Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-06 / 4. szám
W.ÁG PROLETÁRJAI, EO«SOUETEW r XXXVII. évfolyam, 4. szám Ära: 1,40 forint Kedd. 1981. január 6. Január 7-én ünnepük Kambodzsában a Pol Pót— leng Sary vezette néphité rendszer feletti győzelem 2. évfordulóját, Ez , alkalomból tartottak sajtótájékoztatót tegnap a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagy- követségén. Khuon Ran nagykövet, az ország népének az elmúlt két esztendőben végzett országépítő munkájáról szólva emlékeztetett, hogy Pol Pót klikkje az imperialista erők és a kínai expanzionista-he- gemonistu vezetés támogatásával mérhetetlen károkat okozott az országnak. A győzelem után szinte elképzelhetetlen mélypontról kellett hozzáfogniuk az élet normalizálásához. ám az eltelt, viszonylag rövid idő alatt is jelentős eredményeket értek el. Ehhez jelentős segítséget kapnak a . szocialista országoktól, köztük Magyarországtól is. amely a győzelem kivívása után azonnal támogatásáról biztosította az új, forradalmi hatalmat, s azóta mind jobban erősödnek és elmélyülnek a két ország közötti baráti kapcsolatok. E folyamat kiemelkedő állomása volt a Kambodzsai Népköztársaság — Heng Samrtn. a forradalmi tanács elnöke vezette — magas rangú küldöttségének nemrégiben lezajlott látogatása, amely, intézményes kereteket teremtett. s újabb lendületet adott az egy üt tat üködéinek. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva, a nagykövet elmondotta: — A termelés helyreállítására kidolgozott programnak megfelelően. jelenleg elsősorban a me zőgazdaság terméseredményeit igyekeznek növelni. A ország teljes vetésterül-- például 1979-hez képest, es ' esztendő alatt a. kétszeresére növekedett, s legutóbb már több mint 1 millió 300 ezer hektáron termesztettek rizst, kinek köszönhető, hogy az -Ínséget már sikerült leküzdeni. az ország minden részén csaknem kielégítő meny- nyiségben el tudják látni élelemmel a lakosságot. Hiány van azonban még számos alapvető közszükségleti eltekben, így rubanemükben, más iparcikkekben, s kevés a gyógyszer, valamint a mező- gazdasági g'ép is. Mindez gond, annak ellenére. hogy az iparban i.s jelentős a változás: több üzem ismét teljes kapacitással dolgozik. A Budapesten aláírt magyar—kambodzsai megállapodások ezt az újjáépítést segítik a jövőben is — mondotta a nagykövet. A fejlődés fontos állomása lesz az idei évre tervezett, általános választás, amelyet jelenleg országszerte széles körű előkészítő munka előz meg. „Nincs kambodzsai probléma, és ezért semmi szükség sincs olyan nemzetközi konferenciára, amelynek feladata a kambodzsai probléma megoldása lenne” — mondották ri Phnom Penh-i vezetők a hét végén rövid kambodzsai látogatást tett amerikai kongresszusi delegációnak. Az amerikai küldöttség, amely előzőleg Hanoiban is járt, Hun Sen külügyminiszterrel tárgyalt, es az amerikai politikusokat fogadta Pen Sovan, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács alelnöke is. Az amerikai kongresszusi képviselők — Stephan So- larz, a képviselőház ázsiai és csendes-óceáni albizottságának elnöke és Joel Pritchard — Phnom Fenhből Bangkokba utaztak vissza, ahol sajtóértekezletet tartottak. Itt .olarz azt mondta, hogy „egy kambodzsai rendezés esetén meg kell akadályozni a Pul Pot-rezsim visszatérését Phnom Penhbe”. de értésre adta, hogy '..az Egyesült Államok a Vietnammal való kapcsolatainak normalizálását a kambodzsai csapatkivonáshoz köti”. Viszont Hanoi és Phnom Penh á Vietnammal és Kambodzsával szembeni kínai fenyegetés megszüntetéséhez köti a vietnami csapatok