Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

4ts Tv AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! m XXXVII. évfolyam, 27. szám Ara: J.SO Ft Vasárnap, 1981. február 1. A tartalomból: „Finomító” kisberuházások (3. oldal) Vízellátási gondjaid, terveink (4. otdaO Madridi találkozó A Széles kút nem fagy be Bizottságokban folytatta munkáját a hét végén a mad­ridi találkozó. MintaTASZSZ tudósítója madridi sajtókö­rökből nyert értesülésekre hivatkozva jelenti, pénteken a katonai enyhülés és a le­szerelés problémáit, az infor­mációs együttműködés kérdé­seit, továbbá a Földközi-ten­ger térségével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a résztvevők. Az európai katonai enyhü­léssel és leszereléssel foglal­kozó konferencia összehívá­sára tett, lengyel és francia javaslat fontos helyet kapa találkozón folyó tanácskozá­sokon. A szocialista országok kül­döttségei a hét végi munka­üléseken érveket sorakoztat­tak fel az információs együtt­működés témakörében ko­rábban tett javaslataik mel­lett: igen fontosnak tartják, hogy az újságírók nagyobb felelősséggel vegyenek részt az enyhülés és az együttmű­ködés, a népek közötti meg­értés és barátság eszméinek terjesztésében. Konferenciakörökben isme­retessé vált, hogy egyes nyu­gati országok képviselői a Megállapodás Lengyelországban Varsóban hosszas tárgyalá­sok folytak a lengyel kor­mány és a három szakszer­vezeti tömörülés képviselői között. Ezek egyik fő témá­ja a munkaidő csökkentése volt. Szombaton reggel a tár­gyalások eredményeként, mint távlati célt, elfogadták a heti 40, napi fi órás mun­kahét bevezetéséi, amelynek részleteiről az idei év folya­mán tárgyalásokon döntenek. 19Öl-ben a munkahét 42 órás lesz, mégpedig úgy, hogy há­rom egymást követő szom­bat szabad, a negyedik pe­dig 8 órás munkanap. A bá­nyászatban továbbra is ér­vényben marad az összes szabad szombat rendszere, amelyet a jastrzebiai megál­lapodásnak megfelelően már az idei év elejétől bevezet­tek. Miután a kormány képvi­selői és a Szolidaritás orszá­gos egyeztető bizottságának megbízottai között egyetértés jött létre a munkaidő csök­kentésének alapelveiről, megállapodtak abban is, hogy akik a hivatalosan munkanappá nyilvánított ja­nuár 10-i, illetve a január 24—i szombaton nem jelentek meg munkahelyükön, ezeket a napokat februári szabad szombatokon ledolgozhatják, és akkor a januári mulasz­tásért nem éri őket anyagi veszteség. A januári fizetés azonban csak a ténylegesen ledolgozott órákra jár. Arafat - Reagan polkáiéról A palesztin ellenállási moz­galom nem vár semmiféle pozitív közel-keleti lépést az új amerikai kormányzattól — jelentette ki Jasszer Aia- fat, a Palesztinái Felszabadí­tás! Szervezet V. B. elnöke a Bejrútban tartózkodó tíztagú brit parlamenti küldöttség előtt. Reagan elnök és Haig 1 külügyminiszter a PFSZ el­len intézett támadásokkal kezdte politikai tevékenysé­gét — folytatta. — Ha ezeket a politikai nyilatkozatokat szándékoznak átültetni a gyakorlatba, akkor ez azt jelenti, hogy az Egyesült Ál­lamok újabb robbanást akar előidézni a közel-keleti tér­ségben. Lehetséges, hogy ami jelenleg Dél-Libanonban tör­ténik, az már ennek az ame­rikai politikának a következ­ménye. Megkezdődtek a zárszámadások A Sajóvólgye Tsz eredményes harmincadik esztendeje helsinki záróokmány szelle­mével és betűjével össze­egyeztethetetlen javaslatok mellett álltak ki. Ugyanak­kor megtagadták a támoga­tást attól a román javaslat­tól. amely a fasizmus, a neo- nácizmus és az apartheid propagálásának betiltását in­dítványozta, lényegében vé­delmükbe vették az utóbbi időben feltűnően élénken te­vékenykedő náci és neonáci szervezeteket. Védelmükbe vették és igazolni próbálták továbbá a Szabadság rádió és a Szabad Európa felforgató tevékenységét. A Földközi-tenger térségé­vel foglalkozó munkabizott­ságban megvitatták Máltának azt a javaslatát, hogy a bi­zottság tevékenységébe kap­csolják be a nem európai földközi-tengeri országokat is. az indítványt több ország támogatja, az Egyesült Álla­mok küldöttsége azonban ha­tározottan ellenzi. Kény, egyik északi kisközségünk egy kilomé­terre van a magyar—csehszlovák határtól. Friss levegőjével, változatos, erdőboritotta hegyeivel a legszebb településeink közé tartozik, melynek vendégszerető lakói mindig szívesen fogadják a betérőt. Lapunk 5. oldalán A Széles kút nem fagy be címmel erről a faluról szól riportunk. n katonai enyhülés és leszerelés problémái A varos legkorábban kelő embere biek szemében, mert a zse­bek bevarrása nagy gyakor­latot, jó szemet, szakmai fel- készültséget követel. — Ötvenkét évesen is szí­vesen csinálom — jegyzi meg két „zsebezés” közben. — Hét közben otthon elvé­geztem a takarítást, most. a műszak végén a lányomhoz megyek. Ebédet főzött, a holnapi, vasárnapi főzés pe­dig az én gondom lesz. Csir­két töltök, rétest sütök, ezt szereti legjobban az unokám és a vejem is. Az overallvarrók, szalagja végén.Sütő Istvánné ül. az ö gépén veszi fel végleges for­máját a készülő ruha. — Négy órakor keltém, Vadnáról járok be autóbusz- szal. Most még jól haladok, tizenegy tájban jön az első fáradtság! hullám ilyenkor és ezt a hét végén még in­kább érzem. Mégsem mond­hatok le arról, hogy az át­lagos 160 darabot összevarr­jam, mert a hónap végére így érem el a 130 százalékos teljesítményt. Az idő itt pénz, egy perc nagyjából egy forint. Szalad a perc. fut a pénz, ha nem vagyunk gyor­sabbak nála. Délelőttös műszak a Jorsod megyei Kézműipari Vállalat kazincbar­cikai konfekcióüzemóben • — Az exportkonfekció .alagot keresem — for., ok Grenkus Ferenchez a Borsod megyei Kézműipari Vállalat üzemvezetőjéhez a hosszú csarnok folyosóján. — Akkor választani kell, mert jelenleg mindegyik exportra termei, — így a vá­lasz. Az üzem folyosójára nem szűrődik ki a zaj, csak a — Szombaton meg vasár­nap van itt Barcikán a leg­nagyobb piac, de ma délelőtt nincs valami sok vevő. Csak toporgunk itt, a 10.S0-es busz- szal megyek is vissza Tardo- nára. Lovas Jánosáénak ugyan­csak kipirult az arca, haj­nali ötkor indult ebben a dermesztő hidegben, hogy eladja , a portékát. Előtte a standon gyönyörű oldalsza- lonnák: — Hoztam vagy tíz kilót, füstöltet meg paprikásat. Ma inkább a paprikásból vettek, igen jól kifagyott, meg lehet kóstolni. fFolytatás a 3. oldalon) Kazincbarcikán A szalag mel'ett — percek, forintok Sbj^v^r'feek sót. Minden gép mellé ki­sebb halomba torlódva érke­zik a munka: denevérszárny formájú, még összevarratlan szövetdarabok formájában. Begyakorlott, mondhatni programozott a mozdulat, amivel a ruha a tű alá ke­rül és ezerszer, meg ezerszer beidegzödött a vonal tartá­sa, ive, amit a tű jár be a cérnával. Prókai Sándorné tizenkét éve forgatja, varrja a keze alá kerülő konfekció­darabokat. Most ..zsebez”, és ennek a furcsa nevű munká­nak' nagy rangja van a löb­Jelentős, az elmúlt évi mun­ka eredményét összegező és a további tennivalókat megha­tározó események kezdetéhez érkeztek megyénk termelő­szövetkezetei. Tegnap, szom­baton délelőtt — szinte már hagyományosan — Sajópüs- pökiben, a Kiváló Szövetkezet címmel többször is kitünle-' tett közös gazdaságban, a Sa- jóvölgye Tsz-ben tartották meg a megye első zárszám­adási közgyűlését. Az egész éves szorgos, és a rendkívüli időjárási körülmények elle­nére is eredményes munkát, a gazdálkodás lényegét tár­gyaló esemény egyben ünne­pe is volt a közös gazdaság­nak : az alapítás óta eltelt harmincadik esztendőt zár­ták sikeresen. Részt vett a Sajóvólgye Tsz eseményén dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatalának elnöke, Básti János. az Ózdi városi-járási Pártbi­zottság első titkára. Fejes László, a megyei tanács el­nökhelyettese. dr. Farkas At­tila, a TESZÖV titkárhelyet­tese. s eljöttek a környező, valamint a szomszédos szlo­vákiai testvérszöveikezetek vezetői is. Bardos Ti vadar elnökhelyet­tes megnyitója után Ribárszki Pál tsz-elnök ismertette a ve­zetőség tartalmas, a végzett munkáról tiszta képet adó. a lehetőségeket, tennivalókat meghatározó beszámolóját, amely egyben az eltelt terv- ciklus egészének munkáját is értékelte. ­A méreteiben kicsi, alig 1100 hektárnyi szántóterüle­ten gazdálkodó, de az ipar­vidék ellátásában igen nagy szerepet játszó gazdaság el­múlt évi „mutatói”, s egyben az elmúlt öt év során elért eredményei, termésátlagai el­ismerésre méltóak. Az elmúlt esztendőben összes árbevétel lüket 5,2 millió forinttal 34.4 millióra növelték; nyereségük — az időjárás okozta többlet- költségek ellenére — ismét meghaladta a hárommillió fo­rintot. s biztonsági, valamint fejlesztési alapjuk összesen közel 4.3 millió forint. Csak burgonyából, zöldségfélékből, mákból és bogyós gyümöl­csökből — felvásárlási áron számolva — mintegy 24 mil­lió forintnyi értéket adott ez a kis gazdaság a megye ellá­tásához. Az elmúlt öt év átla­gában búzából 45.3 mázsás, őszi árpából 40. burgonyából 292 mázsás hektáronkénti ter­mést sikerült elérniük. Mun­kaszervezésük fejlettségére jellemző, hogy 150 hektárnyi burgonya termését, a rossz időjárás ellenére 19 nap alatt sikerült kiváló minőségben betakarítaniuk. Külön elisme­réssel szóltak a zárszámadá­son a jól végzett munka élen­járóiról. a hat szocialista bri­gád tagjairól. Dr. Papp Lajos államtitkár tolmácsolta felszólalásában a Sajóvólgye Tsz-nek a MÉM, vaiamint a megye párt- és ta­nácsi vezetésének elismerését •-/ elmúlt évben elért- ered­ményekért. Hangsúlyozta, hogy gazdálkodásuk sikerei a tagság szorgalmának, az em­beri akarásnak, a vezetés hoz­záértésének. a szervezőkész­ségnek, az újat keresésnek, a vállalkozó szellemnek, s a pi­acérzékenységnek a gyümöl­csei. Szólt a mezőgazdaságra (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom