Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-17 / 64. szám

Közepes árbeliéin Közepes árhullám vonul le . a napokban megyénk folyó­in. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságtól ka­pott tájékoztatás szerint a Tiszán Zemplénagárdtól To­kajig másodfokú, onnan Ti- szavalkig első fokú készültsé­get tartanak. A Bodrogon a határtól, tehát Felsőbereeki- től Zalkodig első fokú a ké­szültség. A Tiszán Tokajnál mára várják a tetőzést, az árhullám Tiszapalkonyát — vái’hatóan — csütörtökön, pénteken éri el. Az ár a hullámtereket mindenhol elönti, ezért az igazgatóság kéri az érintet­teket, hogy az itt levő érié­keiket . mielőbb helyezzék biztonságba. RENDÖRRABLÁS Rendőrt raboltak el a he­lyi rendőrőrsről hétfőn reg­gel Baszkföld egyik északi városában, Bergarában. A rendőrt elrabló magányos fegyveres, aki a rendőrt egy kocsin hurcolta el, feltehe­tően az ETA baszk szepara­tista szervezet tagja. B A N Y ASZEREN CSÉT- LENSÉG A délnyugat-lengyelorszá­gi Polkowice rézbányájában erős földlökés következté­ben bányaomlás temetett él hat bányászt. A nyomban megkezdődött mentőakció eredményeként . kettejüket sikerült élve kimenteni, a többiek életüket vesztették. Egy . különbizottság meg­kezdte a szerencsétlenség okainak és körülményeinek kivizsgálását. JUGOSZLÁVIAI ÁRVIZEK Jugoszlávia több vidékén folytatódik a' küzdelem a gyors hóolvadás és az esőzé­sek okozta árvizekkel. Dél- Szerbiában a Vlasina után a Jablanica, Lepenica és a déli Morava néhány mellék­folyója is kilépett medréből, s több ezer hektár termő­föld és rét áll víz alatt. Brcko és Orasje körzetében kiöntött a Száva, s elárasz­tott mintegy 1500 hektár művelt területet, A Tinja és a Lomnica hegyi patakok szintén kiáradtak, s 3000 hektái*nyi vetés került víz alá. FÖLDMOZGÁS Kisebb földrengést észlel­tek vasárnap délelőtt és dél­után Hercegovina térségé­ben, Jugoszlávia délnyugati részén. A két földmozgás erőssége 5,5-es, illetve 5-ös .erősségű volt a 12 fokozatú Mercalli-skála szerint. Ká­rokról, sérülésekről nem ér­kezett hír. FELROBBANTOTTÁK Vasárnap hajnalban házá­val együtt felrobbantották Philip Testa 50 éves phila­delphiai maffiafőnököt — .jelentette be a város bűn­ügyi rendőrsége. Testa egy uzsorakölcsönök adásával és szerencsejátékok megszer­vezésével foglalkozó bűn- szövetkezet főnöke volt. An­gelo Brúnót, aki Testa előd­je volt a maffia főnöki tisz­tében, kocsijában gyilkolták meg a múlt év márciusában. Az elmúlt év során a phila­delphiai alvilág számos ve­zető figurája vesztette életét erőszakos cselekmények kö­vetkeztében, minden bizony­nyal a maffiák között dúló élethalálharc keretében. A XI. kerületben, a Budapesti Műszaki Egyetem tőszomszédságá­ban épül a 272 szobás, 1064 személyes, 20 szintes, 66 méter magos kollégium. A Műszaki Egyetem új kollégiumát várhatóan április végére adják át. Kiirtja a légszívásai gyomai Fim és msen 6 Hivatalosan ugyan csak csütörtöktől szerepel o bemutatómozik programján a Ballagás című magyar film, Almási Tamás fiatal filmrendező első játékfilmje, de a miskolci érdeklődők már ma találkozhatnak vele. A filmnek ugyanis igen jelentős miskolci kapcsolódása van: zenéjét, mint már írtuk, az Edda Művek komponálta és a filmben többször is szerepel a népszerű mis­kolci együttes. Indokolt hát, hogy a Ballagást elsősorban a miskolci fiatalok lássák először. Ma délután fél 3-kor és fél 6-kor a Kossuth moziban, este 7-től pedig a Tokaj vendéglátó­ház mozijában pereg a film. A filmvetítéshez a moziban disco-műsor kapcsolódik, amelyet Baráz Miklós az Edda-nagylemez állított össze, a Tokajban pedig a közönség együttes tagjaival találkozhat. (Képünk: a film píokátja.) Múlt és jelen... Az idősebbek még biztosan emlékeznek arra, hogy a ,.vas­gyárban", azaz a mai Lenin Kohászati Művekben lovas ko­csikkal oldották meg az anya­gok üzemközti szállítását. Ma már csak elvétve lehet talál­kozni a gyáron belül lovas ko­csival, de mint képünk is bi­zonyítja, azért még megtörtén­het. A derék négylábúak alig­ha érezhetik jól magukat az idegen környezetben, s jelen­létük a kohók ma már a múlt és a jelen találkozását szem­léltetik. Trófea-bírálat r Az MG 02-es gyomirtó szert Fűzfőn gyártják. Az acetoklór hatóanyag-gyorsí­tó gyártási eljárását kutatóin­tézetben dolgozták ld. Ebből a vegyületből egyébként csak hazánkban