visszavonását, de jelezték azt is, hogy á thaiföldi—kambodzsai határhelyzettől függően dönthetnek részleges kivonásról. A szolnoki MEZŐGÉP Törökszentmiklósi Gyárában a Clcias-cég számára gyártanak rotációs fűkaszákat. A kooperációs szerződés keretében ebben az évben 2100-at szállítanak az NSZK-ba. Szovjet beruházások 1981-ben Ä Szovjetunió XI. ötéves t.e r vi dőszakán ak beruházási politikáját két fő tendencia jellemzi: az előző években megkezdett beruházások befejezése és a már működő gyárak, üzemek rekonstrukciója, továbbfejlesztése. Így az 1981-re előirányzott 140,2 milliárd rubeles beruházási összeg jelentős hányadát e két célra fordítják. 89 százalékot szánnak például a gyárak gépparkjának modernizálására. A tudományos-műszaki haladás meggyorsításában. a népgazdaság fejlődésének fokozásában, a termék- szerkezed javításában fontos szerepet' játszó Iparágakat — köztük az energetikát, a kohászatot a géDgvártóst. a vegvipart és a közlekedést — az átlagosnál gyorsabb ütemben feileSztik. Továbbra Is gyors ütemben fejlődik a Szovjetunió , fűtőanyag- és energetikai komplexuma: a títrvek szerint az elektromos energia termelése ez évben eléri az 1325 milliárd kilowattórát — azaz 3.5 százalékkal haladja meg a tavalyit — a kőolaj- és gáz- kondenzálum-termelés a 610 millió tonnát, a földgáztermelés a 458 milliárd köbmétert. a szénkitermelés oedig a “3tl millió tonnát. A XI. ötéves tervidőszakban az ország európai területén elsősorban az atom- és . a vízi energetikát fejlesztik, s már az. idén áramot ad a kuv.szki atomerőmű két, egyenként félmillió kilowaUos turbinája. A " keleti körzetekben a vízi erőművek mellett a hőerőműtek építése kap hangsúlyt: ebben az évben helyezik üzembe a szajano—su- senszkojei vízi erőmű egvik energiablokkját, s az eki- basztuzi hőerőmű két. összesen egymillió kilowatt kapacitású egységét. A kőolaj- és földgázkitermelés fokozódásával párhuzamosan erőteljesen fejlesztik a vegyipart és az olajve- gyészetet is. Űj üzemegységeket indítanak be. illetve modernizálják a már működőket, többek között a fer- ganai, a Don menti, a keme- rovói, az acsínszki és az al- malild vegyipari kombinátot. A hatalmas nyugat-szibériai földgázlelőhelyek készletei - :nek továbbítására csaknem 2800 kilométernyi gázvezetéket helyeznek üzembe, Uren- goj és Torzsok, illetve Pun- ga és Petrovszk között. A gépgyártás termékszerkezetének javítása, a nagyobb kapacitású berendezések, az automata és félautomata gépsorok termelésének növelése céljából elsősorban az európai területen — Moszkvában és Lening iádban, az. Ural térségében, a Volga mentén es Ukrajnában — korszerűsítenek számos gépgyárat. Ennek meggyorsítására szakosított építővállalatok létrehozását tervezik. Sikeres idény volt Rövidült a cukorrépa feldolgozási ideje Az idén 46 ezer tonna cukrot gyártottak Kábán nehéz, de sikeres idény után a magyar és a lengyel szakemberek hozzáláttak a garanciális felülvizsgálatokhoz a kábái Hajdúsági Cukorgyárban. Az. ötödik ötéves tervidőszak egyik legnagyobb élelmiszer- ipari beruházásaként felépült objektumban a második idényt zárták, de teljes kapacitással csak a következő években dolgozik majd a gyár: akkor 600 ezer tonna répát dolgoznak majd fel. A próbaüzemelés első esztendejében — 1979-ben — 330 000, 1980-ban pedig 450 000 tonna répát fogad talc, zömében a környékbeli termelőszövetkezetektől. Az idei szezonban 46 ezer tonna cukrot gyártottak. A kábái nagy teljesítményű gyár üzembe helyezésével 15—20 nappal rövidült hazánkban a cukorrépa- feldolgozási idény. Tíz százalék árkedvezmény Gyorsai ügyintézés, élté Ha csúszik a határidő az OFOTÉRT „fizet”? A korán bokösiöntött tél, majd az erre kővetkező enyhe szeles a Balatonon A befagyott magyar tenger mellett üdülök ritka ködliettek. idő, korai jégtnrzást idézett elő természeti szépségben gyönyörAz OFOTÉRT január elsejéről minden olyan vásárlójának, akinek a szemüvegei az ígért: határidőre nem tudja átadni, tízszázalékos árengedményt nyújt. Ráadásul az árengedmény nemcsak a vállalati szolgáltatásra, hanem a megrendelés teljes összegére vonatkozik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vevő a becsiszolandó lencse, a színezés, az edzés ára mellett a kiválasztott és megrendelt kergt árából is kedvezményt, kap. Sőt, a vállalat akkor is kifizeti a 10 százalékos árengedményt, ha a határidő csúszását nem az OFOTÉRT műhelye. hanem más szállító, alapanyag-ellátó késedelme okozta. Egyet leszögezhetünk mindjárt elöljáróban, hogy az OFOTÉRT-nál szimpatikus változással kezdték az új évet és minden bizonnyal előre megteremtették annak a feltételeit, hogy ez az intézkedés minél kisebb ráfizetést jelentsen majd. Ennek azonban ára is van. gyorsabban. jobban kell dolgozniuk. Havonta öt-hatezer -szemüvegei adnak ki a miskolci Baicsy-Zsilinszky utcai üz leiben — t ;.-koztai!a lapun-' kát Naszódi Tibor boltvezető. Ennek a nagy munkálta’ a 70 százalékát teszik ki ; helyben elkészíthető szemüvegek: azok melyekhez minden kéznél van. Ezekkel persze eddig sem volt nagyobb gond. mert amíg a fővárosban nyolcnapos határidőre vállalták általában az ilyen munkát ez Miskolcon négy-öt napot vett igénybe. Amit viszont eddig is csak a központi műhely „kontójára" vállalt a miskolci üzlet, arra tavaly' éppúgy csak úgynevezett tájékoztató határidőt mondtak, mint jelenleg. (Ismert. hogy a szó elszáll, és ki tartja pontosan észben: a naponta százával megfordult- vásárlók közül kinek, mikorra ígértek valamit.) A papírra sem kerülő határidőt nem lehet számon kérni. A budapesti központ egyértelműnek tűnő levele alapján azt hihetnénk, hogy a jövőben éppen itt remélhetünk kedvező változást. A szobán elhangzott ígéretet nem lehet, számon kérni, arra nem vonatkozhat az ár- kedvezmény stb. A többi, simán elvégezhető munkák határidejével pedig eddig sem t oltak különösebb bajok. — Több homályos része van ennek az intézkedésnek, a gyakorlatban még nem pró- báltutott ki és elképzelhetetlennek tartom, hogy azért adjon a vállalat kedvezményi. mert jelenleg például az egész országban sehol sem lehet három és feles üveghez jutni — így a miskolci boltvezető. — A rendeléses üt egeket eddig is két hétre, két hónapra vállaltuk .. A beszélgetésből kitűnik, az OFOTÉRT munkája során ezután sem ad hosszabb határidőt. abból a meggondolásból. hogy az árkedvezmény ránézve háirányo.s következményeit elkerülje, hiszen szakembereik miiül tol— csitmén.vben dolgozna u. Az viszont biztosnak láls/ik. Njogy meggyorsul az anvag- rencieiés, a munkák továbbítása. hiszen az, árkedvezmény forintjait nem szórhatja egyetlen OFOTÉRT-cs dolgozó sem felélntú’*--" Ha vannak is jv -n w még homálvos foltok az OFOTÉRT év eleii „új szemüvegén”, sokakkal együtt reméltük, hogy nem kerülnek az intézkedés körén kívülre éppen azok a munkák, melyek eddig is a legtöbb türelmet igényelték a szemüvegre szorulóktól. hanem papírra kerülnek a hosszabb vállalási idők is. Mert őszintén szólva csak így tenne értelme ennek az első látásra rugalmas, a vevő érdekeit, szolgáló év eleji meglepetésnek. AZ MSZMP BORSOD-ABAŰ.1 -ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KaníMzsa a győzi r * f íoiesi