Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-05 / 3. szám

1981. január 5., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 SPORT SPORT SPORT SPORT Ez történt 1980-ban Sikerül-e megállítani a magyar sport visszaesését? Négy éve, a Montrealban rendezett olimpia után így fogalmazódott meg a nagy kérdés, hiszen a sportkedve­lők már München után sem voltak teljes mértékben elé­gedettek. A bajor főváros­ban, 1972-ben sorra került olimpián pedig az érmek (94) és pontok (226) száma alap­ján egyaránt a nemzetközi élvonalhoz tartozott a ma­gyar sport. Csupán az arany­nyal ötvözött érmeket (6) kevesellték a Berlin óta már elkényeztetett, legalább tíz olimpiai bajnoksághoz szo­kott szurkolók. .Montreal mérlege (21 érem, 4 arany, 5 ezüst. 12 bronz, 155 pont­tal csak a kilencedik helye­zés a nemzetek pontverse­nyében), már határozott visszaesést jelentett, azaz a kérdés jogos volt. De hatá­rozott választ most négy év múltán. Moszkva után sem kaptunk. A számszerű ered­ményeket tekintve (7 arany, 1,0 ezüst, 15 bronz, azaz 32 érem és 231 ponttal az ötö­dik helyezés a nemzetek nemhivatalos versenyében), a helyzet megnyugtató lehet. Csakhogy Moszkvát ugyan a nemzetközi sportvilóg joggal tekinti teljes, igazi olimpiá­nak, a győztesek aranyér­meinek jogosságát senki sem vitatja, de azért nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a XXII. nyári játéko­kon a nemzetközi élvonal­hoz tartozó Egyesült Álla­mok, az NSZK és Japán sportolói nem vehettek részt. S így az eredménylista sem alkalmas az olimpiák utáni szokásos teljes értékelések elkészítésére. MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? A magyar sport számára úgy érezzük kicsit hízelgő a statisztika. A kintjártak többségének becsületes helyt­állása is igazán dicséretes. Ezzel egy időben azonban szá­mos további kérdés maradt megválaszolatlanul. Így min­denekelőtt miért vallottak kudarcot az úgynevezett biz­tos esélyesek? Miért maradt el például Paragi Ferenc több, mint tizenhat méterrel saját világcsúcsától, s hogy végül még a döntőbe sem tu­dott bejutni? Miért adta fel a versenyt Wichmann Tamás, a sportszerűségi díjjal is ki­tüntetett többszörös világ­bajnok kenus? Miért maradt el éppen az olimpián meg­szokott formájától az év leg­jobb kardvívójának tekint­hető Gedővári Imre? Avagy miért éppen a magyar ver­senyzők nem bírták el az esélyesség terhét? A kérdé­sek megválaszolása a szak­vezetés feladata volna. De ezzel a válasszal eevelőre éppúgy adósak maradtak az illetékesek, mint például a női sport, vagy a vívás visz­Merre tart a magyar sport? Egy olyan pillanat 1980-ból, amire szívesen emlékezünk: a moszk­vai nyári olimpiai játékokon a kötöttfogású döntőben Kocsis Fe­renc (jobbról) legyőzi a szovjet Sikovot, és ezzel megszerzi az aranyérmet. szaesésének elemzésével. A női sportolók váratlanul alig 29 ponttal járultak hozza a magyar csapat szerepléséhez. Vívásban pedig több, mint hét évtizedes hagyomány szakadt meg, hiszen 1908-tól kezdve az 1920-ban rende­zett csonka olimpia kivételé­vel a vívás ötkarikás verse­nyein kivétel nélkül magyar győztest is köszöntöttek. SZEMÉLYI ELLENTÉTEK De folytathatnánk a sort a kajak-kenu válogatott sze­replésének kérdőjeleivel is, hogy vajon miért pontosan az a Vaskúti, Foltén kenu kettős mentette meg a kaja­kosok becsületét, nyert Me­xikó után újra aranyat a magyaroknak, amelyik nem vett részt a minden bizony­nyal rendkívül költséges ten­gerentúli felkészülésen? S a legfájóbb kudarc, a vízilab­dázók széteső játékának őszinte, a részleteket is fel­táró bírálatára is hiába vár­tak a sportkedvelők. A pó­lósok erkölcsi botlásairól pe­dig ma már nemcsak a benn­fentesek tudnak. S éppen ezért őszintébb, szókimon­dóbb tájékoztatással, a fele­lősök esetleges felelősségre vonásával a sportvezetés, az olimpiai bizottság csak erő­síthetné tekintélyét. Egy szó, mint száz, csak arra szeret­tük volna felhívni a figyel­met. hogy a kétségtelenül szép • eredményeket • mind több árnyék halványítja. Jó néhány sportágban csaknem kibékíthetetlen személyi el­lentét nehezíti a kibontako­zást. Túl sok a megválaszo­latlan kérdés az igazi fellen­dülés megindulásához. A fel- emelkedésre pedig szükség volna, hiszen a világ sport­jának eró\ iszonyai négy év múlva Dos Angelesben újra tisztázódnak, ahol Juan An­tonio Samaranch, a NOB új elnöke teljes részvételre szá­mít, azaz a magyar sport legjobbjaira. a moszkvainál nagyobb erőpróba vár. EGYETLEN GYŐZELEM Az olimpiai játékok évé­ben ugyan általában az öt­karikás randevú eseményei állnak Magyarországon is a sportkedvelők érdeklődésé­nek középpontjában, de ezút­tal, rendhagyó módon a lab­darúgás helyzete, valljuk meg őszintén, eredményte­lensége is érthető viharokat kavart. A válogatott előbb az olimpiai selejtezőkön bukott el. majd az év közben, júli­usban. hivatalba lépett kö­vetkező, másfél évtized alatt a tizenharmadik kapitány Mészöly Kálmán is erősen negatív mérleggel zárta első féléves ténykedését. Egyetlen győzelem (Svédország 2:0) és döntetlen (Spanyolország 2:2) mellett három vereség (Szov­jetunió 1:4. Ausztria 1:3, NDK 0:2) került a statiszti­kákba. s a kapitány vajmi ke­veset tudott előrejutni az idén tavasszal kezdődő vi­lágbajnoki selejtezőkre való felkészülésben. csapatkiala- kításban. Az eredménytelen­ség okait mindenképpen a hiányos felkészülésben, a küzdőszellemben kell keresni. SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY Ám a szövetség két év el­múltává! is kénytelen • volt megállapítani, hogy a klu­bokban folyó felkészülés nem megfelelő. A válogatott csa­pat játékosamaK edzettségi anapota elmarad a kívána­tostól. S a válogatott tava­szi jobb szereplese érdeké­ben úgy döntöttek, nogy Mészöly jelöltjei több alka­lommal tartanait majd közös eo leseket’. Mindez természe­tesen. na szegénységi bizo­nyítványt is jelent a szak­os. .aiyoK, klubok szamára, nem egyedülálló jelenség. Persze a helyzet sokkal bo­nyolultabb ahhoz, semmint egyetlen intézkedés megvaló­sításával helyre lehessen ál­lítani a magyar válogatott kb ’ábbi tekintélyét. Az ed­zők. kapitányok terveit a játékosoknak kellene valóra valtaniok. Am a játékosok egy ideje furcsa kettősség­ben élnek. Tulajdonképpen hivatásuk a labdarúgás, hi­szen szerződést kötnek klub­jaikkal. Az élvonalbeliek jól, a magyarországi lehetősé­gekhez képest nagyon jól, tizenötezer forintnál is töb­bet keresnek havonta. KERESTÉK A JÁTÉKOSOK KEGYEIT Keresetük azonban nem függ sem a mérkőzések lá­togatottságától, sem a mér­kőzéseken nyújtott teljesít­ményektől. Ráadásul az egy­mást sajnálatosan sűrűn vál­tó vezetők mindig, minden esetben a játékosok kegyeit keresték, emelték a fizetése­ket, prémiumokat. S az sem titok, hogy a következetesen és jól dolgozó edzőket — mint például Dalnoki Jenőt a Ferencvárosnál — a játé­kosok a szövetség előző ve­zetőinek segítségével buktat­ták meg. Arról nem is be­szélve, hogy amint azt Sze­pesi György egyik televíziós nyilatkozatában eipanaszolta, jelenleg vagy ötezer játékos el Magyarországon a labda­rúgásból, azaz meg a megyei bajnokságban szereplő csa­patok játékosai is jelentős támogatást élveznek. Így alakult ki ez a kényelmes szemlélet, amivel a szövetség mai vezetősége is kevés eredménnyel harcol. A gyen­ge teljesítményt támogatók pedig tulajdonképpen min­den jó szándékuk ellenére is sajnos csak ártanak a jelen­legi helyzetben, amiből mi­előbb kiutat kellene találni. De hol van ez a kiút?... t. n. A Marác-válogatott programja A magyar labdarúgó-válo­gatott keretekbe meghívott játékosok vasárnap délelőtt találkoztak az MLSZ-ben. A 25 tagú A- és a 21 tagú U- keretből csak néhányan hiá­nyoztak. Katzirz, Csapó és Pölöskel a világbajnoki se­lejtezőkre készülők közül Ta­tán csatlakozik a gárdához, míg az U-keretből a pécsi Róth maradt egyelőre távol,- Vizsgái miatt. így is 42-en helyezkedtek el az MLSZ tanácstermében az asztalok körül, hogy meg­hallgassák Szepesi György el­nök és Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány „útrabocsá- tó” szavait. — Mindenki tisztában van fczzal, hogy milyen esemény­dús és milyen feladatokkal teli esztendő előtt állunk — mondotta Szepesi György. — Aki vállalta a munkát, an­nak teljes szívét, minden ere­jét adni kell, hogy a magyar válogatott 90 percessé váljék és sikerrel, megküzdjön ellen­feleivel. Tavasszal sok min­den eldől, bízom abban, hogy kedvezően, és remélem, az év végén majd büszkén mond­hatjuk. hogy 1981 a magyar labdarúgás megújhodásának esztendeje volt. Mészöly Kálmán röviden ismertette a játékosokra a következő hetekben váró fel­adatokát, felhívta a figyel­mét. milyen jelentőségű a ta­tai készülődés. A válogatott keretek a kö­zös ebéd után útnak indultak Tatára, ahol az első napi program: elhelyezkedés, ed­zés és megbeszélés, volt. A to­vábbiakról Mészöly Kálmán így tájékoztatott: — Naponta két edzést tar­tunk Tatán. Senki sem fog unatkozni. Természetesen lesz játék is. január 17-én pedig már nyilvános mérkőzést is vívunk, az utánpótlás válo­gatott ellen. A továbbiakban január 24-én egymás között — egy nappal később pedig az NB II. osztályú Keszthely ellen játszunk Tatán. Az ed­zőtáborból a január 17-i mér­kőzés után két nap szabad­ságot kapnak a játékosok, oda 19-én mór csak a •dél­amerikai túrára kiutazó 19 labdarúgó tér vissza. A 25-i mérkőzés után is rövid ha­zamenetel következik, majd a Margitszigeten leszünk együtt, az Argentínába indu­lásig. Az argentínai túrával kap­csolatban a legfrissebb hírek: — Január 30-ra kell Mai­déi Platóba érkezni, minden valószínűség szerint 29-én in­dulunk — mondotta a szö­vetségi kapitány. — Az ar­gentin városban egy tornán veszünk részt, február 2-án, 4-én. 10-én és 14-én játszunk. Lesz még egy ötödik játék is később kijelölendő helyen, sőt. esetleg egy hatodik meccs is Február 21-én vagy 22-én érkezünk majd haza. A játékosok egyébként egészségesek. Mindössze a Vasas gólzsákja, Kiss László látszott nyúzottnak. öt kilót fogyott a mandulamütét után. I N a ptá r_ ________ 1 9J4I. január 5.. hétfő A n*f> kelte 7.3Í — nyuftA 16.07 órakor A hold kelte 6.29 — nyugta 15.37 orakor Névnap: Simon é Évforduló_________ H atvan évvel ezelőtt, 1921. január 5-én született Debrecen­ben. s egészen fiatalon. 1945. január 10-én hall mártírhalált Dachauban Kondor György kommunista festőművész, az an­tifasiszta mozgalom harcosa. Időjárás-----------­V árható időjárás ma estig: szórványosan, eleinte eső, majd hózápor. Többleté erős, időnként viharos északnyugati, észa­ki szél. Várható legmagasabb tok között. — A Művelődési Minisztéri­um, a Magyar Népköztársa­ság Művészeti Alapja, a Ma­gyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége és az MSZMP VI. kerületi Bizott­sága mély fajdalommal tu­datja, hogy Qlcsai Kiss Zol­tán szobrász, Kossuth-dijas érdemes művész, a munkás- mozgalom regi harcosa, a Szocialista Magyarországért Érdemrend és a Tanácsköz- térsasagi Emlékerem tulaj­donosa. életének 86. évében, január 3-an, hirtelen elhunyt. Temetese januar 9-en, 14 óra­kor lesz, a Mező Imre úti te­mető d tszravatalozó jóból. — Téli fórumot húsznál több kis településen tartottak meg eddig az edelénvi járásban. A népszerű fórumokon a já­rás párt- és all a mi vezetői válaszolnak a lakók kérdé­seire. — A községi parkok építé­sét az idén is folytatják az edelenyi járás településein. Ugyancsak a hagyományok­nak megfelelően, családon­ként legalább egy facsemetét elültetnek. — Üj könyvtárral gyarapo­dott a közelmúltban Sátor­aljaújhely. A ,,B"-Upusú, ezer négyzetméter alapterü­letű könyvtár megépítése kö­zel 11 millió forintba került. Szabadpolcai) mintegy 82 ezer könyv helyezhető el. Új­donsága a légi könyvtárhoz viszonyítva, hogy külön gyer­mek- és zenei részleget ala­kítottak ki benne. Olvasóter­mében 150 folyóirat és napi­lap között válogathat az ér­deklődő. — A város szociálpolitikái- helyzeteiéi és a szociálpoli­tikai munka további felada­tairól tanácskoznak a közel­jövőben, soron következő •ülésükön a Kazincbarcikai városi Tanács Végrehajtó Bi­zottságának tagjai. Az ülé­sen szó lesz még a Családi és Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda szervezeti es működési rendjének módosí­tásáról is. — A vállalat 125. évét kezd­te meg vasárnap a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem munkásgárdája. A vasárnapi munkásgyűlésen Ambrus Já­nos -igazgató rámutatott, hogy az üzemtől a MÁV a Diesel­mozdonyok és személykocsik javításának gyorsítását, a mi­nőség javítását kéri. Közös feladat olyan módszerek ki­dolgozása. amelyek segítsé­gével az átlagos javítási időt legalább két nappal lerövi­díthetik. Mindenekelőtt a munkát akadályozó tényező­ket igyekeznek elhárítani, például megoldják az eseten­ként tapasztalható alkatrész- gondokat — Fótszilvcsztcrt tartanak a diósgyőri öregek klubjának tagjai január 12-én. dáutén 5 órai kezdettel a diósgyőri Diófa étteremben. Az össze­jövetelen a Miskolci Nemzeti Színház művészei adnak mű­sort. nappali hőmérséklet II. plusz 5 — Szélsőjobboldali fiatalok egv csoportja felgyújtotta az FKP egyik párizsi kerületi szervezetének épületét. Az akció következtében az épü­letben jelentős anyagi karok keletkeztek. — Óránként nyolcezer légi­utas kiszolgálására lesz képes Domogyedovo. Moszkva egyik legforgalmasabb repülőtere a rövidesen megkezdődő re­konstrukciós munkák befeje­zése után. Mint a Komszo- molszka.ia Pravda megálla­pítja, az 1964-ben elkészült, s eredetileg évi hét-nyolcmil­lió utas kiszolgálására terve­zett légi kikötő ma mar túl­zsúfolt: évente tizenkétmillió utas halad át rajta. Ez a re­pülőtér indítja és fogadja az Aeroflot közép-ázsiai, szibé­riai es távol-keleti járatait. — Az eltelt 72 órában 67 személyi sérüléssé! járó köz­úti közlekedési baleset tör­tént Ebből 5 halálos. 30 sú­lyos és 32 könnyű sériiiéses kimenetelű volt — Vasárnap reggel 2 hajóval kifutott a kikötőből a Balato­ni Halgazdaság siófoki bri­gádja. hogy folytassa a halá­szatot. Az északi oldalon. Füred—Almádi térségeben. próbálnak szerencsét Az utóbbi napok tavaszi as időjá­rásának hatására gyorsan ol­vadt a jégpáncél a Balato­non. A keleti részen Siófok­tól Kenéséig a szél teljesen széttördelte a vékony jégré­tegét. A tó nyugati térségé­ben viszont ép még a jég­páncél. Ezért a halgazdaság öt brigádja közül egyelőre csak a siófokiak tudtak víz­re szállni. — New York-i hangverseny­nyel kezdődtek meg az Egye­sült Államokban a Bartók- centenárium eseményei. A Camegie Hall kistermében szombaton este tartották Thruston Johnson hegedű- és David Garvey zongoramű­vész hangversenyét. A száz esztendeje született zene­szerző két műve — a Szona­tina és a Magyar népdalok — ezúttal első ízben hang­zott el az Egyesült Államok­ban. A koncert műsorán Bartók-művek mellett Ko­dály és Dohnányi alkotásai is megszólaltak. —- A MÁV Szegedi Igazgató­ságának öt dél-alföldi me­gyére kiterjedő munkaterü­letén vasárnap végleg befe­jezték a személyszállítást a gőzmozdonyok. Az utolsó gő­zössel vontatott személvvo- nat Kiskunhalasról indult, és Bajára érkezett. Ezt követő­en az egész Dél-Alföld terü­letén a gazdaságosabb, gvor- sabb. tisztább dízel- és villa­mosvontatás váltja fel a gőz- mozdonyokat. amelveket a teherszállításban még fel­használnak. — A totó 1. heti 13+1 ta- lálatos szelvénye: 2. x. x. 1; x. x, 1, 1, X, 1, x. X. x és a +1: 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom