Észak-Magyarország, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-04 / 259. szám
\\ }) ff S«LAG>?£ŰISKrJAI. EGYESüUtlEKI AZ MSZMP BOUSOD-ABAÜJ-ZEMPL£N MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 259. szám Ara: 1,20 forint Kedd, 1980. november 4. Pozitív iráni döntés a túsziigyben Vasárnap reggel — középeurópai idő szerint kevéssel hat óra /előtt — összeült, az iráni parlament, a medzslisz, hogy döntsön az amerikai túszok sorsáról. A parlament ülését az elmúlt héten többször is elhalasztották, le* utóbb csütörtökön. mért nem volt meg a határozat- hozatalhoz szükséges létszám. Ezúttal azonban a 228 képviselő közül 203 jelent meg, jóval több. róintameny- nyi a határozathozatalhoz szükséges (180). Az ülést nem sokkal később mintegy lel órára megszakították, mert heves szóváltás zajlott le a medzslisz elnöke és Khalkhali ajalol- lah között. Miután az ülést újra megnyitották, szavazásra tették fel a túszok kérdésével foglalkozó különbizottság jelentését, amely teljes támogatásáról biztosítja Khomeini ajatollahnak. Irán vallási vezetőjének feltételeit a túszok szabadon bocsátására. Ezek a következők: 1, Az Egyesült Államok kötelezze magát, hogy nem avatkozik be Irán belő gyei be: 2. Szolgáltassák vissza Iránnak a néhai ex-sah vagyonát; 3. Szabadítsák fel az amerikai bankokban befagyasztott iráni követeléseket; 4. Jelentsék ki, hogy lemondanak minden jogi igényről Iránnal szemben a túszüggyel kapcsolatban. A különbizottság jelentését a medzslisz túlnyomó többséggel elfogadta. A szavazási eredmény részletei egyelőre nem ismeretesek. A jelentés leszögezi továb_ bá, nem elegendő a túszok szabadon bocsátásához, hogy az Egyesült Államok egyszerűen elfogadja a Khomeini által megszabott feltételeket. Irán nemcsak biztosítékokat. hanem „pozitív akciókat” is akar, ezért a túszok szabadon bocsátása csak szakaszonként képzelhető el. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács vasárnap Carter elnökletével kétórás ülésen foglalkozott a teherá- ni parlamentnek az amerikai túszok ügyében reggel hozott határozatával. Az ülés után Jody Powell újságíróknak kijelentette: a kormány felkérte Teheránt, hogy hivatalosan tudassa vele a medzslisz határozatát. s ezenkívül további felvilágosításokat. kórt az abban foglalt feltételeket illetően. A túszokat fogva tarló „iszlám diájtok” hétfőn Khomeini ajatollab engedélye alapján „a kormányra ruház. Iák az amerikai diplomaták őrzésének felelősségét” — jelentette a teheráni rádió. A jelentésekből nem derült ki. mikor adják át a diákok a túszokat a kormány képviselőinek, sem az, hof tartózkodnak jelenleg az amerikai diplomaták. A PARS iráni hírügynökség más forrásból meg nem erősített közlése szerint Mohammad Ali Radzsai iráni miniszterelnök és Abdeljjarim Ghraieb, Algéria teheráni nagykövete hétfői megbeszélésükön megállapodtak abban, hogy Algéria „gondjaiba veszi” az Iránban őrzött amerikai túszokat. A tudósításokból nem tűnik ki, azonnal sor kerül-e erre, vagy csupán azután, hogy Irán ás az Egvesült Államok megegyezik a túszok szabadon bocsátásában. Algériai kor. nignytisztviselők nem erősítették meg a PARS jelentését. de nem is cáfolták. Az algériai kormány szóvivője hétfőn közölte: Algírban „tanulmányozzák” Irán és az Egyesült Államok nyilatkozatait a túszok szabadon bocsátásáról. .....1 .... H arminc Év a liélÉÉri (2. oldal) Váltósok' a kÉpernp (3 oldal) fltóii-esi Festen (4. oldal) (5., 7. oldal) A Győri Magyar Vagon- és Gépgyár részére készült el a DIGÉP „B''-gyáregységének szerelde-üzemében a 630 tonna teljesitményü DHSS hidraulikus sajtoló. A gyáregység új termékén Várad/ Zoltán vezető tervező terhelési próbát végez.------------------ _ í Belföldi megrendelésre November 7-re készei megyénk Ünnepségek az évforduló alkalmából — Díszelőadás Miskolcon — Új létesítményeket avatnak ESoökválasztás előtt Amerikában James Carter, az Egyesült Államok elnöke és Ronald Reagan, a republikánus párt elnökjelöltje a választási kampány , utolsó napjáig nem tudott döntő fölényre szert tenni. A. választások kimenetele 24 órával a szavazóhelyiségek megnyitása előtt még mindig nyílt. Ronald Reagannak a megszerezhető elektorok száma tekintetében kimutatott előnye nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a demokrata párt, amelynek országosan 18 százalékkal több regisztrált tagja van, a legutolsó pillanatban behozza hátrányát. Reagan az utolsó napokban újítani tudott azáltal, hogy az október 28-án megtartott clevelandi televíziós vitában gyakorlatilag semlegesítette a kormányzat embereinek a háború és béke kérdésében indított of- fenzíváját. Carlernek a SALT-szerződésre és a fegyverkezési hajsza veszélyességére vonatkozó érveivel csak a beavatottak szemeben lehetett igaza. A nagy- közönségről. amely 2:1 arányban Ronald Reagant nevezte meg a vita győztesének, bebizonyosodott, hogy nem ismeri a SALT-szerződés jellegét, részleteit, a szerződés felmondásának veszélyes következményeit. A politikusán gondolkodó amerikaiak egy részét Gerald Ford és Henry Kissinger vezette léire azzal, hogy saját tapasztalataikat meghazudtolva, nyilvánvaló pártpolitikai okokból és gátlástalanul kijelentették: a Szovjetunió bele tőg egyezni a SALT ú'ratárgyalásábli. lyia- ga Reagan a v'ta katona- politikai részében megfontolt. hangsúlyozottan szelíd, a fiatal amerikai életeket féltő oolitikusként mutatkozott be. A vita 'utáni napokban valamennyi vezető amerikai sajtóorgánum olyan kommentárokat közölt, amelyek a .Carter-kormán.vzat várható lelépéset jósolták. Kedden, november 4-én tartják ai Egyesült Államokban az amerikai történelem 49. elnökválasztását. Az elnök és az alelnók, pontosabban az őket megválasztó elektorok mellett ezen a napon teljes egészében újraválasztják az amerikai képviselőház 435 tagját, a szenátus tagjainak egyharmadát és az államok kormányzóinak egy részét. Kedden 34 szenátusi és 13 kormányzói poszt sorsa dől el. A szavazóhelyiségeket különféle időpontokban nyitják meg, s a hagyomány szerint New Hampshire állam néhány tucat álmatlanságban szenvedő polgára már hétfőn, illetve közvetlenül éjfél után leadja szavazatát. Az első eredmények azonban várhatóan csak november 4- én, kedden a kora esti órákban. magyar idő szerint éjfél után válnak ismeretessé. Mivei a szavazókerületekét az egyes államok törvényei szerint ugyancsak egymástól eltérő időpontokban zárják le, előre kiszámítható, hogy az első erőpróba Carter és Reagan között az idén Indiana 13 és Kentucky 9 (Folytatás a 2. oldalon) Ä fonodában Ezek a napok megyénkben is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulójának méltó megünneplése jegyében zajlanak. Mint szerle az országban, megyénk valamennyi településén is megemlékeznek az év lő rd u lóról. 0 n népségeket tartanak, megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket, a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet katonák sírjait. Miskolcon, (i-áo a Hősök temetőjében. a Bartók téri Szovjet hősi emlékműnél, a diósgyőri Lenin-szobornál tartanak koszorúzást ünnepséget. Üj emberiség címmel a Miskolci Nemzeti Színház november 7-én 19 órai kezdettel ad ünnepi műsort Miskolcon, november 4-én pedig Lenin városban. Ugyancsak a hagyományoknak megfelelően szá--------------------- : .........■"" 1 V erődi Bertalanná, a Miskolci Paimitfonó dolgozója tíz gépel kezel a kártoló üzemrészben. Munkáját kifogástalanul végzi. mos ú.i létesítményt; is avatnak. Mint arról részletesen beszámoltunk, a napokban adták át a Tiszai Koolajfi- nomitót. Lyukóbánván ma. november 4-en adják át az ország első. sürített levegővel működő szénszállító berendezései. A miskolci Avasdélen lakóiénak jó hír: elkészült az intézményközpontban az ÁBC-áruház, melyet ugyancsak nia, november 4-én délelőtt adnak át rendeltetésének. November 5-én egy másik létesítményt is avatnak az Avason: a lakás- és garázsfenntartó szövetkezet gondozásában elkészült a szabadidő- és lakótelepi sportközpont, ezt szerdán ünnepélyesen adjak át. A miskolci járás községeiben a hagyományoknak megfelelően emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Az edelényi járás központi ünnepségét november 6-án délután 6 órakor rendezik meg Alberttelepen, a művelődési házban. A nagygyűlés után áz edelényi férfikórus és a járási pedagógus énekkar ad hangversenyt. Ugyancsak november 6-án délelőtt 10 órakor adják át Edelényben az új. 150 férő- *» helyes óvodát. A 7 millió forintba kerülő intézmény építésében számottevő segítségei n.yújtoUak a járási székhely gazdasági egységei is. Özdön. csütörtökön délben koszorúzás! ünnepsége! rendeznek a felszabadulás téren. majd a város dolgozói délután kél órakor a szovjet hősök 'sírját koszorúzzák meg. Délután hat órakor a Kun Béla Művelődési Házban nagygyűlésen emlékeznek mes a város lakói a forradalom évfordulóiéról. November 6-án délután avatják Karosán a község ú.i pártházát majd. nagygyűlést rendeznek november 7-e tiszteletére. Ugyanezen a napon. a sátoriiiiaúihelvi tárás központi ünnenséie mellett a karosai dolgozók megkoszorúzzák a községben levő szoviet hősi emlékműve' Sárospatakon szintén csütörtökön emlékeznek meg az évfordulóról: a hagyományokhoz híven koszorúzási ünnepségre kerül sor az üzemekben, az intézményekben és az iskolákban műsorok: köszöntik az Októberi Forradalom emlékét. Már hagyomány, hogy az encsi járás községeiben november 7-en délelőtt koszorút helyeznek el a szovjet hősök sírjaira, az emlékművekre. A járás községeiben, többek között Szikszón, lincseli. Aszalón és Perecsén csütörtökön este ünnepi ösz- szejövetelen emlékeznek meg az évfordulóról. A mezőcsáti járásban ugyancsak ezen a napon tartanak koszorúzásokat. ünnepi megemlékezéseket. A szerencsi járás központi ünnepségét csütörtökön délután 5 órakor rendezik meg a szerencsi Rákóczi-vár kultúrtermében. Előtte a nagyközség dolgozói kosző- rúzási ünnepségen vésznek részt, a szovjet hősi emlékműnél. Kazincbarcikán, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napján, a korábbi évekhez hasonlóan, az üzemek, intézmények dolgozói a Szabadság téren megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. November 7-én délelőtt a városi pártbizottság székhazában tartanak ünnepi megemlékezést. Le- ninvárosban november 4-én este 7 órakor nagygyűlést, rendeznek a Derkovits Művelődési Házban, majd pénteken délután 5 órakor ünnepi hangversenyre kerül sor a szovjet kultúra napjai rendezvényeinek sorában. A kórustalálkozón többek között fellép a Szerencsi Cukorgyár férfikara, a mező- keresztesi Aranykalász Tsz énekkara is. November 4-én rléti’i •.)>■> •* órakor nvüik meg Len in város új OFOTÉRT szaküzlete a Lenin úton. A mezőkövesdi járás községeiben csütörtökön este tartanak ..nnepi megemlékezést. Délután 6 órakor Mezőkövesden. a tárást művelődési központban n«gv“vü- lést rendeznek. am»tven részt vesznek a város üzemeinek. intézményeinek dolgozói. A szovjet hősök emlékművét" csütörtökön délután koszorúzzái;% meg Mezőkövesd párt-, állami es tö- megszervezeleinek kepv ise- lői. wmammm