készül növényvé­dő szer. Külföldön is nagy érdeklődéssel fogadták. A mintákat számos európai or­szágba elküldték kipróbálás­ra. Az új növényvédő szer a legszívósabb gyomokat is ki­irtja. Ebből a mennyiségből az ez évi 4 ezer tonnából már exportra is jut. Takarékosság, biztonság, védelem Autóápolási bemutató a miskolci Centrumban A tavasz, megérkeztével a miskolci Centrum Áruház ismét megkezdi kiállítóterü- letének hasznosítását. Az üz­let rangjához mérten szü- köcske területről van ugyan szó, mi, vásárlók mégis min­den alkalommal szívesen té­rünk be ide nézelődni, vá­sárolni. Az idei év első kiállítása, bemutatója március 20-án nyílik és 27-ig tart nyitva. Témája az autóápolási cik­kek bemutatója, propagálá­sa. A bemutatóval kapcso­latos tudnivalókról tegnap a Centrum Áruház irodájában tájékoztatták az újságírókat. Ennek alapján közöljük, hogy a bemutató három té­makört vesz figyelembe, ezek köré csoportosítja in­formációit. Az első az ener­giatakarékosság kérdése. Be­mutatják a nemrégiben meg­alkotott szerkezetet, mely 5 —10 százalékos üzemanyag- megtakarítást tesz lehetővé. A második témakörbe a biz­tonság fogalma tartozik. Biz­tonsági övék, gyermekülőkék és még sok minden más is, például a Miskolci Akku­mulátor- és Szárazelemgyár néhány ’ új terméke is. Üj típusú akkumulátorokról van szó. melyek valószínűleg gyorsan elterjednek. (A tud­nivalókról a bemutató ide­jén szakemberek adnak tá­jékoztatást.) A harmadik té­makört az ápolás, a véde­lem cikkei képezik, ezek kö­zött is található néhány új­donság. A tegnapi sajtótájékozta­tón az áruház vezetőin kívül részt vettek az ÉLVEGY Vállalat, a Mobil képviselői, vezetői is. Elmondották, hogy a gyártó vállalatok képviselői ugyancsak jelen lesznek a Centrum Áruház bemutatóján, tanácsadással, ankéttal segítik a tájékozta- t. fi harmadik évezred eleiére az emberiség legyőzi a rákot Az egyik szakmai folyó­iratban jelent meg B. D. Petrov, a Szovjetunió Orvos- tudományi Akadémiájának levelező tagja: Meggyőződé­sem — mondotta —, hogy a harmadik évezred elejére az emberiség legyőzi a rákot, vagy legalábbis eljut a győ­zelem küszöbére. Az orvos- tudomány jövőjével, a kö­vetkező húsz évben várható tejlődésével foglalkozó inter­júban a szovjet tudós meg­állapította, hogy a XXI. századra kiszélesedik az em­beri . szervezet ..pótalkatré­szeinek” köre. Széles körben fogják alkalmazni a mester­séges szívet, májat, gyomrot. A Szovjetunióban most foly­nak a mesterséges hasnyál­mirigy létrehozását és klini­kai akalmazását célzó kísér­letek. Parkoló épül Gépkocsiparkoló építését kezdik meg ezen a tavaszon Sárospatakon. Az ehhez szük­séges telek kialakítása már megtörtént. Ehhez kapcsoló­dóan új utat is kell építeni,' s a két létesítményre 2,4 mil­lió forintot irányzott elő - a városi tanács. Mcsszépiil az inlézet Megszépül a Girincsi Gyógypedagógiai Intézet. A műemlék épület teljes re­konstrukciója mintegy 2 mil­lió forintba kerül. A munká­latokat az idén megkezdik. Oitioseurus­inaraiváiiyokra bukkantak Az egykori őshüllő, a di- nosaurus nagyszámú földi maradványára bukkantak Kína középső részén kínai régészek. A régészek úgy vé- lik, hogy a dinosaurus-csont- vázak most felfedezett lelő­helye a legnagyobb a vilá­gon. 1979 óta a kínai ré­gészek több mint 200. össze­sen 40 tonna súlyú külön­böző dinosaurus-maradványt ástak ki a földből, köztük teljes csontvázakat is. Ezekben a napokban a Kisalföld 31 vadásztársasága által elejtett vad - 102 szarvas és 400 öz - trófeáját bírálják el a Soproni Erdé­szeti Egyelem vadgazdálkodási bemutatótermében. Lillafíireden A vízesésnél Fotó: Paci Pál r . ÉSZAK-MAG Y Alt ORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zernplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zs. Út 15. —- 3527 Postacím: Miskolc, PL 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat! 16-035, belpolitikai rovat! 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049 levelezési rovat Sa- naszügyek: 16-048. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefond 06-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfize­tés díja egy hónapra"! 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre: 400 Ft Index: 2565S. ISSN 0133—0387. Készfiit! a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.t KILIÁN BÉLA;

Next

/
Oldalképek
Tartalom