Észak-Magyarország, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-07 / 287. szám
ÉSZAK-MAGYÄRORSZÄG 7 1*5*8®. efe«w«tíww T.i wsÄrnop Az újhelyi Vénusz Korábban senki sem kételkedett abban, hogy a sárospataki Rákóczi-vór magvát képező Vörös-torony is a tatárjárást követő nagy kővár-építkezések idején, 1261-ben keletkezett. Újabb kutatások alapján azonban olyan vélemény is van, hogy a mai pataki vár alapjait később, a 15. század második leiében rakták le. s az 1261 óla pataki vár néven szereplő erőd voltaképpen nem a Bodrog kiugró szikla töm bjén, hanem ettől mintegy 10 kilométer távolságra, a sátoraljaújhelyi Várhegy en épült. Eszerint az Árpád-kori oklevelekben emlegetett pataki vár azonos a ‘sátoraljaújhelyi varral, annál is inkább, mert a vidéknek — tehát Pataknak és Üjhely- nek is — rendszerint ugyanaz a család volt a birtokosa. A történészek, kutatók között még tart az el nem dőlt „várvita'’, de annyi bizonyos, hogy a Sátoraljaújhely előtti Várhegy tetején századokkal ezelőtt — a Himnusz sorával élve — „vár állotl”, de a mai állapot alapján már nem tehetjük utána az idézet folytatását, hogy „most kőhalom...” Mert ma már —a Várhegy néven kívül — semmi emlék nem található. Egy színes, romantikus lovagi szerelemnek a története azonban fennmaradt a hajdan volt újhelyi várról, amely a 13—14. században fontos erődnek számított. Zsigmond király 1429-ben a várat a Pálóczi családnak adományozta, természetesen Patakkal és Újhellyel együtt. A család utolsó két tagja Mihály és Antal volt. Az előbb elhunyt Mihály vörös márvány síremlékét — a pataki várban látható — 1519- ben úgy készítették, hogy a latin nyelvű felirat szerint, majd Pálóczi Antal holttestét is ez fedte volna. Ö azonban, mint zempléni főispán a vármegyei hadak élén a török ellen vonult, részt vett a mohácsi csatában, s ott is esett el. Felesége Ráskay Magdolna, azonban, akit ragyogó szépségéért „újhelyi Vénusznak” neveztek, sokáig nem akarta elhinni ura halálát. Annál inkább kételkedett ebben, mert a szomszédos pataki vár újdonsült birtokosa, a 25 éves Peré- nyi Péter koronaőr sértetlenül visszatért, magával hozva a királyi koronát is. Igaz, a koronát nem merte Patakon őriztetni, hanem a Hegyközbe menekítette, s a füzérd vár kápolnája alatti dongabollozatos teremben rejtette el. Perényi hamarosan szemet vetett a gazdátlanul maradt újhelyi várra, szerette volna azt megszerezni a szépséges özvegy kezével együtt. De Ráskay Magdolna visszautasította az állhatatlan koronaőr közeledését, mire Perényi még 1526 végén ostrom alá vette az újhelyi várat. Hiábavalónak látszott azonban minden próbálkozása: a vár is, úrnője is állta az ostromot, amíg egy meglepő fordulat be nem következett. Egy éjjel ugyanis váratlanul megnyíltak a kapuk Perényi katonái előtt, akik benyomulva a várba, kitűzték a falakra a „győzelmi” zászlót. Ez azonban valójában csak alléié talmi győzelem volt, meri nem a vitézségüknek, hanem egy másik lovag bosszújának köszönhették. A szép özvegynek volt ugyanis egy várkapitánya, bizonyos Ulrich nevű ’spanyol lovag, aki szintén ' titkos szerelemmel epekedett az újhelyi Vénusz iránt. S mivel szerelme, akárcsak a Petényié, reménytelennek látszott, bosszút esküdött, és egy éjjel kinyitotta a kapukat az ellenség előtt. Aztán a vár alatt — a lovagi „előírásoknak” megfelelően — végzett önmagával. A várat sikerült hát megkaparintania Perényi Péternek, de Ráskay Magdolna kezét nem nyerhette el. Perényi Péter 1548- ban bekövetkezett halála után fia, Gábor örökölte Patakkal együtt az újhelyi várat is. Tőle azonban Telekessy Imre generális a császár parancsára elfoglalta és 1558-ban leromboltatta. Századokon ál romokban hevert az egykori újhelyi vár, mígnem a múlt század közepén utolsó maradványai is leomlottak, s köveiből ma már csak ásatásai lehet előhozni egy-egy darabot. Így napjainkban csak a lejtőin szőlőt nevelő hegy neve és egy romantikus lovagi szerelem története őrzi a hajdani vár emlékét Sátoraljaújhelyen. Hegyi József Fura egy ember, az ember. Várja a havai, a lelet és amikor eljön a december. meglepődik az ember. Különösen akkor, amikor reggelre fehér hólepel takarja a házakat, a fákat, a parkok megfáradt-kopott nyári gyepszőnyegét: amikor csúszik a hótól meg nem takarított járda, latyakot vernek fel a gépjárművek kerekei. Tél van... Fehér takaróba burkolózott az ország, a rádió és televízió híradásai Európa-szerte hófúvásokról, elakadt vonatokról, mentőautóban .született új életekről adnak hírt. Az ember, aki várta a telet, a havat, mélyen kabátja, bundája gallérjába burkolódzik, sietve, csúszkálva igyekszik a meleg, fűtött szobába, irodájába, munkahelye fedele alá. Viharos szél cibalja, tépi a fák ágait, az elektromos vezetékeket. És az ember, aki várta a telet, a havat, a melegből kitekintve a világra, elgondolkodhat azon, hogy alig néhány hete még árvízvédelmi készültség vigyázta a folyók gátjait, most pedig hó alól szüretelik a szőlőt, tengelyig sárba süppedő kombájnok vágják a kukoricát, kézzel ássak a sárból a cukorrépát es bizony, sok helyütt még a jövő évi kemyérnekvaló- nak hasítják az új barázdát az ekék ... Tél van! Hideggel, hóval, szélviharral. A fűtött, meleg szoba nem mindenkinek adatik meg. Ezrek, es ezrek küzdenek a. természeti erőkkel. Vasutasok, gépkocsivezetők, katonák, szak- és segédmukások dacolnak a téllel azért, hogy az ország minden településére eljusson a tej, a mindennapi kenyér, céljukhoz érjenek a munkába indulok. Fura egy ember a december. Tudtuk, hogy jön, s vártuk is\ Ám most, mikor megjött —. mert hiszen fura az ember — fel- sóhajtunk: bárcsak kissé később érkezett volna meg .. . (f. gyű Amikor 1914-ben megjeleni. .4 nagy no című regénye. ugyanabban az évben Nagy Lajos, a Nyugat egyik szántában azt irta erről a műről: tökéletlen, de nem értéktelen alkotás. Ez a találó meghatározás többe- Uevésbé érvényes Szederkényi Anna — mai irodalmi barangolásunk szereplőjének — egész irodalmi munkásságára, tevékenységére is. Müvei valóban hagynak maguk után sok kifogásolni valót, ennek ellenére nem nevezhetők értéktelen. eldobandó alkotásoknak. Sőt. regényei karának rendkívül népszerű művei voltak, melyek elsősorban az úgynevezett középosztály kispolgári ízléséi szolgálták. Szederkényi Anna 98 évvel ezelőtt. 