Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
T9&1. február 27 „ f>én*ek ÉSZAK-MAGYAfiORSZAG 5 SPORT ! s POl RT S3 HM SPORT s PORT j Sajtótájékoztató az OTSH-ban Hárem szerdai mm lesz fordáié Opkero! az utánpótlás A sajószentpéteri 4-es számú Általános Iskolában szép hagyományai vannak a testnevelésnek és sportolásnak. A Borsodi Bányász utánpótlásában is nagy szerepe van az itt folyó oktató- nevelő munkának. Jövőre sporttagozatos osztályokat indítanak. A képen: Szabó Béla testnevelő tanár segédkezik az egyik hetedikes tanulónak. A testtartás még nem az igazi, de sebaj . . . Temesi László felvétele I Előkészületi mérkőzés f Csütörtökön, az OTSH szokásos sajtótájékoztatóján az MLSZ vezetői számoltak be a 'szómba ton kezdődő NB 1-es labdarúgóidény különböző kérdéseiről, programjáról, a legfontosabb teendőkről. Krizsán József főtitkár úgy értékelte, hogy a tavaszi program egyeztetése jól sikerült a szövetség és az egyesületek között, ennek egyik eredményeként egyes fordulókat „széthúzott” műsorban — pénteken, szombaton és vasárnap — játszanak, ezzel a szurkolóknak alkalmuk lesz több mérkőzés megtekintésére is,' s így általánosabb képet kaphatnak a legmagasabb osztály színvonaláról. Három szerdai napon lesz majd forduló, az utolsó három fordulót pedig — a régi szabályoknak megfelelően — azonos időpontban játsszák le a csapatok. Szólt a főtitkár arról, hogy amikor a válogatott uralja a „terepet”, a kluboknak lehetőségük adódik nemzetközi mérkőzések játszására, i A szakmai munkát segítheti efő az MLSIZ által a kluboknak juttatott hároméves szakmai koncepció tervezet, amely összességében és évekre lebontva is meghatározza a mindennapi munkát, s ennek ellenőrzését negyedévenkénti tesztelés jelenti. | A játékvezetők megfelelően felkészültek a küzdelmes tavaszra, készül az úgynevezett játékvezetői kódex, s a benne foglaltak alkalmazása minden tekintetben lehetővé teszi az egységes elbírálást, a kötelezettséget. A Magyar Népköztársasági Kupában március 18-án a negyeddöntőt játsszák le, majd az állva maradt csapatok június 20-án és 21-én előbb az elődöntőt vívják, s másnap kerül sor a döntőre. A főtitkár már a következő bajnoki évről is .ejtett néhány szót. A nyári szabadság július 7-ig tart. utána tiszta és vegyes felkészülési szakasszal fejeződnek be az előkészületek az augusztus 15-én kezdődő 1981—82-es bajnoki évre. Augusztus 1-től lehetőségük lesz a kluboknak külföldi tornákon részt venniük. Az MLSZ vezetése reméli, hogy a nemzetközi kupákban nevezett csapatok jobban megállják majd a helyüket, mint az előző években, s hogy nem lesz annyi probléma a játékosok és a közönség viselkedésével, mint eddig. Egy UEFA-felmérés szerint ugyanis Magyarország a 32 tagország között a 27. helyen áll. DVTK—MÉMTE 2-0 (2-0). Diósgyőr. Vezette: Sánta. Azt mondják, ha a főpróba nem sikerül, jó lesz a premier. Talán ezzel vigasztalódtak a diósgyőri labdarúgó-szurkolók csapatuk utolsó előkészületi mérkőzése láttán. Az első félidőben a Vasas elleni kezdő csapat játszott, a következő összeállításban : Veréb — Szántói, Kerekes, Tatár, Teodoru 1. — Oláh, Fiikő, Szemere — Borostyán, Teodoru 11., Görget. Ebben a játékrészben Fükő és Teodoru H. lőttek gólt. Szünet után így kezdett a DVTK: Veréb — Gróf, Kiss, Néder, Kádár — Soltész, Osváth, Görgei — Magyar. Lippai, Czél. A mély talajú pályán sokat hibáztak a mezőnyben és a helyzetek is kimaradtak. ínnen-onnon T Az országos ifjúsági baj- J noksággal befejeződött a fe- j dettpályás atlétikai idény, i Az Olimpiai Csarnokban i rendezett versenyen Szabó i (MVSC) 60 méteres1 gátfu- • tásban, 8,53-mal a harmadik helyet szerezte meg. * Ifjúsági II. korcsoportos kötöttfogású birkózóversenyt rendeztek Győrött. Eredmények, 48 kg: 2. Bakos (KV- SE), 3. Nagy (DVTK). +87 kg: 1. Csorba (DVTK). * Országos serdülő cselgáncs rangsorversenyt rendeztek Kecskeméten. A viadalon jól szerepeltek ' az MVSC judósai. Eredmények, 35 kg: 3. Pásztor. 44 kg: 2. Gáspár. 48 kg: 3. Hegedűs. 56 kg: 2. Kálmán. 60 kg: 3. Horváth. * Galyatetőn serdülő sífutóbajnokságot rendeztek. A leányok I. korcsoportos csapatversenyében a DVTK a harmadik helyet szerezte meg. * Az ÉDOSZ asztalitenisz munkahelyi olimpia versenyét Bőcsön rendezték meg. Az eseményen 9 vállalat csaknem száz dolgozója vett részt. A győztesek: Lipusz, Hogya, Tóth L. és a Cseh— Tóth ’ páros (valamennyi Bocs). Szerdán este a római Olimpiai stadionban rendezték meg az Európa-váloga- tott—Olaszország barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelynek teljes bevételét a tavalyi földrengés sújtotta települések megsegítésére ajánlották íeL A jó szándékú találkozón sajnos mindössze 12 500 fizető néző jelent meg. Ráadásul a kontinens csapata alaposan megleckéztette a hazaiakat, 1:0-ás félidő után 3:0 arányú győzelmet aratott. A gólokon Si- monssen, Halihodzics és Woodcock osztoztak. körútját: Norvégiába, Svédországba, Finnországba, majd Portugáliába látogat el. * Megtartotta első ülését a Magyar öttusa Szövetség újjáalakult elnöksége. Szó esett az elkövetkezendő hónapok nemzetközi erőpróbáin részt vevő magyar csapatok várható összeállításáról, s nem utolsósorban arról, hogy Sasics Szvetiszlávra idén már nem lehet számítani, miután a Bp. Honvéd kiválósága lemondott a válogatottságról. Vitorla motor helyett Új járművet, úgynevezett vitorlás biciklit kísérletezett ki egy frunzei mérnök. A 34 éves Dmitrij Lel- nyiknek — mint arról beszámolt — eddig két szenvedélye volt, mégpedig a vitorlázás és a kerékpározás. Egyszer azután gondolt egyet, miért ne lehetne kombinálni a keltöt. így születeti meg a vitorlás bicikli, amely azóta már sikerrel állta az első próbákat. Gazdája és feltalálója több ezer kilométert kerekezett — vagy vitorlázott vele. A vitorla kiválóan helyettesítette a motort, s ha jött a passzátszél, a kerékpár valósággal száguldott. A Kara-Kum sivatagban — ahol a hőség olykor kibírhatatlan — a feltaláló az éjszakai kerekezést választotta. Ilyen „viszontagságok” közepette tette meg az, utat Kirgizia és Észtország között. A líaspi-, a Fekete-, az Azovi- és a Balti-tengereken — természetesen hajóra szállt. Mint mondotta, utazhatott volna vitorlás-kerékpár helyett kocsival' is, de nem is lehel összehasonlítani azt a látványt, ami egy autó ablakából avagy egy bicikli nyergéből tárulkozik az ember szeme elé. A csodálatos kilátást még a vitorla sem árnyékolja be. A hosszú út során többnyire gyümölccsel és tejtermékkel táplálkozott, hogy mindenekelőtt az ásványi só.- veszteséget pótolja. És még egy, amit a frunzei feltaláló nem győzött hangsúlyozni: az új járműhöz nem csak bicikli és vitorla szükséges, hanem kitartás, sőt egy kis megszállottság is. * Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke Los Angelesben sajtókonferenciát tartott. Kijelentette, hogy teljes mértékben elégedett az 19S4. évi olimpiai játékok előkészületi munkálataival. ‘s bízik a további sikerekben. A NOB elnöke pénteken részt vesz az amerikai fedettpályás atlétikai bajnokságon, aztán folytatja „világjáró” * ( Megegyezés jött létre a Kolumbiai Labdarúgó Szövetség és a játékosok között a VB-selcjtezők jutalmazásával kapcsolatosan. Ha nem ; jut tovább a válogatott í együttes, mérkőzésenként 500 j dollár a prémium, ha viszont : jól veszi az akadályokat, és döntős lesz, 2000—2000 dollár jár érte. Túrák DVTK: Találkozás vasárnap reggel a Tiszai pályaudvaron, háromnegyed hétkor. A 7 órakor induló gyorsvonattal utaznak Bód- vaszilasig, majd a következő útvonalon haladnak: Bód- varákó — Mile-hegy — Tor- nabarakony — Rakacaszend. Túravezető: Pintér Vendel. MISKOLCI HELYI1PAR: Találkozás vasárnap reggel, fél kilenckor a Majálisparkban. Az útvonal: Lillafüred — Lencsés-forrás — Kaszásrét — Nagy-Galya — Ortástető—Pereces. A táv 10 kilométer. Túravézető: Tóth István. MVSC: Találkozás vasárnap reggel fél kilenckor Lillafüreden, az 5-ös busz, végállomását!. Az útvonal: Hollóstető — Dorongós—Bükk- szenlkereszt — Lillafüred. Túra vezető: Fánya József. Naptár i 1981 február 27.. prutek A nap kelte 6.29, nyugta 17.26 órakor A hold kelte 1.03, nyugta 10.41 órakor Névnap: Ákos Évtordulo__ _______ N yolcvan evvel ezelőtt, 1901. február 27-én született .Marino Marini olasz szobrászművész, a modern szobrászat egyik legeredetibb képviselője, festő és grafikus, 1940 óta a milánói Brera akadémia tanára. ldoiaras___ Várható időjárás ma estig: eleinte derült, száraz idő. Később megnövekvő felhőzet, csapadék nélkül. Hajnalban he- lyenként köd. Napközben megélénkülő, illetve megerősödő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 1—6 fok között. — „Tanácsi Munkáért” törzs- gárdajelvényt alapit a Bor- sod-Abaui-Zemplén megyei Tanács. A törzsgárdajelvény arany, ezüst, illetve bronz fokozatát azok a tanácsi dolgozók kaphatják, akik legalább tíz éve folyamatosan dolgoznak a tanácsi szerveknél és munkájukat kifogástalanul látják el. — A Tiszai Vegyikombinát R—22 számítógépre épülő számi tőközpontot létesít. A TVK KISZ-bizottsága a számítóközpont határidőre, jó minőségben és a költségkereten belüli megvalósítása érdekében védnökséget vállalt a beruházás felett. — Sárospatak varos VI. ötéves tervének főbb fejlesztési irányvonalairól lesz szó azon a népfrontestén, amelyet március 2-án, hétfőn 17 órai kezdettel tartanak a városháza tanácstermében. Előadó Budavári Csaba tanácselnök-helyettes. — A Várhegy alatti tankertben korszerű, tágas tanműhelyt épít. a borkombinát. A kényelmes, jól felszerelt épületet az általa patronált Sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola rendelkezésére bocsátja a vállalat, hogy a diákok minden igényt kielégítő körülmények között ismerkedhessenek meg a gyakorlati munkával. — A fizikai dolgozók gyermekeinek zenei nevelésére nagy gondot fordítanak a sárospataki zeneiskola tanárai. A legutóbb végzett tehetségkutató felmérés alapján 101-re nőtt ezeknek a gyermekeknek, a száma, s őket az iskola ingyenes hangszerkölcsönzéssel is segíti a zenetanulásban. — A hegyaljai kiskertekben nemcsak a hóvirág dugta már ki „bókoló” fejecskéjét, hanem a naposabb zugokban Szirmot bontott a lila kankalin is. A melegebbre fordult időjárás hatására zöld levélkéikkel kikandikálnak már a földből a tulipánok és a jácintok is. — Hridgc-tanl'olyamot szervez a Miskolci Bridge Egyesület és a TIT Borsod megyei Szervezete a játék iránt érdeklődők számára. A nyolc héten át tartó tanfolyam első foglalkozását március 5- én, csütörtökön este hat órától tartják. Érdeklődni, jelentkezni, a tanfolyam díját befizetni a TIT megyei titkárságán lehet. Közlemény A Miskolci Vízmüvek értesíti a T. fogyasztókat, hogy 1981. február 28-án 9 órától 14 óráig, karbantartási munkák miatt a* alább felsorolt területeken a vízszolgáltatást szüneteltetni fogjuk: Szinyei Merse Pál u., Ákos u., Zoma u.. Vörös u.. Erdélyi u. 16-tól végig. Szalmás Piroska u. Kérjük fogyasztóink szíves megértését és segítségét. Miskolci Vízművek igazgatósága — Korszerűsíti vetőmagüze-' met a \borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet. Több mint egymillió forintos ráfordítással. szállítószalagok, triőrök, automata mérleg és zsák varrógép üzembe állításával a megnövekedett igényeknek, s szigorúbb feltételeknek is eleget tudnak majd tenni. — Gépvásárlásra nyolcmillió forintot fordítanak idén a mező k er esz t es i A r anykal ás z Termelőszövetkezetben. A géppark bővítésével a termelés biztonságát akarják növelni, hiszen a nagyobb teljesítmény, gyorsabb munkavégzést jelent, s így csökkenteni tudják az időjárás kockázatát. — Tegnap délelőtt termelési tanácskozást tartottak az Állami Biztosító Borsod megyei igazgatóságán. A tanácskozáson, melyen reszt vett dr. Bárd Károly, az ÁB ügyvezető igazgatója is, drj Fövenyessy József, az intézmény vezetője számolt be a biztosítási munka megyei eredményeiről, mely a múlt esztendőben sok területen a tervezettnél jobban alakult. — Az Ifjúsági Magazin klubestjeinek keretében ma, pénteken Freinreisz Károlyival, az Új Skorpió együttes vezetőjével találkozhatnak a rock-zenét kedvelő fiatalok Felsőzsolcán. A művelődési házban 19 órakor kezdődő rendezvényen Zoltán János és Hajnal (Sabor újságírók közreműködésével rock-történeti előadás és fórum részesei is lehetnek a jelenleg vók. FELHÍVÁS AZ EBEK VESZETTSÉG ELLENI KÖTELEZŐ VÉDŐOLTÁSÁRA! Miskolc városban az ebek veszettség elleni kötelező védőoltására I98L március hónapban kerül sor. Minden, háromhónaposnál idő** sebb eb védőoltása kötelező! Az oltások helyéről és időpontjáról mindazok az ebtulajdonosok névre szóló értesítést kapnak, akiknek ebét a kerületi hivatalok pénzügyi osztályain nyilvántartásba vették. Minden változást (az eb elhullásét, elidegenítését, illetve új eb beszerzését, lakhelyváltoztatást st^.) haladéktalanul jelenteni kell. A postán kapott értesítést és az „Eboltási igazolványát az ebtulajdonos köteles magával vinni az oltóhelyre. Az ebek oltásra történő felvezetése alkalmával a szükséges óvó intézkedéseket (póráz, szájkosár stb.) meg kell tenni, különös figyelemmel a fennálló szopornyicád megbetegedésekre is. Aki nem akarja tovább tartani ebét, lehetősége nyílik — az értesítésben feltüntetett oltási helyen és időpontban — leadni. Az ebek bejelentésének, oltásra történő elővezetésének elmulasztása a 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 87. g-a alapján szabálysértési eljárást von maga után, és az eb tulajdonos 5000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható és a védőoltás alól elvont ebet hatósági- rendelkezésre el kell kobozni. A veszettségjárvány elleni fo* kozottabb védekezés érdekében a macska! ulajdonosok macskáikat is védőoltassák! Erre vonatkozó tájékoztatást az illetékes körzeti állatorvos ad. Miskolc megyei város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya 1