Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
T981, januőr 11., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG 5 Rekonstrukció és betegellátás „Nagy gyönyörűséggel szemléltem a remek, szép kórházat. miután mintául szolgálhat egy célszerű kórház megalakításának.” Az idézet a Zemplén megyei Erzsébet közkórház vendégkönyvéből való. A vendégkönyvet, ugyanúgy, mint a kórház történetét tartalmazó, tervrajzokkal és minden apró részletre kiterjedő dokumentummal megírt, ma már ritkaságnak számító könyvet, ereklyeként őrzik a sátoraljaújhelyi kórházban. A bejegyzés dátuma 1917. október 19-e. A kórház története ettől jóval régebbre nyúlik vissza. Az első kórház 1833- ban nyílt, de ezt megelőzően egy elmegondozó működött a városban. A beteg- forgalom ugrásszerű növekedése folytán 1871-ben köz- kórházzá nyilvánították az intézményt; új kórház építésére 1890-ben hoztak döntést a városi hatóságok, s 1905- ben adták át az Erzsébet közkórházat 200 ággyal, az akkori körülményekhez képest modern kivitelben. Hogy Sátoraljaújhely a Hegyköz egészségügyi centrumává vájt, jórészt kórházának köszönheti. Ugyanúgy, mint azt, hogy a város — az egészségügyi létesítmény ál- * landó bővítése során — ma is a járás egészségügyi székhelye. Az állandó bővítések az eltelt 15 évben ugyancsak megváltoztatták az egykori Erzsébet közkórházat. Természetesen előnyére, s az is természetes, hogy az eddig már több mint 200 milliós átalakítási munkákat nemcsak új épületek, .egészség- ügyi egységek létrehozásával, hanem az itt dolgozó orvosok, ápolónők munkakörülményeinek állandó változásával is mérni lehet. A beruházások, az évekre elhúzódó kórházi munkák hosszú ideje' meghatározói"— 'jós rossz irányban egyaránt — a kórházi dolgozók, s közvetetten a betegek közérzetének is. Dr. Magyar János, a sátoraljaújhelyi kórház igazgatója — Ugyanúgy, mint az orvosok, ápolónők — már megszokta, hogy az intézmény területén állandó a felfordulás. Persze, ez nem mehet a betegellátás rovására. Az átalakítások azonban az egészségügyi dolgozók munkakörülményeiben, munkahelyi közérzetében jelentkeznek leginkább. — Hat évvel ezelőtt, pontosabban 1974-ig az orvoslét- szám nem volt kielégítő kórházunkban — mondja dr. Magyar János. Kevés volt a szakdolgozók száma, a létesítmény elavult volt, nem volt miért idejönniük a frissen diplomázottaknak. A kórházi rekonstrukcióval azután megindult valami. 1974- ben például 12 orvos helyezkedett el nálunk, s csak egy kolléga ment el. Évenként mindig jött egy-két orvos — egészen tavalyig. Az idén ugyanis szeptember és október hónapokban 15 friss diplomás keresett és kapott állást a kórházban. Jelenleg a 41 státusunkból nincs betöltetlen állás. Sajnos, csak ez a 41 státuszunk van 707 kórházi ágyra. Különösen rossz a helyzet a pszichiátrián, ahol 248 betegre jut három orvos. Az orvoshiány mellett az eltelt időszakban megoldatlan kérdés volt az egészség- ügyi szakdolgozók hiánya is. Kevés szakképzett dolgozójuk alig-alig győzte a munkát, s a helyzeten még rontott, hogy munkájukhoz nem volt meg a megfelelő végzettségük. Éppen ezért a kórház gondoskodott arról, hogy dolgozóit saját tanfolyamok keretében állandóan képezze, s nagy segítség volt számukra az egészségügyi szakközépiskola létrehozása is. Ez az iskola ma már jó bázist nyújt a szakdolgozók utánpótlásához. A sátoraljaújhelyi kórházban tehát ma mar nincsenek olyan létszámgondok, mint ezelőtt hat évvel. De mi az, ami vonzza ide a fiatal orvosokat? — A rekonstrukció beindulásakor már lehetett erre a létszámfeltöltődésre számítani — mondja az igazgató. — Természetesen ez^ magában még nem jelentett volna semmit. A város támogatását kell említenem elsősorban, hiszen az ide érkezők számára messzemenő segítséget, nyújtanak. Lakásokat kaptak, s kapnak orvosaink. Általában ideérkezé- süktől egy éven belül, ami — tekintve Sátoraljaújhely lakásépítési terveit és lehetőségeit — nem kis dolog. A másik oldalról is érdemes megvilágítani az ide érkező fiatalok helyzetét. Nálunk „szabadabb a pálya”, mint sok hasonló intézménynél. Meg merném kockáztatni, hogy itt — különösen