Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

1981. január 11., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A „híd’ nélküli kombájn éli ppprtas gondokkal és sok leleményességgel A főágaza tvezet ö elégedet­ten dörzsöli a kezét, hitelt is érdemlőn, mert azzal, hogy széntüzelésű kazánokkal fű­ti az irodát és a gépműhelyt, megoldotta azt, amit az el­múlt évben reménytelennek hittek, az energiatakarékos­ságot. Kissé fonákul hangzik, hogy néhány kályha üzemel­tetési költsége jelenti a ..di­csőséget” ott, ahol több mil­liós értékű Claas Domináto- rok, Raba Steigerek dolgoz­nak, de — vannak OPEC áremelések — s tárjúk szét kezünket: örülni kell, hogy valahol még spórolni lehet. — A mai árakon 3,3 millió forintot költenénk fűtésre, ha nem alakítottuk volna át központi fűtésre, s széntüze­lésre a központi helyisége­ket. Erre félmillió forintot áldoztunk, s évente csak 375 ezer forint értékű szenet használunk fel. Magyarán: többet tudtunk csak a fűté­sen megtakarítani, ' mint amennyit az igen nehéz ősz többletköltségei okoztak. Amelyek pedig nem ke­vesek. Novemberig közel hat­millió forintot költöttek üzemanyagra, ötven százalék­kal többet, mint az elmúlt évben. A sár, a szinte állan­dósult vontatás, az erős igénybevétel eredményeként 20 százalékkal ugrott meg az alkatrószíelhasználás is. Ber- zi József ágazatvezető: — Példa nélküli évet hagy­tunk a hátunk mögött. A mindenáron) betakarítás, azaz inkább termésmentés, leg- aiább egymillió forinttal na­gyobb költségünkbe került. Persze ez az adat csak becs­lés. Rengeteg rejtett hibára, csaik most a téli nagyjaví­táskor találunk rá, s az ösz- saeget az is mérsékli, hogy a legtöbb értékes alkatrészt házilag újítjuk fel. Taktaharkányban a Petőfi Termelőszövetkezetben nyolc Claas Dominátor, három Rá­ba Steiger, két IHC traktor. 26 MTZ erőgép, s 10 IFA te­hergépkocsi felújításáról, ja­vításáról kellene pár hónap alatt gondoskodni. Természe­tesen a feltételes módnak itt nincs sok helye, két okból is, amelyből az egyik ugyancsak lényeges. Nem lehet kiszá­molni, mikorra fejezik be a mélyszántást, s amíg közel hétszáz hektár meglörgatlan, nem szabad állásra kénysze­ríteni a nagyteljesítményű traktorokat. Így a kombáj­nokkal kezdték a nagyjaví­tást. Turóczi József szerelő: — Nálunk az a szabály, hogy a szerelő nyáron kombájnra ül. ezért, most lényegében saját gépemet javítom. Es van mit rajta szerelni! Sajnos. Azt hiszem ettől az ősztől sokáig kiver a hideg. Ha csak öt­ször süllyedtem el naponta, akkor már örültem a telje­sítménynek. Felázott min­den, nemcsak a belvizesedé- séről hírhedt alsó határunk a Taktaközben. hanem a ti- szalúci partr is. de annyira, hogy a nagy Rába Steiger tudott csak kihúzni minket. Csak csodálni tudom a kom­bájnt, mert a körülmények ellenére második lelt a me­gyei kombájnos versenyben. A főágazatvezető említette: — Igyekszünk a dolgozókat érdekeltté tenni a termelés­ben. Típustól függően olyan mozgóbérrendszert dolgoz­tunk ki, amely nemcsak a teljesítményt határozza meg, hanem annak költségeit is. Elég nehéz megvalósítani. Nagyon oda kell figyelni, hogy valaki a kijelölt nor­mán belül maradjon. Ez a rendszer megmutat­ja, hogy ki ért legtöbbet a géphez. Persze olyan túlfo­gyasztás is előfordult, amely miatt leváltották a tehergép­kocsi vezetőjét. A traktoro­soknál más a helyzet. Nap­jainkban küldtek el hét em­bert iskolára, amíg el nem végezték, várni kell. Mert a gépeknek mindenáron men­ni kell. Szatmári Árpád, a műhely vezetője: — A javításnál mindig a legutolsó traktor jár a leg­rosszabbul. Az alkatrész meghatározója mindennek. Ha nincs, akkor az ütemterv szerint sóira jövő traktorból kivesszük, s beszereljük ab­ba. amit javítunk. Amikor az gurul be a műhelybe, a kö­vetkezőből pótoljuk. így, amelyik utoljára marad, né­ha csak alvázból áll. Az alkat részkérdés sarka­latos pontja mindig a téíí nagyjavításnak. Már csak azért is. mert az IFA teher­gépkocsik után az MTZ trak­torok is feliratkoztak a „ma­ródiak” listájára. A fél or­szágot be kell járni egy-egy hiánycikkért. Így zöld utat kap a „csináld magad” moz­galom. amelyet a termelő­szövetkezetben kellőképpen ösztönöznek: — Félmillió forintot taka­ríthatunk meg úgy, hogy nem cseréljük a főbb darabokat, hanem felújítjuk. Negyven­ezer forint prémiummal ösz­tönözzük ezt. Ötven—száz­ezer forint közötti alkatré­szeket, ahelyett, hogy kidob­nánk, felújítunk. így sokat nyerünk, már csak azért is, mert ezeket az alkatrészeket nem tudjuk megvásárolni. A kombájnos: — Mái- azt számoltam, hogy mi az. ami nem tört össze. Hihetetlenül hangzik, de volt olyan nap, amikor három Rába húzott ki egy kombájnt. A vezető egyszer csak azt: vette észre, hogy repül a hátsó híd. Ki­rántották alóla. Szívós a sár, de ennyire...? Képzelje el, térdig érő sárban ilyenkor a kombájn alá feküdni... Nem leánya lom. Meri. ahogy mond­ják, ösztönöznek minket. Le­het, hogy jól, erre nincs más tapasztalatom. De nekem az a legnagyobb ösztönzés, hogy arra a gépre ülhetek fel. amit én javítok. Kulcsok csörrennek. szik­rákat szór a hegesztő készü­lék, teljes a nagyüzem. A fa­lon tábla, napokat jelző ke­resztekkel. Tartsd az ütemet szigorúan! A műhely veze­tője: — Az AUTÖKER leltároz. Soha jobbkor. Az AGROKER már kócot sem ad. Állítólag exportra meg}'. Legalábbis így „világosítottak” fel. Az MTZ, s IFA típusokhoz nincs alkatrész. Ezt pedig biztosan importálni kell! Készülődnek a tavaszra. Sok a gond, sok a hiány­cikk. de tavasszal indulni kell minden gépnek, s a szorga­lom, aiz igyekezet mellett nagy szükség van most a gépjavítóik emberi lelemé­nyére. — kármán — Döntse el a fogyasztó! Ha egy tíz-tizenöt évvel ezelőtti tejtermék-bemutatót összehasonlítanánk egy mai­val, igen szívderítő képet kapnánk. Hat a propaganda, fejlődget a táplálkozáskultú- ránk,. s hogy a mai kicsik mái- nemcsak a tejberizst, a lejbegrízt és a kakaót isme­rik, ahhoz igen nagy köze van a tejiparnak. Nincs olyan év. hogy valamelyik tejipari vállalat ne jelentkezne vala­mi újdonsággal. „Kísérletező kedvében” van éveli óta a Borsod megyei Tejipari Vállalat is. Megho-( nosították a borsodi sajtgyár­tást Sátoraljaújhelyen, nem zárkóznak el, forgalmazzák a társvállalatok legextrább igé­nyű áruit, forgalmazzák még az írót is, amely oly sok vi­tát kavart már és igazán nem lehet elmondani róla, hogy tömegek keresik. A me­gyei tejipari vállalat miskol­ci tejüzemének kétségkívül legsikeresebb terméke a BNV-nagydíjas Gervais tú- rókrém, amelyet ma már minden hazai nagyváros el­látási körzetében árulnak — ma is nagy sikerrel A Ger­vaisról csak'annyit, hogy a múlt évre 124 vagonnyit ter­veztek és több mint 180 va­gonnal kelt el. Novemberben is két új­donsággal akart „kedvesked­ni" a miskolci tejüzem. Azon­nal csatlakoztak ahhoz az or­szágos kezdeményezéshez, mi­szerint: forgalomba kell hoz­ni olyan zsírszegény tejet, amelyet a fogyókúrázók, a téjzsirra érzékenyebb embe­rek is bátran fogyaszthatnak. A sovány, másfél százalékos zsírtartalmú tej egyébként olcsóbb a normál tejnél, fél litei'nek az ára 2 forint 50 fillér. A sovány lej mellett gyártani kezdték a szintén sovány karamellás tejet is félliteres, illetve kétdecis cso­magolásban. A karácsony előtti igényfel mérő értekezle- ' ten ismertette a tejipari vál­lalat a kereskedelmi veze­tőkkel„ hogy: van ilyen is. Kérték az illetékesektől, en­gedjék meg, hogy néhány al­kalommal mellékelhessenek néhány liter ( „soványát” a boltok szokásos rendelései mellé anélkül, hogy ezt a pluszt rendelnék a boltveze­tők. A válasz elutasító volt Próbálkozások azért van­nak. harminc miskolci, ille­tőleg vidéki városi . élelmi­szerbolt, tejszaküzlet sikerrel árulja mindkét italt. Ez a mennyiség azonban annyira elenyésző, hogy a tejüzem vezetősége máris gondolko­dik : beszüntesse-e a gyártást Miskolcon naponta 200 ezer liter lej fogy. az üzem ezen felül 3 ezer liter sovány te­jet és 2 ezer liter karamel­lás tejet gyárt. A tartályok 10 ezer literesek, érthető, hogy nem gazdaságos ennyi­éri „bepancsolni” két ’ nagy edényt. Sehogyan sem lehet meg­érteni a kereskedelem elzár­kózását. Honnan tudja egy peremvárost vagy egy foga­dóképes. tehát hütöpultos fa­lusi bolt vezetője, hogy íz- lik-e nekünk, fogyasztóknak az olcsó, sovány tej? Mi el­várnánk, hogy minket is meg­kérdezzenek, hagyják meg nekünk a döntést, isszuk, vagy nem isszuk. Legalább hagyják megkós­tolni! — lévay — Szomszédok A szakma kiváló brigádja Holló Ferenc brigódvezető-helyettes Programunk második ré­szeként az M/7-es frontra látogatunk el a feketevölgyi aknában, az óesztendő utol­só bányajárásán. Nem kell sokat gyalogolnunk, mindösz. sze átsétálunk a szomszédba. A fejtés gyönyörű! — ha­sonlót érezhet például a gépészmérnök egy korszerű gyár láttán. A pajzsbiztosí­tó egységek egyvonalban, ka­tonás rendben sorakoznak egymás mellett, s a 120 mé­ter széles szénfal olyan egyenletes, mintha óriási kés­sel vágták volna kette. Szem­betűnő a tisztaság is. — Takarítók, ez a dolgom — magyarázza Suta Mihály, amikor rákérdezünk a beosz­tására. Kezében szívlapát, az­zal rakja a láncosvonszoló- ra a biztosítóberendezések közé hullt szenet. Erre a frontra aztán iga­zain ráillik a jelző: széngyár! A kóttárcsás maróhenger olyan sebességgel képes jö- veszteni a szénhomlokot, hogy nincs láncosvonszoló, amely biztosítaná a megfe­lelő szállítókapacitást. Így is volt már olyan nap, ami­kor 2200 tonnát (!) termeit Kiss Mihály szocialista bri­gádja. — Ilyen modem jövesztft- gep először üzemel az akná­ban — „dicsekszik” Hauz- man József gépkezelő, mire társa, Pemyési János még megtoldja: — Az egész vállalatnál ta­lán kettő található belőle Tízimétereket haladunk előre a frontban, s egyetlen emberrel sem találkozunk. — Jelenleg tizenheten dol­gozunk — mondja Holló Fe­renc, a szabadságon lévő brigádvezető helyettese. — De máskor sem vagyunk sokkal többen, hiszen mű­szakonként. huszonegy bá­nyászra és iparosra kötöttük az éves szerződést. Apropó, szerződés! Mit vál­lalt 1980-ra és mit teljesít ebből a brigád? — Eredetileg hatszázezer tonna szén kitermelésére tet­tünk ígéretet. Ettől várható­an százezer tonnával ma­radunk eh (Telefonon érdek­lődtünk Pazsák János üzemi főmérnöktől a kollektíva végleges eredményéről, ám nem tudott pontos választ adni. Az értékelés még tart.) — Régen volt ilyen rossz évünk — jegyzi meg az 1965- ben alakult brigád egyik legrégebbi tagja. Zagyi Mi­hály. Három hónapon át, május és augusztus között a tervnek csak az egyharmadát hoztuk az ötös számú fron­ton. Közbeszólt a víz, a sár, a vető, a gépek is gyakran meghibásodtak. Mi, akik az­előtt rendre jól szerepeltünk az országos munkaverseny­ben. többször értünk el első helyezést, ezúttal kénytele­nek leszünk meghajolni a vetélytársak előtt — A7. ötödik ötéves ter­vet azonban 106 százalékkal zárjuk — szólal meg ismét Holló Ferenc. — Vagyis hoz­závetőlegesen. kétmillió-száz- öftvenezer tonna szenet kül­dünk a felszínre. Büszke lehet Kiss Mihály brigádvezető, Nagy Béla és K. Varga Sándor szakvezető, s hatvan társuk a kimagasló munkasikerekre. Nem kevés­bé arra is, hogy közösségük már elnyerte a Szakma Ki­váló Brigádja címet Vajon milyen része van a szomszéd Kanalas-brigádnak az elis­meréseké). hozó eredmények elérésében? — Gondolom — feleli Pla­néta László —, a versengé­sünkre céloz. Miután mind­ketten nyerni akarunk, köl­csönösen erősebb tempóra sarkalljuk egymást Szerin­tem hasznos ez a rivalizálás. Rövid szünetet tartunk és elnézzük, amint, a bányászok sorra előreléptetik a pajzs­biztosító berendezéseket. Egy­szerű az egész művelet, há­rom mozdulat, kell hozzá mindössze a vezérlöszele- pekkel. A hatalmas, több tonna súlyú egység engedel-, mesen meghajtja a derekát a szénfal irányába csúszik, majd kiegyenesedik. Hiába, csodálatos találmány ez a hidraulika. — Ezt a frontot — halljuk Simon Imre frontaknászt — december 12-én indítottuk. Jócskán elkéstünk vele, hi-í szén a bányásznapra szeret­tük volna. A késedelmesség okait, a geológiai problémá­kat már említették előttem.' A beindulás után négy napig nem termelhettünk, mert; baj volt a maróhenger hidroszi- vattyújával. Így aztán a» üzem vezetősége állal decem­berre kért harminckétezer; tonnát aligha sikerül kibár nyásznunk. (Pazsák János ér­tesítése: a brigád nem tudott eleget tenni a követelmény­nek, s elesett a beígért 100 ezer forint célprémiumtól.) — Es mit vár a brigád a jövő évtől, 1981-től? — tesz-: szűk fel az utolsó kérdést. A beállott csöndben a fe­jünk fölül lepergő széndarab­kák koppanását is jól .halla­ni. Senki sem akar jóslások­ba bocsátkozni. Végül a bri- gád^ezető-helyettes megszó­lal: — Az idei esztendőnél csak jobb, szebb következhet. A tervünket még nem ismerjük, de bízunk a teljesítésében. Természetesen minél keve­sebb pótműszakkal! Remél­jük, brigádunk hírnevéhez méltóan szer-epei majd az or­szágos versenyben is. Ezeket várom én bányásszá válásom jubileumi, harmincadik év­fordulójától. Búcsúzunk a feketevölgyi bányászoktól. Kifelé jövet igazán van időnk átgondolni a látottakat, hallottakat. A tapasztaltak nem éppen sziv- derítőek. nagyon problemati­kus évet hagy maga mögött a feketevölgyi bányásztársa­dalom. A jövő valóban csak jobbat, szebbet hozhat. Ezt kívánjuk valamennyi bá­nyásznak ! — Az akna 1981. évi terve már megfogalmazódott: tri- lencszázezer-kétszáz tonna —■ mondja kísérőnk, Reményi József biztonsági megbízott. — Mi azonban csak az egy­millió tonnával lennénk ma­radéktalanul elégedettek. (Vége) Kolaj László Fotó: Laczó József Stefan János előrelépteti a pajzsbiztositó egységeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom