Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
J 1981. február 1., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Itthon címmel új sorozatműsor kezdődik a Magyar Televízióban. Első alkalommal mához egy hétre, február 8-án jelentkezik, majd utána 8—10 hetenként hazánk egy-egy tájegységét, annak történelmi és kulturális hagyományait, valamint a jelen értékeit mutatja be. Az első adás témája: Győr és környéke, amely a város bemutatásán túl Szigetköz jövőjébe is bepillantást kíván nyújtani. Ha netalán tán valami ok miatt elfeledkeznénk róla, Miskolcon, a Bajcsy-Zsi- linszky utcai Művelt Nép Könyvesbolt kirakata — mely előtt nap mint nap többször is eljárok — minden esztendőben ilyentájt eszembe juttatja — ízléses dekorációval, s a mező- gazdasági szakkönyvek gazdag választékával —, hogy február van, s február már hosszú évek óta hagyományosan a mezőgazdasági könyvek, szakfolyóiratok ünnepi seregszemléje. Természetesen maga ez a hagyomány is megóv a feledéstől, mint ahogy a járási, városi, községi könyvtárak, kertészeti szakkörök vezetői is, akiktől már hetekkel korábban mindig megtudom, mi mindennel készülnek az esemény, a kó.iyvhónap tartalmas, méltó megünneplésére. Van mivel előhozakodni... Az ilyen alkalmakra előzetesen és hivatalosan kiadott tájékoztatókból például megtudjuk, hogy hány könyv, mennyi példányszámban lát napvilágot az ünnep tiszteletére. Nem kis számok ezek. Azt pedig, hogy ország-, megyeszerte hány és hány szakíró—olvasó találkozóra, szakmai összejövetelre, rendezvényre kerül majd sor, szinte képtelenség összeszámolni. Tulajdonképpen ezek a nagy számok is adnak rangot a mezőgazdasági könyvhónapnak. Mert egyben az ilyen témájú ismeretek iránti évről évre fokozottabban jelentkező igényt reprezentálják. Minap, az agrárklub egyik jól sikerült előadásán hallottam — a kisáruterme- lés, a háztáji gazdálkodás volt a téma —, hogy csupán megyénkben jóval több mint 300 ezer ember foglalkozik kisebb-nagyobb mértékben háztáji termeléssel, illetve művel hétvégi hobbikertet. E létszámban megtalálható a foglalkozási szféra minden képviselője. Ezért is állítjuk bizton, hogy hazánkban nincs még egy olyan „hobbi”, melyet ennyien művelnének. A siker titka kézenfekvő, s nem másban mint e tevékenység sokirányú hasznosságában keresendő. Az első helyen emlegetett anyagi haszon mellett például szinte megfizethetetlen e munkálkodás egészségügyi, valamint közösségalakító haszna. Nemegyszer személyesen is tapasztalom, hogy a kertészkedés hozza közel egymáshoz az orvost a lakatossal, a tanárt a vasutassal, s „beszéltet velük közös nyelvet.” Ugyancsak személyes tapasztalatként említhetem a Miskolcon második éve működő kertszövetkezetek akadémiája közel 200 fős tagságát, akik számára a kéthetenként rendezett előadások nemcsak szakmai ismereteket nyújtanak, hanem a baráti közösség kovácsolását is elősegítik. Minap —- afféle általános műveltségi szint ellenőrzése céljából — fiatalokkal beszélgettem. Igen jól ismerték a pop-világ ösz- szes valódi és álcsillagát, s meglepően sokat tudtak például elsőkötetes fiatal költőkről, írókról is. Arról azonban, hogy ki Csizmadia József. Bereznai László, Kozma Pál, Horn Artur, lVlathiász János, Popráczy Aladár, halvány fogalmuk se volt. A hiba nem bennük keresendő! A műveltségi szint értelmezése, következésképpen gyakorlata nálunk még ma is inkább a humán, vagy a kimondottan műszaki műveltség szintjén reked meg. Nevelési, oktatási gond ez, mint ahogy efféle hiányosságokat látok abban is, hogy ma még — az egyre inkább terjedő tevékenység időszakában is — kevesen „fertőződnek” meg fiatalon a mezőgazdálkodás, kertészkedés szenvedélyével. ' Mindezek felemlítése a mezőgazdasági könyvhónap köszöntője kapcsán ne tűnjön ünneprontásnak. Inkább fogjuk fel a tennivalói egy részének. Már csak azért is, mert a könyv is a nevelés, az oktatás, a képzés eszköze. Következésképp a mezőgazdasági könyvhónap kapcsán a könyvek ünneplése korántsem lehet öncélú. Hajdú Imre tényleg talpra áll az ember. Néhány nap, és újra karikázhat a gyárkapuhoz, újra dolgozhat. Egy este fekszik szobájában, sötét van, későre jár, csendes a környék. Segélykiáltást hall. A szomszéd, a beteg öregember az. Az ember fülel, s egy idő után újra hallja a hangot. Most már segítenie kell. Pizsamában, mankóval ki az udvarra, kJ a decemberi, fagyasztó hidegbe. A szomszéd ajtaja zárva. De odabenlről a kétségbeesett, hívó hang. Az ember telefonál hát, orvost hív. S míg a kapuban várja, nem is érzi, hogy átjárja a dermedés. Mire az orvos megérkezik, s a szomszédba bejutnak, az öregember már a padlón. léiig holtan. Néhány napot élt már csak. De az ember megtette, amit kellett, segített. És másnap reggel felszökik a láz. Csúnyább, kegyetlenebb tüdőgyulladás az eddiginél, Kórházi ágy és lüllasztó köhögés, válogatott gyógyszerek és a remény, hogy talpra áll. A fiatal körzeti orvos, aki korábban kezelte, s akinek nevét sem tudja pontosan, meglátogatja a kórházban. Hazatérhet, — mondja egy nap az embernek —, majd otthon kezeli őt. Szalad a lakás, mihez is kezdjen először? Az eddig oly tiszta, fényes bútorok most porosán néznek rá. Pedig nem is olyan rég volt, hogy a fia hozzá tért vissza, hogy eleséget, melegséget. találjon. Majd fél évig ólt nála, még ő küldte, látogassa meg olykor az anyját. Persze, azóta már lábra állt a fiú, szakmája, kenyere van. A lánya is férjhez ment, karácsonykor még az ember képeslapot küldött a boldognak vélt párnak. Más hozta a hírt, a lap már csak az egyiket találta, azóta elváltak. Még a nevelt lánya kereste meg legutóbb. Igaz is, hány hónapja annak? Erős akar lenni az ember. De ha fullad, ha gyenge, egyszer csak azt veszi észre, ki kell. hogy szóljon az ablakon egy férfinak, kit csak látásból ismer, innen az utcából, hozzon ennivalót, kenyeret. Az ötven forintot, mit adott, azóta se látta ... És jön' egyszer egy nap. Hiába gyönge az ember, hiába öregek már a galambok. akik most is találnak ennivalót a dúcban, jön egyszer egy nap. Először restelkedik az ember, hogy más akar rajta segíteni, mikor eddig olyan erős volt mindig, hogy ő tudott segíteni. Aztán megérzi a melegséget. A munkatársak, a haverok szándékát, meg azokét is akiket eddig sohasem ismert. Az első ebédet — a közeli szociális otthonból — még á nyár végén kapta. Aztán eljött egy-egy fiatal- asszony, és kitakarították a lakást. Viccelődtek, beszélgetlek, így tudta még, hogy otthon is sok a dolguk azoknak, akik ‘délelőttönként súrolnak-csutakol- nak nála. Azóta egyszer- kétszer sikerült az is. hogy fényesre sikált bútorokkal várja őket. . Vannak rosszabb, vannak kevésbé rossz napok. És olyan kivételesek is. amikor nem kínoz a köhögés. a fulladás. És olyan csodálatosak is. amikor eljönnek a gyárból a régi haverok, és vég nélkül tart a beszélgetés. * És jön egyszer egy nap. Igen, ez egészen biztos, jön egyszer egy nap, amikor megint talpra áll az ember. Mikes Márta Omlás! Robbanás! Bányatűz! Vízbetörés! Nem kell nagyon jártasnak lenni a bányászatban ahhoz, hogy tudjuk, mennyi riadalmat, veszélyt, tragédiát rejt magában e négy szó. Mégis, leginkább azok érzik igazán súlyát, akik maguk is bányászkodással foglalkoznak, vagy szeretteik, ismerőseik körében bányászok éltek és élnek. — Soha nem felejtem el azt a napot — emlékszik vissza egy szomorú, har- m ne évvel ezelőtti napra az egykori bányamentő. — Nyolcvanegy halott. Egyetlen nap alatt. Sújtólégrobbanás történt. Az egész országot megrázta a hír ... Szilveszter hajnalán történt. Micsoda szilveszter volt!... A bányászvárosban ezen az óévbúcsúztatón Csendesek voltak a mulatók. Az újesztendő köszöntéséről is megfeledkeztek a gyötrelmes várakozásban. Gyász színeiben, gyász- szívvel léptek át egy új év küszöbén. — Gyorsan terjedt a hír. Asszonyok, gyerekek százai rohantak a bányához. Alig tudtuk visszatartani i őket. Félelmetes pánik tört ki. Sírás, zokogás, jajszó mindenfelé. Abban az éjszakás műszakban sokan dolgoztak. A városban mindenki reszketett valakiért vagy valakikért. A segítség az ország egész területéről megindult. Legtöbbet azonban csak a szakképzett bányamentők tehettek, akiknek nem számított nappal van-e vagy éjjel, letelt-e a kötelezően előírt négy—hat órás lenttartózkodás. Megállás nélkül folyt a mentés. Hi- ■ szén társaik, barátaik, rokonaik rekedtek a föld mélyében ... — Higgadtan, de gyorsan és pontosan kellett a mentést végezni. Egy elhibázott mozdulat, utasítás és további robbanás következhetett volna. Amikor rátaláltam tizenegy társamra, az elém táruló látványtól megborzongva, tehetetlen elkeseredéssel vettem észre, már nem lehet rajtuk segíteni ... Még égtek mellettük a lámpák, de ők már halottak voltak. A többieket is hasonló körülmények között találtuk meg. . Elhallgat. Arca megrándul e szavaknál. Legjoob barátai is ott voltak a szerencsétlenül jártak között. Feleségétől tudjuk: — Akkoriban sokáig nem volt egy nyugodt éjszakánk. Férjem sem kímélte magát, sok más bányamentőhöz hasonlóan. Gyakran megtörtént, hogy tovább maradtak lent a bányában, mint ahogyan azt az előírás engedi. Tisztálkodásra, táplálkozásra gondolatnyi idő sem futotta. Egyre bo- rostásabbá váló arca miatt a bányamentő felszerelés nem zárt rendesen. Enyhe fokú szénmonoxid-mérge- zést kapott. Esténként dobálta magát az ágyban, kiabált. Társai nevét hallottam tőle. Sok idő telt cl addig, amíg az első éjszakát csendben végigaludta.. — A szerencsétlenül iár- tak látványa — mondja a férfi — és a tehetetlenség mellett a legborzalmasabb az asszonyokkal, gyerekekkel való találkozás volt. Most is előttem van annak a három év körüli kisfiúnak az arca, akinek valahogy sikerült' beslisszolnia az aknairoda ajtaján. Ott kuporgott a sarokban, a fogas mellett. A nagy zűrzavarban senki sem vette észre. Barna kabátián apró* foltokat hagyott a könny . . . ’ Amikor kifelé indultam Vi- ajtón, kétségbeesetten csimpaszkodott belem. Szemében a gyermek összes lehetséges aggodalmával, riadtan kérdezte: — Bácsi! Ugye, az én apukám él ?!... — Nem mondhattam meg neki az igazat. A szerencsétlenséget senki nem élte tői ... Akkor még nem tudtam kinek a fia volt,- Ma már tudom. Ő is a bányászok életét éli.,, Monos Márta------------------------------------------------------------------------------------------------Tj R égi farsangi .) szokások Zemplénben Nemzetközi hírű néprajz- tudós vendége volt Sárospatakon a Rákóczi Múzeum baráti körének: dr. Gunda Béla debreceni egyetemi tanár, a Néprajzi Intézet igazgatója. Évtizedek óta járja a Zempléni-hegység, a Bodrogköz, Hernád-völgye falvait, s feltérképezi a^ok évszázados és részben még ma is meglévő népszokásait. Itt a farsang szép ideje... Ezért ezúttal csak néhány farsangi népszokást említünk dr. Gunda Béla professzor előadásából, olyanokat, amelyekre ma már inkább csak az idősebbek emlékeznek. A hegyközi Kis-. Nagy- és Vágáshuta községekben niég a két világháború közti időben is szokás volt az - úgynevezett ..morénázás”. A fiatalok készítettek eg.v szalmabábot, azt szépen felöltöztették és házról házra járva vele. farsangi mulatságukra en- ni-innivalót gyűjtöttek maguknak Farsang végén aztán a bábot megsemmisítették: elégették vagy a patak vizében elúsztatták. A néprajztudós szerint a morénázás valamilyen ősi áldozati szertartásnak, a gonosz szellemek kiengesztelésének a maradványa lehetett. A Bodrogközben és a Tisza menti falvakban farsang idején „oacurkáknak” nevezték azokat a fiatalokat. akik közül a lányok fiúruhába, a fiúk pedig lányruhába öltöztek, s esténként sorra látogatták azokat a házakat, ahol aznap disznóölés volt. Beköszöntek az emelkedett hangulatban levő gazdákhoz, és elkezdődött a tréfás hadakozás, mókázás. aminek természetesen megvendége- lés lett a vége, ugyanis a fiatalokat. a pacurkákat leültették a házigazdák maguk közé a torosasztalhoz. Egy harmadik farsangi szokást a hajdani sváb telepesek őriztek meg sokáig Károlyfalván. Talán még az őseik hozták magukkal valahonnan a Fekete-erdő vidékéről. amikor a 18. század derekán Trautsohn herceg betelepítette őket a zempléni hegvek vidékére. ..Saigózás” voit a neve ennek a károly falvi szokásnak. s abból állt. hogy farsang végén a legények vaskarikákat izzóvá tüzesítet- tek. és amilyen messzire csak bírták, elhajították. Figyelték ezt a lánvok. elsősorban persze azok, akik valamelyik legénynél ..érdekeltek” voltaic, s igyekeztek az eldobott karikát megszerezni. Amolyan kapcsolatteremtő „varázserőt” tulajdonítottak Károlyfalván a karikahajításnak, mert ha I egy lány megtalálta egv legény tüzes karikáját valami „varázslat” folytán előbb-utóbb házasság lett a farsangi sajgózás vége. ara'Wjni u- viaie?
