlés, divat, terv OWuntereintés - magánerőből Piros téglafalú házak sora közt vendégmarasztaló sárban keresgéljük a még kitaposni - lan utat Szerencsen, ahol évente ötven-hatvan új otthon épül fel. Egyik épület garázs és pince kialakításával, a másik tetőtér-beépítésének egyediségével vonzza a tekintetek Szép házak sora ez és még szebb lesz, ha a falakat színes vakolat borítja, ha elkészül a végleges lépcső a téglarakások növekvő grádicsa helyén, ha nyitni kezdenek az ablak alatt a rózsák, a nyári virágok. Egyelőre azonban még csak a konyha és egy szoba ablaka mutatja, hogy lakója is van a háznak, a többi kereten műanyag fóliával csattog a szél. „Futotta volna még üvegezésre, betonozásra, parkettázásra is, de korán jött a hideg, a tél”, fogad a tulajdonos. Később a Szerencsi nagyközségi Tanács építési osztályán Nagy István osztályvezető fejezi be egészen az új háztulajdonos mondandóját: — A fokozatosság általában jellemző a magánerős építkezésekre. Aki építkezik, jó néhány évre előre számot vet anyagi lehetőségeivel, a szomszédok, barátok, munkatársak segítségével. Ha már tető kerül a ház fölé, ablak, ajtó az épületre, aki teheti, költözik. őszre minden családi ház néhány helyiségét lakhatóvá teszik és már a magukéban telelnek ki. Alig valamivel könnyebb azoknak, akik a környező falvakból jönnek és magukkal hozzák az eladott, több generáció lakta otthon árát, így kezd építkezni Szerencsen a letelepülök fele. ők azok, akik megunták a tíz-tizenöt éves bejárást a munkahelyre. Amit maguk mögött hagynak, azt többnyire olcsón tudják eladni, ezért nagyobbrészt ők is az OTP segítségére szorulnak, mint a többiek. A, szerencsi építkezők szerint évről évre jobb az építőanyag-ellátás helyben és a környező szövetkezeti telepeken. Vannak, akik anyagbiztosítási szerződést kötöttek és utólag elégedetten nyugtázzák, hogy megtakarítottak sok utánjárást, költséget A szerencsi Tüzép-telepen kívül Mádról, Taktaharkány- ból, Abaújszántóró] szerezték be a szükséges anyagokat az építkezők. Fürdőszoba-felszereléseket a legtöbben Tokajból hoztak, mert ott találták legjobbnak a választékot Sokan előre igyekeznek beszerezni mindazt, mire csak' később lesz szükség, hogy ne állítsa meg a munkát,az anyaghiány. Akik itt megfordulnak építési engedélyért, tanácsokat is kérnek. Már nem olyan idegenül forgatják az ajánlott terveket sem. Egyrészt mert olcsóbbak, másrészt mert sok kitűnő építészeti megoldás közül választhatnak. Az építési osztály munkatársai kötelességüknek érzik az ízlésfejlesztést' szolgáló útbaigazítást. A 'már meglevő új telepek sátortetős kockaházainak egyformasága helyett. szebbet, a nagyközség utcasoraihoz alkalmazkodóbb lakóépületeket szeretnének, a tömör és vaskos kerítések helyett olyanokat, melyek nem takarják el az udvar, a ház szépségét a díszítő kertet Kérdés, hogy mennyire sikerül érvényt, szerezni ennek a szándéknak, amikor valamennyi építkezőnek már van önálló elképzelése is leendő otthonáról. A kevés számú magántervezővel rendszeresen szót váltanak a tanács illetékesei, hogy minél kevesebb kiigazításra kerüljön sor. Szerencsére múlóban az egyhangúság divatja, az anyagok drágulása 1-g YTrtf 1-rí'rl AL»Y /-\r3 i rf TVV rtlrl kevesebb új házépítőt kell lebeszélni fölösleges megoldá-; sokról, költséges és ízléstelen, másokat utánzó épületek, portálok készitésérőL Divatról így is lehet beszél-’ ni, amennyiben a tetőtérbe- építés, a padlásszoba divatja annak számít. Ezek a meghitt hangulatúra bútorozható kis zugok a zavartalan tanulást, a pihenést, az alapos kikapcsolódást nyújthatják,1 így aztán alig épül napjainkban ház enélkül. Amíg egy tágas ebédlő, egy nagyobb szoba a családi közösség színtere, addig ezek a kis padlásszobák az otthonon belül szolgálják a zavartalan nyugalmat és nagyon is kell az ilyen! Az építészek szívesen engednek a divatnak, mert számukra érdekes munkát, a kész ház pedig szép látványt, kényelmes otthont ígér. A magánerős építkezést az utóbbi években a szerencsi üzemek, gazdaságok is segítik. ezzel nagy terheket vesznek le dolgozóik válláról. Két-három évvel ezelőtt kezdődött meg a külterületeken levő tanyák felszámolása: a Szerencsi Állami Gazdaság minden rendelkezésére álló eszközzel, géppel, fuvarral segítette a 36 család magánerős építkezését, otthonteremtését, és ezzel lerövidítette a reménykedés, a várakozás idejét, ami — a házépítők a megmondhatói — a legtöbb, amit segítségként kaphatnak. Nagy József J