Észak-Magyarország, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-06 / 286. szám

19Q0. december 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Azzal senkinek sem mon­dunk újat. hogy Miskolc „hegye” fölött, az Avason, illetve annak is a déli ré­szén egy városnyi város­rész épült fel. települt be igen rövid idő alatt. Így van ez rendjén. Csakhogy a nagyobb létszámú lakos telepei illik is ellátni meg­felelő üzletekkel, kiszolgá­ló létesítményekkel. A Bor­sodi Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat üzletpoliti­kájában nem egy helyen, foglalkozik- az Avas-dél megfelelő szintű, az ott la­kók igényéhez igazodó áru­készlettel való ellátásával, így volt. ez legutóbb, ami­kor is egy vegyesiparcikk- üzletet adtait át a Testvér- városok útján. Az átadás első hajrája üian beszélgettünk néhány percet a BIK 369-es szá­nni boltjának helyettes ve­zetőjével : — Igaz. hogy az átadás utáni pillanatokban va­gyunk, de ez talán csak a vásárlóknak tűnik ilyen rövid időnek. Boltunkat — amelyben egyébként heten dolgozunk — szeixlán ad­uik át a vásárlóknak. Első napi forgalmunk megha­ladta a 140 ezer forintot. Igaz. ami igaz, még a tősgyökeres Avas-déliek is kutatták egy ideig, míg megtalálták az új iparcikk- .boltot. De a, jóhoz hozzá kell szokni, és ha minden úgy megy, mint az első nap, akkor aki egyszer már ide talált, az megta­lálja a következő alkalom­mal is. És ha talált ked­vére való árut, talán to­vább is mondja ... Az Avas-déli lakótelep egyetlen vegyesioarcikk- boltjában Korencsik Géza kalauzolt: \ — Boltunk tulajdonkép­pen kétszintes. Alul talál­hatók a raktárak és az öl- tözők-fürdők egy része. A felső szint a kiszolgálótér. Itt helyezkednek el a töb­bi szociális létesítmények, itt is van öltöző-fürdő, itt van az irodánk. A falak kékek, a radiátorok sár­gák, szó. ami szó, kelle­mes közérzetet ad a mun­kához. >— Mivel kedveskedtek az első vásárlóknak? — . Japán NEC rádió- magnetofonkészüléket kí­náltunk 4800 forintért, de kanos volt a Videoton gyár TSH 3301-es jelzésű színes tévékészüléke is. Sok első­napi vásárlónk kérte az igen kedvező árú szovjet zománcos edényünket, és bár a nyitókészlet el is fo­gyott. de mái' meg is ér­kezett a következő szállít­mány. A Borsodi Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat Avas­déli 369-es vegyesiparcikk- boltjában két és fél millió forintos árukészlettel nyi­tották meg az ajtókat a vásárlók előtt. A száz négy­zetmétert meghaladó eladó­tér. a csaknem 110 négy­zetméternyi raktárhelyiség polcain sorakozó áru min­dig az itt lakók,, vagy az ide vásárolni járók ren­delkezésére áll. A vállajat keresked elm i Szakemberei gondoltak azokra is. akik szabad idejükben „birto­kukra” mennek, hogy ott töltsék el a pihenés óráit. Az iparcikkboltok válasz­tékának széles skálája vár­ja itt a vásárlókat. Sand- vik fűrészeik, kerti szerszá­mok ugyanúgy megtalálha­tók az üzlet polcain, mint a legkülönfélébb játékok, karácsonyfaégők — persze elektromosak —. vagy a fürdőszobai csapok, azok tartozékai, a gyermekek kedvencei, a fémpénzt gyűjtő sárga műanyag sze­rencsemalacok. A boltban állandóan magnó szól, többnyire sztereóban, de aki kívánja, a színes tévé­készüléket is bekapcsolják, milyenek a színei? Az Avas-déli lakótelep egyetlen vegyesiparcikk- boltjának árukészletéből még csak részleteket kö­zölni is lehetetlen vállal­kozás. Ha valaki tudni szeretné, mi mindent lehet itt vásá­rolni, jöjjön el, és nézze meg. Ha megtetszett, te­gye kosarába, fáradjon a pénztárhoz és használja egészséggel! (X) Isivónffy Miklós, ohogyan a társai is, a siakmáncik megfelelő speciális képzettséggel rendelkezik. Képünkön: a MEDICOR- gyártmányú lélegeztető készülék műszereit ellenőrzi. Mit gondolnak, mennyi a tömege (vigyázat: nem sú­lya!) egy közepes hosszúsá­gú hajszálnak? Nos. a vá­laszra jómagunk is kíván­csiak voltunk, s feláldoz-' tűk fotós kollégánk feie dí­szének egyetlen szálát. Az eredmény: 0.035 milligramm. A minap az Országos Mé­résügyi Hivatal Miskolci Mértékhitelesítő Hivatalában jártunk. Ott található a fen­ti mérésre alkalmas dupla üvegfalú, az emberi test hő­mérsékletének hálásától is mentes, a milligramm, tíz­ezred részét is érzékelő an­gol gyártmányú mérleg. Ha­sonló. csakis laboratóriumi és analitikái célra használa­tos mérleg mindössze né­hány van az országban, de mivel előfordul, olykor hi­telesíteni kell. Mint ahogyan időnként szükség van a leg­különfélébb mérőeszközök, -készülékek, -műszerek pon­tosságának. hitelességének megállapítására is. — Törvényesített mérték­hitelesítést 1876 óta végez­nek hazánkban, s így Mis­kolcon is — mondta Szom­bathy Zoltán hivatalvezető. — Országosan jelenleg nyolc mértékhitelesítő hivatal te­vékenykedik. A mi hivata­lunkban 25-en dolgozunk, de ténylegesen mértékhitelesí. tessel csak 17-en foglalko­zunk. Működési területünk a Dunától keletre lévő or­szágrész, persze nem min­den itteni megyében vég­zünk mindenféle munkát, az alapmérésre használt gabo- naminőségi készülékeket ha­zai viszonylatban azonban egyedül itt hitelesítjük. Al­le i rendeltséget létesítettünk Tolcsván, Sárospatakon, Tály- lyán, Gyöngyösön es Eger­ben, ezeket hordók hitelesí­tésére tartjuk fenn. Végigjártuk a Szeles ut­cai hivatalt. Kevés szakem­berrel találkoztunk, a több­ség ipari üzemekbe, vállala­tokhoz jár kiszállásra. Magá­tól értetődően a helyszí­nen kell ellenőrizni a kü­lönböző tartályokat, tároló- edényeket, hordókat, közúti és vasúti hídmérlegeket, to­vábbá azokat a műszereket is. amelyek szállítás közben esetleg meghibásodhatnak. Az egyik legnehezebb soros teendő mostanában a 10—50 tonnáig mérő közúti híd­mérlegek hitelesítése. Az egyik szobában az eg­ri U ni verzál szövetkezet ál­tal javított nyomásmérő mű­szereket hitelesítették. Az ez év januárjától érvényes Sl- jelzésű nemzetközi mérték­rendszer a bárt használja a nyomás mérésére. szemben az eddigi atmoszférával, s a korrigálást ennek megfele­lően kellett elvégezni. Hason, ló munkára az élet legtöbb területén sor kerül majd. s az átállított műszereket a mérésügyi szakembereknek kell hitelesíteniük. Éneikül azok nem alkalmazhatók. Az Sl-re való átállás természe­tesen költséges, de az élet, á fejlődés megkívánja a be­vezetését, — A nemzetközi mérték­ügyi hivatal a franciaor­szági Sevres-ben székei — magyarázta a hivatalvezető. — Itt őrzik az SI-hez tartozó ál­lamok fő tömegetalonját. s ehhez hasonlítjuk, ahogyan mi szaknyelven nevezzük: ebből származtatjuk le az országok tömegetalonját. Ha­zánk tömegetalonját a Nem­zeti Barikban vigyázzák, ha szükség van rá, külön autó­val hozzák, őrséggel kísérik. Megismerkedtünk lstvánffy Miklóssal, aki a MEDICOR Miskolci Gyára által gyár­tott lélegeztető készülék mű­szereit hitelesítette. — Szabad megkérdeznünk, hogy mi a végzettsége? — Technikusi oklevéllel rendelkezem — felelte —, s letettem a szükséges mérés­ügyi szakvizsgákat. Ezeket a .tanfolyamokat az Országos Mérésügyi Hivatal szervezte ugyanis a mi munkánk spe­ciális képzettséget kíván. A következő laboratórium­ban aranyozott, nem oxidáló súlyokat mutatott Szombathy Zoltán, s ezek legkisebbike 1 milligrammos. Műanyag végű csipesszel emelte ki a mérőeszközöket a tokból, vigyázva rá. a kéztől se szennyeződjenek. Megtudtuk még: a méréseket .illandó hőmérsékleten, 20 Celsius- íokon végzik. Láttunk • egy márványlapú asztalt is, erre helyezik rá a tömegmértéket, miután behozzák hitelesítés­re. A márványnak a hőmér­séklete ugyanis tartós marad. Végezetül benyitottunk s sűrűségmérők' hitelesítésére szolgáló helyiségbe. Két asz- szonv. Keresztesi József né és Hajdú Gáborné mustfokmé­rőket ellenőriztek, s készsé­gesen elmagyarázták a mű­veletet. Megváltjuk, keveset értettünk a szakmai magya­rázatból. Azt viszont felje­gyeztük. hogy a jövőben rá­térnek dioptriamerők és az ásványolaj-fokmérők hitele­sítésére is. Ezt a munkát ed­dig a fővárosban végezték. Szombathy Zoltán, aici 1949-től alkalmazottja és 1960-tól vezetője a hivatal­nak. ezekkel a szavakkal bú­csúzott: — Hatósági feladatot lá­tunk el. A hitelesítést igény­lők: ipari üzemek, gyárak, vállalatok, illetve magánsze­mélyek. államilag meghatá­rozott dijat fizetnek a mérő­eszközök hitelesítéséért. A bevételt előre betervezik az állatni költségvetésbe. A mi munkánk azonban, meggyő­ződésem. pénzben kifejezhe- tetlen. Kola.i László Fotó: Laczó József a paragraíus? ■ Mennyi védőoltási dijat kell fizetni az állatorvosi magángyakorlatban? | Jogászunk válaszol A mezőgazdasági és élel­mezésügyi ■ miniszter módosí­totta és kiegészítette az 1967. évben kiadott rendeletét és 1981. január hó 1. napjától új tarifát vezetett be az ál­lategészségügyi intézmények és az állatorvosi magángya­korlatban felszámítható dí­jakra. A jogszabály behatá­rolja az ingyenes kiszolgálta­tásra kerülő oltó- és kórjeizö anyagok megrendelésének, nyilvántartásának, tárolásá­nak és elszámolásának rend­jét, és szerződés-mintát ad a mezőgazdasági üzemek ál­latállományának állategész­ségügyi ellátására. A rende­let mellékleted külön feje­zetben foglalkoznak az ál­lategészségügyi intézmények által felszámítható dijakkal, és külön az állatorvosi ma­gángyakorlatban kötelező műszer- és eszközkészlettel, valamint az általuk felszá­mítható díjakkal. A felszámítható díjak dif­ferenciáltan. aszerint alakul­nak. hogy nagy' — vagy' kis állatról. baromfiról, vagy' kedvtelésből tartott állatról van szó, ős milVen termé­szetű szakmai beavatkozás­ról, például vizsgálat, sebé­szeti. belgyógy'ászati beavat­kozásról vagy éppen gyógy­szerek alkalmazásáról, vé­dőoltásról van szó. Munka­szüneti napon vagy 21 óra és reggel 5 óra között, a fél ké­résére végzett tevékenységért a munkadíjnak száz száza­lékkal magasabb összegét kell fizetni. Nézzünk né­hány példát a leggyakrab­ban előforduló esetekre. Vizs­gálat vagy' tanácsadás dí­ja esetleges gyógyszerrende­léssel és gyógyszerbeadással a nagy állatoknál (ló. sza­már, szarvasmarha stb.) 30 Ft; kis állatoknál (juh, kecs­ke, sertés, stb.); 20 Ft, ba­romfinál 10 darabig 20 Ft; nyúlnál 5 darabig 20 Ft. Az ezeken felüli darabszámok­nál az összeg mérsékelten növekszik. Az egyszerű szü­lészeti ellátás nagy' állatok­nál 80 Ft. ha komplikált szü­lésről van szó. akkor 150 Ft is lehet. Az ivartalanítás dí­ja ménnél és bikánál a kortól függően 30—100 Ft közölt le­het, Az összeterelt, előveze­tett állatoknál, valamint a tömegoltásoknál a baromfi darabonként 0.50 Ft, a nyúl 0,80 Ft, a sertés 3 Ft, a be­jelentési kötelezettség alá tartozó egyes fertőző állat­betegségek védőoltása to­vábbra is díjtalan. Dr. Sass Tibor Véső, fűrész, sztereómagnó... Hz Mi ei pcilioítjáii

Next

/
Oldalképek
Tartalom