1882. november 26-án született megyénkben, Mezőny arád községben. A polgári iskoláit. Miskolcon végezte, majd a nagyváradi tanítóképzőbe iratkozott be. A tanítói oklevél megszerzése után két évig Nagybolyok községben tanított. Innen Budapestre ment, felhagyott a tanítói állással, s hírlapírónak állt be. 1910-ben a Független Magyarország munkatársa. Később visszatért a tanítói pályára, de 1926-ban már mint a Kis Újság című politikai napilap felelős szerkesztőjét láthatjuk viszont. Emellett munkatársa volt a Friss Újságnak is. H irlapírói munkásságával elérte, hogy első nőtagja lett a Budapesti Hírlapírók Egyes ülőiének. Első férje Harasztihy Lajos kiütő volt. Vele, valamint Göndör Ferenccel együtt 1908-ban Hárman címmel verses kötetet jelentetett meg. Bár verseket később is írt Szederkényi Anna, 30 éves irodalmi pályafutását, mégis regényei, es elbeszélései fémjelzik. Bánhegyi Jób 1939-ben azt írta róla, hogy írói érdeklődése kezdettől fogva a társadalom megfigyelésére irányult. Való igaz. egyéni sorsának nehézségei korán eszrevétették vele azokat az erkölcsi és szociális gondokat, amelyek sajátságosam jellemző kísérői voltak az önállóságra törekvő és , kenyérkereső pályára kényszerülő nők életének. Éppen ezért irodalmi munkásságának nem is annyira a művészi értéke hangsúlyozandó. sokkal inkább annak kordokumentum jellege emelendő ki. Művein keresztül — ami egy élesszemű és mindig aktív állásfoglalásra vállalkozó asszony megalkuvás nélküli látásmódja — kibontakozik a szazad első évtizedének mindazon törekvése, amely a nökerdést, mint társadalmi kérdést igyekszik így vagy úgy megoldani. Szederkényi Anna müveinek középpontjában az esetek többségében a nő áll. Az emancipált nő alakját számos változatban formálta meg. Vannak közötte olyanok, akik szabadulni akarnak a régi kötöttségektől. függetlenül szeretnék alakítani jövőjüket, de nőiességük megalázása, a mohón élvezett örömök meg- málása visszafordítja őket a már elhagyott otthonhoz. [Lángok-tüzek, Lázadó szív, Amiért egy asszony visszafordul.) Vannak azonban olyan alakjai is, akik életüket függetlenítik minden kötöttségtől, s egyedül, a maguk lábán igyekeznek megállni. Ilyen Hill Márta, az Azonos című regényének főhőse is. Müvei művészi értékeit vizsgálva, nem árt bepillantani a kortársak kritikáiba. A már említett A nagy nö emui regényéről Nagy Lajos többek közölt még a következőket jegyezte meg: „Legszimpatikusabb e regényben az író szándékainak nemessége, a lelkessége, a hangjának iz . <>, izgatott cs-tidiilése. a nemesekéi y botorsága. .4 feladat, amelyet megoldani próbál, a maga egészében túlhaladja az erőit... S stílusúban sok ' a modorosság. túl sok a hasonlat, ezeknek a hasonlatoknak a legtöbbje zavaró .. . Érdekes, hogy a könyv második félében ... ezek a ..virágok" elmaradnak. a nyelv egyszerűbb es kifejezőbb, semmi nem zavar bennünket.” Két évtizeddel később, 1932-ben ugyancsak a Nyugatban Török Sophie a Felszabadullak című regényét. elemezte: „Sz. .4. müve okos és rokonszenves írás, van néhány szitggesztio jelenete, de egészében véve erőtlen, s a probléma unt es gépies síneken halad.” Későbbi művei valamelyest megtisztultak a korábbi terjengősségtöl, s a cselekmények tömörebbe, határozottabb ívűvé váltak. Mint azt Bánhegyi Jób írja stílusáról: .különösebb festöiség és zeneiség nélkül is • színes és szemléletes, nyelve magyaros es modern. Említendő még A kőfalon tül című, 1910-ben- írt drámája. Ez a következő esztendőben a fővárosban színre is került és széles körű vitát váltott ki. .4 spajz- kulcs című bohózatát ugyancsak bemutatják a Nemzeti Színház művészei 1915-ben az Uránia Színházban. Szederkényi Anna irodalmi munkásságát fordításai