orvosaink életkorát, szaktudását •figyelembe véve — sokkal nagyobb lehetősége van az előrehaladásban bárkinek, mint más’hol. És ez — különösen az egészségügy területén dolgozóknál — bizony nem lényegtelen. Ügy érzem, hogy akik itt maradtak, nem egy-két évig fognak itt dolgozni, s ez mindenkinek hasznos. Persze, a rekonstrukcióval járó körülmények mindenkitől egy kis pluszmunkát követelnek. Nehezebb a betegellátás, kerülgetni kell az építőket, de mi is tudjuk, hogy ez szükséges rossz, ami majd megszűnik egyszer. Azt is meg kell említeni, hogy a pszichiátriai osztály kivételével a jelenlegi orvoslétszámmal ma már el tudjuk látni a kórházi feladatokat, ám az egészségügyi alapellátásban a területi igényeket már kevésbé. Jelenleg is van két olyan területünk. ahol nincs betöltve a körzeti orvosi állas. Hogy a jövő milyen változásokat hpz az újhelyi kórház dolgozóinak közérzetében? Jövőre átadják az új szülészeti osztályt rendeltetésének. Jelenleg a 3-as épület rekonstrukciós munkáit végzik, ahol a szemészet, gégészet, a röntgen és a gyógyszertár kap majd helyet. A szülészet melléit pedig a jövőben felépül a sebészeti pavilon is. Mindezek a létesít mén vek várhatóan nagymértékben csökkentik majd a ma még néhol korszerűtlen körülmények közé szorított betegellátást. Pusztafalvi Tivadar Húskombinát épií SzekszsrdeB A Minisztertanács múlt évi határozatának végrehajtásaként meggyorsult: a Szekszárdi Húskombinát építése. 1.9 milliárd forintos költséggel a múlt év végére túljutottak a beruházás első szakaszán, vagyis elkészült a sertésszállás, a vágóvonal az előhűtőkkel és a hűtőtúro- lókkal, kész a vízmű és a szennyvíztisztító rendszer és több kiegészítő létesítmény. így meg kezd ód hete t.t a sertésvágás technológiai rendszerének próbaüzeme, amely január 20-ig tart. A próba sikeresnek ígérkezik: eddig 8001) sertést vágtak le. ezeket azonban egyelőre félbehasít- va értékesítik. Most a beruházásnak az a része következik, amelynek segítségével rátérhetnek — mégpedig korszerű módon — a hús feldolgozására. Ehhez körülbelül egvmilliárd forint értékű munkát kell még elvégezni. sunk csillapításaként: — Élmény ide feljönni egy- szer-kétszer. de mindennap . .. Értettük a félmondatot. Való igaz, akik itt élnek, évek, évtizedek óta, azoknak nem a táj idillje az elsőrendű téma. Itt élni, meg ide kirándulni két különböző dolog. Akik itt élnek — ez kiderült a beszélgetésekből —. azok nem azon álmélkodnak, hogyan bukkan fel aranyszínben a Gergely-hegy mögül felkelő nap. Azokat az bosz- szantja, ha a tűzifa házhoz szállításához — mert hát tél van és fűteni kell — nem tudnak szállítóeszközt szerezni; a tanítónőt, Kiss Lásziónét joggal —, hogy elég elhanyagolt a szolgálati lakás, a pincében millió patkány, s községi vízvezeték ide, vízvezeték oda, mély kerekeskútból tud csak rizet nyerni, az illetmény föld pedig csak visz a zsebből, ahelyett, hogy valami hasznot hozna; a tanácstagot, hogy a négy- lantermes, üresen álló iskola lassan tönkremegy, árulják üdülőnek, meg azt is beszélik, cukrászda lesz benne, holott az itteni 12 Háttérben a műemlékként nyilvántartott, belül gótikus, kívül copf stilusú templom. Előtérben az iskola udvarán a tanítói lakás ominózus kerekes kútja. A tél Hejcén is a sertésvágások ideje. Pásztor Jánosék - a kép tanúsága szerint - már túl vannak rajta. alsósnak talán jobb tárgyi feltételeket biztosítana (tornatermet is), mint a jelenlegi tanítói szolgálati lakás egyik szobájából átalakított tanterem. Nyilván, ha másokkal ültünk volna le hosszabb őszinte szóra, mást is megemlítenének. Novak Pista bácsi fent a Csehországban (ma Alkotmány út) a szomszédos romos házat sajnálta, más meg a régebbi időkben méltán jó hírű hejcei szólók pusztulását. Ezek a megfogalmazott tennivalók, vágyak, józan, reális mértékkel, hangon nyertek említést, mert mint azt a község katolikus esperese, Ma- linóczki József is elmondta; békés, nyugodt t emberek élnek itt. És rendkívül barátságosak. Ezt már mi mondjuk. Utcán, boltban, háznál, tehát bárhol szólítottunk meg bárkit, mindenki kedvesen, készségesen állt velünk szóba. Ha- faszin Pista bácsi — aki „csak” 76 éves — például furcsa tqplókat is mutatott, amit a fia szedegetett a környékbeli erdőkben. Közben azt is elárulta, gombázni még ő is eljár, bár jó tinorú gombát már legalább három éve nem evett. Ilyenfajta élményekkel éltük át a hejcei barangolásunkat, a mínusz 10 fokos, metsző szélű hidegben. Hejcével kapcsolatban feltétlenül említendő a falu műemlékeinek- a fallal körülkerített, ej’őd jellegű templomnak, valamint az egykori püspöki kastélynak (ma szociális otthon) látványa. Mind a templom, mint pedig a kastélyban levő kápolna értékét tovább növelik Johqnn Zilk- ler festményei, freskói. S mindezek mellett van, volna itt még mit megnézni, felmérni, szakszerűen 1 regisztrálni. Egészen az ősember korszakától kezdődően. Ezeréves falu. — Tavaly így kapta szárnyra Hejce hírét a „világ”. Ügy hallottuk — szóbeszéd-e, vagy sem, nem tudjuk —, azóta már vettek házat afféle hétvégi üdülő céljára idegenek, s vannak ilyen céllal érdeklődők többen is. A helyiek reménysége ez. A lassú, csendes fogyatkozás után az újbóli felfedezést várják. Ha nem is olyan rangot, mint nagy királyunk, I. István idejében, amikor a király, mint jeles helyet, az egri püspökségnek adományozta, de mégis múltjához, történelméhez illő elismerést. Ennek legreálisabb formája, járható útja a már sok helyen, sokféle módon megénekelt üdülőfalu lenne. Az itt élők így gondolják. Tény, ez a Gergely- és Borsóhegyek által ölelt dimbes-dombos szép falu méltó lenne a címre. Hejce díszes vendégkönyvében a számos, közelmúltban összegyűjtött újságcikk azt bizonyítja, a sajtó már felfedezte az idén második évezredét elkezdő települést. Bízunk benne — ők még inkább remélik —. lesznek más felfedezők is! Szöveg: Hajdú Imre Fotó: Lacző József Azt hiszem, eddig úgy voltam én ezzel a faluval, mint azok az emberek, akik » a fától nem látják az erdőt. Pedig hát tudtam róla (hogyne tudtam volna!), nemcsak úgy véletlenül az ismeretlenség ködéből bukkant most elő. Eljöttem én e tájra, errefelé már ány- nyiszor, de annyiszor, talán az egykor itt vezető, híres kereskedőút utazó kalmárai sem többször, ennek ellenére erre a pár kilométeres kitérőre mégsem igen akadt idő. Bánhatom, mert már az első benyomásaim is lenvűgözö- ek voltak. Mire Miskolcról odaértünk, a Gergely-hegy üstöké mögül előragyogott a csoda. A téli nap. Nagy kerek tányérjáról sok-sok csillogó sugár szalad szerteszét. A falu legfelső legöregebbnek tűnő részén, a házak fehérre meszelt falai valósággal mosakodtak a fényben. Hétköznap volt, csütörtök. Egyszerű, téli, falusi hétköznap. Katonanyelven úgy fogalmazzák ezt: semmi különös esemény nem történt. Amit ebben az alig valamivel több. mint fél napban információ gyanánt feljegyezhettem, nem voltak világrengető dolgok: a szociális otthon egyik idős lakóját előző nap temették: italboltban ilyenkor télen is a sör a legkelendőbb; a falu szeszfőzdéjében ottjár- tunkkor éppen a nyolcadik öntés jött le; egy asszony morgott valamit a postán, hogy lenne mit elmondania, de aztán mégsem mondta el. Szóval ilyesmik. Hír ügyben egyébként először a postára mentem. — Nem jó helyre — jegyezte meg egy betévedt, helybéli, mert. hogy a postamester, Jordán László nem idevalósi Vilmanyi. Persze azt azért tőle is megtudtam, hegy az aznapi postával két csomag érkezett az 500-nál már kevesebb lélekszámú Hejcére. Mégpedig .mindkettő. Harci Vilmos nevére. Nem sokkal később már kint az utcán a csomagokat cipelő Há- velné azt is elárulta, hogy a két küldemény a katonának nemrég bevonult fiuktól érkezett, s a tartalma nem más, mint a hazaküldött civilruha. Alkalmi kísérőnk. Pásztor János még a postán „csapódott” hozzánk. Megtudtuk róla, hogy a MÁV Észak-magyarországi Hídfenntartási Főnökségének dolgozója. Ács, s ezt-a mesterségét másodállásban, mint kisiparos, odahaza is gyakorolja. Egyébként községi tanácstag is. G jegyezte meg a postai lelkesedéü±- az 1001. esztendőben Novak Istvánnéék a falu talán legszebb, bái ma már pusztuló, Csehországnak nevezett részében laknak. Az első pillanatban meglepő elnevezés még a huszita időkre utal.