teszik teljessé. Németből és franciából fordított., ő volt Courts-Mahler regényeinek magyarra fordítója is. A modem nő leliki válságainak. felszabadulásáért és egyenjogúságáért vívott küzdelmeinek — Kaffka Margit mellett — legkitartóbb ábrázolója már a felszabadulás után, 1948. december 21-én. 66 esztendős -korában Budapesten hunyta le örökre a szemét. Hajdú Imre A sógor végképp nem tudta, hányadán altnak. Kedveznie kellett Pong- rácznak, az előbbi rántást nem egykönnyen felejti el. — Miket mondsz, sógor? Méghogy gyilkos? Tudod, mit mondok én neked? Akkor az k> gyilkos, aki egy legyet agyoncsap a karja n. A hentest neon tompította el teljesen a mérhetetlen mennyiségű bor. azonnal cáfolt. — Néztél már légynek a szemébe? Ugye, nem. Hát az legfeljebb olyan, mintha hátulról csapnád fejbe. A légy különben is. bármikor elrepülhet. S a légy beléd is csíp. A légy tud támadni. De amikor ott állsz az állatta] szemközt, az meg néz. néz rád ... — elcsuklott a hangja, tekintete elbizonytalanodott. — Egyszer hoztak egy öreg kost. Nem ks tudom, minek az ilyet levágni. Kivezettem. na, az udvarra, állunk egymással szemközt. Veszem a csákányomat, emelem, erre az a dög becsukja a szemét. Állok, nem tudok odaütni. Mondom, nyisd ki a szemedet, a fene csak essen beléd. Csukva marad a szeme. ütném, nem visz rá a lélek. Bemegyek, hozok kj egy kis kukoricát. Szórok neki. Meg sem moccan. Oldalba rúgom, azt gondolom. elaludt. Nem. egy villanásra nyitja rám a szemét. S máris visszakozik. Ütném, nem esik kezemre. Leülök, egyszer jön a Somos gyerek, van-e birkacomb. Van, mondom, itt áll az udvaron ez az öreg kos, üsd fejbe, ha kell a hús. Veszi a gyerek a csákányt. odahúz neki. de olyat ám, hogy az rögtön fölborul. Röhög a gyerek, én meg egyszerre elkezdem utálni, de úgy. hogy azt el nem tudom beszélni. Adok neki egy tízest, mondom, eredj, kapj be egy korsóval, mire visszajössz, meglesz a hús. Megyek az állathoz. nézem, hát nyitva van a szeme. Fis néz. engem néz azzál a rohadt szemével . . . Hallgattak. A sógor nem tudta., mit mondjon. Pong- ráczon teljesen úrrá lett az elkeseredés. Az első saroknál kurta adj is tenne! váltak el, ment ki-ki a maga virrasztó asszonyához, haza. Pongráczné háloingben üldögélt az ágyban, olvasott, Fiatal, csendes asz- szonyka, figyelemre méltó idomokkal. Gyerekük még nem voll, bar a hentesnek ez lett volna a legnagyobb öröme. Mikor meghallotta férje motozását az udvaron, sietve a párna alá dugta a könyvet, pongyolát rántott magára, s kiszaladt a férfi elé. Az udvaron égett a villany, Pongrácz a vérelve- zető csatorna mellett állt, kezében a csákánnyal. A folcát nézegette, ellenőrizte, nem maradt-e vérnyom rajta a délutáni vágásból. — Magjöttél, édes uracs- kám? — zúdult ie a feloldódott magánytól kicsit túlcsordult asszony a lépcsőn, majd értetlenül állt meg a csákány láttán. Pongrácz megfordult. Tekintetük találkozott, az asszony, anélkül, hogy szemét levette volna az uráról. lassan, tétova mosolv- lya! elindult feléje. — A szemed! Csukd be a szemedet! A szemed... — suttogta a hentes, ujjal rászorullak <a csákány nyelére. Az asszony vagy nem hallotta, vagy nem értette, amit mondott, karjait ölelésre tárva, tagra nyitott.' könyörgő szemekkel közeledett. Hirtelen hallgatott el az éjszaka, mint szájba rúgott legény az üres kocsmaudvaron.
